Annak idején nem nagyon törödtem az svéd Alastor lemezeivel. Elkönyveltem őket egyszerű rock zenének, akik jócskán merítenek az okkultista elemekből, a Sabbath zenéjéből és ehhez hasonlók. Valószínűleg azért, mert akkoriban viszonylag sok ilyesfajta muzsika szabadult a világra.

 Az az igazság, hogy ha írsz egy remek albumot, akkor fasza gyerek vagy, ha már ketten, vagy hárman, akkor "csak" jó, és ha már több százan teszitek ezt, akkor átlagosak lesztek. Az Alastor sajnos beleesett a több száz banda közé és most, hogy már nem "divat" annyira ez a fajta okkult rock, már csak azok maradtak talpon, akik igazán magukénak érzik ezt a műfajt. (Bár szerintem még most is többen próbálkoznak, mint kellene.)

 

 Az Alastor itt van, köszöni jól van és kiadott egy albumot. Most éppen nem a Halálról szólnak a dalok, hanem inkább az őrületről. Arról, hogy az emberek hogy tudnak bele- és megőrülni az egyszerű hétköznapokban. Ennek eredményeképp kapunk egy olyasfajta Doom folyamot, amit átsző a Dark (Gothic) rock. Meglepő, de én a '80-as évek pouláris kultúráját is érzem a dalokon. Kivétel a "Death Cult" dal! Na ott inkább a rock'n'roll keveredik a a '70-es évek Riffelős rockzenéjével. 

 Szóval, aki szeretne egy olyasfajta albumot hallani, ami dalközpontú, vastag hangzású, tele van jó dallammal, kicsit doom és kicsit dark, van lüktetése és kacérkodik a pop zenével, az hallgassa meg az új Alastort! AMEN!

Alastor arca, Riding asy Records arca

Chile Dél-amerika Görög országa. Már ha zenében, azon belül is a stoner és doom vonalon szeretnénk gondolkozni. Csak pár zenekar a teljesség igénye nélkül: Yajaira, Peregrino, Hazemaze, Demonauta, At Devil Dirt...és még sorolhatnám. Mindegyik zenekarban van egy közös, és pedig a hangulat, amihez hozzátartozik amegfelelően koszos és homályos hangkép, a dalok analógizált mélysége, némi punkos hozzáálás és a füledtség.. A cikkben szereplő Pies De Plomo is ezek bandák eredetiségét és egyéniségét tükrözi. Miért pont ezt a bandát választottam ki mégis a sok közül? Csak. Mostanában ezt hallgatom és tetszik.

 

 A Pies de Plomo a Demonauta egy vadhajtása. Túl vannak már sok lemezen, kicsin és nagyon és még mindig nyomják. Néha kicsit punk, néha kicsit doom. Itt lehet nagyon érezni, hogy a két műfaj nem is áll olyan távol egymástól. Szinte kivétel nélkül spanyol nyelven íródtak a dalok, kivéve azt, amelyik instrumentális. Kiváló háttérzene, de akinek ideje engedi, az vegyen fel egy fülest és hallgasson meg úgy egy-egy albumot tőlük, garantált lesz az utazása!

 

Aki kedvet kapott és még több Chile-i zenére kiváncsi, az iratkozzon fel, vagy csak látogasson el a STONER ROCK CHILE facebook oldalára

AMEN!

Igazából nem tetszett - és most sem tetszik - a Wych bemutatkozo lemezének a borítója, Sajnos a mostanában bejött lemezdömping hatására és az idő hiánya miatt az ember kénytelen választani, hogy melyik újdonságot hallgassa meg és melyiket rakja félre máskorra. Nyilván hajlamosak vagyunk a külsőség alapján választani és hát az Exordium boítója nem egy nagy durranás. Elsőre...Azonban Hudjik Henrik, aki ugyan olyan zenefüggő, mint én felhívta a figyelmemet rá és ezért minden más elé vettem ezt a lemezt és meghallgattam.

 

Innen üzenem: Köszönöm! Ez egy ténylegesen jó lemez és így utólag átnézve a borítása se rossz annyira. A Wytch egy Svéd zenekar, aminek a tagjai már bizonyították elismertebb zenekarokban (Vintersorg, Otyg, stb...) a tudásukat, igaz más stílusokban. Most pedig itt is bizonyítják, mennyire értenek a Rock zenéhez. Sokan úgy vélekednek erről a lemezről, hogy ez egy Heavy/Doom esetleg Proto Rock cucc. Én egy kicsit mást hallok ki. Szög egyszerű Blues Rock az egész. Igazán szép dallamokkal, erőteljes gitár suonddal. Remek és pontos ritmus szekció adja az alapokat a rettentően jól megszólaló gitárok alá. Él és lüktet az egész. Az énekes csajszi hangja meg csak hab a tortára.

Johanna hangja nem egyedi, néha az Aboleth pacsirtája (Brigitte Roka) ugrik be róla, néha pedig Anneke a The Gathering volt énekesnője. Johanna hangja pedig hozzájuk hasonlít a leginkább, azzal a különbséggel, hogy érezni lehet benne a természetességet. Azt énekli, amit a dal megkíván és nem akar feleslegesen brillírozni. És ez jó! Ha kell, akkor úgy énekel, mint egy angyal, de még ekkor is bele-bele folyik némi vagányság, némi dög. Egyszóval kellemes hallgatni, csak úgy, mint a lemez egészét. Nem tolakszik, egyszerűen csak Szól hozzád, neked.

Wytch face, Ripple Music face AMEN!

Vannak olyan lemezek, zenekarok, amelyeknek borítója már meghozza a kedvem a meghallgatásba. Az első hangok meg biztosítanak affelöl, hogy ez bizony jó anyag. És amikor meghallgatom végig, azt kell mondanom, hogy érdemes volt tenni vele egy próbát. Eltelik egy nap, eltelik kettő, de csak nem kerül bele a lejátszási listámba többet, mert mindig akad, olyan, ami érdekesebbnek igérkezik és szép lassan elfelejtődik az egész. Persze, ha szóba kerül, akkor tudom, hogy hallottam egyszer és jó is volt, de se egy dallamot, se dalcímet nem tudnék felidézni magamban. 

A Vokonis lemezei pont ilyenek. Amikor megláttam a borítót, eszembe jutott, hogy az előző album, a Grasping Time is egy nagyszerű külcsínt kapott. Az szarvasosat, az új lemez pedig madarasat. A dalokra nem emlékszem, nem tudom, hogy voltak-e abban is üvöltések, mint az újban, esetleg ennyire prog rockos volt-e? Nem vettem a fáradtságot, hogy felelevenítsem. Tudom, hogy jók voltak a dalok, de ennyi. 

 

Az új album, az Odyssey szintén megfogott az elején és egyből véighallgattam. Ez már messze nem stoner és egyébb műfaji társa. Ez Progresszív Heavy rock, ami hemzseg a 70'-es évektől, némi post(?) Death Metalos hörgős melankóliától és nagyívű dallamoktól. Ráadásnak pedig bejött a képbe Per Wiberg is (aki nem tudja ki is, könnyedén utána tud járni), és ezért joggal érezhetünk egy szoros Opeth párhuzamot. No meg Baroness és Mastodont is, mivel saját bevallásuk szerint sokmilyesmit is hallganak. 

Az album nagyon jó lett, föleg a hangzása, de számomra még kiforratlan a Vokonis új stílusa. Kusza és bár nagyszerű dallamok vannak benne, szerntem ez a lemez csak a Vokonis rajongóknak fogy bejönni és azoknak, akik a Stoner/Doom felöl kezdik megismerni a Proggresszív zenéket. Ja és aki szereti az Opeth munkásságát. Vokonis facabook!   The Sign Record facebook!

AMEN!

 Mindenki ismeri a két Stoner nagymestert, Brant Björköt és Nick Oliverit. Ryan Güt viszont a nagyközönség számára nem egy ismert dobos. Azonban érdemes tudni róla, hogy Björk, Tao Of The Devil albumát ő dobolta fel, illetve a 2016-os Európa turnéján is részt vett.

 Na, most, hogy megvan a kötelező okítás, térjünk rá az albumra. A zene olyan, amit a név és a lemez címe mutat. Vegytiszta STONER! Így nagybetűvel. Aki mostanában egy új stoner albumot akar hallgatni, az vegye meg, tegye fel és hallgassa meg! Remek minőség, érezni a hatalmas tudást és a tapasztalatot. És ennyi. 

 

 Kicsit értetlenül állok, illetve ülök a hangfalaim elött és kérdések cikáznak a fejemben. Leginkább az a kérdés, hogy Miért? Először is itt van a már megjelent koncert lemez, a Live In The Mojave Desert, ami azért volt hangulatos, mert iszonyat nyersen szól, és ha beindítod a zenét, feltekered a hangerőt, egy kicsit ott érzed magad a sivatag közepén. Most meg kiadják  ugyanezt, ugyanebben a számsorrendben, studóban felvéve. Az is lehet, hogy nem is szarakodtak azzal, hogy újra felvegyék, csak egyszerűen feljavították a koncert felvételét. Ha nem Brant-ról, vagy Oliveriről lenne szó, azt is lehetne hinni, hogy az extraprofit lebegett a szemük elött. 

 

 Másodszor pedig, miért nem jó, ha jó? Félre értés ne essék, a dalok nagyszerűek, de a sok-sok nagyszerű dalból nem emelkedik ki egy, ami húzná az egészet. Értem azt is, hogy a két zenei zseni csak úgy fossa ki magából a dalokat, de úgy vélem, hogy eldobták azt a bizonyos objektív szűrőt, amin keresztűl csak a kiemelkedően jókat viszik stúdióba. 

 Érzek itt azért egy kicsit olyan baráti jammelgetést is, sőt. Valószínüleg így is történt. Iszogattak, zenélgettek, dalok keletkeztek és valaki fejéből kipattant, hogy menjenek ki a sivatagba, mint a régi szép időkben, nyomják le azt a pár dalt. Valaki meg felkiálltot: "Az anyja úristenit! Miért ne vegyük ezt fel és adjk ki! " És lőn!

Stöner Face! Heavy Psych Sounds Face!

Egy szó, mint száz, remek iparos meló és semmi több. Én az élő felvételre szavazok, mert azt nem sterilizálták annyira, mint a studió albumot! AMEN!