Valamikor kb 4 éve kattintottam rá a youtube-n az első stoner rock mixre. Amit akkor hallottam, az jó pár évre meghatározta a zenei ízlésemet, érdeklődésemet. Valami újra, különcebbre, igazabbra, letisztultabb és sallangmentesebb zenére vágytam. Az első dal a mixben a Bongthrower nevezetű BelzebonG nóta volt, ami azonnal elvitt arra a bizonyos helyre ("Follow the smoke toward the riff filled land"), ahogy azt a Sleep is megénekelte Dopesmoker című ópuszában.

Ezen élmény után alig vártam, hogy élőben is láthassam a zenekart, ami a 2018-as Fishing on Orfű fesztiválon meg is történhetett, csupán 4 évet kellett rá várnom :)
Viszonylag hideg és csapadékos nap volt, de legalább péntek. Budapestről utaztam Pécsre, ahonnan aztán még el kellett jutni Orfűre. A fesztiválon most voltam először és igaznak bizonyultak a köznyelven forgó vélemények. Rendkívül családias, hangulatos rendezvény köszöhetően a gyönyörű zöldövezetnek, az orfűi tó közelségének, illetve annak, hogy létszám limit van. Nincs túl sok ember, szinte nem kell sorban állni sehol és ez nagyban hozzájárul pozitívan az élvezhetőségi faktorhoz.

Az adott napon a BelzebonG előtt fellépett a HAW is, amit sajnos ismételten nem volt alkalmam meghallgatni teljes egészében (hasonlóképpen jártam, mint a Dopelord előtti fellépésükkor), illetve az Apey and the Pea, akik szintén nagy kedvenceim és már a nagyszínpadon kaptak lehetőséget az idei budapesti Akvárium által rendezett tehetségkurató verseny győzteseként.

A BelzebonG előtt sikerült elfogyasztani már pár korsó sört, úgyhogy az alaphangulat abszolút meg volt. A színpadhoz lépve találkoztam az Antal zenekar frontemberével és dobosával, a srácok is nagy Belze fanok :) Együtt csöpögtettük a nyálunkat a roadok által felpakolt gitárcuccokra, hangszerekre. Majd lassacskán megjelentek a tagok is és elkezdődött a beállás. Érdekes volt hallani, hogy ők beszélni is tudnak, hisz az élő felvételeken ezt a képességüket általában nem mutatják be már-már védjegy szerűen. Semmi konferálás, vagy egyéb... csak a zseniálisabbnál zseniálisabb riffek hömpölyögnek lassacskán a hangszóróikból.
Nem volt ez másképp azon a napon sem. Kisvártatva belecsaptak a lecsóba, elkezdődött az őrület, a riffhegyek ömlöttek az arcba, a fuzz megrezegtette a belső szerveket. A tempó még lustább és vontatottabb volt, de ez nem volt baj, sőt épp ellenkezőleg. A dalok így jóval húzósabbak lettek. Hátratekintve nyugodtan konstatáltam, volt nézősereg rendesen, pedig a zenéjük abszolút nem a populáris, könnyen befogadható kategória még sok, az adott stílusban otthonosan mozgó embernek sem, ugyanis instrumentálisak a dalok, nincs vokál. Ez sokakat elijeszthet.
A zenekari tagok névjegyszerűen végig headbangelték a koncertet a rájuk szintén jellemző zöld színben úszó színpadon. Sheepy dude-nek ott lógott a basszusgitár nyúlványán a basebal sityesz, Cheesy dude-nek még megvolt a police line-os gitárheveder és a Bigsby tremolos Les Paul gyönyörűség, Alky dude pedig próbált egy helyre nézni, néha összejött... :)

sztárfotó Alky dude társaságában :D

A setlistre sajnos nem emlékszem teljesen, de szinte az összes "slágert" eljátszották, egy valamit azonban sajnos kihagytak, a személyes kedvencem, az Acid funeral kimaradt. Gyanítom azért, mert nem maradt rá idejük. Sajnos fesztivál révén csak egy órát játszhattak, ez náluk kb 5-6 dalt jelent, a kimaradt dal pedig 12 perc hosszúságú.

Setlist kb:

1. Diabolical dopenosis
2. Bong thrower
3. Witch rider
4. Inhale in Hell
5. Names of the devil
6. Goat smokin' blues

Tomitól az Antal gitárosától aztán jött az info, hogy novemberben ismét nálunk fognak játszani, ugyanis Budapesten a Dürerben kezdik meg a turnét a The Necromanchers és a Red Swamp társaságában. Arra is mindenképpen el fogok látogatni és bátorítom az összes olvasót, hisz az egyik legjobb doom/stoner blues zenekarról van szó.

Ebben a kora nyári párás kánikulában nincs nagy kedve az ember fiának semmihez. Hacsak nem a sörhöz, fröccshöz, netán fagyihoz. Gusztus dolga. Hiába jelennek meg jobbnál jobb lemezek, már ahhoz sincs erőnk, hogy végighallgassuk őket, vagy ha mégis, hát nem is igazán tudjuk értékelni. 

A Highbernation nem egy világrengető Doom zenekar, semmi újat nem hoznak. A Highbernation pontosan azta böszme, lassú trágyát hozza el nekünk, mint a mostanában minden sarkon elénk lépő Doomsterek többsége. Egy kis '70-es évek hangulata, egy kis fülledt okkultizmus, lehangolt gitárok, a végtelenből elénk lebegő ének(?). Szóval minden olyan cucc, amit az Electric Wizard már annyiszor eljátszott, hogy már tőlük is unalmas.

 

 A Highbernation ezek ellenére egy nagyon hallgatható és igazán jó anyagot hozott össze. Hiába tucat, mégis meg van náluk valami plusz hangulat, ami miatt újra és újra meghallgatod. Lehet, hogy ezen segít egy kicsit az is, hogy összesen 3 dal raktak össze 26 percben. Ez szerintem így jó, így befogadható. Neki tudnék menni a falnak, amikor egy 45 perces korongra felkerül két húsz perc körüli dal, főleg ha ötlettelenek. 

A Highbernation pont ezekre a fülledt napokra gyógyír. Hideg Doom. Ja és a borító mennyire csúf, te jó isten!!!

AMEN!

 Anno a Vatican nevű Black/Sludge/akármi zenekarból kivált két hülyegyerek, mondván, hogy ők inkább azt a fajta zenét szeretnék játszani, amihez rengeteg tudatmódosító anyag köll. Úgy gondolták ez nem más, mint az Electric Wizard által kitaposott ösvény. Ja igen a dobos inkább gitározni, meg bugyborékolós hangokat szeretett volna kiadni magából, a gitáros csávó meg dobolni. Behúztak magukhoz még egy basszusgitárost és kedvenc albumuk után szabadon megalapították a Dopethrone nevű zenekart.

 A kezdeti Black Metalos behatásokat mostanra sikeresen levetkőzték. Sőt a mostani hangzásviláguk a III.lemezükön lehet hallani igazán, azóta csak folyamatosan finomodtak(?). 

 

A Transcanadian Anger nem szarakodik sokat. Nincsenek rajta világmegváltó szövegek, bár az eddigi munkájuk se erről szólt, azonban mostanra azt vettem észre, hogy még teljes egész mondatok se nagyon vannak a lemezen. Szavakat dobálnak egymásra, de olyan szinten csinálják jól, hogy beszarsz. Valószínűleg pont ezzel érik el azt, hogy azt veszed észre, menet közben is ezeket a szavakat mormold a bajszod alatt. A zene úgy hömpölyög, mint a füst és a vokál olyan szinten süpped bele, hogy szinte nem is hallod, csak érzed, a tudat alattid hallja csak. Nálam már most ez a lemez az év végi Top 3-ban van.

Ott tartok, hogy egész hétvégén ez járt a fejemben, főleg a Killdozer, aminek a klippje is zseniális!

AMEN!

Hát először is a Kaiser nem egy jó név, mondhatjuk azt is, hogy nem eredeti. A lemez borítója sincs eltalálva. A lemezen lévő zenében sincs semmi, ami áttörést hozhatna a Stoner zene egyre jobban szürkülő világában.

 

Másodszor, a Kaiser iskolapéldája annak, hogyan kell igényes, minőségi és szórakoztató Stoner zenét játszani. Itt kiemelném azt, hogy Stoner, hiszen itt tényleg vegytiszta STONER zenéről beszélhetünk. Nincs belekeverve semmi sludge, metal esetleg kísérleti dolog.  Ez manapság azért lehet fontos, mert mindenki stonernek mondja magát aki egy kicsit is lehangolja a gitárt, esetleg vintage rockot játszik. 

 

A Kaiser hallgatása közben többször is beugrik a Lowrider, esetleg a korai Blind Dog, a Kyuss-ról és utódbandáiról ne is beszéljünk. Ennek ellenére nincs semmi féle kopirozás, de még csak nosztalgia sem. Friss, hangulatos zenét rejt a borító, amit bátran oda lehet tenni a Stoner rock lemezeink mellé. Örülök neki, hogy valaki ezt a vonalat is viszi tovább és nem akar másfelé kacsintgatni az önismétlés és a dohosság mellőzésével.

AMEN!