Kevesen dobbantanak ekkorát mikor belépnek a hazai színpadra, de a Preynek csak sikerült. Az augusztus elsején arcunkba dobott lemeznek egyetlen üzenete van: Itt vagyunk, avagy a nap amikor Mátyás Gabiból előbújt Phil Anselmo. Az albumot egy szóval le tudom írni: Vaskos. "Deaf Wall"-al nyitottam az ismerkedést, és nem bántam meg, az album legjobbja. A szívszorító refrént jól támogatja a súlyos szeletelés, Jack Daniels és/vagy Victory Highball mellé ideális. A "Soul closed in time"-al folytattam, de át is pörgettem, nem azért mert rossz volt, de majd máskor punnyadunk, most döngölés kell a padlóla le. "Jól vigyázz mit kívánsz, mert a végén valóra válik" mondta mindig anyám, és most is igaza lett. Az "Others" tiport el kegyetlenül, az old-school szólóval, a hörghurut gyanús basszus felvezetéssel, meg az átkozottul jó, pumpáló riffekkel egyetemben. A minél lassabb annál lejjebb elvet követve a felvezető "Walker" és a "Kitchen Story" menetelése jól viszi a fonalat, ajakbiggyesztésre kötelezően ajánlott. Már ismerjük a történetet, egy jobbfajta savanyítás után a fiúkból "előbújt a stoner életérzés", majd tagcserék után összeállt a  Mátyás Gábor - ének/gitár, Bodri Dávid - gitár,Juhász Péter - basszusgitár/vokál, Berczi Benjámin - dob dream-team. Szép volt fiúk, így kell Enyinget feltenni a térképre. Akik rongyosra hallgatták az első három Down albumot (van ki nem?), azoknak kötelezően ajánlott.

WEB, 

na az nincs, csak a kib@szott

de legalább van

juhéj