HALLELUJAH!
"...Legyen meg a Te akaratod, miképpen a Mennyben, azonképpen itt a Földön is." Itt van az új Burning Full Throttle album, a No Man's Land. Bocs nem az új, hanem az első. Dicsértessék az Úr!
Olyan lett, mint ahogy vártam? Háát, igen. Nem. Egészen meg vagyok zavarodva, hiszen én a dalokat a koncertek alatt ismertem meg. Szépen, lassan és hát az ember azt várja, amit ott hall, vagy amit hallani szeretne. de hát ezt hogy is várhatjuk el, hiszen a studió, az más közeg. Koncerteken adott a terem, helység akusztikája, a hangmérnök (ha van) tudása és még sok minden. Studióban viszont lehet újrázni, ha valami nem tetszik átkeverni stb. Ez is művészet, eltalálni a megfelelő hangzást, olyat, amit a zenészek elvárnak és amit a hangmérnök is jónak tart. Ez most jól sikerült, nagyon jól.
Annyira jól, hogy ezt még én, a hallgató is megköszönöm Koncz Mátyásnak, a Perfect Noise Recording Studio 2012 hangmérnökének. Mindig meglepődök, hogy hol tart manapság már a teknika. Ha jók a zenészek, jók a hangszerek és van aki faszán beállitgatja a potmétereket, akkor eléggé oda tud pörkölni a lemez. A No Man's Land nem hogy odapörköl, de oda is kozmál.
Több meglepetés is ért a lemez hallgatásakor. Az első attakot akkor kaptam, amikor elkezdődött az első dal, a The One To Blame. Már-már azt hittem, hogy rossz lemeznek kezdtem neki. Úristen, ez az új Fu Manchu? Hát nem, mert tőlük egyenlőre csak egy dalt ismerünk, az új lemezről. Egy az egyben rájuk asszociáltam. Most mindenki mondhatja a magáét, hogy persze persze, meg hogy más a zenei alap, meg sok ilyen hozzáértő dolgot, én azonban azt mondom, amit először gondoltam. Fu Manchu, porszivó hangzású gitár. Duruzsol, búg, fuzz. Na igen, a dalok szerkezete a BFT-nél nincs annyira szétdarabolva. Itt sokkal egységesebb a kép. Aztán ment minden a maga útján, ahogy a koncertjeiken megszokhattuk.
A cimadó No Man's Land szakit, mint a megcsalt szerető. Kemény alapokra az érces hangú Andris néha olyan dallamokat tol, hogy csak tátom a szám, főleg a The Flight-ban. Eljutottunk a rácsodálkozásom újabb részéhez. Nem akartam kiemelni senkit sem, mert a zenészek messze az átlag felett teljesitenek, éppúgy, mint a koncerteken. Andrással sincs semmi bajom, igaz, hogy szoknom kellett azt a fajta repesztést, amit véghezvisz, Néha csodálkoztam is a koncertek végén, hogy tud még beszélni. Mire megszoktam, sőt megszerettem ezt a fajta énekstilust, erre fel a Downtown Paradise.ban megkapom a zuhanyt. Ismét csak tátva maradt a szám. Tiszta énekhang. Mi ez? Ez is az Andris! Bazmeg, de kurva jó! Ezt kéne nyomni az összes dalban. Gondoltam. Aztán amikor már sokadszorra hallgattam a lemezt, rájöttem, hogy nem. Pontosan tudja, hol kell repeszteni és hol kell énekelni. A Hellhoundot nem szerettem a koncerteken, de megszoktam, itt azonban egy másik dimenzióba emelték a dalt. A Why? pumpáló, lüktető fuzzára pedig olyan 70-es éveket idéző vokáltéma jön, hogy kedvem lenne kutyatejből koszorút fonni és meginni egy unicumot.
A No Sleep Till Mexico a klippes nóta. A záró 3:36 pedig egyértelmű Fu Manchu, déli köntösbe bujtatva.
Az egész albumot átjárja a poros déli országút és a benzingőz illata. Vagány, sodró és magával ragadó lett a Burning Full Thtrottle albuma a No Man's Land. Aki tud feltétlenül nézzen el egy koncertjükre is, mert agyonvágok MINDENKIT!
Megtiszteltetés, hogy csak nálunk lehet meghallgatni a lemezt, elejétől, a végéig. AMEN!
