Bostonba költözvén első dolgom volt megkeresni hol lakik a helyi rákendról. Főleg, hátha egy zenekar is összejönne, ahol végre leakaszthatnám a Fendert és visszaszoknék az öthúr morzsolására. Az előbbivel az volt a baj, hogy mind a Cortez, mind a Elder szűkmarkúan szórják mostanában a koncerteket, főleg, hogy az Elder Európában mereszti a seggét. Az utóbbival pedig az a baj, hogy Boston tele van sztk szemüveges skinnyfarmerben legénytollat növesztő anorexiás kis hipszter faszkópékkal, akik már kőkemény 3 hónap gitártanulás után együttest alapítanának. Ez a választék. Wannabes? Aint-no-gonnabes.
Így hát mint szomjazónak egy korsó jégvirágos ser, úgy landolt postaládámban Viktor barátomtól az Asphalt Horsemen első albuma. Kíváló magyar áru, kétség sem fér hozzá, fényévekre van mindentől ami mostanában támadta a fülem.
A zenekar 2010-ben Gödöllőn alakult, öreg motorosok által, akik tudják mint csinálnak. Hiába no Nicodamien mágus már akkor kiszúrta őket. Lőrincz Károly vokál/gitár, Matyasovszky Géza gitár, Megyesi Balázs bőgő, Farkas Gergely dob, akit 2012-ben Bencsik István váltott. Ismerősen csengenek a nevek? Nem csoda, kiváló alapanyag volt a Mood, Zeus Flash, Stereochrist, Notre Dame és Snakebite háttér. Jegyezzétek meg a őket, mert ha nem ismeri meg ezt a zenekart ország-világ, akkor velünk van a baj. Influenciában ott a Black Stone Cherry, Hellyeah, vagy akár Skynyrd, de mégis sikerült új lendületes hangzást találni, ami manapság ebben a műfajban piszok nehéz
“Hát ez készen van” felkiálltással pergettem a számokat, örök kritikusként keresvén az Achilles sarkot, a gyenge pontot, de nincs. Teljesen egyben van. Minden számban megvan ami megmarad a füledben és rabul ejt. A vokál a “Wasting Time” ban, a kapós riff a “Change”-ben, a “Ride on” közben simán tolnám ki a motort a fészerből. A Memories-on konkrétan beszartam, főleg a basszer eszement szeletelése ütött ki. Az egész album alatt mesterien rejtik el a hegedűt, a dorombot az amcsi poros préri díszletei mögé, így lesz az egész friss primőr magyar áru. Az epikus “The reason” örök kedvenc lesz, gondoltam amíg meg nem hallottam a “Grip On”-t. Nem sorolom, profi hangzás, profi ének, hibátlan hangulat. Letettem a hajam, és visszatettem a Fendert a falra, ezek után már úgy sincs hova tovább.
