Sziasztok! Elmúlt egy félig-meddig sikerült év, remélem ebben az évben új fejezet következik a Stonerblog életében. Kezdjük egyből egy spanyol zenekar a The Mothercrow zenekar interjújával. Az apropó, az új albumuk, ami szerintem a Heavy Blues irányzatban egy remekül eltalált Foráneo lemez lett!
Mivel a magyar közvélemény nem nagyon ismer titeket, beszéljünk a kezdetekről.
Kinek az ötlete volt a zenekar?
Karen: A zenekar egy olyan projekt volt, amelyre 2013-ban gondoltam, amikor Barcelonába költöztem, és ez ideális táptalaj új emberek megismerésére, akikkel megoszthatom ezt az álmom. Néhány internetes hirdetésen keresztül 2014-ben megismerkedtem Sergióval, az első gitárossal, majd a következő hónapokban Claudia csatlakozott a basszusgitárral, és ebben a stílusban volt a legnehezebb megtalálni a dobost, mígnem 2015 elején megtaláltuk Gerardot. .
Milyen zenei hatások késztettek arra, hogy zenélni kezdj?
Karen: Amióta úgy döntöttem, hogy Barcelonában telepedek le, hónapokig gondolkodtam azon, hogy milyen stílusra szeretnék összpontosítani az általam hallgatott heavy- és rockfajtákon belül, mígnem felfedeztem albumokat olyan bandáktól, mint a Kadavar vagy a Graveyard. Lenyűgözött az a hetvenes évek rockja.
Max: Tinédzserkoromban elkezdtem hallgatni az Iron Maident, és találkoztam olyan barátokkal, akik már tudtak gitározni. Ez felkeltette a kíváncsiságom az elektromos gitár iránt. Azóta sok zenekart újra felfedeztem azokról a lemezekről, amelyeket apám otthon hallgatott gyerekkoromban, mint például a Deep Purple, a Led Zeppelin, Frank Zappa, Rory Gallagher stb. Azt hiszem, ez a tudatalatti hatás késztetett arra, hogy visszatérjek a '70-es évekhez, a '80-as és '90-es évek heavy metalja helyett.
A zenétek ötvözi a bluest, a pszichedelikust és a 70-es évek heavy rockját.
Sok banda próbálja lemásolni annak a korszaknak a hangzását, nálatok nem így érzem. Modernebb hangzásbal csomagoljátok ezt a zenei sokszínűséget. Tudatosan?
Karen: Nos, meglehet, hogy bár a legközvetlenebb hatásunk és ízlésünk az az arany ’70-es évek, óhatatlan, hogy a modernebb tényezők közbeszólnak a felszerelések, a hangzás és az ötletek szintjén. Nem is az érdekel minket, hogy szó szerint újrateremtsünk bármilyen hangzást, hanem inkább az hogy a zenészek között megkeressük az összhangot az egyes dalok stíluskövetelményei szerint, anélkül, hogy elveszítené az Mothercrow a lényegét!
Max: A 70-es évek hangzásának megismétlését próbáltuk az első albumon. Ahhoz, hogy tovább fejlődjek, valami mást akartam csinálni, és egy köztes pontot találni a vintage hangminőség és egy kicsit modernebb beütés között.
Az új zenészek, honnan jöttek, és mennyire vettek részt a dalszerzésben?
Karen: Claudia távozása után Dani vette át a basszusgitárt, majd egy kis idő múlva Jaume a dobokat, akivel életet adtunk Max ötleteinek az új albumhoz. Nagyszerű kapcsolatot alakítottak ki Foraneóval, szilárd ritmikai alapot értek el.
Max: A dalok általában a mobiltelefonommal rögzített ötletként kezdik az életüket. Ha tényleg van egy ötlet, ami felkelti a figyelmemet, általában egy nyers demót rögzítek a számítógépre programozott elemekkel. Egyes dalok már nagyon fejlettek voltak, amikor elkezdtük tesztelni őket a próbateremben, mások rosszul definiáltak és fejlődtek.
Van koncepciótok az új albumhoz?
Karen: Nem igazán, stílusában és témájában eklektikus album. Egy kicsit személyesebb, mint az első. Azt hiszem, mélyebb érzéseket ragadtunk meg, amelyeknek hangot kellett adnunk, több szeretettel a dalokban.
Melyek azok az új bandák, amelyek hatással vannak rátok?
Karen: Az egyik közös bandánk a Rival Sons, lévén kitűnő ízlésű banda, amit nagyon csodálunk. Be kell vallanom, hogy csodálom gitárosunk, Max zenekarainak hangzását, mint például a Horisont, a Hypnos, a Hällas, a Svartanatt vagy Dead Lord sok más mellett.
Max: Rival Sons, egyetértek. A DeWolff egy olyan csoport is, amely inspirál a zenélés folytatására.
Lemezhallgatás közben sokszor arra gondolok, hogy ezt mindenkinek meg kell hallgatnia! Van ilyen lemezed?
Karen: Persze! Az első, ami eszembe jut, a "Tales of Old Grand Daddy" Marcus Hook Roll Bandtől és néhány George Young (Malcolm Young és Angus Young bátyja szerk.) és Harry Vanda album.
Max: Mostanában Freddie King „Getting Ready” című albuma egy olyan album, amely ezt az érzést adja
Mi volt a legfurcsább koncertélmény?
Karen: Nehéz kérdés! Hahah, talán egy fesztivál, ahol az utolsó előtt játszottunk, késések miatt két órás késéssel indultunk, hajnali 5-kor, és képzelhetitek a közönség alkoholos állapotát... amikor egy férfi megragadta a Shure Unidyne III mikrofonomat! Hitetlenkedve kikaptam a kezéből, mondván, ne is gondoljon arra, hogy ilyet csináljon! A részeg férfi kezdett agresszív lenni velem szemben, én megfogtam az ingét a mellkasánál és adtam neki egy puszit, hogy eltereljem a figyelmét! Szerencsére bevált a taktika! Hahah
Hova mennétek még szívesen egy koncert előtt?
Karen: A turné során talán az hiányzik a legjobban, hogy legyen időm megismerni azokat a városokat, ahová megyünk turisztikai szempontból, de sajnos nagyon ritkán van időnk városnézésre próbák és a koncertek között.
Max: Szeretnék egy nagy, kényelmes és csendes öltözőbe menni a gitárommal… haha. Sajnos soha nem tudhatod, mit fogsz találni azokon a helyszíneken vagy bárokban, ahol játszunk. Ha van öltöző, az már luxus!
Köszönöm, hogy válaszoltatok a kérdésekre, és remélem, hogy minél többen ismerik a magyarországi zenéteket is!
