Annak idején nem nagyon törödtem az svéd Alastor lemezeivel. Elkönyveltem őket egyszerű rock zenének, akik jócskán merítenek az okkultista elemekből, a Sabbath zenéjéből és ehhez hasonlók. Valószínűleg azért, mert akkoriban viszonylag sok ilyesfajta muzsika szabadult a világra.
Az az igazság, hogy ha írsz egy remek albumot, akkor fasza gyerek vagy, ha már ketten, vagy hárman, akkor "csak" jó, és ha már több százan teszitek ezt, akkor átlagosak lesztek. Az Alastor sajnos beleesett a több száz banda közé és most, hogy már nem "divat" annyira ez a fajta okkult rock, már csak azok maradtak talpon, akik igazán magukénak érzik ezt a műfajt. (Bár szerintem még most is többen próbálkoznak, mint kellene.)
Az Alastor itt van, köszöni jól van és kiadott egy albumot. Most éppen nem a Halálról szólnak a dalok, hanem inkább az őrületről. Arról, hogy az emberek hogy tudnak bele- és megőrülni az egyszerű hétköznapokban. Ennek eredményeképp kapunk egy olyasfajta Doom folyamot, amit átsző a Dark (Gothic) rock. Meglepő, de én a '80-as évek pouláris kultúráját is érzem a dalokon. Kivétel a "Death Cult" dal! Na ott inkább a rock'n'roll keveredik a a '70-es évek Riffelős rockzenéjével.
Szóval, aki szeretne egy olyasfajta albumot hallani, ami dalközpontú, vastag hangzású, tele van jó dallammal, kicsit doom és kicsit dark, van lüktetése és kacérkodik a pop zenével, az hallgassa meg az új Alastort! AMEN!
