Végre egy profin elkészített és megküldött anyag. Ez igen! Nem bízzák a véletlenre a srácok, haladnak is előre.

Szóval: itt ez a banda Londonból. Két anyaguk van, de turnéztak már a Truckfighterssel (passzol is ebbe a hangulatba, ízbe a zenéjük), támogatják a Monster Magnetet több állomáson Európában. Haladnak. Óriási léptekkel.

A merch, flyerek, buli plakátok a megunhatatlan képregényszerű, földönkívülis, szörnyes stb. stílusban nyomulnak a stílusnak megfelelően. Érdemes ellátogatni a facebook oldalukra, lecsekkolni mindezt! 

 A zene desert, fuzz, stoner rock. Senkinek nem okoz meglepetést, ha itt ilyen előadókat mondok, hogy Kyuss, Truckfighters... Ebben a világban mozog a STEAK zenéje is, ami negyon kellemes. Horzsolós, groovos, zúzós, búgós gitárokkal, robbanó dobfejekkel. A hangzás most, hogy így hallgatom, tökéletes, ahogy kell úgy szól. És a dalok is nagyon rendben vannak.

Ha innen odakeveredtek a bandcamp oldalukra, ajánlom, hogy hallgassátok meg a korábbi anyagukat is, mert az is jó, kicsit lazább, lassabb!

Újabb reménység bukkant fel a Stonerblog háza táján, Bodródi Miklós személyében. Ezúttal a francia Doctor Doom első EP-jéről, a DoomO-ról irt. Olvassátok és hallgassátok. AMEN!

                                                           IDŐUTAZÓ GARÁZS-DOOM

A többé-kevésbé vegetáló metál színtér bontakozó trendje – igen, ilyesmik errefelé is vannak – a retro/vintage rock, továbbá divatos mutációja, az okkult rock, egyelőre talán még nem tud akkorát robbantani, mint mondjuk néhány éve a deathcore és társai. De azért jelen van, létezik és szép számmal képviselik bandák szerte a világban. Most épp Franciaországból keresett meg minket a Doctor Doom legénysége, hogy megosszák az érdeklődőkkel bemutatkozó anyagukat.

Saját bevallásuk szerint zenéjük 'foggy doom bluesy rock', ami tulajdonképpen elég jól fedi ténykedésüket. Professzionális hangzású, de roppant kínos szójátékon alapuló, 'DoomO' című demójukon keserédes, helyenként komor hangulatú, de ugyanakkor valahogy mégis kellemes rockzenét hozott össze a gall négyes.

Az emlegetett bluesos életérzés leginkább a nyitó 'The Sun'-ban jelenik meg. A lüktető alapszerkezet mellé máris megkapjuk mindazt, ami talán a legfőbb erényük: fogós gitártémák mellé leheletnyi, nem túl tolakodó billentyűfutamok, és csipetnyi hidegrázás. Nem kimondottan sötét zene ez, mégis egyfajta borongós hangulat járja át a képzeletbeli korongot, ami pont a nyitótétel gitár-szinti párbajában nyilvánul meg legélénkebben.

A srácok bandcamp oldalán páran máris kedvencként emlegetik a 'Relax, You're Dead' című tételt, ami valóban az egyik legfogósabb énektémát hozza, mellé pedig jár egy nem kicsit fülbemászó riff is. Előbbi kapcsán dicsérjük is meg gyorsan JL Pasquet visszhangos, garázs-effektes hangját, ami teljesen illik az alap hangvételhez. Kicsit olyasmi érzete támad az embernek, mintha a Black Keys legénysége közösen jammelne valami doom hordával.
Mindhárom szerzemény alatt találkozhatunk diszkrét tempóváltásokkal, elszállósabb témázgatásokkal és király gitárszólókkal. Ezek az ősrock fazonok bizony visszarepítenek minket a 60-as és 70-es évek fordulójára, ahonnan gyökerei erednek.

A bő negyed órás anyag teljes, tartalmas és hiteles bemutatkozás, aminek hála az STB Records már le is igazolta Végzet doktort, hogy ezek kiváló nóták végre vinylre kerülhessenek. Aki fogékony az ilyesfajta zenékre, az feltétlenül keressen rá, a demó alapján megérdemlik!

Bandcamp

Nagyon szeretem a Monster Magnet zenéjét. Na meg azt a hangulatot, amit a '98-as Powertrippel elinditottak. Bevallom férfiasan az előtte lévőket nem tudom annyira a szivembe zárni. Ennek ellenére, mégis csak rajtam virit már régóta a "Bika", és most már ezzel raknak a föld alá, hacsak nem hántolja le rólam valaki időközben.

 Hogy egy Boogieman lemez ismertetőjét miért a Monster Magnettel kezdem? Az új lemez még csak most jelent meg és az is igaz, hogy már átpörgettem párszor, mégis azon kapom magam a hallgatása közben, hogy lekapcsoljam és berakjam a Boogiemant. Egyszerűen annyira jó.

 A svéd banda 2003-ban adta ki első és utolsó lemezét a Triple Six Blues-t. Annyit tudok összesen róluk, hogy az énekest Hellvisnek (HeHe), a gityóst meg JJ Skatnak hivták. Ennyi. Nem is nagyon kell azonban belemenni a részletekbe, hiszen amint meghallod, úgy is csak legyintesz, ki a faszt érdekel, hogy kit hogy hivnak. Olyannyira sodró az egész lemez, hogy becsokizol.

 Egyszerű rockzene, rengeteg stoner, blues, r'n'r, boogie keveredik itt. A hangzás pedig megőrjit. Fasza. Néha a Mustash, a Blake, néha a The Cult és néha a Monster Magnet is beugrik.

Egy olyan dallal, mint a Red Sleeve, olyannal nem szabad kezdeni egy nagylemezt, mert a hallgatók fele a szivéhez kap és kidől, a másik fele viszont nem hiszi el, hogy ezt a szintet lehet tartani egy nagylemezen keresztül. Azért még ráraknak egy lapáttal a Satisfaction képében. Botrány. És ha még nem kaptál eleget, akkor most egy kicsit pihenhetsz. A 14 Pictures egy Nanananana-zos dal. Lassabb, hömpölygősebb, de olyan döggel, hogy egy mocsárban ragadt kamiont bármikor kivontatna. Az In Hell olyan intenziven robban bele ezek után a képedbe, mint az a a kamion, amit kivontattak és a hirtelen jött szabadság mámorában úszva széttúr maga körül mindent,majd a dal közepén megpihen, lenyugszik, elszenderedik. Akkora kettősség van ebben a dalban, mint egy Hortobágy. Az elején még ezerrel üvölt Hellvis, hogyaszongya: If I See You In Hell!, a felénél már csak akusztikus gitár, meg lágy szellő. Csodás.

Sorolhatnám az erényeit a lemeznek, de van két gyerekem és néha azokkal is foglalkozni kell néha. Azonban nem hagy a kisördög, és még a Hey Hey Hey-t és az Infinity-t meg kell emlitenem, mert ha ezek idebent maradnak, akkor szétégetnek, aztán ki neveli fel a két szaros seggűt?

PS.: Megvan a két másik főkolompos. Nikki a basszeros és Tobbe a dobos.

A Youtubon két dal van a December és a 14 Picture, akinek megtetszett, az szóljon és átküldök neki egy teljes anyagot.

AMEN!

 A 2000-es évek elején Skandináviában egymás után bukkantak fel a sikerre éhes fiatal bandák, akik a műfaj legjobb pillanatait felhasználva értelmezték újra a punk/rnr stílust. Ennek a szcénának az egyik legfontosabb alapbandája a Gluecifer nevű norvég kvintett volt, akik zseniális művésznevek mögé bújva (Biff Malibu, Captain Poon, Stu Manx, Raldo Useless, Danny Young) majd 10 éven keresztül dolgoztak együtt. Öt nagylemez, számtalan Mini Ep , illetve jó pár videoklip (amelyek közül a Get the horn című dalra forgatott video már a megjelenése után pár nappal az összes zenetévé által betiltásra került túlzott erőszakossága miatt) és a véget nem érő turnézás után a banda megfáradt. 2005-ben úgy döntöttek elég volt, és egy utolsó búcsúturné után a zenekar feloszlott.A főnök gitáros/dalszerző Cpt. Poon már ekkor jelezte, hogy számára egy korszak lezárult azonban egy másik csak most kezdődik, és rövid pihenő után 2007-ben tért vissza Bloodlights nevű új bandájával, ahol a gitáros poszt mellett az énekesi teendőket is magára vállalta. A Cpt. Poon- Ének/gitár, Howie B-Gitár, Jonas Thire-Dob és Ron Elly-Basszus felállású zenekar 2007-ben a Monster Magnet gitárosa, Phil Caivano mint producer közreműködésével rögzítette első Bloodlights című lemezét. A lemez 2008 év eleji megjelenése után a banda többek között a Monster Magnettel, illetve a Hellacopters-el turnézta körbe nagy sikerrel Európát, majd 2009-ben újabb stúdiólemezt jelentettek meg Simple Pleasures címmel, amivel újabb turnéra indultak Európában, illetve eljutottak Japánba is.

2011-ben a banda harmadik lemezének felvételei a szokásosnál hosszabbra nyúltak, köszönhetően annak, hogy a már kompletten felvett megkevert anyag a főnök Cpt.Poon szerint nem reprezentálta megfelelően az irányvonalat, amit a banda képvisel és a teljes elkészült anyag a kukában végezte "A rengeteg belefektetett munka, illetve ráköltött pénz sem tudta megváltoztatni a véleményemet. Egy sokkal keményebben megszólaló anyagra volt szükségünk, ami igazán azt mutatja, amiről ez a banda szól. Egy ilyen döntést meghozni kész öngyilkosság, de tudtam, hogy ez az egyetlen helyes út”- kommentálta döntését a frontember.

18 hónappal később aztán elkészültek a sokat sejtető „Stand or die” című anyaggal, ami egy agresszívabb megszólalású, lendületes dalokkal telepakolt punk/hard rock lemez lett. A zenekar ritmusszekciójában is változás történt, a basszusgitáros Chris Banjo, a dobos Woody Lee lett. A lemez 2013-as megjelenése után az ilyenkor szinte kötelező európai lemezbemutató körút a következő logikus lépés, aminek budapesti állomása az október 10.-ei Dürer kertes koncert lesz.

Az estét a hazai The joystix zenekar nyitja, aki talán az egyik első olyan magyar banda, amely próbálta meghonosítani a skandináv rock’n’roll műfajt Magyarországon. A 2005 óta aktív zenekar jó pár külföldi kiadású nagylemezt, EP-t., illetve válogatáslemezt tudhat magáénak, és 8 éves működése során számtalan hazai illetve külföldi koncerten van már túl, illetve a Dürer kertes buli utáni hetekben indul egy francia mini-turnéra a párizsi High-School Motherfuckers zenekar társaságában. Ha az olyan zenekarok, mint a Hellacopters, Gluecifer, Turbonegro vagy a Backyard Babies mondanak neked valamit, akkor ezen az estén ott a helyed a Dürer kertben!

Bővebb info: http://www.bloodlights.com, http://www.thejoystix.bandcamp.com
Bloodlights – Roll with me (Video)
https://www.youtube.com/watch?v=bjkwIY6fytw