Az Astralnaut nagyon betalált most. Ez most annak is köszönhető, hogy a májusban napvilágot látott anyaguk csak öt dalt tartalmaz. Elő a fülest és amíg a gyerekek alszanak délután, az alatt meghallgattam. 

 Annyira tetszett, hogy egyből előkerítettem a korábbi dolgaikat is, két EP-t és egy Single-t. Ezeket amúgy meghallhatod a bandcamp oldalukon is. Most maradjunk az új lemeznél.

 Gyakorlatilag, ami beugrott az az volt, hogy itt valami csúnya Clutch nyúlás van, de amint az első dalt meghallgattam már ez megcáfoltatott. Igén tény, hogy Neil Fallon hangja ott kering körülötted miközben hallgatod a dalokat, de ez inkább felértékeli, mintsem hogy lerombolná az album érdemeit. Azt a fajta proto-rock zenét nem lehet utánozni és hál isten, a srácok meg sem próbálják. Rengeteg minden más is keveredik a zenéjükben. A Neopium közepénre beraktak egy olyan fajta depresszív sludge részt, amit még a francia Hangman's Chair is megirigyelhetne. A Dethroned pedig A C.O.C. Doomosabb vonalával nyit. Jócskán akad itt Southern íz, némi Heavy Metal. 

 Hangulatában olyan lett a Thieves... album, mint egy metalosabb felfogású ős rock album, Teli változatosabbnál változatosabb dallammal, ízzel, zamattal. Akit érdekel valami újdonság és nem csak ez a tucat Down kópia zenekar, amit mostanában kifos magából az internet, az hallgassa meg az új Astralnaut lemezét, csak 32 perc, viszont garantált a szórakozás. AMEN!