A politika olyan, mint a borszakértés. Volt egy kutatás, miszerint a borszakértők véleménye úgy változik, mint a pi számjegyei. Az első kóstoláskor paprikás-fűszeres-lágy nedű a második próbálkozásra már enyhén narancsos, telt ízű borrá vált. Érdekes eredmény, bár én ez miatt egyáltalán nem vonom kétségbe e messzemenően haszontalan szakma kiváltságait. Elírtam, hasznos. De beszéljünk a politikáról. Számomra mindig úgy tűnt, hogy van valami közös társadalmi megegyezés arról, mikor hozhatjuk fel ezt a témát, és mikor nem. Bármilyen vonzó is, nem szeretnék arról filozofálni, hogy ki, mikor, miért választja témául, de abban biztos vagyok, hogy ezen a blogon nem vártad, hogy belefutsz. Well, be calm. Ha azért nem olvasnád tovább ezt a bejegyzést, mert attól félsz, hogy itt most valami retorikai előadást tartok azért, hogy meggyőzzelek arról, hogy az én körömbe rajzolj faszt, nagyon tévedsz. De ne írjunk le felesleges köröket. Nincs kör, nincs X. Nincs X, nincs kör. Got it? :) Ezektől a zenéktől viszont garantáltan megtalálod az agyad, ha a híreket hallva esetleg eldobtad. 

    Akkor kezdjük is valami igazán ökölrázós zenével. Amikor valaki egy szám bonyolultsága, vagy adott esetben egyszerűsége mellett érvel, én mindig kicsit visszakozom. Szerintem ilyen mérőegység nem létezik a dallamok világában. Képzeld el, hogyan zenéltek az őseink. Nem a középkorra, nem a lantos bárdokra gondolok, hanem amikor az egyik ősünk rájött arra, hogy ha adott időközönként összeüti a combcsontokat az kurvajó. És a kultúránk része lett, az egyik olyan dolog, amit hagytunk folyamatosan változni, s ami ezáltal tudott adni egy releváns képet arról a ködös útról, amint éppen haladunk. A zene evolúció, és képes a fúzióra, ahogy te is képes vagy. Igen, ha van gyereked, az fúzió. De mind azok vagyunk, minden egyes atomunk egy régen volt fúzió eredménye. Mindegy, hogy milyen sorrendben, milyen gyakorisággal ismétlődnek az elemek. OX, Melbourne, Australia. Since 2010. Two piece. Levélpostán írták, hogy ST/EP jön októberben. Ők egy fúzió, és én várom a következő elemet. Good luck Joel!

   Trükkös Homár. Na nee!44!4 Már a nevüktől is nevetőgörcsöm támad, és a jókedvem csak fokozódik a zenéjüket hallva. Egy királyi rádiós hír után kiválóan alkalmas az elszabadult agysejtek összeterelésére egy kiadós nukleonbang erejéig. Szóval ne rostockoljatok, tegyétek be a tracklistbe, hogy a következő stoner-bulin szólhasson a Soul Shaker, és a többi. 

    joshibarat írt már a blogon a hiperkreatív nevű Black Rainbows együttesről. Azóta kijött pár albumuk, amik külön-külön megérdemelnének egy bejegyzést. Most ebben a pár sorban csak felcsigázlak titeket és hagyom, hogy magatok fedezzétek fel a fuzz eme kimeríthetetlen forrását. Hirtelen nem is tudom, mit linkeljek be tőlük, és erről eszembe jut valami, mégpedig a predesztináció. Csak vicceltem, nők és 300+ lóerős V8-as autók ugranak be. Ezzel az együttessel sok mindent megéltem. Ez szólt a kocsiban, amikor csattantam, és ez szólt amikor más csattant. Ezzel le is tudtuk a napi szlenget. Nők. Ez a dal róluk / rólatok szól. Írd meg kommentbe, hogy melyik vagy, esetleg azt is, hogy kilőtt-e a világűrbe a dal. One day I'll found you!

   Ez itt elkap és nem enged. Azt mondják a fű drog, nos, akkor ettől itt meghalsz bazdmeg, még véletlenül se kattints rá. Ez a dal nem csak egy újabb példa a jól sikerült fúziókra (banális gondolatmenet, mert rossz fúzió nincs, a kérdés a kiváltott reakció, ami mindig környezet-függő). Szóval Cambrian Explosion. A kambrium egy földtörténeti korszak, ami sokkal lényegesebb, mint például a második világháború. Minden szempontból. Ahogy az együttes a nevében utal rá, ekkor kezdődött el a nagybetűs élet a tejút ezen eldugott szegletében. Én csak hagyom magam sodródni a kambriumi tengeráramlatokkal, tudom, hogy partot itt nem kell érnem. Elég az élet kezdetének szele, hogy megtudjam, hol vagyok, s merre megyek. 

   Zárszóként álljon itt, hogy remélem legalább annyira tetszett nektek ez a Stoneshot, mint az előző. Megpróbálom nem tolakodóan elmondani nektek, hogy mit gondolok a világról, s emellett szeretnék a stonerzene kedvelő embereknek néhány kellemes percet okozni, ezt lehetőleg úgy, hogy az egész egy teljes képpé álljon össze, és ne bántsak meg senkit. Messze van ez attól, amit nap, mint nap tapasztalunk, de kezdjünk el kicsit másképp gondolkodni. Írjatok kommenteket, legyetek itt. Stoneshot bonustrack szóljon most mindenkinek, aki szereti a blues-t. Köszi Bandi!

Igaz még januárban jött ki az amerikai trió lemeze, én csak mostanában bukkantam rájuk egy másik magyar oldalon keresztül. A Cheech Weeden basszeros, Michael Petrucci dobos és Ron Vanacore gitáros/énekes által 2008-ban létrehozott formáció hatásai között fellehető a Black Sabbath-Sleep-Electric Wizard vérvonal: a kövér basszus, a mélységeket felszaggató dob és a gitár mocskos/koszos hangjai mind erről tanúskodnak. A borult őszi égbolt szürke takarója most még csak rátesz egy lapáttal erre-párás levegőtől elnehezült, mocsárgőzben fuldokló faházak tűnnek fel látomásként, a nedves, agyagos föld a csízmára tapadva húzna vissza az ősanyagba, a nyirkosság megesz mindent, és csak a rothadás szaga érződik mindenhol.

Betegre gyúrt riffek dübörögnek végig ezen az elátkozott tájon, ahol a dob minden egyes ütése olyan, mintha a koporsóban fekve azt hallgatnánk, hogy valaki épp szegezi ránk annak a fedelét, a basszusgitár pedig mennydörgés-szerű hangon kíséri közben elfeledett porhüvelyünk utolsó görcseit. A hangzást egyszerűen sikerült nagyon vastagra belőni a srácoknak, én szinte csak fekete-fehér képeket tudnék hozzá társítani (vagy még a rozsdabarna árnyalati különbségeit…), ha képeken kellene bemutatni ezt az egész hangulatvilágot, amit képvisel és kivált ez a hangfolyam, ami olyan méltóságteljesen hömpölyög, mint a folyón a gőzhajók annak idején. Belassult, tétova mozdulatokkal halad előre az egész, benne egy kis elkeseredett küzdelemmel, reményvesztettséggel kombinálva a pusztulás utolsó kockáit.  Rémálom-szerű víziók, haldoklás, utolsó fohász, sikolyok a fertő legmélyebb bugyraiból, megkeverve némi okkult áthallással. Hogy zseniális e, azt döntsétek el magatok, én csak azt tudom mondani, toljátok be a lemezt a lejátszóba mindenképp!

sly

Facebook: https://www.facebook.com/cursetheson
Bandcamp: http://cursetheson.bandcamp.com/album/psychache

Adott egy Los Angeles-i banda, akik egy kétszámos kislemezzel debütáltak az EasyRider Records kiadónál. Sokat nem sikerült megtudnom a zenekarról, rendesen el vannak rejtőzve, ez a titokzatosság is nagy valószínűséggel a koncepció része, ami szorosan kapcsolódik a kiadványukhoz (sejtésem szerint), és persze ha erre játszottak, hát be is jött nekik :) Ha minden igaz, négyen alkotják a csapatot, gondolom a szabvány ének/dob/gitár/basszusgitár felállásban tolják az arcunkba kegyetlen és rút igazságokkal teli zenéjüket.


Alapvetően ott indul ennek az egésznek az érdekessége, hogy ezek a srácok vagy feltalálták az időgépet a próbák alatt, vagy loptak egyet valahonnan (mondjuk a dokitól a Deloreant a Vissza a jövő című filmből), vagy szimplán zsenik, ugyanis az énekes hangja olyan, mintha visszamentek volna negyven évet, és magától Ozzytól kölcsönözték volna. A zene sem áll távol a Black Sabbath muzsikájától: velejéig romlott, sötét, beteges, mocsárszagú, okkultista hangszerelés hallható, megidézve a korai BS lemezeket jellemző hangulatot és hangzást egyaránt. Két track található a kislemezen, ami voltaképp egy, hiszen a második a Yrtnuoc S’natas a visszafelé játszott Satan’s Country…Aki szeret elmerülni az okkult felhangú zenékben, annak ez a zene a csontjáig fog hatolni, beszívja magába a sötétség minden egyes rostját; és ez a burok a végén felemészti. Mintha ősi rítusokat kántálnának, mintha csak azért lenne ez az egész, hogy megigézzenek, hogy a hangok (és a zenekar) rabszolgájává tegyen mindenkit ez a rigmus, akit csak elér. Dinamikus játék, feszes, egyszerű témavezetés, iszonyat jó hangzás szabadul el a hangfalakból, szétárad és már nincs is hová elbújni…hát hajrá, kóstoljatok bele!

sly

Facebook: https://www.facebook.com/pages/BLACK-PRISM/177319779111709
Bandcamp: http://blackprism.bandcamp.com/

Nem szeretem a hippiket. Lepkét zabálnak és pipacsból, meg kutyatejből font koszorú van a fejükön. Ez Jézus kicsúfolása. Brrr! ...és elöttem van mindig egy kép, mikor a hippikre gondolok: Meztelenül ugra-bugrálnak a tavaszi réten és közben lóg az a szottyos faszuk szanaszét, a csajok meg akkora bundával táncolnak a sunájukon, mint egy kozák kucsma. Jogorvoslásért folyamodok, mert megsértették a jóizléshez és a szép álmokhoz való jogomat. Ja igen és azt hiszik, hogy a Hammondot kizáarólag ők használhatják, mikor azt se tudják milyen az, amikor egy Hammondot rendesen kezelnek.

 Azért nem minden hippit utálok. Egyet ismerek, őt nem utálom, bár ... hát ki tudja, most, hogy belegondolok:)

Most szeptember közepe, vége felé minden egyes napos percnek örülni kell, mert idén már lassan beköszönt a rettegés! Jön a hideg. Szóval elő is kaptam a spájzból a The Mystick Krew of Clearlight lemezt és most egyfolytában azt hallgatom. Na ők tudják, hogy kell a Hammonddal bánni. Nem magamutogató, mégis jelen van, ha nem lenne, nagyon lehetne érezni a hiányát. Igaz, hogy a gitárhangzás tömány, mint a dohány nélküli füves cigi, de azért csak a Hammond az, ami biztositja a megfelelő szőnyeget a zene alá. Itt nincs most ének, minek is. A zene abszolut jam jellegű. Nem is tudom elképzelni a koncertjüket úgy, hogy lejátszák a dalokat úgy, mint a lemezen. Biztos vagyok benne, hogy a nóták váza ugyan megvan, de amúgy hatalmas lekvár tömeget öntenek a közönség hallójáratába. 

 Itt olyan örömzenélés folyik, hogy ihaj. A Karma tu Börn zömök lendületességét keverik valami olyan jellegű pszihádéliával, ami nem megy át a space rock műfajába. Pont ott lebeg a határon és ez annyira jól esik most a napsütésben. Nem lazit el, inkább éberré tesz. Nem alszol el menet közben. Örömmel veted bel magad a nap hátralévő részébe és bontasz egy sört. Na meg egy Unicumot. Én is ezt fogom tenni és ti is!!! mert megharagszom.

Arrol már végkép nem is beszéltem, hogy kik is zenélnek benne. Füves alkoholisták. Jimmy Bower (őt nem kell bemutatni), Andy Shepherd (Pitts Vs. Preps, aki nem tudná Kyle Thomas énekelt itt), Paul Webb (Eyehategod), Ross Karpelman (Keyboard in Down). Legvégére hagytam a dobost. Joe LaCaze az Eyehategod dobosa idén augusztusban hunyt el ismeretlen körülmények közöt. RIP.

AMEN!

Igaz, hogy nagyon sok bepótólni való vár még a blogra, ugyanis nagyon sok a felkérés, ámde...Avatarium! 

Ahogy barangoltam a neten (ezt úgy mondom, mintha nagyon sok lenne a szabadidőm), szembejött velem Leif mester. Ja, hogy ki is ő Leif Edling, a Candlemass, Jupiter Society, Krux és még ki tudja hány zenekar életrehozója, megálmodója esetleg "csak" tagja. Valahonnan előhalászott egy pacsirtát, Jennie-Ann Smith-t, aki nem mellékesen, de igencsak gyönyörű, meg egy dobost Lars Sköld-öt, aki viszont nem szép és létrehozta az Avatarium zenekart. Aztán ott ténfergett a közelben Marcus Jidell (Royal Hunt, Candlemass, Evergrey) is, Valószinűleg volt nála sör is és, ha már ott volt adtak a kezébe egy gitárt is, azt játccál öcsém. Már majdnem belekezdtek valami irdatlan csörömpölésbe, de Leif mesternek nem klappolt valami. Nem volt kejbordos, aki a dalokat himnizálja, mert az  fontos, de nagyon. Főleg, ha doomról van szó, amolyan Edlinges doomról. Nocsak nézzenek oda, az csak nem a jó öreg Carl, és sör is van nála. Igy hát megoldódott a billentyűs probléma Carl Westolm ( Candlemass, Abstrakt Algebra, Jupiter Society, Krux) személyében. Kezdődhetet a creepshow!

Három dalt kalapáltak össze erre az EP-re. Ezek közül kettő, a Moonhorse és a Boneflower rajta lesz a nemsokára megjelenő nagylemezen is, az akusztikus BS feldolgozás, a Warpigs már nem.

Mit is lehetne mondani ezek után a dalokról? Abszolút Érezni lehet a Candlemass hatását. Epikus, mély, van benne némi csavar, hogyne lenne, hiszen Leif Edling vezeti a szekeret és persze most is borsólevest lehetne főzni a hátadon. Amin csodálkoztam és nagyon jól jött ki az nem más, mint Jennie-Ann hangja. Az egy dolog, hogy jól énekel, de ami a fő, nem megy el operaénekesnőbe! Végre! Van Isten! (Vagy mégse. Hehe) Elegem van már nagyon ezekből a tucatra kifosott áriametálodós ribancokból. Nem is érted, mit énekelnek, csak üvöltöznek összevissza,he! Különben is ezt a fajta dolgot a Therion már a Theli albummal ellőtte. Mindegy is, itt a csaj baromi jól hozza az énektémákat. Szemernyi nyivákolás sincs. Legszivesebben előkapnád a szekrény mélyéről a szöges nyakörvet, a lakkbőr paskolót és a többi hacukát és üvöltenél: ordits teeeee! 

Egy szó, mint száz, nagyon várom már a közelgő nagylemezt, mert ez a két dal róla a doom zene esszenciája, alfa és ómega. 2013-ban igy kell doomolni. dl

AMEN!