Kaptunk a minap az Easyrider Recordstól egy kis csomagocskát, benne lapult két rettentő böszme csúfság. Az egyik a Monolord frissessége, a másik a Salem's Pot üdesége. Én most inkább csak a Monolord pihe könnyű anyagáról beszélnék, illetve írnék. A Salem's Pot se egy rossz adomány a zenére éhes hallójáratnak, viszont a kettő annyira megüli az ember gyomrát, mint képviselő fánk, fánk nélkül. 

 A Monolord két férfiú agyánól pattant ki, akik a svéd Marulk nevű boogie rock csapatban csapatnak, ráadásnak elhívták egy kis kora délutáni teázgatásra haverjukat is, aki a Rotten Sound zenekar tagja volt...valamikor. (Mika Häkki). Ja és persze semmi boogie, semmi összevissza kalapálás, rohangálás, csak nyugi van. Fájdalmas nyugi.

Ugye nem elég egy doom bandánál, ha van egy riff és azt ismételgetik folyamatosan, pedig majdnemhogy ez lenne a lényeg. Majdnemhogy...Azonban más is kell hozzá. Először is annak a riffnek nagyon ott kell lennie, mint a portásnak a csepeli Ganz műveknél. Ha megszólal, olyan, mintha megütne. Durva, faragatlan parasztmocskos. Az első másodpercek után, valami bizarr kéjjel kívánod, a "mégtöbbet". 

 Ha ez megvan, akkor sincs még ok a nagy örömre. Így csak egy szimpla "jó doom zenekar" zenél, de ha valaki az Electric Wizard magasságaiba, bocs, mélységeibe akar jutni, oda még kell más is. Fűűst, pszikedélija, bong, köd, meg ilyenek. Hangulat, atmoszféra. Ez az a fűszer, ami beízesíti a sültet, ez az a plusz, amitől egy púpos, vékony kismellű (ámde lógó, mint egy tejeszacskó) szőrös arcú lányt is annyira vonzóvá tesz, hogy szó nélkül bevállalnád, még akkor is, ha kiderülne, nem is lány. 

A Monolord pont ilyen. Iszonyat. Egy riffet visznek végig, de az olyan, hogy már az elején leszedi az a arcodat és utána folyamatosan belefújja a füstöt. Az első dal még instrumentális, de észre se veszed, annyira rabul ejt ez a repetitív massza, ami él, lüktet, de nem azért, hogy jó kedvre deritsen másokat. Nem lehet elmenni vele sörözni, vagy bográcspartit szervezni. Se egy romantikus vacsora, se egy velencei gondola kirándulás. Csak tömény szesz, csak végtelen szeánszok, szellemidézés, örök éj, lidércnyomás. Az Ördög Arca.

Majd áprilisban megtudjátok, hol táncolnak a Sátán fattyai. AMEN! 

„Igen, a lányok is tudnak inni!" - Mini Feszt

Elő Nőnapi, Stoner-Metal-Doom-Rock buli , a Showbarlangban!

Lányoknak és Lányoknak öltözötteknek, a Zoltánoknak, a Zoltánnak öltözött lányoknak, és a Lánynak öltözött Zoltánoknak, a belépés DÍJTALAN!

Belépő amúgy: 600 HUF

Lányokat dicsőítő zenekarok:

20.30- Jack Western
https://www.facebook.com/jackwesternband

21.30- Burning Full Throttle
https://www.facebook.com/burningfullthrottleband?fref=ts

22.20- Let The Cigar Die
https://www.facebook.com/pages/Let-the-cigar-die/250830481612905?fref=ts

23.30- Vendetta Inc.
https://www.facebook.com/vendettaincband?fref=ts

Már nem is tudom, hogy akadtam rá erre a nyelvtörő nevű bandára. Általában úgy szokták az emberek kiválasztani az ismeretlen zenekart meghallgatásra, mint az okos nő az új autót. Ránézésre. Hát most ez itt nem tudom, hogy sikerült, mert a neve is szar a zenekarnak, és hát a lemez borítójának tervezésénél sem brillíroztak a srácok. Mindenesetre valahogy mégis csak rákerült a telefonomra. Meghallgatásra talált. 

Anglia az, ahol létrejött ez a zenekar és már nem is bánom, hogy ez megtörtént. Ismét kapott egy hatalmas taslit az előítéletem.  Nem olyan a zene, mint ahogy az arculat mutatja. Úgy göndörödnek elő a stoner groovok, mint a nyolcvanas években a bikiniből a pina szőr. Talán még Teresa Orlowsky is megirigyelhette volna. 

Lüktető zene és dallamos ének, ami jellemzi a dalokat. Talán kicsit hosszú a lemez, de érdekes módon újra és újra meghallgatod majd, annyira kellemesek azok a riffek és refrének, amiket egybegyúrtak a srácok. Nagyon szórakoztató az album, főleg esti piálásokhoz, bográcsozáshoz, vagy egyszerűen csak hosszú utazásokhoz nagy hangerővel. Hallgasd!  Itt a Bandarc!

AMEN!

Nyunyunyúúúúúúúúúú! Vaszki. Itt van, pedig már azt hittem, sohasem fognak lemeztet kiadni, azt most tessék. Ja és ezt sehogy sem lehet beletuszkolni a Stoner szekrénybe. Még akkor sem, ha Spice bácsi megfordult többek közt olyan legendás zenekarokban is, mint a Mushroom River Band, vagy a Spiritual Beggars, a szoló dolgait ne is említsük. Itt nagybetűs THRASH lemezről van szó. Mindenféle allür nélkül. Gyilkol és gyilkossá tesz.

 Legutoljára 2006-ban adtak ki lemezt és azóta csönd van náluk, mint egy gömbakváriumban. Spice bácsin azért meglátszanak az évek, viszont a hangja ugyanolyan felismerhetően ráspolyos, mint évekkel ezelött. Nem tudok egyszerűen mit írni róla, tömény, intenzív, nagyon fa..a lemez, már akinek érték egy jó THRASH lemez. Hallga csak.

Valamiért az új Truckfighters nem akarja, hogy helyet csináljak neki lelkem egyik kis szegletébe. Reggel elkezdtem volna hallgatni, de gondoltam, előtte még ránézek kedvenc oldalaimra. Nagy meglepetés ért mert ott virított egy számomra nagyon kedves zenekar, a Mustasch! Naná, hogy ismét sutba dobtam az új Kamionharcosokat. Tudom, hogy erősen mainstream jellegű az, amit csinálnak,de mikor annyira jó és ráadásul Ralf hangja annyira erőteljes és telt, hogy beszarás. 

 Egyből beleszerettem az új albumba, a Thank You For The Demon-ba, mint a nagycsoportos óvodás a lengén öltözött óvónénibe. Nem tudom eldönteni, hogy erősen Heavy Metalos Stoner/doom muzsikát hallok, vagy Stoner/doom hatásokat is felmutató Heavy Metalt. Mindegy is.

Nem hosszú az album és valószínűleg ezért nem is fullad unalomba. Erősen nyit a Feared And Hated. Ő a Banda arca. Ő az, aki az első frontban támad és kezdi ki mindenki magabiztosságát. A címadó, a Thank You For My Demon a banda főnöke, esze. Akire felnéz a többi és követik, minden mozdulatát. Aztán jönnek szép sorban a gyerekek. A gonosz vörös hajú szeplős Petike, akinek a hátsó zsebéből kikandikál egy csúzli és nyugodt lehetsz, használja is. Ilyen a From Euphoria to Dystopia; kópé. A The Mauler viszont a bandában mindig a háttérben lévő nagydarab málészájú, aki még negyvenévesen is ugyan úgy fog kinézni, de ha úgy hozza, rá mindig számíthat bárki. Illetve az erejére. Igaz, kicsit lassú, de addig üti az ellent, amíg bírja szusszal. És ő bírja. A Borderline testvére a démonos nótának, szereti ő is, ha a középpontban lehet. Ő a nagy dumás csajozógép. Nem úgy, mint az All My Life. Ő azzal csajozik, hogy megsajnáltatja magát a kiszemelt prédával. Kis szemüveges, lánglelkű, romantikus fazon, akinek még soha nem jött össze. Pedig bátran felveheti a versenyt...

 A Lowlife Highlights csak úgy odacsapódott a bandához, ezért senki sem bízik meg benne igazán, talán ő az, aki kilóg a sorból. Viszont az I Hate To Dance még bandán belül is a lázadó. Amolyan csodabogár. Elektronikával gazdagított tánca mégsem lóg ki a kemény gyerekek közül. A Don't Want To Be Who I Am pedig a takarító. Akitől mindenki fél, még talán a Főnök is, pedig csendes, halk szavú. Talán pont ezért, vagy azért, mert ha ő felbukkan, akkor tuti, hogy balhé volt. Ö takarítja fel a végén a hullákat, a vért, a beleket.

Hát ilyen szép csapat lett a Mustasch új műve. Imádnivaló utcai kölyök banda és ha beléjük akarsz szaladni azt ebben a sikátorban megteheted.