Tracklist:
01. Shadow Shaker 02. Saint 03. Z-Bo 04. Old Saltillo Road 05. He Dreams Of Lions 06. Hail To The King, Baby 07. Smoke Signals 08. The Fool 09. Somniloquy 10. Littlefinger 11. Modern Shells
A Kozmik Artifactz gondozásában 2015 november 13-án megjelenő He Dreams Of Lions már a harmadik The Heavy Eyes nagylemez a sorban. Memphis szülte ezt a kíméletlenül jó heavy psych / stoner rock bandát. Megkerülhetetlen alapként már a 2011-ben megjelent bemutatkozó albumukon (The Heavy Eyes) is ott volt szülőföldjük blues hagyománya. Jó kis cucc volt, de az egy évvel későbbi Maera album még összeszedettebb és ütősebb lett, így azzal a lemezzel sikerült is bebiztosítani helyüket a számomra legérdekesebb új csapatok páholyában. Dicsőséges módon a He Dreams Of Lions még feljebb pofozza a lécet. Az új anyag, minden eddiginél nyilvánvalóbban igazi power triónak mutatja a The Heavy Eyest, akik bika dalokkal és egyszerű, de nagyszerű, jól kiérlelt, saját hangzással vannak felvértezve. A pakli tele van fifikásan súlyos, mégis kellően laza ászokkal, amik egyenes következményei a 60-as évek második felében kialakult brit r&b hagyománynak és az abból leágazó, őserejű heavy psych/hard rock/heavy metalnak. A srácok erre az amúgy is dögös alapra építik a modern heavy psych fuzzos habarcsával a stoner rock monolitikus és hipnotikus hatású tégláit. Nagy nevű legendák és híresen alulértékelt csapatok villannak elő a dicső múlt ködéből: The Jimi Hendrix Experience, Blue Cheer, korai Zeppelin, Captain Beyond, Grand Funk Railroad, Mountain, Humble Pie, Leaf Hound és az újabb kori kedvenceim közül elsősorban a sajnos már nem létező Nebula. Hosszasan lehetne még folytatni a sort, de ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessem, mire kell fellkészülni: bődületes erejű, nyers riffekkel felfűtött gyilkos rockdalokra, amik igen változatos kínálatban horzsolnak. Néha nyílegyenes ámokfutás viszi be a jól megérdemelt gyomrost, máskor pedig okos grúvok csavarják az elmét ezekben az emlékezetesen megírt, dinamikus dalokban. Direkt nem emelek ki egyet sem közülük, ugyanis legalább harmincszor meghallgattam az anyagot mindenféle élethelyzetben és ez az album egy olyan igazi LP- feelinget hozott, aminek az egységét nem akarom megbontani. Minden dal jó, elégedjetek meg ennyivel. A smirgliző fuzzy recsegés és a dörgő basszusgitár alá egy borzongatóan jó, kissé túlvezérelt dobhangzást pakoltak, ami tökéletes időgépként repít vissza 1970-be. Az album egészét végigkísérő, enyhén agycsavaró psychedelia pedig megkoronázza az anyagot. Engem félreismerve azonban ne várj hosszan elnyújtott psychedelikus elszállásokat, itt abszolút a dalközpontú gondolkodás az uralkodó. A fogós dalok megelégedetten engednek hátradőlni egy újabb palack kézműves sörrel és igen magas minőségű zenei élményt nyújtanak. Itt jut eszembe valami a lehetséges folytatás kockázatairól. A The Heavy Eyes mindent tud a psychedelikus heavy rockról, ám ha a negyedik gurításnál tovább akar majd lépni, akkor már csak egyetlen szegmensben mutathat fejlődést. Legközelebb egy fokkal még könnyebben rögzülő, mégis nehezen megunható dalokat kell majd írni. Manapság ennek a nagyon magas elvárásnak a Clutch pl. lazán megfelelt, többször is. Remélhetőleg a The Heavy Eyes is beáll a heavy rock and roll klasszikusok sorába. Bien János (Yell)
The Heavy Eyes: Tripp Shumake Ének, gitár /// Wally Anderson Basszusgitár /// Eric Garcia Dob
