I am not the kind of a writer who writes articles for money, so I can't really write about every new released stuff. This is even more true about the instrumental albums... After all, what could I write about them besides that it contains great riffs with powerful sound... I need something additional besides the music, which drives me to sit down and write something about it. This additional value was presented in Dr Sludgelove's debut album.

The band was started as a one man project by János. After a while Attila joined him and in the December of 2017, the album was out. So the project is new, but it seems for me, the album was prepared for a long time.

The music is instrumental, progressive and sludgy. At the first time you could think, that these styles together in the same time are really difficult to listen, maybe as much as Stanley Kubrick's masterpiece, the 2001 a space odyssey, which is by the way the main topic of the album. The music could be sound track for the movie instead of the original one. Also an animation was created, which makes a little bit easier to find out what is going on during each track. It is important, that this is not a cover of the original movie sound track.

To talk about the negative points first... the album's sound is not really professional, it can be noticed easily that the record was created in a home studio with a drum machine because of lack of drummer. Maybe this will be better by time.

About the positive points... The riffs are really heavy, diverse its repetition is fine, not starting to be boring. The songs are well written and mature enough. There are some audio parts from the movie, which are really well placed and gives a really good, sometimes weird atmosphere. The second song reminds me of the older 35007 albums, which is a positive thing as well. The song called Alone into the void is the strangest part of the release. This is something like the mixture of Fear Factory, a free jazz and a proggy band's sound.

The track called "My God, it is full of stars!" is a "relaxation" song. The author writes the followings about it:
"Dave Bowman encounters the Monolith. He says the following phrase just before losing contact with Mission Control: “The thing’s hollow -- it goes on forever -- and -- oh my God! -- it’s full of stars!” During the journey he sees stars as flashes, the known three dimensional world falls apart. Time, directions, usual physics does not make sense here any more. Bowman is transported via the monolith to an unknown star system, through a large interstellar switching station, and sees other species' spaceships going on other routes. Bowman is given a wide variety of sights, from the wreckage of ancient civilizations to what appear to be life-forms, living on the surfaces of a binary star system's planet." This is one enigmatic part of the movie.

The last song, called "Death of man, born of the Starchild" is a real suprise. This is how a real concept album should end.

This kind of music really needs a real drummer, unfortunately the guys have not found the right one to play music with, so if someone likes what they do, just feel free to contact. link: https://www.facebook.com/drsludgelove/
In case a drummer, the band would do live performances as well.

In the end, I hope they will continue on this level and the sound for the next releases will be developed as well. AMEN!

Általában pár másodperc elég ahhoz, hogy tudjak dönteni arról, tetszik-e egy adott zenekar, vagy sem. Nem történt ez másképp most sem... a kapott anyagba belepörgetve pár pillanat után tudtam, hogy erről írnom kell. A Borgonaut letisztult, egyszerű stoner doomot játszik pontosan úgy, ahogy ezt a 90-es évek első felében a Sleep csinálta. Ezt a stílust azért is szeretem, mert szinte azonnal élvezhető, olyan zenei elemeket használ, amelyek már sokszor hallottak, azonban megfelelő kreativitás megléte esetén még mindig nagyon izgalmas és addiktív dallamfüzérek jellemzik.

Az első dalban a gitárhörgős, sípolós fade in + dob téma, már libabőrőztető, itt bizony nagy adag súlyzás és fuzz feltételezhető az arcba, ami kisvártatva meg is érkezik. Nem egyedi a főriff, de ebben a stílusban már nem igazán lehet újat mutatni... nekem elég annyi, hogy ha élőben hallanám már járna a fejem veszettül. Ahogy ismétlődik a főtéma, mintha kezdene belassulni... hát ez így baromira húzós. A vokál is tetszetős, kiabálás és kántálás elegye, a hangszín könnyen fogyasztható. A jó sláger receptjéhez hűen már az első percekben megkapjuk a refrént is, ami bizony azonnal belemászik az ember agyába.
Nem írok többet az első dal szerkezeti felépítéséről, a felfedezés élményét meghagyom a leendőbeli hallgatónak, de annyit megjegyzek, hogy nagyon szépen, mérnökien összerakott műről van szó, igényes, a stílushoz illő szólókkal, kiállásokkal, ritmusváltásokkal. Nálam az első a legjobb dal az EP-ről.

A második dal annyira nem fogott meg. Kellemes iparosmunka, szólókkal, vaskos ritmusváltásokkal. Valószínűleg ha koncerten hallanám, ezalatt mennék el egy sörért, vagy állnék picit hátrébb

A Borgonaut név hallatán a nagy öreg Sleep zenekar Dragonaut c. őshimnusza ugorhat be. Nem véletlen, hiszen az EP zárása, a zenekarral azonos című dal mintha ugyanazon recept alapján íródott volna, mint az előbb említett klasszikus. Hasonló riffek, ritmusok, versszak témák lelhetőek fel, ami azonban nem zavaró, hisz ez is egy remekül megírt változatos szerzemény.

A zenekar amúgy az olasz szcénát erősíti, valószínűleg nem rég alakulhattak, hisz ez a bemutatkozó anyaguk, amelyet a tavalyi év novemberében rögzítettek. A FB oldalukon található eseményeket böngészve látszik, hogy már felléptek a híres Ufomammuttal is, ami nagy szó, illetve jelzi, hogy élőben is megtudnak szólalni legalább úgy, ahogy a felvételen.

Remélem a közeljövőben lesz alkalmam meghallgatni őket Magyarországon, a teljes albumot pedig türelmetlenül várom.

DrSludgelove

Nem vagyok "béríró", éppen ezért nem tudok mindenről írni, még akkor se ha megszakadok. Így vagyok az instrumentális zenével. Egy-két kivételtől eltekintve nem is nagyon írok róluk. Mit írjak róla, azon kívül, hogy remek riffek, erőteljes hangzás, stb, főleg, ha nem sima rock zenéről van szó, hanem esetleg progresszív muzsikáról. Nekem kell valami plusz, a zenén kívül, hogy leüljek a gép elé és pötyögjek valamit. Ez a plusz bőven benne van a Dr. Sludgelove bemutatkozó lemezében.

Egyszemélyes projektként indította Papp János, majd csatlakozott hozzá régi zenésztársa Temesvári Attila. 2017 decemberében már kint is volt a My space odyssey. Ez egy friss formáció, de a lemezt hallgatva ezt egy régóta íródó anyagnak vélem.

 A zene instrumentális, progresszív, sludge. Ez így elsőre kimondva is nagy falat, kb. akkora, mint Stanley Kubrick, 2001 Űrodüsszeia remekműve, ami előtt tiszteleg a megírt album. Gyakorlatilag a film alá simán beférne kísérő zenének, ennek ellenére készült az egész lemezhez egy videó összeállítás, ami elég jól sikerült. Fontos tudni, hogy János nem szerette volna újraértelmezni a film zenéjét, csak zenében akarta kifejezni azt, amit a film adott neki, mind gondolati, mint lelki síkon. Ez sikerült is.

 Beszélnék egy kicsit a negatívumokról, hogy túl legyünk a nehezén. A hangzás az, ami a lemez sarkalatos pontja. Lehetne még csiszolgatni rajta. A dob hangzását be tudom dobos hiányában a dobgépnek.

 Most jöjjenek a lemez erősségei. A riffek erőteljesek, változatosak. Egy téma addig a pontig van ismételgetve, míg nem válik unalmassá. Maguk a dalok jól megírtak, érettek. A filmből kiragadott szövegek jól lettek beillesztve, igazán hangulatossá teszik a dalokat. A zene néha átcsúszik prog metalba, ami szintén oldja a sludge súlyosságát. A második darab viszont a 35007 korai lemezeit juttatják eszembe, ami pozitívum szintén. Az Alone into the void a lemez egyik legfurcsább darabja. A Fear Factory-t, valami free jazz bandát és egy prog metal cuccot keverj össze és ezt fogod kapni. 

 

 A My God is, it full of stars! pedig egy relaxációs tétel. János ezt írja róla: " Dave Bowman megközelíti a Monolithot. A következő szavakat mondja, mielőtt megszakad a rádiós kapcsolat: "Ez szinte végtelen... Istenem! Tele van csillagokkal!" A monolith tulajdonképpen egy féreglyuk bejárata. Az út során a csillagokat csak villanásnak érzékeli, az ismert 3 dimenziós világ darabjaira esik. Idő, az irányok, a megszokott fizika itt már nem érvényes. Bowman az út során egy ismeretlen naprendszerbe jut hatalmas csillagközi transzfer állomásokat érintve, ahol más típusú fajokat, űrhajókat és civilizációkat lát. " Ez a film egyik jelenete!

Az utolsó darab a Death of man, born of the Starchild, pedig egy igazi meglepetés lezárás. Egy igazi koncept albumot így kell lezárni.

Ez a fajta zene nagyon igényli az élő dobost, de sajnos a srácok még nem találtak erre megfelelőt, tovább keresik a dobosukat. Itt azért megragadnám az alkalmat, hogy szóljak ez ügyben. Aki dobos, és beszállna hozzájuk, az jelezze itt: https://www.facebook.com/drsludgelove/. Ha van dobos, akkor akár koncertképes is lehetne a Dr. Sludgelove zenekar!

 Reméljük a folytatás zeneileg is megmarad ezen a színvonalon, de már élő dobossal, a hangzás feljavulása miatt is. AMEN!

Lassan eltelt úgy egy hónap, hogy semmit sem írtam. Nem volt nagyon miről. Ugyan megjelent a C.O.C. új lemeze, amit már mindenki nagyon várt (én is), de még nem hallgattam meg elégszer, hogy késztetést érezzek arra, hogy írjak is róla. Hozzáteszem, amit ötnél többször kell meghallgatni, hogy hasson, arra nem is nagyon érdemes időt pazarolni. Nem lett rossz album sőt, de ezt már eljátszották anno a Deliverance és a Wiseblood  albumokon.

 Egyéb lemez, ami úgy megfogott volna, nem nagyon volt, eddig. Most azonban, hogy meghallottam a Lowdrive bemutatkozó lemezét, írnom kell róla.

 A Lowdrive amolyan Supergroup lehet, mivel Warrior Soul, Indra és Goat Leaf tagok alkotják, éppen ezért nagyon színvonalas  zenét fogunk hallani a Roller nagylemezen. A zene pedig abszolút az anyabandák hatásaira épít, de azért belekeveredik, ha nem is tudatosan Danzig, egy kis High On Fire utánérzés is. Nem is baj, mert igazi tökös hard rock zenét kapunk. Az utolsó dal például akár a Lynyrd Skynyrd is írhatta volna.

 A Lemez nem biztos, hogy az év végén be fog kerülni a top 10-be, de az esélye nagyon megvan, mivel már eleve többet hallgatom, mint a fent említett C.O.C.-t és nem azért, hogy megszokjam. Nagyon jók a dalok, nagyon jól is szólnak, öröm hallgatni az egészet és ha te is egy igazi mocskos hard rock lemezre vágysz, akkor hallgasd meg, még akkor is, ha Stoner vagy. Face 

AMEN! 

Most egy kicsit nagyot mondtam, mert olybá tűnhet, mintha rengeteg lemezről szeretnék írni. Ez lehetne igaz is, de az az igazság, hogy nincs olyan sok zene, amiről írhatnék. Van egy pár "nagy" banda, akik pont tavaly jöttek ki új lemezzel, hogy csak néhányat említsek a teljesség igénye nélkül: Sasquatch, Electric Wizard, Samsara Blues Experiment stb. Na ezek pont nem lesznek benne. Gondolom, most sokan felhördülnek, de nekik is teret engedek, írják meg ők is a tavalyi év kedvenceit.

 Próbáltam átgondolni az egész évet és ez bizony nagy falatnak bizonyult, hiszen nem csak nagyszerű lemezek jelentek meg, hanem jók és középszerűek is, no meg szarok is. Pont emiatt nehezebb kiválasztani közülük azokat, amik jelentenek is valamit számomra és itt jön be a képbe a szubjektivitás. Azokat a lemezeket fogom most említeni, amiket a mai napig hallgatok rendszeresen, hiszen azok megmaradtak bennem. Nem feltétlenül hibátlan alkotások, de engem nagyon megfogtak valamiféleképpen és ez a fontos, mind a zenehallgatónak, mind a zenésznek. 

Az egyik ilyen a Low Orbit, Spacecake albuma. Érdekes volt a szituáció, mert az előző albumukat nem igazán kedveltem meg, sőt. Azonban ezt a borítója alapján vállaltam be és nagyon jól tettem, azóta is hallgatom. Írtam is róla itt.

 

Az Alunah is nyomot hagyott bennem, főleg a Cure feldolgozás lett számomra felejthetetlen. Róla itt olvashattok.

 

A Monolord-ot se szabad elfelejteni. Ők ismét megütötték azt a magas mércét, amit az első lemezükkel feltettek. A blogon is megtalálod őket.

 

A Rezn az idei év nagy meglepetése volt számomra. Ilyesféle bemutatkozásra nem is nagyon emlékszem az elmúlt egy-két évben.Róluk is készült revü.

 

Az Ordos éppen a tavalyi év elején jelentette meg a House Of The Dead albumot, ami így egy év távlatából is odaba.z. Annyira, hogy még a múlt héten is meghallgattam. Olvashattok róluk is.

 

Az Age Of Truth lemezét nagyon vártam, az előzetes promóciós daluk után. Ha ez után is ilyen alkotások kerülnek ki a kezeik közül, már megérte életben maradni. Kritika itt.

 

Ne menjünk el a Dopelord mellet se szótlanul, mert utánunk jön és belénk rúg. Feléjük van egy adósságom, hiszen nem írtam róluk semmit, de azon vagyok, hogy ezt a hiányosságot pótoljam.

 

Végezetül jöjjön egy videó, az egyik legnagyobb Istencsászárkirálytól. Ezzel le is zárnám ezt a lemezbörzét. Aki úgy véli, kihagytam zenekarokat, az egyrészt ne felejtse, hogy ez a kis iromány a magánvéleményem, azonban szívesen veszem, ha más is megosztaná akár velem, akár a többiekkel a saját szubjektív listáját.

AMEN!