Nem vagyok "béríró", éppen ezért nem tudok mindenről írni, még akkor se ha megszakadok. Így vagyok az instrumentális zenével. Egy-két kivételtől eltekintve nem is nagyon írok róluk. Mit írjak róla, azon kívül, hogy remek riffek, erőteljes hangzás, stb, főleg, ha nem sima rock zenéről van szó, hanem esetleg progresszív muzsikáról. Nekem kell valami plusz, a zenén kívül, hogy leüljek a gép elé és pötyögjek valamit. Ez a plusz bőven benne van a Dr. Sludgelove bemutatkozó lemezében.
Egyszemélyes projektként indította Papp János, majd csatlakozott hozzá régi zenésztársa Temesvári Attila. 2017 decemberében már kint is volt a My space odyssey. Ez egy friss formáció, de a lemezt hallgatva ezt egy régóta íródó anyagnak vélem.
A zene instrumentális, progresszív, sludge. Ez így elsőre kimondva is nagy falat, kb. akkora, mint Stanley Kubrick, 2001 Űrodüsszeia remekműve, ami előtt tiszteleg a megírt album. Gyakorlatilag a film alá simán beférne kísérő zenének, ennek ellenére készült az egész lemezhez egy videó összeállítás, ami elég jól sikerült. Fontos tudni, hogy János nem szerette volna újraértelmezni a film zenéjét, csak zenében akarta kifejezni azt, amit a film adott neki, mind gondolati, mint lelki síkon. Ez sikerült is.
Beszélnék egy kicsit a negatívumokról, hogy túl legyünk a nehezén. A hangzás az, ami a lemez sarkalatos pontja. Lehetne még csiszolgatni rajta. A dob hangzását be tudom dobos hiányában a dobgépnek.
Most jöjjenek a lemez erősségei. A riffek erőteljesek, változatosak. Egy téma addig a pontig van ismételgetve, míg nem válik unalmassá. Maguk a dalok jól megírtak, érettek. A filmből kiragadott szövegek jól lettek beillesztve, igazán hangulatossá teszik a dalokat. A zene néha átcsúszik prog metalba, ami szintén oldja a sludge súlyosságát. A második darab viszont a 35007 korai lemezeit juttatják eszembe, ami pozitívum szintén. Az Alone into the void a lemez egyik legfurcsább darabja. A Fear Factory-t, valami free jazz bandát és egy prog metal cuccot keverj össze és ezt fogod kapni.
A My God is, it full of stars! pedig egy relaxációs tétel. János ezt írja róla: " Dave Bowman megközelíti a Monolithot. A következő szavakat mondja, mielőtt megszakad a rádiós kapcsolat: "Ez szinte végtelen... Istenem! Tele van csillagokkal!" A monolith tulajdonképpen egy féreglyuk bejárata. Az út során a csillagokat csak villanásnak érzékeli, az ismert 3 dimenziós világ darabjaira esik. Idő, az irányok, a megszokott fizika itt már nem érvényes. Bowman az út során egy ismeretlen naprendszerbe jut hatalmas csillagközi transzfer állomásokat érintve, ahol más típusú fajokat, űrhajókat és civilizációkat lát. " Ez a film egyik jelenete!
Az utolsó darab a Death of man, born of the Starchild, pedig egy igazi meglepetés lezárás. Egy igazi koncept albumot így kell lezárni.
Ez a fajta zene nagyon igényli az élő dobost, de sajnos a srácok még nem találtak erre megfelelőt, tovább keresik a dobosukat. Itt azért megragadnám az alkalmat, hogy szóljak ez ügyben. Aki dobos, és beszállna hozzájuk, az jelezze itt: https://www.facebook.com/drsludgelove/. Ha van dobos, akkor akár koncertképes is lehetne a Dr. Sludgelove zenekar!
Reméljük a folytatás zeneileg is megmarad ezen a színvonalon, de már élő dobossal, a hangzás feljavulása miatt is. AMEN!
