Awesome Machine - The Soul Of A Thousand Years (2003)

 Eredetileg az - myspace-s oldaluk szerint - Üzbég Sharon Stoner zenekarról szerettem volna írni, mint érdekesség, de a csajringatók természetesen már írtak róla. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, mert leszámítva a gyengécske dobhangzást, változatos, élvezhető a zene. És, hogy legyen egy kis édes bosszú - az Üzbégek lehetnek Perzsák, Arabok, Mongolok, Oroszok és Szovjetek is, de baszkok semmiképp sem. Mert azok messze laknak onnan.

Na, szóval. Az Awesome lemezről annyit, hogy igazi, erőteljes stonerrockról beszélünk, az énekes hangja néha Ronnie James Dio-éra emlékeztet. Ez most azért érdekes, mert akik tudják, hogy miről beszélek, azok nagy valószínűséggel már hallották ezt az albumot (ide egyébként is csak olyanok járnak, akik már minden albumot hallottak), akik nem azoknak meg q%§*ra mindegy. Most, hogy ezt leszögeztük még annyit írnék, hogy van bangelés, lóbálás és néhány groove, némi líra. Nekem személy szerint egy másik, (fogalmam sincs melyik albumuk, Nico lehet, hogy tudja), amit egyébként először hallottam a bandától - sokkal jobban tetszik, de sajnos költözés okán a cd gyűjteményem be van dobozolva és egyenlőre ez a standing. Ha majd a végleges otthonában előkerül sok más cd-mel együtt, talán tudok majd olyan zenét feltenni, amit még nem ismertek. Addig Nemtombaje valószínűleg belinkeli Nektek azt az Awesome albumot, amire én már nememlékszemmiacímedeaNicotudja.

Get Stoned!

Hétvégén buli, részletek a BULIK/KONCERTEK oldalsávban.

Ma sörözés.

stoner, stonerrock, stoner rock, stoner blog, stonerblog, stonerrock blog, stoner rock blog, stonerrockblog, stoner metal, stonermetal, space rock, spacerock, sludge, sludgerock, sludge rock, southern, southernrock, southern rock, magyar bandák, doom

stoner, stonerrock, stoner rock, stoner blog, stonerblog, stonerrock blog, stoner rock blog, stonerrockblog, stoner metal, stonermetal, space rock, spacerock, sludge, sludgerock, sludge rock, southern, southernrock, southern rock, magyar bandák, doom

 Számomra nagyon kedves stoner/doom alapmű a Goatsnake zenéje. Olyan doom ez ami már inkább stoner. Nem csoda, ha olyan emberek akarnak stoner zenét játszani, mint Greg Anderson a Sunn O))), Burial Chamber Trio, Teeth the Lions Rule the Divine és még ki tudja hány doom, funeral, noise, ambient, drone zenekar oszlopos tagja. 1996-ban maga mellett tudhatta még Pete Stahl-t az Orquesta del Desertio és a Lunatics on Parole énekesét, Greg Rogers dobost (The Obsessed) és Guy Pinhas Bőgőst az Acid King, The Obsessed soraiból. Létrejött a Goatsnake.

 Két EP (IV és Man of Light) után kiadták 1999-ben az első nagylemezüket a nem túl fantáziadús Vol.1 névvel. 2000-ben kijött egy split a Burning Witch-el, és hogy hogynem a Dog Days EP már a Burning Witch basszerossal (G.Stuart Dahlquist lásd még:Sunn O))), Asva) készült, sőt az utána érkező második albumuk a Flower of Disease is. Ez a frigy se tartott tovább. 2004-ben már Scott "Kyunida" Reeder mosolygott a négyhúros megett!!! A Trampled Under Hoof EP már az ő basszusától szól olyan jól. Egyelőre nem tudok semmit a folytatásról, max annyit, hogy mindenki csinálja a saját kis dolgait, és úgy tűnik a Goatsnake hibernálva lett. Várjuk a folytatást.

 A lemez első két dala igazi Stoner szerzemény. A Slippin' the Stealth, amolyan Alaska Highway féle utazós zene a megbízható riffjével és ökölrázásával. Az Innocent egy telitalálat. Herfli!!! Gyerekek, beleraktak egy herflit egy középtempós szigorúságba!!! Ja és persze a refrén, az hatalmas. Olyan a szám, mintha egy lánctalpas izé haladna valahol odakint és nem lehetne megállítani. Csak megy és megy egyenletesen, folyamatosan, miközben egy kertészgatyás, cowboykalapos öreg farmer lövöldözik a tetejéről mindenre, ami él és mozog.

 A harmadik számnál kezdődik az igazi morc. A What Love Remain (micsoda cím),bluesosan doomos. Ez még leírva is furcsa, de ez fedi a valóságot. A szám a közepe felé feljebb kapcsol egy fokozatot, de még mindig nem válik belőle egy grind muzsika. A negyedik szám a IV az Innocenttel már szerepeltek a "IV" nevű EP-n. Rövidke Cathedral féle tétel, csak itt jobb az ének, bár Lee Doriannál mindenki jobban dalol.(vagy nem?)

A Mower újra az az igazi középtempós stoner dal, ami már jól esik a lassultság után. Viszont a Dog Catcher kilóg a sorból, nem igazán rockzene, inkább valamiféle kísérletezős "hobbykertészkedés" lehet a háttérben. Valamit próbálnak előadni több kevesebb sikerrel.

A Lord of Los Feliz a legdoomosabb tétel. Candlemass keveredik a Reverend Bizarre-ral. A végére begyorsulnak a srácok ismét, és előveszik a sivatagi farmermellényt a C.O.C. kitűzővel és nyomják a rokkot ezerrel.

Mint említettem ez az első albumuk, a Flowe még ennél is jobb. Legközelebb arról is mesélek, most viszont aludjatok jól és álmodjatok szépeket !

 Get Stoned!!!

 Joshi (http://themotherroad.blog.hu/ ) feltette már az ő blogjára ezt a lemezt, de úgy gondolom megérdemel még egy postot, így megírom én is a véleményem róla.

 Joshibácsi már nagyjából elmondott róla mindent, azonban én még hozzátenném, hogy a bandának 2005-ben jelent már meg lemeze:"Attack of the Tyrant Lizard Kings". Netán ha ez valakinek meglenne, jelezze. Előre is köszönöm.

 Az ének amolyan torzított, füstös. A basszus jól hallhatóan röfög, a dobok ideillően vannak keverve, nem nyomják el a bőgőt. A gitár meg mindig máshogy szólal meg; ez mondjuk az egész lemezre jellemző.

 Nagyon lendületesen idulnak a srácok, sodró lendületes dallal. A második tétel (Don't Blame Me, Blame The Funk) engem nagyon emlékeztet a régen feloszlott és méltánytalanul elfeledett Infectious Grooves nevű zenekarra. Tele van pakolva kamionnyi funkyval, groovval. Tökéletes!

A "Daddy's Got You" Countryval nyit, majd úgy viselkedik, mint egy majom aki túl sok szeszt iszik és ugrál, mint egy eszelős. A Venger egy instrumentális tétel, jól megírt témával. Megunhatatlan.

 A Gentleman's Measure akkora basszussal kezd, hogy leveszi a fejed. Ráadásul bejön a szájharmonika is és amikor elkezd énekelni a gyerek, nem tudod kit hallasz hirtelen. Glenn Danzignek szokott ilyesmi orgánuma lenni. A legfurább szám a lemezen, de nagyon hiányozna, ha nem lenne itt.

A 6. amolyan rövid intermezzo, de az utánajövö Bluzz igazi stoner/bluzz. Ír kocsmazene al'a Stoner boogie. Hangultos, szinte érzed a scotch-ot a szádban, a füstöt az orrlikadban. A nyolcadik szám simán elmehetne Clutchnak is, bár az énekhangja nem olyan a művész úrnak.

 Ha meghallod a Scab-ot, felmondasz a munkahelyeden és elmész kamionosnak, de minimum veszel egy baseball sapkát és többé nem borotválod le a barkódat. Hableányt és vasmacskát tetováltatsz mindkét alkarodra. Hatalmas refrént raknak be a végére és ez nagyon dicséretes.

 A San Benito a kedvenc számom az enyhén monoton énektémával. Itt már eltűnik a torzított ének, az agyontorzított gitárhangzás. Nagyon kellemes hallgatnivaló így a végefelé. És hogy ne csak örömködésből, meg duhajkodásból álljon az életünk, a legvégére idebiggyesztenek egy szomorú dalt. Méltó zárszó.

 Hallgassátok mer' jó! Nagyon odabaszós!

Ui.:A legvégén van egy Hidden Track is, egy vérbeli HC/Punk őrültség.

Get Stoned!!!

 Az új Sparzanza miatti dühömben (ne haragudjatok, de nem tudom magam túltenni rajta), meghallgattam a már feloszlott Grope 2002-es albumát. Nagyon kellemes. Gyakorlatilag egy könnyed keveréke a stonernek, a metalnak és a '70-es évek psychadelikus rockzenéjének. Első hallásra ez kicsit furcsának hangzik, de higyjétek el, hallgatható jóféle muzsika kerekedik ki az egészből.

 A dán banda alapítói közt felbukkan az a Tue Madsen, aki onnan lehet ismerős, hogy producere volt egy-két ismertebb albumnak. Ektomorf, Haunted, hogy csak kettőt említsek. Az 1994-ben létrejött csapat eleinte "groovy-thrash metalt" nyomtak, majd egy énekesváltás után elkezdték azt a fajta dolgot művelni, amit itt hallani.

 Eléggé kellemes hallgatnivaló. Van itt minden kemény tempók, hammond, női vokál, lazább southern-es dalok. Jól szól, igényes a bórító és nagyon ötletes. A számok változatosan vannak felpakolva. Hibának talán azt tudnám említeni, hogy nem eléggé koszos, erőteljes az egész, de ha ezen túlteszed magad, nem fog csalódást okozni.

Get Stoned!!!

 Megjelent az új Sparzanza. Hál' istennek! Annyira jól sikerült, hogy előhalásztam a banda 2001-es  Angels Of Vengeance albumát és boldogan hallgattam. Még a nyálacskám is kibuggyant néha. Üdítő, hogy a régi dolgokat nem lehet megváltoztatni. A svédek most adták ki legújabb, In Voodoo Veritas albumukat. A klisék tömkelege:aréna vokálok, vonósok, női hangok, szar hangzás stb.

 Maradjunk inkább a réginél. Sodró, lendületes anyag. Nem sokat szarakodtak vele, az biztos. Igazi stoner metal, a középmezőny tetejéről. Ráadásul ez csak az első nagylemezük, az utánalévő másik két lemez még jobb. Kéritek, felrakom azokat is.

 Hallgasátok a régi idők zenéjét. Get Stoned!!!