Mostanában kicsit csömöröm lett az új zenekarok, új lemezeitől.  Épp ezért örülök annak, ha a „nagyok” jönnek elő újdonsággal.  Így voltam a Sonic Flower-el, a Clutch-al és a Eugene Tooms-al is. Az E.T. (most nézem a rövidítés milyen vicces) Ugyan még nem ismert annyira, mint az említett zenekarok, de a mostanában felpakolt dalok és a videó nagyon elnyerték tetszésemet.

Voltam olyan szerencsés, hogy meghallgathattam a srácok jóvoltából az egész albumot még a megjelenés előtt. Azóta napi szinten hallgatom. Kicsit érdekes, hogy  az új Clutch is eljutott hozzám és fele annyira sem élvezem, mint az Exhale And Ride Along cuccot.

 

Az E.T. amolyan Power Trio, ahogy mostanában nevezni szokták ezt a fajta zenei stílust. Én inkább élvezem azt, amit kezdenek teremteni, mert hogy azt érzem, hogy kezdik lerakni az alapjait egy  feszes, dallamos riff orientált jövőnek. Hiánypótló a mai underground színen. Ugyan lehetne sorolni a jó és értékes zenekarokat itthon, Magyarországon, akik bár Stonernak, vagy legalábbis ahhoz közelinek nevezik magukat, mégse azok. Bátran ki lehet jelenteni, hogy ma itthon Stoner zenekar, mint olyan maximum az Eugene Tooms van. Aki erről vitázni szeretne, az keressen meg privátban és remélem jól elbeszélgetünk.

 Mindegy is, a lényeg, hogy most az E.T. kijött egy rendkívül jól sikerült lemezzel.  Biztos vannak, akik bele tudnak kötni valamibe, például a hangzásba (Bár szerintem abba se, Shajda Peti nagyon jó munkát végzett), de a dalok annyira jól sikerültek, hogy az hallgató egyszerűen élvezi minden percét. A ritmus szekció nagyon egyben van, Viktor pedig nem egy John Garcia, de remekül vette a vokális témákat és a riffeket. 

 Egyszóval mindenkinek merem ajánlani, aki az új Clutch lemezzel nincs kibékülve! AMEN!

https://www.facebook.com/thisiseugenetooms

https://eugenetooms.com/

Amikor a Psychlona 2018-ban kijött a Mojo Rising albummal, akkor csak egy volt a dallamos, '80-as éveket megidéző stoner zenekarok közül. Ezek után baromi nagy meglepetésre kijött a Venus Skytrip anyaggal, ami messze felülmúlta mindenki várakozását. Nem azért, mert a fiúk az évszázad lemezét rakták le, hanem mert az előző anyagukhoz képest sokkal magasabb szintre léptek. Nem váltottak stílust, egyszerűen csak nagyon jól hozták össze a psychedeliát és a stoner rockot. Remek dallamok és remek riffek találkoztak össze. Ennek fényében nehéz bármit is írni az augusztus végén megjelenő Palo Verde anyagukról.

 

A Palo Verde voltaképpen egy jól összerakott lemez. Mind hangzásban, mind minőségben megállja a helyét a "nagyok" között. Minden fesztiválon ott vannak és tényleg megérdemlik a sikert. De....hiányoznak a dalok. Számok, track-ek vannak a lemezen, kissé sterilen, de a dalok hiányoznak. 

 És ha csak ez lenne, akkor ezt a lemezt is addig hallgatnám, amíg olyan szintre nem jutna, mint az elődje. Hetenete egyszer biztosan meghallgatnám. Törtem a fejem, hogy miért hallgatom mégis a Venust szívesebben. Mostanra rájöttem: Hiényzik nekem a kisfiús pimaszság, az ösztönállat, ami az egész Venus Skytripet átszötte. 

 Összegzésképpen mondhatom, hogy a Palo Verde egy korrekt psych/stoner album, jó hangzással és jó összképpel, de a dalok hiányoznak róla. AMEN!

https://www.facebook.com/Psychlona/

Biztos nálatok is volt már olyan szitu, hogy egy számotokra eddig ismeretlen banda zenei anyaga letaglózott már az első hallgatás során. Nálam ez a portlandi (Oregon,USA) csapat komoly szájtátást, és masszív lúdbőrzést okozott, -baszki ez most mi, Hendrix feltámadt és reainkarnálódott, hogy ismét „büntessen” minket?

Már a banda előző munkája az Activation Immediate (2018) is nagyon tetszett, de ez az új album… ez nagyon magával ragadott, remegtek is otthon az ablaktábláim ahogy kell, no nem a 40 fokos melegtől, hanem az étert betöltő hamisíthatatlan retro boogie rock hangzástól. Bizony, a Freebase Hyperspace „Planet High” (2022) premierjével feltette a stoner-funk 'n' heavy égiérő I betűjére a pontot.

 

 Az albumot már első végighallgatás során a szívembe zártam, vagy háromszor végighallgattam már azóta, bizonyos számokat meg 4x-5xör egymás után (Cat Dabs, Fungi Groove). Az album a kozmikus boogie rock piszkos, szalagos, korai 70-es évekbeli visszhangos hullámait sugározza felénk, amely feledteti a jelenlegi mocskos világunk minden undorító gonoszságát és inkább egy masszív blues/rock-os zeneszeretetet bombát küld felénk a membránokon keresztül. Valóban, ez az album tele van rengeteg lélekkel és pozitív energiával, a hallgatása közben folyamatosan ritmusra járt a lábam, vigyorogva bólogatva, néhol a levegőbe ökölözve telt el ez a közel 40 perc  Az anyag hangulata frenetikus, a hangzása miatt egy komplett időutazásban is részt vehetünk vissza a Múltba. Mindenképpen füleljetek bele, de vigyázat, huzamos hallgatása miatt kinyílhat az a bizonyos mindent látó harmadik szem! Gegi Pcz

https://www.facebook.com/freebasehyperspace

A Nebula ott volt, amikor a Stoner rock kezdett kifejlődni! Nem a születésénél, hanem a gyerekkoránál. Eddie Glass gitáros segédkezett még egy-két Fu Manchu album megírásában, de aztán lelépett és Ruben Romaro dobossal elkezdték felépíteni a Nebulát. Szóval a Nebula kulcsfontosságú abban, hogy megismerjük a Stoner rock érzést. 

 

A Nebula mindig is kacérkodott az psychedeliával és egy kicsit elvontabb, kisérletezősebb irányba kezdék tolni ezt a szekeret. Az új albumon a Transmissions From Mothership Earth-ön azonban majdnem túlzásba is vitték. Az egész album végig egy hatalmas trip. Nincs egyetlen "tiszta" hang rajta. Szinte mindenen van torzítás, fuzzolás, püttyögés. Space és psych minden mennyiségben. Betorzított énekhangok, zajos gitárok, talán még a dobon is van kütyü. Mindennek ellenére nagyon jól szól és élvezhető minden perce. A sok elektronika ellenére is egy vérbeli rock albumot hallhatunk. Remek dalokkal és dalllamokkal. 

A régi, egyébként remek, albumaikhoz képest teljesen új vizekre eveztek minden tekintetben. Az a kérdés csak, hogy ez csak amolyan kisérletezés a részükről, vagy folytatni is fogják ezt az utat. Én az utóbbit választanám, már csak azért is, mert friss vért pumpáltak a manapság langyos Stoner. Minden olyan Stonernek fontos ez az album, aki egy kicsit is foglalkozik ennek a stílusnak a jövőjével. AMEN!

https://www.facebook.com/NebulaBand/

https://www.facebook.com/HEAVYPSYCHSOUNDS

A 60-as 70-es évek klasszikus és pszichedelikus rockzenéit mindig is szívesen hallgattam. Elrepítenek vissza a múltba. Nem hiába mondják, hogy a jelenleg működő legjobb időgép maga a ZENE. Bekapcsolod, elindítod, felrakod, ki milyen formátumot favorizál, és már ott is vagy az adott korszakban. Jelen esetben a korai 70-es évek pszichedelikus rockörvényében, ami ezúttal is beszippantott rendesen.

 

A CACHEMIRA Barcelonában, Spanyolországban alakult 2015 nyarán, több éjszakás közös jamelés után. Eredetileg Alejandro Carmona (Prisma Circus) dobos és Gaston Lainé (Brain Pyramid) gitáros alkotta, később pedig Pol Ventura basszusgitáros csatlakozott hozzá. A trió 2017-ben adta ki első kislemezét, a „Jungla”-t, majd Európa-szerte játszott, mielőtt 2018 nyarán szünetet tartottak volna. Amikor a Covid beütött, a banda késztetést érzett a jam-re, a zenei reformra, és üdvözölte Claudia González basszusgitárost és énekest. Ez az időtartam és az érzéki, de ugyanakkor markáns női énekhang teljesen új szintre emelte a hangzásukat. Én személy szerint szeretem a szép tiszta női vokált a pszichedelikus rockzenében, előhozza belőlem azt a jó öreg Jefferson Airplane-es White Rabbit érzést.

Az „Ambos Mundos” a Cachemira második kiadása. Az album régi és vadonat új dalok keveréke, amelyeket karantén idején komponáltak. Klasszikus rockot és a pszichedelikus hangzásokat prezentálja az agyag, erőteljes vokális jelenléttel. Ez az új lemez a banda 2017-es Jungla debütáló albumának kiforrottabb, érettebb változata, mélyebb produceri munkával megspékelve. A hallgató ütős ritmusszekcióra, bluesos gitárra, lelkes női énekre és egy feelinges retro hangzású rockzenekar anyagára számíthat! Gegi Pcz

https://www.facebook.com/cachemiraband/?ref=page_internal

https://www.facebook.com/HEAVYPSYCHSOUNDS