Gyermekeim az Úrban! Megjelent az új StonerForgács videó! Szerintem jó lett! Kellemes évindító!

Érdekes név és érdekes borító. A német Giant Lungs bemutatkozó albumának borítója egyrészt egyfajta nosztalgiát ébreszt bennem az olyan európai Stoner zenekarok iránt, mint a Brain Police, Lowrider, El Caco, Acaju és még sorolhatnám. Másrészt Rejtő Jenő Láthatatlan Légió-ja masíroz velem szemben. Mi a F.szt keres a sivatag közepén egy lefejezett, látszólag antik szobor, ami vörös rózsákkal van elhalmozva és mit csinálnak ezek a "légiósok"?

Az abszurditás nem jön át a lemezen, azonban a Desert Rock és a Stoner rock nagyon is. Azok a riffek úgy búgnak, mint annó a Dozer, vagy a Greenleaf lemezek, sőt! Új, modernebb a hangzás, de ettől nem kell megijedni! A Sound ugyan olyan szőrős, mint a 2000 évek elején. Nincsenek kimagasló dalok, inkább azt mondanám, hogy nagyon egységes a lemez. Üdítően hat, hogy az ének miatt van némi alternatív hangulata a daloknak és érezni némi mediterrán hangulatot is, bár azt sem tagadhatják le, hogy Németek. A hangzás talán túl van kicsit csiszolva, ettől jóval szikárabban szól, mint az amerikai Stoner zenekarok többsége. 

 

A  Giant Lung rálépet az igaz Stoner útra és remélem nem is tér le róla! AMEN!

https://www.facebook.com/giant.lungs

Van egy igazi Desert Rock supergroup, a Big Scenic Nowhere. Fu Manchu, Mos Generator és Yawning Man tagokból áll. A neveket mindenki megtalálhatja a neten. Zenéjükben főleg a Yawnin Man érezhető, de nem teljesen ugyanaz, hiszen akkor nem lenne értelme ezt csinálniuk. Van benne némi pszihedélia, némi desert Rock és egy csepp progresszivitás. 2024 februárjában jönnek ki a harmadik albumukkal a Heavy Spych Sounds-nál.

Megmondom őszintén az előző cuccaikat az első belefülelés után simán otthagytam, mert öncélú művészkedésnek találtam, amiben semmi dög nincs. Most azonban ez után a dal után már sokkal jobban várom a februárt. Olyan ez, mint egy szar másnaposság után megeszel egy tál meleg húslevest és visszatér beléd az élet! A BSN pont ilyen, végre vér került a pucájukba. Remélem benne is marad! AMEN!

A Montreali Mooch zenekar most októberben jött ki az új albumával a Wherever It Goes-al. Az erős blues alapokon nyugvó muzsikát játszó zenekarral készült egy interjú. Olvassátok!

Mit jelent a Mooch kifejezés, illetve ti mire használjátok?

Ben: A MOOCH kifejezést gyakran használják arra, hogy valaki állandóan kölcsönkér, legyen szó ételről, pénzről, felszerelésről stb. Ez egy becenév volt, amelyet a banda kezdeti időszakában adtak, hogy leírja viselkedésünket opportunista, takarékos emberekként.

A zenétekben sok különböző szál keveredik, a klasszikus rock hatásokon túl még soult/gospelt (?) is hallani egy-egy énekdallamban. Mindez tudatos a részetekről?

Julian: Mindannyiunknak egyénileg elég széles zenei ízlése van, amely nem korlátozódik csak a „rock” zenei műfajra. Bár részünkről nincs tudatos törekvés, hogy többféle stílust beépítsünk zenénkbe, igyekszünk nem szabni  korlátokat magunknak a műfajok tekintetében; és mivel sokféle stílust hallgatunk, úgy tűnik, ezek természetesen jönnek ki belőlünk. A vokális harmóniák az általunk hallgatott zenékben elterjedt elem, legyen szó soul/R&B vagy olyan rockbandáktól, mint az Alice In Chains, így ez természetesen visszatükröződik saját zenénkben is.

Az első lemez, a 2020-as Hounds még szinte teljesen a The Doors nyomdokán haladt. Mit jelent számotokra ez a zenekar? Honnan ez az erős kötődés, hiszen az ő korszakukban ti még nem is éltetek. Egy mai fiatal hogy tud rákattanni a régi zenékre?

Ben: Amikor az elején próbáltam megtalálni a hangterjedelem, nagyon vonzódtam Jim Morrison hangjához és stílusához. Számtalan órát töltöttem az autóban, hallgattam a Doors-t és énekeltem a dalaikat. Még mindig van egy CD-gyűjteményem, ami talán segített áthidalni a generációk közötti szakadékot, bár a Doors annyira időtlen, hogy még mindig eléggé kering a mai popkultúrában. A HOUNDS Ep felvétele a sivatagban, határozottan ennek  az időszaknak a tökéletes lenyomata.

 

Az új album lényegesen sokoldalúbb elődjénél, még egy bendzsós country folk nóta is felkerült a végére. Erről mondanátok valamit?

Julian: A Hounds gyártása során tudatosan törekedtünk egy olyan album létrehozására, amely tükrözi a zenekar 3 tagú élő hangzását. Így ennek eredményeként nagyon kevés volt a gitár overdub, és a produkció nyersebb és lecsupaszítottabb volt. Az új albumon egyszerűen nem szabtunk korlátokat magunknak a dalok elrendezését illetően.

Alex: Hozzáteszem, hogy ez valóban tükrözi a személyes életünk pillanatát és azt, hogy hova fejlődtünk zeneileg. Ez valójában csak a csúcspontja volt annak, ahol tartunk, és a lemez nevéhez fűződik. Az első alkalommal egy bizonyos módon mutattuk be zenénket, a második alkalommal egy másik útra léptünk, mert az éppen a leginkább megfelelt ennek a különleges dal gyűjteménynek. Mindig fejlődünk, de hűek akarunk maradni az érzésekhez, amelyeket éppen az adott időben érzünk a zenével kapcsolatban.

 

Nagyon kíváncsi lennék, hol készült a The Start videó, melyik az a repülőtér, ahol a várakozók egy fókát kergető jegesmedve társaságában tölthetik az időt. Jó ötlet volt itt forgatni!

Ben: A „Start" című videót a Yellowknife repülőterén, a Kanada északnyugati területén, a Northwest Territoriesben forgattuk. A Folk on the Rocks fesztiválon játszottunk Yellowknife-ban, és megállapodtunk abban, hogy fellépünk a repülőtéren a fesztivál népszerűsítése érdekében. Előadásunk után lehetőségünk nyílt néhány vicces felvétel készítésére, amint hülyéskedünk a repülőtéren.

Alex: Ez kétségtelenül egy olyan lehetőség volt, amit megragadtunk, egy nagyon pillanatnyi hangulat, és úgy érezzük, hogy ezt a spontaneitást tényleg érezteti maga a videó is. Igazán vad kaland volt, nem olyasmi, amit minden nap megtehetünk!

Mi volt az életetek meghatározó pillanata, amikor azt mondtátok magatoknak: "Zenélnem kell"? Melyik együttes vagy album hozta ki belőletek ezt?

Julian: Mindig is szerettem a rockzenét. Gyerekként rengeteg zenével találkoztam a családom révén, de az egyik meghatározó pillanat számomra az volt, amikor felfedeztem a Metallica-t. Kiskamaszként állandóan néztem a „Live in Seattle, 1989” koncertet; és látni egy ilyen lenyűgözően ütős előadást élőben az volt az, ami arra késztetett, hogy azt mondjam: 'Ezt nekem is meg kell csinálnom!'.

Ben: A Guitar Hero III játékkal nőttem fel, és nagyon jó lettem benne. A szüleim azt mondták, „miért nem játszol inkább igazi gitáron?” Ez nagyszerű ötlet volt, és nagyon gyorsan beleszerettem. Emlékszem, amikor a Back in Black-et hallottam a nagybátyám autójában, azt gondoltam: „Ez nagyon menő”! Ezek a pillanatok indítottak el az úton, hogy rockzenész legyek.

Alex: Apám professzionális zenész volt, és ez nagy része volt az életemnek. Az ő fő hangszere a gitár volt, ezért először azt próbáltam ki, de nem igazán illett hozzám. Egyszer említettem, hogy dobon szeretnék játszani. Az első ütésnél beleszerettem, azonnal éreztem a kapcsolatot köztem és a dobcájg között. A zenekar, amely meghatározta a dobos karrierem, a Led Zeppelin volt, különösen miután láttam a „The Song Remains the Same” koncertet élőben.

Mi volt a legkellemetlenebb élmény, amit színpadon átéltetek?

Julian: A legrosszabb fellépés egy 2 órás feldolgozásokat tartalmazó koncert volt, amire az első zenekarommal kaptunk megbízást, 15 éves koromban. Körülbelül 25 dal szerepelt a listán. Nagyon felkészületlenek voltunk, abszolút katasztrófa volt. Lehet, hogy néha-néha hibázom egy hangot, vagy előfordulnak bizonyos technikai malőrök, de egyetlen fellépés sem ér fel ezzel a konkrét koncerttel, ami a kellemetlenség szempontjából volt a legrosszabb.

Alex: Kétségtelenül egy középiskolai zenekari versenyen történt, ahol néhány dal után az egész dob szett szétesett. Próbáltam nyugodtnak maradni, folytattam, közben hiányzott  néhány taktus, mialatt megpróbáltam megjavítani a dobpedált, egy idő után már csak rugdosni tudtam a lábdobot. Végül az egész dob szett egyszerűen leesett a színpadról. Horror volt! Mindez fel is lett rögzítve. Még mindig megvan a DVD.

Ha egy tündér lehetőséget adna neked arra, hogy bármilyen témában bárkit megkérdezhess, legyen az élő, halott vagy kitalált, mit kérdeznél?

Julian: Megkérdezném Donn Landee-től, hogy hogyan érte el Alex Van Halen dobhangját a Van Halen II albumon.

Alex: Mindenképp megkérdezném Kurt Cobaint, mi is történt valójában a halála éjszakáján.

Köszönjük az interjút! 

https://www.facebook.com/moochmusicofficial/

Stoner Blog- Unida- Arthur interjú

-Stoner Blog: Hadd kezdjük azzal, hogy megköszönjük, hogy nálunk is felléptek! Tipikus első kérdésünk: Hogy telik a turné? Ugyebár most vagytok félúton…

-Arthur: Úgy van, kb a felén túl vagyunk. Haver, ez a turné – lekopogom – eddig nagyon jól megy. A koncertek nagyszerűek, sokan is vannak és az energia amit az emberektől kapunk vissza nagyon inspiráló. Ugye egy ideig szünetelt a zenekar, változott a felállás (egymás közt poénból Unida 2.0- nak nevezzük magunkat.) de az emberek kíváncsiak ránk, eljönnek a koncertekre és nagyon lelkesek. Európa amúgy is mindig jó „piac” volt nekünk, anno hamar befogadták ezt a faja zenét, nevezzük desert rock-nak, stoner rock-nak, vagy aminek akarod, de a lényeg, hogy itt tényleg elkötelezett fanok vannak. Egy másik dolog, amit észrevettem, hogy fiatalok is sokan jönnek, ami nagyon király.

-STB: Még egy nagyon fontos kérdés, ami a turnézáshoz kapcsolódik: Eddig melyik országban ittátok a legjobb sört?

-Arthur: Mindig valami helyi sört iszunk, de basszus… legyen mondjuk… nem is tudom, hát mindegyik jó volt. Nem is tudnék választani.

-STB: Hát ez végül is diplomatikus válasz volt.

-Arthur: Az-az (nevet)

-STB: Vannak olyan új zenekarok, akikről úgy gondolod, hogy életben tartják a rock zenét?

-Arthur: Ó persze. Ott van például a Rival Sons, akiket nagyon birok, vagy a Greta Van Fleet, ami totál Led Zeppelin nyúlás. Később biztos megtalálják a saját hangjukat, de nagyon mennek és egy rakás fiatal követőjük van. Az a helyzet, hogy inkább régi zenéket hallgatok, Michael Jackson, Mozart…

-STB: El is lőtted a választ egy későbbi kérdésünkre, hogy a Rock zene mellett még miket szoktál hallgatni?

-Arthur: Mostanában nem is hallgatok rockot, inkább Motown, R&B, Funk, 80-as évekbeli egyslágeres előadókat…ilyesmik mennek.

-STB: Hadd kérdezzem meg, hogy megvan az az emlék, amikor rájöttél, hogy zenész szeretnél lenni?

-Arthur: Furcsa emlékeim vannak erről. Emlékszem, kicsi voltam és anyám elvitt a helyi „Tesco” -ba ahol voltak lemezek és hangszerek is. Voltam vagy 7-8 éves. Még nem is hallottam addig gitárzenét, de a látványuk megbabonázott. A szüleim aztán nem gitárt, hanem szaxofont béreltek nekem. A gimiben beszálltam az iskolai zenekarba, ott ismerkedtem meg Mike-al. Vagy 10 évig szaxofonoztam, mielőtt elkezdtem volna gitározni. A suli mellett dolgoztam, aztán végre tudtam venni magamnak egyet.

-STB: Turnézás közben van időtök városnézésre? Vagy amikor egy ekkora turné közepén vagytok már inkább fáradtak vagytok és haladnátok tovább?

-Arthur: Dehogyis, ha csak 10 percünk van, akkor is körülnézünk, sétálunk kicsit. Igyekszem megnézni, amit csak tudok.

-STB: Hogy kezelitek egy ilyen turnén a fáradtságot és hogy minden nap ugyanazt a szettet játszátok?

-Arthur: Brutál fáradt vagyok. Ma is 6 órát utaztunk a buszban, keveset alszom, azt is füldugóban, szemfedőben, nyakpárnával. Van amikor a soundcheck után nyomok egy 10 perces power nap-et. Amint hazaérek, egy hétig aludni fogok. Azt hiszem 20 koncertet játszunk most sorban. Ez a legtöbb, amit valaha csináltunk.

-STB: Mi tölt fel?

-Arthur: Ez az egész. Nagyon hálásak vagyunk, hogy játszhatunk, gyönyörűek a  városok, kedvesek az emberek... Ez nem mindenkinek adatik meg. Persze, hogy nehéz, de akkor is nagyra értékelem, hogy az emberek eljönnek, fizetnek érte, hogy lássanak. Lifer-ek vagyunk, addig csináljuk amig fel nem dobjuk a talpunk.

-STB: Ami a jövőt illeti: Van terv új anyagra az Unida-val?

-Arthur: Igen, most vettünk fel, illetve fejeztünk be énekfelvételt 4 új dalhoz.

-STB: Mark-al?

-Arthur: Igen, Mark-al. „Full time” tag lett. Aztán van 4 dalunk John-al, még 97-ből, illetve most kaptuk vissza a jogokat a Wayne-Gro-ra , úgyhogy azt is kiadjuk újra. Most, hogy többet tehetünk meg, élünk is vele. Szeretjük John-t, de a szóló projektjét csinálja, és ha ahhoz van kedve, rendben, de keményen dolgoztam ezért a zenekarért, előre nézek, ezért is van itt Mark. A cél most, hogy többet írjunk, többet dolgozzunk.

-STB: Változtat majd a dalszerzésen, hogy Mark lett az énekes?

-Arthur: A 4 új dalt még azelőtt írtam meg, hogy ismertem volna Mark-ot. A stúdióba már kész ötletekkel jött, aztán azokon még együtt dolgoztunk tovább, nagyon jól ment a közös munka. Ma egyébként fogunk is játszani egy új számot. Kicsit más, az új dalok nem annyira nyílegyenes rock dalok, hanem kicsit talán… hát nem mondanám, hogy prog-os, de „zeneibb”

-STB: Már csak két kérdésem lenne, az első, halál eredeti, de van olyan kérdés, amit gyakran feltesznek és utálsz?

-Arthur: Á, bírom én az interjúkat, de amivel mondjuk gyakran jönnek, hogy „Mit gondolsz a Stoner Rock-ról? Ti Stoner Rock vagytok?” Én meg, „Ha be akarsz tépni (Stoner) és közben Rock-ot akarsz hallgatni, csináld, nekem ez csak szimpla Rock zene”. Az Unida mindig része volt a Stoner Rock közösségnek, imádom azokat az embereket, és amúgy nem zavar ez a címke.

-STB: Végül van-e olyan dal, amit te imádsz, de körülötted mindenki utál?

-Arthur: Vagy egymillió ilyen van. A menyasszonyom például utálja az AC/DC-t, én imádom. Na vele szoktam ezen harcolni. Mutogatom neki, hogy „Ezt hallgasd meg!”, de nem bírja. Szerintem meg a Rock bibliája.

-STB: Nagyon köszönjük még egyszer, hogy leülhettünk veled beszélgetni!

-Arthur: Én köszi, fasza a hely, gyönyörű a város. koncert után igyunk meg valamit!

 Video forrása: https://www.youtube.com/@StonerRockVideos