Relatíve sok zenekart ismerek, de őszintén megmondom, még sosem hallottam olyan stoner/doom/sludge vonalon mozgó zenekarról, ahol duó felállásban játszanak. Az Indian Handcrafts márpedig összesen két emberből áll, a dobos-énekes Brandyn James Aikinsből és a gitáros-énekes Daniel Brandon Allennől, aki amúgy a teljes lemezt törött kézzel vette fel.

A srácok tavaly adták ki első self-titled anyagukat, amit sajnos még nem volt alkalmam bepótolni, de a Bandcampen böngészve nem tudtam nem észrevenni ezt a zenekart (pontosabban magát a lemezt a szerintem bitang jó borítóval). A srácokra a legnagyobb hatást a Melvins gyakorolta, amit nem csak az bizonyít, hogy a két zenekar nevét összekapcsolva nem kevés találatot dob ki a Google, hanem Dale Crover és Coady Willis is vendégszerepel a Civil Disobedience for Losers-ön. A hangzás súlyos riff alapokra épül és az epikus, mélyebb, üvöltős, kiabálós énekre. A duó minden téren maximálisan kitesz magáért és biztos vagyok benne, hogy amennyi energiát vittek a teljes lemezbe, nem nyomhatnak unalmas előadásokat... muszáj lesz egyszer megnéznem őket élőben is!

 A nyitó Bruce Lee egyértelműen a legnagyobb számuk és pár kisebb üresjáraton (legalábbis számomra nem ANNYIRA kiemelkedő dalokon) kívül tudják tartani a szintet! A Starcraft és a Zombies nemes egyszerűséggel letépi a fejedet, a kicsit őrültebb és zajosabb The Jerk és Worm in My Stomach pedig tökéletes alap a headbangelésre. Az instrumentális Truck Mouth a noise rock legjobb napjait idézi fel a hallgatóban, a Centauri Teenage Riot meg úgy általában véve egy monumentális szám, sőt, az egyik legkiemelkedőbb darab, a pörgős és zajos garage rock beütésű Terminal Horse pedig szintén a jobbak közé való.

A fentiekből is látszik, hogy egy relatíve változatos anyagról van szó és én még mindig nem ocsúdtam fel abból a tényből, hogy ezt összesen két amerikai faszi hozta össze! Egy rendkívül kiemelkedő, igényes lemezt hoztak össze, szóval nagyon tudom ajánlani mindenkinek, bűn lenne kihagyni!

Facebook: http://www.facebook.com/indianhandcrafts
Bandcamp: http://indianhandcrafts.bandcamp.com/album/civil-disobedience-for-losers

AMEN!

 A Saturnalia Temple egy magukat Doomnak mondó svéd csapat. Közelebb áll a valósághoz az okkult rock cimke. Éppen úgy, ahogy az Electric Wizard, vagy a Windhand esetében.

 Ha jobban meg akarom magyarázni a zenéjük lényegét, akkor teljesen új szavakat kellene kitalálnom hozzá. Getyvadék, takonygeci, brutyó, meg csupa ilyesmi. Ugyanis elég groteszk a zene, amit itt leművelnek, ráadásul eléggé egyszerű is,a szó nem rossz értelmezésében. Leginkább egy ősi kultusznak a miséjéhez, vagy áldozati ünnepségére hasonlit. A primitivsége révületbe kergeti az elmét és felszabaditja a lélek legeldugottabb, fekete bugyrait. Lecsupaszitja a gondolatokat és kaput nyit a belső pokolra. Repetitiv és monoton riffekkel operálnak, amit a megefektezett vokalizálás tesz teljes egész körré.

 Az UR volt az első demójuk még 2007-ben, azóta kiadtak egy splitet és egy EP-t. Most pedig 2011-ben az Aion Of Drakon lemezzel jelentkeztek. Lehetne azt mondani, hogy sokat fejlődtek, de jelen esetben nem fejlődésről beszélhetünk, hanem kiteljesedésről. Ennek az ősrégi neoprimitivségnek a magvát itt fogták meg igazán.

 Hangszerkezelésben van mit tanulniuk, de igazándiból itt nem is ez a lényeg, hanem a hangulatteremtés, ami nagyon jól megy nekik. Olyan atmoszférát varázsolnak elő, hogy megfelelő tudatmódositokkal .... háát az Ördög se merné megkockáztatni. Undormányságában is csodálatos. Széditően ocsmány és mégis meginditóan érzékeny. (mondjuk ez egy kicsit sok.)

 A gitárszólókat el kellene felejteniük, mertaz még a egnagyobb jóindulattal is fos. Amolyan higabb fajta egy Unicumgőzös éjjel után.  Aki viszont ennek ellenére kiváncsi rá, az szóljon, mert...

Myspace  Facebook

AMEN!

A képet Gentile da Fabriano festette "St. Nicholas és a három szűz" cimmel, San Niccolo-i oltárképként. 

Ezt tolta ide nekünk Miklós a Szent.

St. Nicolaus.

Egy adósságot törlesztek most. Gyakorlatilag csak azért nem irtam eddig a harmadik Whorediezel anyagról, mert...Sok mindent mondhatnék, többek közt azt is, hogy nem volt rá időm, meg azt is, hogy nehéz falat, sőt az is beleférne a magyarázkodásba, hogy mivel Aiwasst ismerem személyesen, túl elfogult lennék. Nos mindegyikben lenne némi igazság, de a fő indok talán a lustaság. De most!

Szóval Whorediezel - III. Amint meghallod az első pár másodpercet, egyből rájössz, hogy itt bizony Aiwass munkálkodik, annyira jellegzetes a gitársoundja. Bár ezt biztosan cáfolná, de egy kivülálló számára nincs sok különbség az Urania és a Whorediezel hangzása közt. Aiwas nagyon kreativ ember, bár most némi fáradtságot vettem észre az új anyagban. 

Nagyon régóta hangoztatom már azt a nézetem, miszerint nem sok értelme van manapság LP-vel jelentkezni. Akkora dömping van zenei téren mostanában, ráadásul mindehhez könnyedén hozzá is férhetünk, hála az internetnek. Szóval az Ep gyakran többet ér. Jelen esetben is erről beszélhetünk.

Gyakorlatilag akkor beszélhetnénk továbbfejlődésről, ha a dalok felét kiszórnánk, mivel ezeket a témákat igy-úgy, de már hallottuk az egyes és a kettes WD anyagon is. Pont ezek a dalok azok, amik vissza húzzák az egészet az átlag anyagok közé.

Megtartanám a nagyon hatásos kezdést, az X-Rated '65-öt. Ez nemcsak, hogy vicces is a pornós hangokkal, de teljesen elüt a többi daltól is. Kezdésnek tehát ez fantasztikus. Ezután megtartanám a Delta Of Venust, aminek nagyon laza ütemei vannak és a végén még be is morcosodik, nagyszerű darab. A Meteorit Slow, pedig a már-már space rockos hatásaival elrepit  nagyon  messze. Kellemes szólóval és kellemes lassulásával ez lehetne az EP közepe, ahol kicsit lenyugszik a felzaklatott fül és agy. Az Eleanor pedig annyira mogorva, mint egy valódi Eleanor. Duzzad az erőtől és az agressziótól. Lezárásnak pedig a Seven 'O Clock A.m. tökéletes.

 Ezt az öt számot nemhogy megtartanám, de ha lenne pénzem, mint ahogy nincs, biztos elküldeném egy nagyobb stúdióba feljavitgatni, mert megérdemelnék a dalok.

 Érdemes meghallgatni a Whordiezel - III-at., mert mindenki meghal!

Facebook.

AMEN!

Megint egyik az egyik kedvencem, Chiléből. Úgy látszik maradtak még az új albumról lemaradt számok, amiket gyorsan ki is adtak múlt hó végén.

A hangzás a szokásos dörzsölős, a dalok is a jól bevált fuzzörvény és a 70-80-as pop/punk korszakot idézőhangulat, keverékei.

Dig it!