A Kilian zenekar most csütörtökön a Dűrer kertben ingyenesen bemutatja a nagyérdeműnek az Anyacsavar EP-t. Szerintem akinek van egy kis szabadideje, az mindenképpen menjen. Akinek meg nincs, az csináljon magának!

Esemény link.

AMEN!

Nemrég jelent meg egy koncertbeszámoló az egy héttel ezelőtti Diomede, Lost Again buliról. Most egy újabb aspektust olvashatunk Battereye tollából, aki egyébiránt a jobb napokat is látott Southernblog  motorja, apja volt. Nagyon  nagy hiányt pótolt ezzel a bloggal, de időhiányban szenved és emiatt nem nagyon tudott foglalkozni a posztolgatással. Arról nem is beszélve, hogy a Steam Engine (ingyenesen letölthető EP) gitárosa. Szóval be van havazva. 

Egy koncert margójára
Leírom, én hogy képzelem. Három budapesti cimbora fogta a hangszerét, lehúzott egy próbaterembe, írt pár olyan témát, amik akár a legnyilvánvalóbb hatásaik lemezein is elférnének, söröztek együtt, mert ez a világ felvilágosultabb vidékein elkerülhetetlen velejárója az ilyen összejöveteleknek, és titokban azt vették észre, hogy a riffek, ütemek és dallamok között bizony számok is vannak. Gondolom hamar belátták, hogy csak jó lenne ezeket rögzíteni, ha nem is az utókor, de legalább saját maguk számára, abból baj még nem történt. Közben a formáció felvette a Lost Again.. nevet, a kislemez kapott egy szép borítót, és mint minden normális zenekar, leszervezték az első koncerteket. Közben a haveri körben, majd a füstös, lassú és fájdalmasan gyönyörű zenék kicsit megfáradt hazai színterén is gyorsan terjedt a zenekar híre. Mit tagadjam, nekem is tetszett a kislemez, meg különben is, van ismerős a bandában, nem volt kérdéses, hogy megnézem őket a Szféra „színpadán”. Afféle baráti összejövetelre számítottam, ahol majd egyetértően bólogatunk a hitvány hangzásban éppen csak kivehető témákra, besörözünk, egymásra licitálunk a „ki miért nem blogol/ lép fel gyakrabban a zenekarával” című kardinális kérdésekben, és végül keresünk egy éjszakait.
 Nem ez történt.
 Nem csak ez történt.
 

A Lost Again.. olyan erőket szabadított el, amiket nemhogy kezdő bandák, de még a profik is megirigyelnének. Valami óriási zenekar nagyon exkluzív buliján éreztem magam, ahol tudom, hogy kiváltság az első sorokig furakodnom, mert eleve nem férünk el húsznál többen a teremben, és színpad híján máshogy nem látnék semmit a koncertből. Egyfajta szeánszon, ahol kétségem sincs afelől, hogy ez másoknak is pont ugyanúgy tetszik, mert akkor nincs igazság a világon, ha bárkiben is csak a legkisebb kétely felmerül ennek a bandának a létjogosultságát illetően. Fülig érő szájjal néztem végig, ahogy a három csóka még csak tudatában sincs annak, hogy most éppen varázsolnak. Mert ők szerintem csak ugyanazt hozták, mint a próbákon, a lehető legegyszerűbben, sallangok, feszültség és arcoskodás nélkül, valami szokatlan természetességgel, amit itthon én csak ritkán, a legnagyobb kedvenceim koncertjén tapasztaltam eddig.
 Hogy valami konkrétabb információt is kapjatok a zenéjükről, Asztalos Viktor puritán, erőteljes dobolása tökéletesen támasztja meg Nagy Dávid basszustémáit, aki emellett még az énekesi feladatokat is magára vállalta. Hangjában ott van egy kis Layne-féle íz, és esküszöm, az Angertea-s Mihály Gergely orgánuma is folyton beugrik róla. Az iszonyú mély, mégis tiszta gitárokért, tömény riffekért, gyönyörű szólókért és sci-fis effektekért pedig Róna „Róka” Kristóf felel, akinek hangzása és játékstílusa is párját ritkítja itthon.
Beszámolómnak eredetileg a Kyuss in Chains címet szántam, de a fent leírtak tükrében remélem mindenki számára világos, hogy az egyszerűen nem lenne fair a bandával szemben: a végén még abba a téves illúzióba kergetnék valakit, hogy a LostAgain.. zenéje kiszámítható, pontos recept alapján könnyen reprodukálható és nélkülöz mindenféle egyediséget. „A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne”. A valóság az, hogy úgy hiányzott már ez a zenekar a hazai underground színtérnek, mint egy falat kenyér, és legyen is elég ennyi végszó gyanánt.
 

ui: A cikk nem lenne teljes, ha nem említeném meg az est másik fellépőjét, országos cimboráimat és földijeimet, a nemrég doboscserén átesett Diomede Fuzzdirt legénységét is. Mivel azonban én képtelen lennék róluk elfogulatlanul írni (és tudom, hogy ezért most ők sem fognak megharagudni), hosszú sorok helyett érjétek be annyival, hogy hozták a tőlük megszokott, egyesek számára egészen biztosan túl alpári színvonalat, Grőger Nándi pedig - bár egészen más iskolát képvisel, mint Baku Laci -, nagyon jól beilleszkedett Tamás és Sándor évek óta megbonthatatlan kompániájába. A fővárosi nyírségiek egyedi zenéjükkel üde színfoltjai a csudapesti éjszakának, és ha valamit, akkor az őszinteség hiányát biztos, hogy ezen az estén sem lehetett rajtuk számon kérni. Csípjétek el őket legalább egyszer élőben, mert addig nem teljes az életetek, higgyetek nekem.

Észt országból kaptuk a felkérést, hogy írjunk pár sort erről a lemezről, Rico szerint meg ez olyan nekem való muzsika, úgyhogy át is küldte nekem. Több mint egy hónapos húzás, halasztgatás után most már bőven itt volt az ideje a posztolásnak, szóval bocs Rico.

.

.

Már a lemezt nyitó "Greenseeker" egy nagyon korrekt stoner muzsika, hatásos kibontakozással, horzsolós basszussal, desert rockos gitárdallamokkal, szabadba reptető vokállal. Nem hasonlítgatnám semmihez, de azt garantálom, hogy a műfaj kedvelői elégedetten fogják hallgatni. A kettes "Meet The Abyss"-nél engem főleg a nyugisabb részek desert rockos, átszellemítő hangulata fogott meg, plussz van benne egy-két meglepően durvulós szakasz. A következő szám elmeséli milyen az amikor "Darth Vader éppen másnapos", zeneileg egyébként semmi érdekesség nem található benne, az előző két számhoz képest meg inkább a nem rossz kategória. A negyedik, "Stump" egy délibábos, hallucinatív sivatagi karaván. Nekem itt főleg a gonoszkodó basszusgitár mögé szórt pszichedelikus gitártémák tetszenek, amik néha elég disszharmónikussá teszik az összképet, egyébként van egy kis doom feelingje is ennek a számnak. A következő "Level 5 Wizard" is elég belassulós zene, sőt az eleje egyenesen sludge-os, azán ez is egy kellemesen lebegős desert-stoner muzsikává bontakozik ki, bár a sludge témákból kapunk még néhányszor zenei és vokális téren is. A hatodik, "LSD Vampyre" ütemesebb muzsikája után egy változékonyabb tempójú, összetettebb számmal zárják a lemezt. Ennél a darabnál a legerőteljesebb a doom felhang, engem pl. nagyon emlékeztet a St Erik-re, meg az ének miatt még valami másik doom bandára, ami most nem ugrik be. Na mindegy, hátha majd valaki másnak...

A "The Stump Will Rise" egy elfogatható stoner album, se több, se kevesebb, ettől függetlenül ajánlom mindenki figyelmébe. Letöltő linkre nem kaptunk felhatalmazást, viszont Bandcamp-en végig lehet hallgatni az egész albumot és ha tetszett, akkor megvásárolható digitális formában 4.20 euróért, vagy CD-n 6.66-ért.

.

Tracklist:
01. Greenseeker 08:45
02. Meet The Abyss 05:48
03. Darth Vader Has A Hangover 06:35
04. Stump 07:06
05. Level 5 Wizard 07:59
06. LSD Vampyr 05:19
07. Mindweasels 09:58

.

.

Tagok:
Corey Tomlins : ének
Kristian-Peter Vallikivi : gitár
Ralf Vinkler : gitár
Jaanus Luka : basszusgitár
Anton Veeremets : dob

.

Zenéjükről saját szavaikkal: " While hidden away in smoke-filled cellars, occasionally emerging to conquer local venues, Estoner has finished their debut album "The Stump Will Rise", which takes listeners on a magical trip from grim forests to the vastness of the cosmos. Estoner's music is heavily psychedelic and psychedelically heavy, encrusted with clean vocals, massive guitar licks and weird noise from the planets orbit. The band has been influenced by various scenes and times - there's a pinch of prog, a spoonful of groove and even a few sprinkles of extreme metal, but the main inspiration has come from thick and juicy stoner-rock seasoned with raw doom metal. "The Stump Will Rise" contains 50 minutes of psychedelic heaviness divided into 7 songs, that take listeners far into a parallel dimension and leave them there. Drink up your mushroom tea! "

.

 Ma volt éppen egy hete, hogy koncertet adott a Lost Again és a Diomede Fuzzdirt a Szférában. Éppen úgy alakult, hogy az utolsó percben le tudtam ugrani. Nem bántam meg. Nagyon fiatalokból verbuválódott mindkét csapat, bár a hozzáállásukból és a hallottakból nem mondaná ezt meg senki. A Lost Again megint letaglózott, a Diomede pedig szórakoztatott. A Stonerise portáltól Hippy ezt a beszámolót lökte át.

"Két szemtelenül taknyos fiatal csapat csapta szét a Szféra kisszobáját november 15-én...Az egyik a Fender-Fuzz szagú, budapesti, Lost Again.. triója, a másik a zsíregyházi fenegyerek Eeklowdee Tomika által vezetett, Diomede Fuzzdirt! Egyre jobban tetszik nekem a Szféra hangulata, még ha néha kicsi is az ilyen bulikhoz...Viszont jó kis stoner-közösség találkozó kerekedett az estéből. Olyan fél9 körül kezdte a dinnye estét a LostAgain, és bólogató heringekként hallgattuk a műsört...Nemrég találkoztam velük a stoner.blog  bulin ahol egyből beépültek a fülembe a búgó fender gitárral és bólogatós alappal...Ráadásul Dávid ének hangja is teljesen rendben van, megállja a helyét a stílusban...Saját számok mellett belefért többek között egy Kyuss feldolgozás is, amit szintén teljen jól hoztak..Részemről új kedvencre találtam bennük, mint hangzásban, dinamikában nagyon fejlődőképes zenekar akik már most odab.sznak! Ajánlom hallgassátok meg a bemutatkozó EP-ét és keressétek a csatornákat, hogy lássátok őket élőbe! A következő siheder bandát már többször volt sikerem látni, ők Diomede Fuzzdirt! Aki szereti a Hendrix-es pszichedelikába mártott gitárfutamokat annak legközelebb ott kell lenni rajtuk! Ráadásul áttelepült a zenekar egy része Nyíregyházáról Pestre tanulni, bekapcsolódni az itteni zenei próbálkozásba és megmutatni milyen a keleti-stoner... A dobos időközben le is cserélődött, ami egy kicsit érzékelhető volt a csapat magabiztosságán de ez nem olyan amit próbákkal, közös ivászattal ne lehetne erősíteni... Tomika megvillogtatta a csini inge mellett nem rég felújított Jolana gitárját, amitől még őssebül szóltak...A basszus gitáros Sanyikáról meg annyit még lezárásként, hogy a szerény buszsofőr formájával ellentétben olyan fürgén és finoman ujjazta a húrokat, hogy a csajszik visongottak az első sorban...biztos tudnak már valamit!"

Ezt a cikket a Stonerise oldalán is megtaláljátok. Még csak annyit, hogy a mai napig nem tudni, ki dobta oda Tamás elé a fekete tanga bugyiját. Én Hippyre tippelnék, de azért voltak még ott páran a kemény melegek közül.

AMEN!

Tegnap este Mark Lanegan először koncertezett Magyarországon, az A38 állóhajón. Az idén megjelent Blues Funeral album bemutató turnéja közben jutott el a buli Budapestre, ami kétség kívül számomra az év koncertje. Egy jó adag Mark Lanegan stílust kaptunk, az előzenekarok is szorosan csatlakoztak a Queens of the Stone Age, Screaming Trees és sok más zenekar korábbi énekeséhez. Visszafogott tempó, visszafogott érzelmek, azok közül is a grunge zenére jellemző borultabb hangulat.

Mielőtt a nagytemerbe mentünk volna, az új kiállítóteremben megnéztünk egy dokumentumfilmet, amit egy jövő héten a hajón fellépő zenekar készített. Egy elhagyatott szibériai szénbányában és az ahhoz felépített teljesen üres városban vettek fel különböző hangokat, zajokat (repedező üveg, megütött fémtartály, stb) az új lemezük elkészítéséhez. Okos ötlet, és a megvalósítás is teljesen rendben volt. De mégsem ez volt a legjobb aznap este.

Az előzenekarként is fellépő Creature with the Atom Brain zenekar érdekes jelenség, nagyon tehetséges zenészek akik ezen a turnén kísérik Mark Lanegant, saját számaikat viszont úgy érzem a stíluson belül is túlnyomórészt egy alapötletre építik, ezért néha átcsap monotonitásba. Az utolsó számuk nem tudom meddig tartott, de az a három hang, amiből állt, még mindig a fejemben van. Néha az oktávját játszották, volt több rész szóló, hát így kell ezt csinálni. Az viszont mindenképpen kiemelendő, hogy hosszú ideje ez volt az első koncertem, ahol úgy szólt minden a színpadról a közönség felé, hogy tisztán és élvezhetően lehetett hallani mindent; a hangszereket és az éneket egyaránt. Sajnos az A38-ra ritkábban jutok el, évekkel ezelőtt voltam utoljára a nagyteremben, így nincs friss viszonyítási alapom, de biztosra veszem, hogy mostanában minden ílyen jól szól ott.

Miután Kormival kiveséztük a Creature with the Atom Brain teljesítményét, félt tíz után nem sokkal már Mark Lanegannal tért vissza a zenekar. A Gravedigger's Song-gal kezdtek, úgy, ahogy az albumon van. A koncert előzményeihez hozzá tartozik, hogy ugyan szerettünk volna, végül nem jutottunk interview lehetőséghez, így azt a kérdésemet sem tudtam feltenni, hogy mivel nem a "saját" zenekarával turnézik, egy másik, koncertesebb formában játszák el a számokat, vagy a stúdióverziót igyekeznek majd visszaadni. Az első percben végül is ez a kérdés magától megválaszolódott: az új lemez számait szinte teljesen azonos hanzgással adták elő úgy, hogy benne volt az élő hangulat és lüktetés, és ezért tetszett annyira. Bár nem gyors témáiról ismert Mark Lanegan, mégis sikerült egy kellemes hullámzó előadást összeállítaniuk, figyeltek rá, hogy mozgásban tartsák a közönséget is, annak ellenére, hogy Mark a színpadon az egész koncert alatt nem mozgott annyit, mint amikor feljött a színpadra. Gyakran nézett oldalra, és csukott szemmel, rezzenéstelen arccal hallgatta a zenekarát, amikor épp nem énekelt. Mark Lanegan nem az a mosolygós típus. Ezt az image-t nagyrészt az egész koncert alatt megtartotta, viszont ha jól emlékszem két alkalommal mégis mintha elmosolyodott volna. Korábbi számai közül olyanokat játszottak, mint például a Hit the City, a Resurrection Song, vagy a Black Rose Way a Screeming Trees érából.

Nem számoltam le pontosan, de a setlist.fm szerint 17+2 számot játszottak el, ami elég nagy dózis ahhoz, hogy mindenki elégedett legyen. Meggyőzően kísérték Mark Lanegant a belga zenészek, teljes mértékű a profizmus, és ami a legfontosabb, remekül adták át a hangulatot. A koncert végén még a Hangin' Tree-t is eljátszották, a színpadképre nem figyelve pedig mintha arra az egy számra a Queens of the Stone Age vette volna át az irányítást.

Az addig állítólag meglehetősen morcos Mark Lanegan a koncert után autogramot osztogatott, és mintha egy másik személy lenne, végig mosolygott, nyomát sem lehetett látni annak a feszültségnek, amit a koncert alatt az arcáról le lehetett olvasni. Lehet, hogy egyszerűen csak izgult a fellépése miatt.

SETLIST

The Gravedigger's Song
Sleep With Me
Hit the City
Wedding Dress
One Way Street
Resurrection Song
Gray Goes Black
Devil in my Mind (Smoke Fairies cover)
Harborview Hospital
Quiver Syndrome
One Hundred Days
Creeping Coastline of Lights (Leaving Trains cover)
Black Rose Way (Screaming Trees song)
Riot in My House
Ode to Sad Disco
St. Louis Elegy
Tiny Grain of Truth
Encore:
Hangin' Tree (The Desert Sessions, Queens of the Stone Age)
Methamphetamine Blues