Én már sajnos nem tudom rajta tartani az ujjam a hazai underground ütőerén, ezért elég sokszor meglepődök, ha egy újabb zenekar bukkan elő, számomra a semmiből. Mióta elköltöztem Budapestről, nem igen tudok eljutni annyi koncertre, mint szeretnék. Mióta megszülettek az ikrek, azóta meg pláne, sőt irogatni se nagyon van időm. Ennek ellenére felkapom a fejem, ha valami izgalmassal, vagy minőségivel találkozok.

A Band In The Pit ilyen. Tudom jól, hogy mindenki utálja, ha skatulyákba akarjuk beletuszkolni, de egyrészt, nem is olyan megalázó, ha ebben a skatulyában igazi nagyágyúk szerepelnek, illetve, ha ezt a skatulyát ő hozza létre. Nem mellékesen próbálta már úgy elmagyarázni valaki egy "ismeretlen" zenekar zenéjét, hogy nem használ hasonlatokat, skatulyákat. Csak próbáljátok meg, nem könnyű. 

A Band In The Pit...hát nem is tudom. Leginkább Brant Björk ugrik be róluk, az instrumentális zenéjükről, de ez nem is feltétlenül igaz. Inkább arról van szó, hogy előteremtenek egy olyan hangulatot, amit csak az öreg tud létrehozni a Rancho de la Lunán. Nem minden esetben jön be. Alkalom kell hozzá, hangulat és akkor Bumm! beüt. Nagyon. Azt se lehet mondani, hogy sivatagi, meg hogy igazi kaktuszzabáló, hiszen az utolsó tétel a Sightly Modified, igazi doom,amolyan funeral féle. A Loaded Powder pedig egy stonerrock odabaszkodás. Azonban a Kidnapkin Blues-ra még a Sabbia folytatását is el tudnám képzelni, annyira Brant Björk.

A Band In The Pit létrehozott valamit, ami abszolút hiánypotló, nem csak itthon, hanem széles e világon. Ráadásul a felvétel minősége is a nemzetközi átlag felett áll, legyen szó desert rockról, vagy stonerről. Bandcamp.

AMEN!

Ezt ki kell másolnom. "Hi guys, check this out" Ez már akkora pofátlanság, hogy ki se kellene rakni, de sajnos erről nem az együttes tehet. Ja igen, hogy mi is? Az, hogy ennyivel elintézi ez a csajszi, hé srácok ezt nézzétek. Semmi más. Bazdmeg! Legaláb egy bio, vagy valami. Oké, ad egy bandcamp és egy facebook linket, de bazdmeg, ne én nézzek már utána, hogy ki fia borja. Az is rendben van, hogy a Weedpecker nagyon jól tolja ezt a fajta pszikkedelikus, grundzsos dolgot, de azért vannak rajta kivül még néhányan, akik legalább ennyire jók. Ja igen és a menedzserük, vagy ki a faszom, veszi a fáradtságot, és legalább bemásol némi biográfiát. Bazdmeg!

Hát, igazából nem találtam hirtelen jobb címet ennek az amúgy is cím nélküli splitnek, amit idén a sokak számára ismerős nevű Earthless és a szintén amerikai White Hills kiadója, a Roadburn dobott piacra.

Az Earthless nevű trió San Diego városából ontja már több mint 10 éve a jó kis feszes, döngölős, instrumentális, pszihedelikus rockzenét ; ezen az anyagon a Red című szám szerepel, ami egy több mint tizenkét perces tétel. Hangulatában és hangzásában is követi a korábbi anyagoknál már megszokottakat: lüktető, dinamikus alapok, de ugyanakkor marad elég szabadság mindkét ritmushangszernek, nemcsak sima sémákat követnek,és szimplán variálnak. Mindamellett a gitáros Isaiah is szorgoskodik bőven, olyan szólózások és dallamok törnek fel, mint egy épp kitörő vulkánból, ráadásul ezen is érződik az improvizálás, és amitől nekem ez eléggé különleges, az az, hogy a sokadik kiadványon is meg tudták tartani ugyanazt az erőt, ami minden számukat jellemzi (és remélhetőleg jellemezni fogja továbbra is).  Dögös blues és rock alapokra feszített utazás, a gázpedál tövig nyomva, a kerekek kipörögnek és egyszerűen felrobban az út, felrobban minden az észvesztő sebesség és forróság egybeforrásában. Told csak be a lejátszóba, mindent érteni fogsz.

A New Yorki White Hills már egy másik formáját adja elő a psychedelic rock világának; a spliten az Under Skin or by Name című dallal repítenek minket a naplementébe. Elhagyott, poros aszfaltcsíkon haladunk egyre beljebb a sziklák közé, ahogyan kezdődik a dal, egyre több színt kap az effektek által (az eleje a Pink Floydot idézi hangulatában) keltett lassú folyamban. A test könnyűvé válik, finoman lebegni kezd, mikor a képek hirtelen elkezdenek villódzni, szédülünk a monoton, de ugyanakkor pörgős, feszes témákkal együtt, kissé olyan ez, mint egy dervistánc a számum közepén, a transzcendentális állapot eléréséhez vezető egyik spirituális út. A hangzás itt is „tökéletes”, bár ebben az esetben nincs annyi viszonyítási alapom: az Earthless munkásságát jobban ismerem, így azt hiszem, azért lesz mit bepótolnom nekem is.  Bár a dal végének lezárását valahogy nem érzem kerek egésznek, ettől függetlenül az egész egy jól megkomponált és előadott szám marad.

sly

Earthless: https://www.facebook.com/pages/Earthless/117307888322324

White Hills: https://www.facebook.com/pages/WHITE-HILLS/200622715617

A szlovéniai zenekar nemrégiben megjelent lemezét hallgatom már napok óta, hogy átérezzem rendesen a súlyát. Jó kis döngölős, stoner/sludge zenéjük rendesen odabasz, ahogy ezeknél a stílusoknál szinte kötelező. Mocskos, koszos dallamok zörögnek a lehangolt gitárokon, ami már néha olyan, mintha tolnád az üzemben az ipari fűrészt vagy öntenéd a vasat az öntödében. Lepusztult ipari telepek képei sejlenek fel, haldokló tájak, izzadságtól és olajtól koszos, munkában megfáradt embereké, akik rezignáltan tolják a csillét nap-nap után egy bányában. Ez a bánya voltaképp (nemcsak, de főleg) a kapzsi emberiség lelkét hivatott feltárni, szembesíteni pusztító tevékenységeivel. Hideg, súlyos témák zúgnak a néha kalapácsütés-szerű dobtémák fölött, a monoton hangokat épphogy csak megszakítja egy-egy dallamosabbnak mondható rész.

A Woodoo Zoo egy korrektre sikerült lemez, egy mondanivalót tartalmazó bandától, akik ki is tolják magukból mindazt a fájdalmat, vagy bármilyen más érzést, ami bennük van, amit hordoznak a mindennapokban. Képek a múltból, a jelenből és jóslatok a jövőt illetően.  Ugyanakkor dühös, tempós tételek is helyet kaptak a számok között, amelyek inkább utalnak a stoner behatásokra. Ez az a pillanat, amikor sört vedelsz és beversz annak, aki beszól.  Két évvel ezelőtti demójuk után leraktak egy jó lemezt az asztalra, amit mindenki másképp értelmez nyílván, de elvitatni nem lehet a súlyt, amit tartalmaz. Hallgassátok meg, hogy úgy mondjam: megér egy misét. Celebráljatok!

sly

https://www.facebook.com/voodoomule

http://voodoomule666.bandcamp.com/album/voodoo-zoo

Olykor előfordul, hogy az ember bár egy terembe jár próbálni más bandákkal, egy-egy adott, tehetséges zenekar mégiscsak elkerüli a figyelmét, még ha ismerősök is muzsikálnak benne. Így jártam én a Médeia Fiai nevű szegedi csapattal. Amikor először hallgattam meg a „Dear Chaos. Live Sessions”  kiadványukat, fel is kaptam már az első hangokra a fejem. A 16 Horsepower/Woven Hand neve az esetleges hatásokat illetően ugyanúgy eszembe jutott, mint Neil Young néhány filmzenéje (ha konkrétumot akartok, hallgassátok meg az 1996-os Dead Man filmzenéjét).

Mindenesetre nem nyúlásról, más zenekarok/zeneszerzők egyszerű koppintásáról szól ez a lemez, és ez tény. Benne van az ember szabadságérzete, a végtelen puszták bizsergető érzete, a misztikus látomások előszele, a természet iránti tisztelet, és egy különleges kifejezési készség dallamokba öntve. Beszélhetnénk éppen oldalakon keresztül arról, kinek mit jelent ez a zene, ez a kissé kategorizálhatatlan stílus, de felesleges, inkább azt javaslom, hallgassátok meg ezt a nyolc számos anyagot. Tradicionális amerikai spirituális zenéjük kuriózum, ez a lemez legalábbis erről tesz tanúbizonyságot. Magány, fájdalom, de ugyanakkor tapasztalás és fejlődés minden dal összessége, esszenciája, finoman árnyalt szövegekbe és remekül megírt zenei köntösbe formálva. Kapocs a belső világ halhatatlanságához. itt csak a zene beszélhet a szavaim helyett – tisztelet!

sly

Facebook: https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9deia-fiai/381902408487276

Bandcamp: http://medeiafiai.bandcamp.com/album/dear-chaos-live-sessions