Default style- Alternative style

Boris - Heavy Rocks (2011)

boris-heavy-rocks.jpg

Aiwass már egy ideje elküldte nekem ezt a Boris cikket, de csak most volt némi szusszanásnyi időm. Szerencsére nem egy égetően aktuális anyagról van szó, úgyhogy a pacemakereket vissza lehet venni normál üzemmódba. Ellenben amennyire nem aktuál, annyira alap. 

Boris - Heavy Rocks (2011)

Boris_bp1.jpg

Hát igen, a Boris...

Tonnás súllyal szakad ránk a lassú-középtempós nyitány. Egy kis levegővételnyi női beszédfoszlány után, amit talán a gitáros hölgy prezentál, hatalmas delay-szóló bontakozik ki, amit a szám végén egyetlen verze követ, japán (anya-) nyelven. A track-et egy kis noise-reszeléssel lezárva-fűszerezve. Bizarr? Lehet. De ezzel együtt nagybetűs STONER ROCK.

A fojtatás belehúz a tempóba, visszavesz a málhából, és hatalmas riffel nyűgöz le, az ének amolyan Garcia-s magasfekvésű, de lazább, általában japán nyelven jön, nem is zavaró, csak szokatlan, eleinte.

Kapunk itt hatalmas riffeket, szarrá vezérelt fuzz-noise-space-delay-wah szólókat, elszállós fellélegzést, de leginkább súlyt, és mindezt hihetetlen mennyiségben és variációban, ki akarhatna ennél többet?

Ezek a japcsik nagyon tudnak valamit.

Sayonara

 

Juggernaught - Bring the Meat Back 2012

juggernaughtcover.jpg

 A délafrikai őrültek 2009-ben adták ki első debüt lemezüket  “Act of Goat” azaz "Kecske Törvény" címmel. Az elmúlt néhány évet átugrálva és tömören fogalmazva gyors sikert arattak a számunkra néha furcsa és bizarr, ám ősi kontinensen. Hát nem csoda, hogy hozzánk is eljutottak. Nem kis szó ez, mert elég kevés afrikai zenekarról számolhatunk be itt nektek...

 Tehát itt ez a négy rosszarcú szőrös fiatalember, akik nem kevéssé betegesen fogják fel a zene virtuális megjelenését. Nemcsoda, hogy néha "elszállnak', mivel nagy whiskey  fogyasztó hírében állnak, amit nem restek borral és sex-szel keverni. Hát nem is tudom... Azt hiszem tudnak élni a srácok! Ez kihat a zenéjükre. Frankó rock zenéjük dögös, melyben a blues és a jazz is keveredik, de az örömteli és vidám formája mindegyik stílusnak. A "Bring the Meat Back" album hangzása engem megfogott. Igazi szakadt farmernadrágos '70-es évekbeli, ahol veszkóban rugdosták az útnak látszó közlekedő hely porát csutorával a szájukban. A Lynyrd Skynyrd korai albumaihoz hasonlóan. Művészviláguk azonban tükrözi afrikai hovatartozásukat, így az elegy amit kapunk egy keveredett rock zene itt-ott déli hangulattal. Játékos izgalmat visznek bele. Nem tudnék kötözködni... Éneklős ének, Whiskey áztatta hanggal, kocsmai életérzéssel. Minden a helyén van, arányok tökéletesen eltalálva, egybesimult lemezzel rukkolnak elő. Ha van paypal-od, akkor mindössze 5 dollárért megrendelheted az oldalukról a 2012 év végén megjelent albumot.

juggernaught.jpg

 Képi megjelenése tükröz némi afrikai beidegződést, de a zene nem. Izgalmasnak tartom, nyilván az életük is ilyen lehet. 'Stáblistájuk':

Herman : Guitar/Vocals
Jovan : Guitar/Backing Vocals
Oneyedogman : Drums
Angilo : Bass

Nevük sajna sokat nem árul el, de gondolom valamiféle Angol gyarmati nagyurak leszármazottai lehetnek. Legalábbis az őket jellemző őrültség bennük van. Videóikat nézegetve meglátod te is. Bár a déli kontinens elvont, beteges, számunkra idegen és érthetetlen kultúra megjelenik a képsorokon, mégis vicces és borzongató is lehet egyesek számára. Gyengébb idegzetűek akár horror-paródiának is tekinthetik. Lássunk egyet az új albumukról, ami egyben a címadó daluk is:

 Hát nem egyszerű. Valljuk be őszintén! Elérhetőségük rendben van, szinte minden komolyabb oldalon megtalálhatók:

http://www.juggernaughtmanrock.co.za

http://www.facebook.com/JUGGERNAUGHTMANROCK 

Re:Post Barlangi kövültrokk móka

Nico kolléga már nagyjából leírt mindent, amit tudni kell a most szombati buliról, de mivel megígértem, h. írok róla, következzen az én verzióm.

Én vele ellentétben már odaértem a nyitózenekarra, a Burning Full Throttle-re, amely banda vissza-visszatérő vendég az ilyen jelentősebb stoner megmozdulásokon. A meghirdetett 19h-s kezdéshez képest némi csúszással keveredtek a deszkákra. Rutinos, tapasztalt arcok, akik ráadásul jófejek is. Már írtam róluk számos alkalommal, úgyh. nem szeretném ismételni magam. Kitűnő bemelegítést végeztek vhová a Clutch és Motörhead közé helyezhető muzsikájukkal a barlangba, ahová azért egy Grizzly erre a minifesztiválra még minimum befért volna :) (Arián, az egyik gitáros tiszteletét tette amúgy a bulin). Sok újat nem hoztak Molnár Feriék (semmi Caramel! :D), de úgy fest, kezd összeszokni a Mundi Csabával (ex-Dűne) megerősített felállás. Vmint annyi különbség volt még az ezt megelőző (múlt évi) Yukas fellépéshez képest, h. a "Shout At The Devil" utánérzés számukat ezúttal kihagyták.

Másodikként a szintén az ilyen alkalmakkor visszatérő vendég Head For The Sun került sorra. Róluk is már jópárszor írtam itten. Ezúttal egy beugró dalnokkal, Venczel Márkkal léptek színre, mivel Orczy Rafael elment világot látni egy időre. Bár sokat még nem tett hozzá az új srác az összhangzáshoz, azt el kell ismerni, h. energikus mozgásával abszolút a színpadra termett. Hangilag teljesen rendben van, elénekelte, amit el kell, bár találkoztam olyan véleménnyel, miszerint Rafaelnek azért jobb hangja van ehhez a zenéhez. Nem volt most sem vetítés mögöttük, de maga a zenei produkció így is tízpontos (csak Ricsi mosolyoghatna már igazán, nem áll túl jól neki ez a kivert kutya ábrázat). Saját dalaik közül a "No Turning Back" a mindent vivő nálam, de a többiben is pöpec fuzzolós témákat pedzegetnek. Most sem maradtunk feldolgozás nélkül: volt Spiritual Beggars ("Angel Of Betrayal") meg Floodgate ("Through My Days Into My Nights", amelyet Ricsi már a Born 33-al tolt régebben) is, vagyis nagy kedvenceimhez nyúltak ismét.

A közönséggel kapcsolatban megint csak kénytelen vagyok leírni, h. iszonyat kevesen voltunk végig (jövögettek közben emberek azért, de jobbára csak lézengés folyt). Persze tudom, lehet a szervezésre, az időpontra fogni, mivel pont szombaton volt Alice In Chains tribute est is a Dürerben, az meg elszipkázta a közönség egy részét. Plusz értem én, h. válság van, a népnek nincs pénze, NA DE ENNYIRE?!!! Afelé a tendencia felé haladunk, h. az emberek többsége rágja a szart és sajnos már egy sör árát is sajnálja a beugróra. Aki meg szűznek számít underground téren, azt hiába is invitálnád, h. mittudomén gyere le Head For The Sun, netán Ozone Mama koncira az XYZ klubba, azt se tudja, eszik-e v. isszák és inkább otthon marad nézni a TV-ben a Voice-t, X-Fucktort, meg a többi szennyet.

Már csak maga a hely miatt is megérte eljönni, erről Nico le is írt mindent, úgyh. nem is szaporítom a szót (eggyel több ok, amiért a távolmaradók magukra vethetnek). A Showbarlang valóban egy barlangképződmény, koncertteremmé kialakítva. Egyik ismerősöm, Hajdú Ferenc Jegenye csinálgatja. Nem sok ilyen spéci hely létezik a fővárosban, ami koncertek lebonyolítására lenne alkalmas, így sok sikert, kitartást kívánok a személyzetnek, h. a Showbarlang sokáig megmaradhasson, s ne adja fel egykönnyen, mint oly sok szimpi kezdeményezés!  S szerencsére az élő rockos produkcióknak adnak teret, nem hígítják fel techno-val, diszkóval, meg f..om tudja mivel. Arra ott vannak más helyek, egy rockklub pedig csak maradjon meg szépen rockklubnak! Már csak a közönség túlnyomó részének kellene felfedezni a helyet.

Lapozzunk tovább a Spacedust-hoz! Villäs Gáborék egyre jobban belehúznak a koncertezésbe, amit helyesen is tesznek. Hitelesen, feelingesen keltik életre a sivatagi érzésvilágot fuzzolós desert rockjukkal. Nem szántják fel a színpadot, de az érzés az ott van! Na és az énekes! Hát ő egy csoda! Cowboykalapjával tökre úgy festett, mintha egy westernfilm forgatásáról esett volna be. :) Hangjában ott lakozik az őserő, amiért annyira lehet szeretni ezt az irányzatot, aminek az Űrpor is képviselője. Mindezek mellé penge hangzást is kaptak, ami egyébiránt elmondható az előttük fellépőkről úgyszintén.

Előrebocsátom, már hányingerem van a megszámlálhatatlanul sok tribute zenekartól; óceánt lehetne rekeszteni velük (a tribute estektől nemkülönben a rosszullét környékez; számomra az "OK, de mi értelme" kategória). Ettől függetlenül a pár ismerőst is soraiban tudó Green Machine-nek igyekeztem megadni az esélyt. Olyan arcok egyesítették erőiket ebben a Kyuss tribute együttesben, mint pl. Perutek János (a RedHeart zenekar énekeseként lehet ismerni) v. Sexy, a My Small Community egykori gityósa, aki itt a bőgőért felel. Sorjáztak a klassszikusok: "Gardenia", "One Inch Man", "100*(Degrees)"...Náluk történt az első és szerencsére egyetlen komolyabb technikai baki az est folyamán: épphogy belecsaptak a "Supa, Scoopa&Mighty Scoup"-ba, mikor Peru mikrofonja hirtelen elnémult. Piszmogtak vele vmit egy kis ideig, aztán folytatódhatott a boogie. Miként a nagy példaképnél, úgy a Green Machine-nél is elég statikus volt a kiállás, ez a fajta zene nem a hatalmas pózokról meg látványosságokról szól. Nico-nak nem jött be igazán a Green Machine, sztem a technikai malőrt leszámítva korrekt módon interpretálták a sivatagi mesterek himnuszait - írom ezt függetlenül a fentebb vázolt fenntartásaimtól a tribute bandák irányába. Amit vártam, azt adták. Se többet, se kevesebbet.

Mire az Ozone Mama színpadra keveredett és belecsapott a "San Francisco"-ba (ami nem azonos a Scott McKenzie nótával), már belecsúsztunk a másnapba. Andrisékról is írtam már eme blog hasábjain, azóta is ügyködnek még az idén megjelenő EP-n, amiről már jó ideje játszanak és amit már nagyon várok. A (már nem is annyira) újkeletű tételek közül a "Gone"  munkacímre hallgató szám (ami vérbeli rakenroll téma, némi Hellacopters feelinggel) és egy elszállt, pszichedelikus hangvételű szerzemény (erről viszont a Monster Magnet ugrik be) visz mindent nálam. Továbbá elhangzottak a kihagyhatatlanak számító Ozone himnuszok is természetesen: "Off The Rail", "Out Of My Way","I Really Care",  záróakkordként pedig a kissé Gluecifer ízű klipesített "Red Hot Lovin'". Vivi most is megszégyenítette jópár férfi kollégáját, ahogy a dobokat püfölte, Székely Marci ismét bebizonyította, h. szimpatikus, közvetlen, szerethető frontember, Andris nem nagyon mozdult el pozíciójából, az Iommi/Blackmore iskola példáját követve csupán gitározgatott egyhelyben, de azt viszont nagyszerűen, míg Takács József (aki azóta Deák Bill Gyula kísérőzenésze, vmint a MILF Magnet nevű bandával tol Hendrixes ősrockot) helyén már egy ideje Krcsmarik István (a feltörekvő NOA Rockból ) bőgőzik. Hogy állandó tag lesz-e, vagy csak session pozíciót szánnak neki, nem tudom, mindenesetre hibátlanul teljesített. Az Ozone Mama rendszeresen koncertezik a főváros klubjaiban; ha még nem látta volna őket vki, akinek bolhafingnyi köze is van a rockzenéhez, az mindenképp vetődjön el vmelyik fellépésükre! Ők egy olyan zenekar, akiket mindig öröm látni élőben, mert aki volt már rajtuk, az tudja, h. olyat produkálnak élőben, amitől minden jobb érzésű rock 'n' rollernek leesik az álla!

A legvégére maradt a Dusty Chopper legénysége, akikre az amúgy se egetverő nézőszám rendesen megcsappant, mindössze alig páran voltunk kíváncsiak az est zárófellépőjére. A füstös southern metalban utazó brigád indult a Zúzda Rockkert tehetségkutatóján még múlt évben - kár, h. nem ők nyerték végül. Énekesük Kis Robi is halál szimpi arc, a végén küldött is nekem az egész  banda nevében egy Down nótát, ez volt a "Lifer" (ha szerencsénk lesz, idén a Hegyalján hallhatjuk majd eredetibe'). A Le zenekar mellett még a Pantera és Black Label Society gyakorolt zeneileg nagy hatást a fiúkra, de azért óvakodnak a kopizástól, míg itthonról a Stonedirttel érzek közeli rokonságot. Sajnos nagy favoritomat, a "River Of Life"-ot ezúttal nem játszották el, pedig vártam. Ellenben az "Immortal Warmachine" (másik nagy fav a demóról) elhangzott, vmint elővezettek egy témát, amelyet addig csak a próbaterem falai hallhattak. :) Csak egyetérteni tudok Nico-val, miszerint Dusty-ék gyilkos koncertbanda; a délies stílus híveinek érdemes csekkolniuk mindenképp!

Stoner Mini Fest a Showbarlangban

Bunkó leszek! Nagyon. Mer' már nem vagyok fiatal és hiányzik belőlem a minden szarér való lelkesedés. Nem is igazi koncertbeszámoló ez, csak amolyan vélemény nyilvánitás,  pillanatnyi hangulatjelentés. Lehet komolyan venni, de nem muszáj.

Minden ilyesfajta eseménynek nagyon örülök, mert mindig visszaad nekem némi bizonyosságot arról, hogy mégiscsak van élet a mainstream alatt. Azonban nem volt sok kedvem lemenni, mert a gyerekek épp jönnek ki a takonykórból és még azért gyakran felkelnek éjjelente.  Azért csak elindultunk a párom unszolására. A tiszteletbeli stonerblog tag Zsenyával próbáltuk meg erősiteni a hangulatot, némi pálinka és bor/sör hozzáadásával.

20130202-Showbarlang-004.jpg

A Vágóhid tökéletes terep koncerteknek, kluboknak, próbatermeknek. A Showbarlang pedig egészen fasza kis szórakozóhely. Normális budi ( ez nagyon fontos szerintem ),  korrekt, rendes kiszolgálás, teljesen elfogadható árak. A terem akusztikája sokkal jobb, mint egy némelyik koncerteremnek. A dohányzórészt is faszán kialakitották. Egyszóval jó kis hely.

Sajnos a Burning Full Thrtottle nem zenélt már mire megérkeztünk. Hétkor kezdtek, mi meg nyócra jöttünk. A többiek azt mondák, hogy ismét jó kis muzsikát toltak az arcukba és én hiszek nekik, ha a BFT-ről van szó.

20130202-Showbarlang-010.jpg

Hál' Isten a Head For The Sun még csak kezdett fölállni, ezért maradt még egy kis időnk venni egy sert, meg köszönni a rég látott arcoknak, mert sokan megjelentek közülük. Egyszer csak elkezdődött a Show! A Head letaglózó erejű volt, még ha ők ezt nem is ismernék el. Nagyon jó volt kifelé. Roppant élvezhető volt a műsor. Az énekest nem nagyon lehetett ugyan kihallani, de éreztük az erőt, mint parasztkolbászban a fokhagymát. 

Márk elméletileg"csak" helyettesiti Rafkót, de nem hinném, hogy egyhamar hazajönne, ha mégis az nagyon rövid látogatás lesz csak. Szerintem. Beszélgettem vele egy-két dologról, többek közt arról is, milyennek hallom a produkciót most, hogy ő énekel a Rafi helyett.  Ahogy hallottam, a többiek is burkoltan akartak fogalmazni. Igen, a Rafit pótolni nem lehet, és nem is kell. Márknak megvan a saját orgánuma, a saját stilusa, miért is énekelne pont úgy, ahogy a Rafi tette !? A dalok javarészt nem az ő énekstilusára, hangjára vannak megkomponálva. A műsor végefelé azonban volt egy nóta, ami számomra még vadi új volt és ezt már vele irták, ami nagyon is ütött. Ez az! Egyébként a srácban rengeteg potenciál van. A szinpadon nagyon órájt a mozgása és még egy kis légtechnika aztán ebben a stilusban ott lehet akár az első befutok közt. Ehhez azonban az kell, hogy rászabják a dalokat.

20130202-Showbarlang-046.jpg

Magyarország egy kisebb underground csodája a Spacedust. Egyrészt ezt a fajta hol lebegős, hol intenziv, hol spacerockos dolgot itthon senki sem tudja igy produkálni. Tökéletesen ott érzed magad, ahol kopár sziklafalak határolják a sivatagot, ahol csak az a néhány keselyű köröz a karaván felett, akik elhullott tetemekben reménykednek.  Hunyoritva nézel a fülledt naplementébe és érzed a a homlokodról legördülő csipős izzadságot.  FlDutchman olyannyira eltalálja mind a gitársoundot, meg a témákat, mintha a vérében lenne. Valószinűleg igy is van. Iszonyatosan érzi ezt a fajta mocskos, poros sivatagi érzést, ami csak a buckalakók sajátossága lehet. Perfect. A kóbójsitykás pacsirta meg egyenesen ...egyszóval baszott fasza királyságos dallamokat rittyent ki magából. Ismét nem lehetett hallani az éneket az első két dal alatt. Miért is kell szólni mindig minden hangtechnikusnak, hogy a vokálra nyomjon egy kicsit?!  Ez annyira nehéz? Mindenesetre a Spacedust ritmusszekciója olyannyira feszes , mint egy börtönlakó potenciálja egy bordélyházban. Igy kell ezt tolni 2013-ban kérem szépen. Épp azt beszéltük a BFT énekesével, hogy a Spacedustban megvan az a finom slágeresség, amitől a nagyon mainstream arcoknak is elfogathatóvá válik és a nagyon undorgrundok se érzik magukat szarul tőle.  Kurvára ott lenne a helye a listák élén, ha nem ide rakja őket a sors, erre a macskaországra. 

20130202-Showbarlang-091.jpg

Gyors ser ismét, aztán egy laza átszerelés után a mindenki által ismert és várva várt első magyar Kyuss Tribute zenekar következett, a Green Machine. A rockélet internetes portálján ez a cikk jelent meg: RCKLT. Fel vagyok háborodva! Valószinűleg ezért tart itt a Magyar rockzene, mert ilyen előfordulhat. Megemliti a Kyuss Tribute zenekart, Sőt! Még az Ozone Mama-t is dicséri (őket lehet is, attól függetlenül, hogy nem az én zenémet nyomják, megérdemlik azt, hogy elértek eddig ). A többi zenekarról SEMMI! A végén odabiggyesztik, a fellépések időpontját, azt ennyi. Úgy gondolom, hogy oké, hogy az Ozone Mamával akarják ezt prolongálni, mert ők hozhatják be a közönség javát. Na igen meg a Kyuss Tribut zenekar is, mert ők nagyon ismert zenészek, de a többiek nem léteznek? Lehet, hogy a többi zenekar bármely tagjának a nagyanyja többet tett a műfajért, mint itthon nagyon sok stonerhuszárnak képzelő Valaki. Érdemes elolvasni.

Igen és most leszek nagyon bunkó!  Attól függetlenül, hogy én nem ismerem a  Green Machine-t, attól ők még lehetnek nagyon ismertek. Sőt a kicsiny stonerközösség magját is alkothatják. Szeretik a Kyusst. A dobos csóka meglepően ügyesen hozta a cuccot, sőt még a basszeros is megtette, amit elvárt a közönség. A gitáros meg egyszerűen csak jól szólt. Az énekesről meg nem nagyon lehet mit mondani, mert a technika "ördöge" nem engedte meg neki, hogy a közönségnek bemutassa brillirozását. Gyakorlatilag csak azért hallottuk őt, mert ismerjük a dalokat kivülről - belülről. Egyszerűen odaképzeltük az énektémát, mert nem lehetett  hallani semmit. Volt a szinpadon egy kottaállvány, amibe Peru, az énekes gyakran bele-bele nézett. Lehet, hogy otthon elkezdett egy Agatha Christie regényt és nem akarta otthagyni pont a végkifejletnél és hozta magával, hogy két refrén közt megtudja, ki volt az öreg hölgy gyilkosa....vagy nem ismerte nagyon a szöveget. Hm? Nem tudom, csak gonoszkodok, mert egyébként meg feküdt minden. Remélem azért legközelebb a vokált lehet majd hallani, mert az úgy jó!

green1.jpg

Lehet engem szidni, sőt lehet, hogy tényleg szar alak vagyok, de ne már!! Ezt miért? Tudom, hogy nehéz azt visszaadni, amit a Kyuss hozott anno és a zenészek mindent meg is tettek ennek érdekében. Le a kalappal. De a dalszöveget ha nem is éneklem, legalább eldúdolom. Tagadjatok ki a Stonerek közösségéből, de akkor is fenntartom a véleményem. Bameg! Utólag is elnézést Perutól, ha ez nem igy van. A közönség ebből nem sokat vett észre, már akivel beszéltem, sőt tetszett nekik a műsor. Végül is nekem is, csak fosarcoskodok. Viszont azért egy nagy ötös, hogy végre valaki legalább felvállalta, hogy ezt a legendát megpróbálja odaadni a magyar közönségnek. Respect.

 Aztán még éjfél elött jött az Ozone Mama, viszont nekünk meg menni kellett, de azért az elejébe belehallgattam. Úgy gondolom, hogy lehet bármit is mondani Mamáékról, de azt el kell ismerni, hogy eljutottak oda, ahová nagyon sok zenekar csak szeretne. A popularitás benne lüktet a zenéjükben. Azt is lehetne mondani, hogy barátságos undergroundot nyomnak. Szépen felépitett dalok és a média elvárásoknak megfelelő profizmus jellemzi őket. Most nem a hangzásról beszélek, mert az a hely sajátossága. Én spec nem erre a zenére onanizálok, de az biztos hogy nagyon sok lendületet adnak a magyar rockzenének. Isten áldja az úttörőket.

Igen a Dusty Chopper már kimaradt nálam, azonban múltkor elcsiptem őket a Vörös Lyukban. Hát ha azt hozták itt is, amit ott, akkor a közönség fele biztos, hogy csak kapkodta a levegőt, a másik fele meg bejött a dohányzóból. Igazi déli Southern/Sludge muzsikával rángatják fel az embert a padlóról. Gyakorlatilag letépik a fejedet és belehúggyoznak a torkodba. Hosszú ú-val és két gy-vel. Itt bizony kemény varacskos paraszt rock megy! Ott nagyon élveztem őket. Igazi koncert banda.

Összegezve annyi, hogy maga a hely kiváló. Nyalni nem akarok, de végre egy jó árakkal, berendezéssel (Olyan, mint egy barlang a majmok Bolygójából.), rendes pultosokkal operáló hely, ahol a Rocker végre hazatérhet. Jól éreztük magunkat a párommal, mindennel együt, ezer köszönet a zenekaroknak, hogy végre segitettek kitépődni a hétköznapok monotonitásából.

AMEN!

Stoned Jesus – First Communion (2010)

Ismét egy Vendégposzt, ezúttal Aiwasstól, az Urania, a Whorediezel és még a "ki tudja mi még" motorja.

 Nicodamien barátunk soha nem lankadó lelkesedéssel teszi fel a kérdést évek óta:”-Nem akarsz írni a stonerblog-ra?”. Az ilyen kérdésekben van benne a válasz is,de most nemet mondtam a nem-re,így írok pár (szerintem) hatalmas albumról,amiről eddig itt még más nem:

 A semmitmondó név nagyon sokat mondó zenét takar,ezzel a debüttel tökéletesen belecsapott a dolgok közepébe az ukrán trió. A zene nem több mint stoner-doom-fuzz hagyományőrzés ős-Sabbath riffekel,de annyira el lett találva,hogy mégis sokkal több ennél.

 A rövid bevezető amit az Alucarda című ’78-as moziból ollóztak ki,jó rávezetés a 70-es évek-féle okkultizmus és fekete mágia hangulatára,ami a régisulis doom egyik elengedhetetlen kelléke,itt inkább önirónia,mégis működik. Nem próbáltak semmi újat kitalálni,a tipikus hangzásra tipikus doom riffeket hoznak,de azt annyira ízlésesen teszik,hogy a hangulat magával ragadja az embert. Az ének egy szétfüstölt Ozzy-ra hajaz,úgy a húszas évei elején,kelet európai akcentussal,amit szintén csak dicsérni lehet,úgy király ahogy van. Külön hangszerként olvadnak rá az énekdallamok a gitárok bugására,finoman mocskos egységet alkotva,amit szerencsére nem tesznek tönkre semmi újsulis szeméttel,de ez a következő albumukról sajnos már nem mondható el,ennek ellenére az is hatalmas lett,mégsem közelíti meg az első cucc adta élményt.

 A kettes „Red Wine”című tételt emelném ki,ami egy akkora Doom sláger,hogy ha a 70-es években írták volna a doom őshazájában,talán egy egész életre eltartotta volna a zenekart,de bármelyik track-et kiemelhetném valamiért.

 Meg kell említenem még a Red Wine videóját,ami a Valerie And Her Week Of Wonders című 1970-es cseh erotikus(?)-okkult-fantasy filmből lett összevágva,ahogy kell.

 Negatívumként még azt sem vethetem a szemükre hogy pofátlanul fiatalok,hiszen ilyen idősen már csináltak hasonló zenét mások is,leginkább 30 évvel ezelőtt.

Saalem Alaikum

süti beállítások módosítása