Default style- Alternative style

Caronte - Ascension 2012

Csabi írta nekünk:

3540330840_logo.jpg

"Valószínűleg tévhitben éltem, amikor úgy gondoltam, hogy Olaszországban mindig süt a nap, mindenki vidám, él virul, és hódol a szieszta nyújtotta édes-kedves pihenés lehetőségének.
 A Caronte-s srácok mégis a Pokol valami Itália alatt megbúvó bugyrában élhetnek, ahol a füvet nem nyírják, hanem szívják. Sziesztázás helyett pedig a mitológia és az indiánok történetének boncolgatásával foglalatoskodnak. Azt hiszem a két témakörben talán a pokol lehet a közös vonás. Mitológiai énekeket még eddig nem igazán hallottam, de indián törzsi dalokat igen. Nos Dorian Bones énekhangja idézi ezeket a dallamokat, de mintha Glenn Danzig-től tanulta volna őket. A zenében is vélek felfedezni némi Danzig hangulatot, bár persze teljesen más a műfaj. A recsegős, hetvenes éveket idéző hangzás (minden hangszer tekintetében) és ezek a kicsit síron túli dallamok súlyosan belepréseltek ebbe a borongós vasárnap délelőttbe. Köszönet érte Bones-oknak (Henry Bones - basszus, Tony Bones - gitár) Súly, egyszerűség, hátborzongató, kissé félelmetes, baljós, sötét, egyszerű riffek kísérnek végig a bugyogó vérfolyón való csónakázás közben, ahol evezősünk Charon avagy Caronte. az ütemet Mike De Chirico diktálja a csónak végében. egyszerűen, pontosan, érzéssel, ahogy azt kell!
 2011-ben jelent meg egy 3 számos EP tőlük Ghost Owl címmel (itt jegyzem meg hogy zseniális a címadó dal), melyről egyetlen dalt (Black Gold) mentettek át erre a 2012-es albumra. Talán kissé meglepő, de engem ez a nóta fogott meg legjobban, talán csak Lucifer tudja miért. A Leviathan című kezdő tétel, azonnal feltérképezi, hogy mi fog következni az elkövetkezendő közel egy órában. Az Ode to Lucifer kissé lendületesebb "hajazásra" csábít. Harmadikként a Sons Of Thelema hív csatába induló szerű kezdésével, és okoz libabőrt minden erre fogékony hallgatónak. Középtájon itt is indul a filozófia, a komoran megnyugtató elszállás. A negyedik dalban Hórusz szeme figyel minket, közben olyan vérbugyogós basszushang üti meg a fülünket, hogy nem létezik, hogy ne csináljunk a gatyánkba. Eközben olyan égberepítő énekhangot hallunk, hogy ez a kettősség abszolút tudatosítja bennünk, hogy "ez a zene ilyen és kész". Ezt követi a már említett Black Gold (aminek jót tett, hogy újra felvették, mert kevésbé nyers a dal hangzása, mint az EP-n volt, viszont talán kissé lassabb is, így nagyobbat üt). Gyönyörű na! A hatos számú Soltice Of Blood extra lassan kezdődik, de aztán egy huszárvágással olyan riff következik, amit nem lehet nem említeni..... És elérkezünk az indiántáborba a Navajo Calling-gal, ami méltó levezetése az albumnak.

3540330840_photo.jpg


 Összességében egy melankólikus, nagyon mély, elgondolkodtató zene ez, ami már első hallásra is magával ragad, elindul a komótos bólogatás, és a lemez végéig alább sem hagy. Közben olykor a föld alá taszít lélektépázó, helyenként fájdalmas témáival, de azzal a lendülettel a következő pillanatban az egekbe repít himnuszként énekelhető, dúdolható, helyenként 9 perces témáival. Aki szereti a Doom-ot, annak nagyon be fog jönni, aki nem, az is próbálkozzon bátran, mert tuti talál benne számára tetsző, szép momentumokat. (Én Neurosis-on nevelkedtem többek között, ha ez mond valamit)."

És egy fura képivilágú video:

Palm Desert - Rotten Village Sessions (2013)

Palm Desert cover.jpg


Lengyel barátainktól kaptuk a következő albumot, mely a borítóra klikkelve letölthető, mint a régi szép időkben!

Az albumon 9 kifejezetten hangulatos dal található. A hangzás eléggé letisztult, az ének nekem egy picit halk, szerintem kicsit jobban lehetett volna hangsúlyozni. Egyébként az egész elég profi, jól szól és érdekes színfolt a mostani zenék között, tetszik a hangulata, a hangzás is, annak ellenére, hogy én az agyon fuzzolt gitárokért halok, itt meg (ahhoz képest) tisztább hangzással operálnak.

Vannak igazi stoner beindulások, groovok (Down the Odyssey, Damn Good, Acid Phantom), mélyebb, borongósabb hangulatok (Shades in Black), nyugis jammek (Orbitean), egy szóval minden, ami kell eg yilyen albumra. Tekintve, hogy nem laknak messze, remélem egyszer eljönnek erre, játszhatnának pl. a hazai Head for the Sunnal egy bulit, úgy érzem vannak közös elképzelések, ha még a sound annyira különböző is.

DemonAuta - Caminando en la Luna EP (2012)

DEMONAUTA.jpg

photo made by jorge galleguillos

Van valami Chilében is, nem csak Görögországban. Valahogy onnan is jönnek ezek a profi hangzású bandák, egyre másra.

Arckönyvön találtam ezt a zenekart, most ingyen letölthető minden anyaguk itt.

Ezen az Ep-én igen varacskos, durva hangzás jön szembe, imádom, ahogy szól.
A zene meg olyan, amilyennek lennie kell, stoner metal a jobbik fajtából, a nagyok tisztelete és az egyéniség elhintése is jellemző a dalokra, csakúgy, mint a vokális (natív - és nem zavaró) és az instrumentális számok (élvezhető ének nélkül is, akár a k2b).

Hallgassátok a triót, mert megéri! Én már többször meghallgattam és még mindig jól esik!

The Outlaws Of Zen - Don't Bother Getting Up...We'll LetOurdelves In

 Az idei évet BenyoBoy kritikájával kezdjük. Reméljük, ennél azért jobb lemezekkel jönnek elő a zenekarok, bár az Outlaws of Zen sem egy gyenge eresztés.

 2011 márciusában alakult meg a Midlandi Zen Betyárok, akiknek nemrégiben született meg első EP-jük. Nem tudom kinek volt olyan zenekara középiskolás korában, amikor sok haver „mimástcsináljunk” alapon összegyűlt és csak úgy szívből játszottak. Lehetőleg olyan haverok, akik mind-mind mást stílust szerettek. A hangzás szar, a témák kaotikusak, de örülünk magunknak, meg hogy van bandánk. A magukat „retro riff rock” zenekarnak aposztrofáló zenekarnál is hasonlót éreztem.



 Persze nem akarok senkit elijeszteni tőlük, de vegyesek az érzelmeim. Az első szám sajnos a lehet legrosszabb az ötből, Joe Gibson énekes totál hamis, a gitártéma keménynek hangzik, de nincs húzása és úgy az egész nem áll össze egyáltalán, a legjobb szó rá a káosz. Már itt amúgy lemondtam a zenekarról és valami kellemes kis lehúzó posztot már ki is terveltem a fejemben, de az EP legjobbja, a With the Swine szerencséjükre megmentette nálam az egészet. Itt jó az ének, a gitártéma is rendkívül tökös/dögös, jól összeáll az egész. A Standard Double Standard egy alsó-középkategóriás, még tolerálható bluesosabb dal: az eleje gyenge, de a végére belejönnek a srácok. A Pornstache (The Ballad of Thunderlips Johnson) is egy kellemesebb darab a banda színvonalához képest. A pornóbajusz image bejátszik náluk, mert hagyján, hogy koncerten is szerepeltetik, még rendelni (!) is lehet tőlük (!!!), ha szükségét érezzük. A viccesre vett hangsúly tetszik, de magának a számnak nincs sok belőle, töltelékszámnak éreztem. A záró Elephant Bells már megint egy fokkal jobb szám, a második kedvencnek ezt tenném meg.

 A banda nem reménytelen eset, de nekem az ötszámos EP-ből két szám tetszett, másik kettő úgy ahogy elment, a (ráadásul) kezdő dalt meg kritikán alulinak éreztem. Egy próbát mindenesetre érdemes tenni velük, hiszen csak a With the Swine önmagában megér egy letöltést, aztán ki tudja, lehet, hogy nekünk tetszeni fog a többi is! Linkek alul, Bandcampen pedig a becsületkasszában fizethetünk (egy dodót azért kaptak tőlem is)...

Facebook: http://www.facebook.com/outlawsofzen
Bandcamp: http://theoutlawsofzen.bandcamp.com/

Wo Fat - The Black Code (2012)

3455398815-1.jpg

Egész évben ezt a pillanatot vártam, főleg az év végi hajrában, hogy végre leülök és végre posztolok. Ráadásul van egy jó régi elmaradásom is, amit most pótlok.

Nem friss ez az album, de hátha még nem hallották páran.

Wo fat - ha jól emlékszem - eddig három alkalommal bizonyította, hogy nagyon is érzik miről szól a fuzz rokk. 

Nézzük az új albumot! Mintha egy fokkal még lazább még hanyagabb, szabadabb, jammelősebb almumot kaptunk volna idén. Minthogy dalt is írtak róla (analog man) nem titok, hogy a csöves fuzz hangzás áll hozzájuk közel és úgy érzem Kent Stunt gitáros meg igen  csak kiélte magát a stúdióban, sikerült egy retro, ámde mégis modern, szuperszónikus fuzz hangzást elkövetnie, mintegy utat mutatva ezzel a hangzás szerelmeseinek.

A zenéről pedig annyit, hogy maradt a jó öreg, dallamos, groovy, fuzz rokk. MIndenkinek ajánlom az év végi bulizáshoz!

süti beállítások módosítása