Nagyon szeretem a Monster Magnet zenéjét. Na meg azt a hangulatot, amit a '98-as Powertrippel elinditottak. Bevallom férfiasan az előtte lévőket nem tudom annyira a szivembe zárni. Ennek ellenére, mégis csak rajtam virit már régóta a "Bika", és most már ezzel raknak a föld alá, hacsak nem hántolja le rólam valaki időközben.

 Hogy egy Boogieman lemez ismertetőjét miért a Monster Magnettel kezdem? Az új lemez még csak most jelent meg és az is igaz, hogy már átpörgettem párszor, mégis azon kapom magam a hallgatása közben, hogy lekapcsoljam és berakjam a Boogiemant. Egyszerűen annyira jó.

 A svéd banda 2003-ban adta ki első és utolsó lemezét a Triple Six Blues-t. Annyit tudok összesen róluk, hogy az énekest Hellvisnek (HeHe), a gityóst meg JJ Skatnak hivták. Ennyi. Nem is nagyon kell azonban belemenni a részletekbe, hiszen amint meghallod, úgy is csak legyintesz, ki a faszt érdekel, hogy kit hogy hivnak. Olyannyira sodró az egész lemez, hogy becsokizol.

 Egyszerű rockzene, rengeteg stoner, blues, r'n'r, boogie keveredik itt. A hangzás pedig megőrjit. Fasza. Néha a Mustash, a Blake, néha a The Cult és néha a Monster Magnet is beugrik.

Egy olyan dallal, mint a Red Sleeve, olyannal nem szabad kezdeni egy nagylemezt, mert a hallgatók fele a szivéhez kap és kidől, a másik fele viszont nem hiszi el, hogy ezt a szintet lehet tartani egy nagylemezen keresztül. Azért még ráraknak egy lapáttal a Satisfaction képében. Botrány. És ha még nem kaptál eleget, akkor most egy kicsit pihenhetsz. A 14 Pictures egy Nanananana-zos dal. Lassabb, hömpölygősebb, de olyan döggel, hogy egy mocsárban ragadt kamiont bármikor kivontatna. Az In Hell olyan intenziven robban bele ezek után a képedbe, mint az a a kamion, amit kivontattak és a hirtelen jött szabadság mámorában úszva széttúr maga körül mindent,majd a dal közepén megpihen, lenyugszik, elszenderedik. Akkora kettősség van ebben a dalban, mint egy Hortobágy. Az elején még ezerrel üvölt Hellvis, hogyaszongya: If I See You In Hell!, a felénél már csak akusztikus gitár, meg lágy szellő. Csodás.

Sorolhatnám az erényeit a lemeznek, de van két gyerekem és néha azokkal is foglalkozni kell néha. Azonban nem hagy a kisördög, és még a Hey Hey Hey-t és az Infinity-t meg kell emlitenem, mert ha ezek idebent maradnak, akkor szétégetnek, aztán ki neveli fel a két szaros seggűt?

PS.: Megvan a két másik főkolompos. Nikki a basszeros és Tobbe a dobos.

A Youtubon két dal van a December és a 14 Picture, akinek megtetszett, az szóljon és átküldök neki egy teljes anyagot.

AMEN!

 A 2000-es évek elején Skandináviában egymás után bukkantak fel a sikerre éhes fiatal bandák, akik a műfaj legjobb pillanatait felhasználva értelmezték újra a punk/rnr stílust. Ennek a szcénának az egyik legfontosabb alapbandája a Gluecifer nevű norvég kvintett volt, akik zseniális művésznevek mögé bújva (Biff Malibu, Captain Poon, Stu Manx, Raldo Useless, Danny Young) majd 10 éven keresztül dolgoztak együtt. Öt nagylemez, számtalan Mini Ep , illetve jó pár videoklip (amelyek közül a Get the horn című dalra forgatott video már a megjelenése után pár nappal az összes zenetévé által betiltásra került túlzott erőszakossága miatt) és a véget nem érő turnézás után a banda megfáradt. 2005-ben úgy döntöttek elég volt, és egy utolsó búcsúturné után a zenekar feloszlott.A főnök gitáros/dalszerző Cpt. Poon már ekkor jelezte, hogy számára egy korszak lezárult azonban egy másik csak most kezdődik, és rövid pihenő után 2007-ben tért vissza Bloodlights nevű új bandájával, ahol a gitáros poszt mellett az énekesi teendőket is magára vállalta. A Cpt. Poon- Ének/gitár, Howie B-Gitár, Jonas Thire-Dob és Ron Elly-Basszus felállású zenekar 2007-ben a Monster Magnet gitárosa, Phil Caivano mint producer közreműködésével rögzítette első Bloodlights című lemezét. A lemez 2008 év eleji megjelenése után a banda többek között a Monster Magnettel, illetve a Hellacopters-el turnézta körbe nagy sikerrel Európát, majd 2009-ben újabb stúdiólemezt jelentettek meg Simple Pleasures címmel, amivel újabb turnéra indultak Európában, illetve eljutottak Japánba is.

2011-ben a banda harmadik lemezének felvételei a szokásosnál hosszabbra nyúltak, köszönhetően annak, hogy a már kompletten felvett megkevert anyag a főnök Cpt.Poon szerint nem reprezentálta megfelelően az irányvonalat, amit a banda képvisel és a teljes elkészült anyag a kukában végezte "A rengeteg belefektetett munka, illetve ráköltött pénz sem tudta megváltoztatni a véleményemet. Egy sokkal keményebben megszólaló anyagra volt szükségünk, ami igazán azt mutatja, amiről ez a banda szól. Egy ilyen döntést meghozni kész öngyilkosság, de tudtam, hogy ez az egyetlen helyes út”- kommentálta döntését a frontember.

18 hónappal később aztán elkészültek a sokat sejtető „Stand or die” című anyaggal, ami egy agresszívabb megszólalású, lendületes dalokkal telepakolt punk/hard rock lemez lett. A zenekar ritmusszekciójában is változás történt, a basszusgitáros Chris Banjo, a dobos Woody Lee lett. A lemez 2013-as megjelenése után az ilyenkor szinte kötelező európai lemezbemutató körút a következő logikus lépés, aminek budapesti állomása az október 10.-ei Dürer kertes koncert lesz.

Az estét a hazai The joystix zenekar nyitja, aki talán az egyik első olyan magyar banda, amely próbálta meghonosítani a skandináv rock’n’roll műfajt Magyarországon. A 2005 óta aktív zenekar jó pár külföldi kiadású nagylemezt, EP-t., illetve válogatáslemezt tudhat magáénak, és 8 éves működése során számtalan hazai illetve külföldi koncerten van már túl, illetve a Dürer kertes buli utáni hetekben indul egy francia mini-turnéra a párizsi High-School Motherfuckers zenekar társaságában. Ha az olyan zenekarok, mint a Hellacopters, Gluecifer, Turbonegro vagy a Backyard Babies mondanak neked valamit, akkor ezen az estén ott a helyed a Dürer kertben!

Bővebb info: http://www.bloodlights.com, http://www.thejoystix.bandcamp.com
Bloodlights – Roll with me (Video)
https://www.youtube.com/watch?v=bjkwIY6fytw

A politika olyan, mint a borszakértés. Volt egy kutatás, miszerint a borszakértők véleménye úgy változik, mint a pi számjegyei. Az első kóstoláskor paprikás-fűszeres-lágy nedű a második próbálkozásra már enyhén narancsos, telt ízű borrá vált. Érdekes eredmény, bár én ez miatt egyáltalán nem vonom kétségbe e messzemenően haszontalan szakma kiváltságait. Elírtam, hasznos. De beszéljünk a politikáról. Számomra mindig úgy tűnt, hogy van valami közös társadalmi megegyezés arról, mikor hozhatjuk fel ezt a témát, és mikor nem. Bármilyen vonzó is, nem szeretnék arról filozofálni, hogy ki, mikor, miért választja témául, de abban biztos vagyok, hogy ezen a blogon nem vártad, hogy belefutsz. Well, be calm. Ha azért nem olvasnád tovább ezt a bejegyzést, mert attól félsz, hogy itt most valami retorikai előadást tartok azért, hogy meggyőzzelek arról, hogy az én körömbe rajzolj faszt, nagyon tévedsz. De ne írjunk le felesleges köröket. Nincs kör, nincs X. Nincs X, nincs kör. Got it? :) Ezektől a zenéktől viszont garantáltan megtalálod az agyad, ha a híreket hallva esetleg eldobtad. 

    Akkor kezdjük is valami igazán ökölrázós zenével. Amikor valaki egy szám bonyolultsága, vagy adott esetben egyszerűsége mellett érvel, én mindig kicsit visszakozom. Szerintem ilyen mérőegység nem létezik a dallamok világában. Képzeld el, hogyan zenéltek az őseink. Nem a középkorra, nem a lantos bárdokra gondolok, hanem amikor az egyik ősünk rájött arra, hogy ha adott időközönként összeüti a combcsontokat az kurvajó. És a kultúránk része lett, az egyik olyan dolog, amit hagytunk folyamatosan változni, s ami ezáltal tudott adni egy releváns képet arról a ködös útról, amint éppen haladunk. A zene evolúció, és képes a fúzióra, ahogy te is képes vagy. Igen, ha van gyereked, az fúzió. De mind azok vagyunk, minden egyes atomunk egy régen volt fúzió eredménye. Mindegy, hogy milyen sorrendben, milyen gyakorisággal ismétlődnek az elemek. OX, Melbourne, Australia. Since 2010. Two piece. Levélpostán írták, hogy ST/EP jön októberben. Ők egy fúzió, és én várom a következő elemet. Good luck Joel!

   Trükkös Homár. Na nee!44!4 Már a nevüktől is nevetőgörcsöm támad, és a jókedvem csak fokozódik a zenéjüket hallva. Egy királyi rádiós hír után kiválóan alkalmas az elszabadult agysejtek összeterelésére egy kiadós nukleonbang erejéig. Szóval ne rostockoljatok, tegyétek be a tracklistbe, hogy a következő stoner-bulin szólhasson a Soul Shaker, és a többi. 

    joshibarat írt már a blogon a hiperkreatív nevű Black Rainbows együttesről. Azóta kijött pár albumuk, amik külön-külön megérdemelnének egy bejegyzést. Most ebben a pár sorban csak felcsigázlak titeket és hagyom, hogy magatok fedezzétek fel a fuzz eme kimeríthetetlen forrását. Hirtelen nem is tudom, mit linkeljek be tőlük, és erről eszembe jut valami, mégpedig a predesztináció. Csak vicceltem, nők és 300+ lóerős V8-as autók ugranak be. Ezzel az együttessel sok mindent megéltem. Ez szólt a kocsiban, amikor csattantam, és ez szólt amikor más csattant. Ezzel le is tudtuk a napi szlenget. Nők. Ez a dal róluk / rólatok szól. Írd meg kommentbe, hogy melyik vagy, esetleg azt is, hogy kilőtt-e a világűrbe a dal. One day I'll found you!

   Ez itt elkap és nem enged. Azt mondják a fű drog, nos, akkor ettől itt meghalsz bazdmeg, még véletlenül se kattints rá. Ez a dal nem csak egy újabb példa a jól sikerült fúziókra (banális gondolatmenet, mert rossz fúzió nincs, a kérdés a kiváltott reakció, ami mindig környezet-függő). Szóval Cambrian Explosion. A kambrium egy földtörténeti korszak, ami sokkal lényegesebb, mint például a második világháború. Minden szempontból. Ahogy az együttes a nevében utal rá, ekkor kezdődött el a nagybetűs élet a tejút ezen eldugott szegletében. Én csak hagyom magam sodródni a kambriumi tengeráramlatokkal, tudom, hogy partot itt nem kell érnem. Elég az élet kezdetének szele, hogy megtudjam, hol vagyok, s merre megyek. 

   Zárszóként álljon itt, hogy remélem legalább annyira tetszett nektek ez a Stoneshot, mint az előző. Megpróbálom nem tolakodóan elmondani nektek, hogy mit gondolok a világról, s emellett szeretnék a stonerzene kedvelő embereknek néhány kellemes percet okozni, ezt lehetőleg úgy, hogy az egész egy teljes képpé álljon össze, és ne bántsak meg senkit. Messze van ez attól, amit nap, mint nap tapasztalunk, de kezdjünk el kicsit másképp gondolkodni. Írjatok kommenteket, legyetek itt. Stoneshot bonustrack szóljon most mindenkinek, aki szereti a blues-t. Köszi Bandi!

Igaz még januárban jött ki az amerikai trió lemeze, én csak mostanában bukkantam rájuk egy másik magyar oldalon keresztül. A Cheech Weeden basszeros, Michael Petrucci dobos és Ron Vanacore gitáros/énekes által 2008-ban létrehozott formáció hatásai között fellehető a Black Sabbath-Sleep-Electric Wizard vérvonal: a kövér basszus, a mélységeket felszaggató dob és a gitár mocskos/koszos hangjai mind erről tanúskodnak. A borult őszi égbolt szürke takarója most még csak rátesz egy lapáttal erre-párás levegőtől elnehezült, mocsárgőzben fuldokló faházak tűnnek fel látomásként, a nedves, agyagos föld a csízmára tapadva húzna vissza az ősanyagba, a nyirkosság megesz mindent, és csak a rothadás szaga érződik mindenhol.

Betegre gyúrt riffek dübörögnek végig ezen az elátkozott tájon, ahol a dob minden egyes ütése olyan, mintha a koporsóban fekve azt hallgatnánk, hogy valaki épp szegezi ránk annak a fedelét, a basszusgitár pedig mennydörgés-szerű hangon kíséri közben elfeledett porhüvelyünk utolsó görcseit. A hangzást egyszerűen sikerült nagyon vastagra belőni a srácoknak, én szinte csak fekete-fehér képeket tudnék hozzá társítani (vagy még a rozsdabarna árnyalati különbségeit…), ha képeken kellene bemutatni ezt az egész hangulatvilágot, amit képvisel és kivált ez a hangfolyam, ami olyan méltóságteljesen hömpölyög, mint a folyón a gőzhajók annak idején. Belassult, tétova mozdulatokkal halad előre az egész, benne egy kis elkeseredett küzdelemmel, reményvesztettséggel kombinálva a pusztulás utolsó kockáit.  Rémálom-szerű víziók, haldoklás, utolsó fohász, sikolyok a fertő legmélyebb bugyraiból, megkeverve némi okkult áthallással. Hogy zseniális e, azt döntsétek el magatok, én csak azt tudom mondani, toljátok be a lemezt a lejátszóba mindenképp!

sly

Facebook: https://www.facebook.com/cursetheson
Bandcamp: http://cursetheson.bandcamp.com/album/psychache