Korábban már irtam (itt) a Red Alert demo felvételéről, most azonban itt van a "brand new sin" - hehehe- a Csont Nélkül. Nagy változást nem hozott, például nem lettek egy újabb Napalm Death , vagy egy ötvenezredik Pantera/Down klón, amitől már sugárban okádik az ember, annyira hiteltelen. Nem, a Red Alert éppen azt a lyukat tömögeti ki, ami a Sex Action után keletkezett. Ez a fajta bulizós Dirty Rokkandról, nem nagyon ütötte fel a fejét. Legalábbis hitelességet illetően. Ja igen, vannak itt olyanok, mint a Road, meg a faxomtudja "miaTankcsapdávalmegyünkturnézni" zenekar, de Red Alertből csak "egy maradhat", hogy az öreg Lambert Kristófot idézzem.

A Csont Nélkül albumot nem lehet úgy meghallgatni, hogy nekikészülök és meghallgatom, mert akkor oda a varázs. Kritikát se lehet róla ezzel a módszerrel megfogalmazni. Először is elmész szépen a koncertre, Főképp, ha a közeledben tartják. Meghallgatod utazás közben, vagy éppen házibuli alatt. Ez utóbbi szigorúan ajánlott. Előbb-utóbb  azt veszed észre, hogy dúdolod a dalokat, vagy éppen üvöltöd őket. 

 Mostanában nem pont az ilyesfajta zenéket hallgatom, mert már nem igazán tudom átélni őket, viszont a Red Alert visszahozza egy kicsit a fiatalságom. Direkt nem nosztalgiáról beszélek, mivel ez az anyag abszolút élő, jelenlévő és persze aktuális a maga közegében. Mindjárt ki is nyitok egy sört, mert erre a muzsikára aktuális. 

A szövegek jól eltaláltak, viszont a hangzás nekem túl nyers, szikár.Az is igaz, hogy mostanában inkább a sludge/doom felé evezek és hát ott nyilván más a hangkép. Ez a szikár hangzás meg éppen hogy ehhez a fajta laza, szennyes rockzenéhez illik, sőt. Emlitették a srácok, hogy a cimadó dalban, a Csont Nélkülben még herfli is feltünik, mint újdonság. Hát nem is tudom, az az egérfarknyi herfli nem igazán ad többletet. Azonban az tény, hogy sokkal komplexebb, mint a többi. Nem kel megijedni, a srácok nem kezdtek el progressziv zenét tolni.

Aki szeret jó zenére bulizni, inni, dugni, stb, annak feltétlenül hallania kell a Red Alert, Csont Nélkül anyagát. AMEN! 

Face, Soundloud

A mai bulit összefoglalva;

A mai napra tervezett konferenciára szép számmal jelentek meg a szakma képviselői és rajongói is. Tömött sorokban állnak továbbra isnaz érdeklődők a bejárat előtt, a biztonsági személyzet kiemelt figyelmet fordít a normális körülmények megtartása érdekében.

Néhány jelen lévőtől idézünk:

Nicodamien: "finom a süti"

Aiwass: "hú bazmeg"

Matyi és Jacint: "gecikurvajó, ezt szó szerint írd le"

Andi es Ági: "csókolom nagyon finom volt a kókuszgolyó"

Rico: "sajnálom hogy nem tudtak eljönni a külsősök"

Feri és Béla: "ki teszed ezt az oldalra?"

Stonerise: "ez nem vicces, mi volt az?" "hoztatok kenőmájast?"

Folytatjuk...

HALLELUJAH!

 "...Legyen meg a Te akaratod, miképpen a Mennyben, azonképpen itt a Földön is." Itt van az új Burning Full Throttle album, a No Man's Land.  Bocs nem az új, hanem az első. Dicsértessék az Úr! 

 Olyan lett, mint ahogy vártam? Háát, igen. Nem. Egészen meg vagyok zavarodva, hiszen én a dalokat a koncertek alatt ismertem meg. Szépen, lassan és hát az ember azt várja, amit ott hall, vagy amit hallani szeretne. de hát ezt hogy is várhatjuk el, hiszen a studió, az más közeg. Koncerteken adott a terem, helység akusztikája, a hangmérnök (ha van) tudása és még sok minden. Studióban viszont lehet újrázni, ha valami nem tetszik átkeverni stb. Ez is művészet, eltalálni a megfelelő hangzást, olyat, amit a zenészek elvárnak és amit a hangmérnök is jónak tart. Ez most jól sikerült, nagyon jól.

 Annyira jól, hogy ezt még én, a hallgató is megköszönöm Koncz Mátyásnak, a Perfect Noise Recording Studio 2012 hangmérnökének. Mindig meglepődök, hogy hol tart manapság már a teknika. Ha jók a zenészek, jók a hangszerek és van aki faszán beállitgatja a potmétereket, akkor eléggé oda tud pörkölni a lemez. A No Man's Land nem hogy odapörköl, de oda is kozmál. 

Több meglepetés is ért a lemez hallgatásakor. Az első attakot akkor kaptam, amikor elkezdődött az első dal, a The One To Blame. Már-már azt hittem, hogy rossz lemeznek kezdtem neki. Úristen, ez az új Fu Manchu? Hát nem, mert tőlük egyenlőre csak egy dalt ismerünk, az új lemezről. Egy az egyben rájuk asszociáltam. Most mindenki mondhatja a magáét, hogy persze persze, meg hogy más a zenei alap, meg sok ilyen hozzáértő dolgot, én azonban azt mondom, amit először gondoltam. Fu Manchu, porszivó hangzású gitár. Duruzsol, búg, fuzz. Na igen, a dalok szerkezete a BFT-nél nincs annyira szétdarabolva. Itt sokkal egységesebb a kép. Aztán ment minden a maga útján, ahogy a koncertjeiken megszokhattuk.

A cimadó No Man's Land szakit, mint a megcsalt szerető. Kemény alapokra az érces hangú Andris néha olyan dallamokat tol, hogy csak tátom a szám, főleg a The Flight-ban. Eljutottunk a rácsodálkozásom újabb részéhez. Nem akartam kiemelni senkit sem, mert a zenészek messze az átlag felett teljesitenek, éppúgy, mint a koncerteken. Andrással sincs semmi bajom, igaz, hogy szoknom kellett azt a fajta repesztést, amit véghezvisz, Néha csodálkoztam is a koncertek végén, hogy tud még beszélni. Mire megszoktam, sőt megszerettem ezt a fajta énekstilust, erre fel a Downtown Paradise.ban megkapom a zuhanyt. Ismét csak tátva maradt a szám. Tiszta énekhang. Mi ez? Ez is az Andris! Bazmeg, de kurva jó! Ezt kéne nyomni az összes dalban. Gondoltam. Aztán amikor már sokadszorra hallgattam a lemezt, rájöttem, hogy nem. Pontosan tudja, hol kell repeszteni és hol kell énekelni. A Hellhoundot nem szerettem a koncerteken, de megszoktam, itt azonban egy másik dimenzióba emelték a dalt. A Why? pumpáló, lüktető fuzzára pedig olyan 70-es éveket idéző vokáltéma jön, hogy kedvem lenne kutyatejből koszorút fonni és meginni egy unicumot.

 A No Sleep Till Mexico a klippes nóta. A záró 3:36 pedig egyértelmű Fu Manchu, déli köntösbe bujtatva.

Az egész albumot átjárja a poros déli országút és a benzingőz illata. Vagány, sodró és magával ragadó lett a Burning Full Thtrottle albuma a No Man's Land. Aki tud feltétlenül nézzen el egy koncertjükre is, mert agyonvágok MINDENKIT! 

Megtiszteltetés, hogy csak nálunk lehet meghallgatni a lemezt, elejétől, a végéig. AMEN!

Face / Home

Ezt a Lovecraft által megidézett nevet a Yidhra-t egy Los Angeles-i zenekar vette fel. Nálunk, mármint a levelezéseinkben már augusztus óta pihen. A boritó alapján, pihenhetett volna még egy ideig. Ez a fajta monochrome kép, valamilyen sejtelmes lepelbe burkolt emberről, már-már közhellyé váló alapvetés, egy magát doom skatulyába záró zenekarnál. Szóval maradhatott volna még egy kicsit tecchalott állapotban, hiszen annyi érdekes muzsika jelenik meg naponta, hogy nagyon erősen kell válogatni, ha nem akarsz herótot kapni tőlük. 

Azonban a felkérésnek eleget illik tenni, akár tetszik, akár nem. Még akkor is, ha csak pár mondat erejéig is. Azonban meg is kellene hallgatni, vagy legalábbis belefülelni. Egy szép délután, miközben a gyerekekkel játszottam, gondoltam egyet és beraktam a Yidhrát. Hallottam én, hogy kellemesen dörmög, gurgulázik, dorombol a háttérben, de a Raven's Flight gitártémájára már felkaptam a fejem. Nocsak. Valami itt történik. Aztán jött az Ancient Ones Electric Wizard nyúlása. Bocs nem is nyúlás ez, minthogy a stilusjegyek betartása, hiszen a jellegzetes Electric Wizard téma nélkül már nincs és nem is lehet doom banda. Az a fajta téma, amit nem ún meg az ember, amit nem lehet elrontani, ami önnmagában véve fogalommá vált. A Conquest For Nova egy nagyon húzós középtempóval indit, ami aztán a hajadnál fogva cincál végig a főúton. Longinus Imádsága pedig...nincsenek rá szavak. Emberi hús zabál és állatok nyirokmirigyéből szivja ki a folyadékot. Beteg, lassú, éhes. A záró Dagon pedig versenyben áll bármelyik Adrift For Days dallal, pláne a közepére elhelyezett sejtelmes, kicsit chill betéttel.

Ezek után nem volt más választásom elkezdtem előröl hallgatni ezt a nem kicsit erős albumot. És igen a Witch Queen úgy megalapozza a Hexed lemezt, ahogy kell. előrevetiti, hogy itt nincs kecmec. Meg fogsz halni és a csontjaidat kutyák zabálják fel. A Királynő kutyái. Az Oathbreakerben pedig akkora refrén van, hogy néha táncra is perdülnél, ha lennél annyira beteg és őrült, mint a Yidhra. Talán kihagytam a Blood is the Harvest és a Mai-cob slágert. ezeket lehetne töltelék sanzonnak is nevezni, bár annyira derék munka mindkét dal, hogy hiányozna a teljes képhez, hogy megismerjétek a legundoritóbb betegség természetrajzát, amit Lovecraft valaha is megálmodott. Bandcamp

AMEN! (Aki kiváncsi, szóljon.)