Talán három hónappal ezelőtt jelentkeztünk a Talentométer (http://www.talentometer.hu/) nevű tehetségkutatóra. Aztán otthon Sopronban január elején volt a SopRock tehetségkutató (szakmai zsűri szempontjából szerintünk az egyik legjobb ilyen esemény), amin tavaly harmadikok lettünk, idén pedig vittük a pálmát (ennyi volt a dicsekedős rész :) . Ott a zsűritől megkaptuk, hogy hagyjuk már a teheségutatós baszakodást. Ezért nem is foglalkoztunk azóta a Talentométerrel. Most meg jön a gratulálós telefon, hogy tovább jutottunk. Nem kis csodálkozásunkra. Ami az érdekesség, hogy a rock/metál műfajon belül a húsz továbbjutó zenekar között ott lesz melettünk aSon of a Bitch és a Stonedirt is, biza! A többi zenekart nem nagyon ismerjük, a szeretett műfajhoz közeli bandák szeritnem mi leszünk így hárman. Az első elődöntő ha minden igaz, aprilis 10-én lesz az A38-n. Bár 20 zenekart tán nem zsúfolnak egy napra... Szóval egyéb részletet még nem tuduk. Végre talán eljön az idő, hogy egy rock/metál műfajú kimittudon nem indit meg búcsúsrokkot küldő zenekar diadalmaskodik, hanem bízok benne, hogy hármunk közül valaki -) Mindenesetre a műfaj népszerűsítésére jó alkalom.
Talán annyi infót még elhithetek, hogy végre valahára stúdióban a banda, a gépek dolgoznak már a 13 számon. Ebből szeretnénk is a hajóra "vinni" egyet-kettőt, majd meglátjuk, hogyan alakul.
Köszi a figyelmet! Üdv, Giant Horizon
Ui.: Egyúttal gratula a Son Of A Bitch és a Stonedirt zenekaroknak is. ( Üdv, a Stonerblogosok)
A Palm Desert név alapján valami válogatás kiadványra gondolhatnánk legelöször, aztán a myspace-re érve kiderül, hogy az elnevezés egy lengyel formációt takar. A 2008-ban alakult együttes olyan nevet választott magának, amivel pofátlanul egyszerű módon utal az általa istenített zenei közegre. Számtalanszor ajnároztam már lengyel barátaink stoner csapatait és ez esetben sem tehetek mást. A Rico által már ajánlott 2009-es lemez után úgy látszik rendesen összekapták magukat és 2010-ben egy erőtől duzzadó, vehemenciától fűtött zenéket tartalmazó albumot tettek le az asztalra.
Az "After the Storm" lightos sivatagi bevezetője után oda is csapnak a lovak közé és egy igazi nyomulós muzsikával örvendeztetik meg a hallgatót, ami a Kyuss és az Unida intenzívebb számait idézi. Ilyesmire vágytam már régen! A továbbiakban is tökösebbnél tökösebb számokat találunk a lemezen, mint pl. a vagány "Johnny Goblin", a pörgős "Set me Free", a pattogós "Grow Up my Little Man", az Orange Goblin-ra emlékeztető "Jesus", vagy a kettes számhoz hasonló (Kyussos-Unidás) "Give Me More". Lassabb tempójú, trippesebb számok is vannak azért közbeiktatgatva. Ezek közé sorolhatjuk az "Adliwun" című délibábos sivatagi karavánt, mivel egy ilyen albumon elengedhetetlenül kell, hogy legyen valami kellemes kis desert rock. A lemez másik nyugisabb száma a "Yerba Mate" című hömpölygősebb tétel, aminél viszont morcos kitörések és Phil Anselmo-t idéző dög szakítja meg a szellős alapot. Két számot hagytam még a végére. A hetedik "The Tempter"-t és a lemezt záró "Solar Trip"-et. Elöbbit két szakaszra bonthatjuk: egy belassultabbra és egy mozgalmasabbra; utóbbi pedig egy lázas, forróságtól hevített sivatagi tévelygés.
A Falls Of The Wastelands egy igazi, hamisítatlan stoner rock lemez, ami nemcsak, hogy nagyon jól sikerült, de a 2010-es listámon is rajta lett volna, ha elöbb találkozom vele. Az Orange Goblin, a Kyuss, vagy az Unida rajongói bátran próbálkozhatnak vele.
Tracklist: 1. After the storm (1:22) 2. Chase the sun (3:04) 3. Johnny Goblin (5:20) 4. Set me free (2:46) 5. Yerba mate (8:20) 6. Grow up my little man (3:20) 7. The Tempter (4:39) 8. Adliwun (5:07) 9. Jesus (3:07) 10. Give me more (2:35) 11. Solar trip (9:26)
A dániai Gas Giant a stoner rock műfaj egyik legfaszább alakulata volt. 1996-ban jöttek létre, első demójuk '99-ben jelent meg Portals Of Nothingnesscímmel, ami hangzásában és hangulatában is szokatlannak mondható lemez volt az átlaghoz képest. A kiadvány talán legtrippesebb, legfurcsább száma a túlvilági tájakra kábító, erősen pszichedelikus "Back On the Headless", de érdemes megemlíteni a csavargós "Under The Sun"-t, vagy a grunge hatású "Senses"-t is.
2000-ben kiadták Pleasant Journey In Heavy Tunes című lemezüket, ami leginkább a Kyuss jegyeit viselte magán. Igazi stoner rock esszencia, rengeteg döggel, szabadságfeelinggel, agyontorzított basszussal és elszállt effektekkel. Az egész album hangzása sokkal súlyosabb, modernebb, karakteresebb jelleget mutat a demóhoz képest. Érdekes például, hogy a demón is szereplő "Super Sun Trigger" itt mennyivel stoneresebben, fuzzolósabban, sivatagosabb légkörrel szólal meg. A lemezt nyitó "Too Stone" pedig kitörölhetetlenül beásta magát a stoner rock klasszikus darabjai közé, balsejtelmet ébresztő alaptémájával és kifakadó refrénjével.
A Gázóriás legváltozatosabb, legszínesebb lemeze viszont sokak szerint (szerintem is) a 2003-as Mana. A hagyományosnak vehető, tökösebb stoner témák mellett találhatunk rajta melankólikus hangulatokat és bensőséges lebegéseket is, amelyeket az érdekesebbnél érdekesebb hangeffektek tesznek különlegesen trippessé. A Portals Of Nothingness demóról egyébként erre is felkerült egy átdolgozás a "Back On the Headless" képében. Az eredetiben lévő kábító gitáreffektet ebben a verzióban nem hallhatjuk, viszont olyasmi szenvedélyel töltötték meg, ami leginkább a régi grunge klasszikusok világát idézi. Bármilyen számot kiemelhetnék a lemezről, mert nincs rajta üresjárat, sőt még a pilledősebb, szomorkásabb számoknak is különleges hangulata van.
Az ugyancsak 2003-ban megjelent, Jam of the Month című lemezük a blúzosabb, retrósabb irányvonalon mozog. A rajta található jammelések egy amatőr próbaterem feelingjét adják, teljesen nélkülözve a Pleasant és a Mana modernítását. Analóg hangzású, önfeledt zenélgetések, amelyeknek nem az eddigiekben megszokott súllyosság az alapeleme. Sőt az örömzenélés jellegű jammelgetéseket elhallgatva, mintha egy teljesen másik banda játszana.
Hasonló érzés keríti hatalmába az embert az utolsó, Egoplanet című demo hallgatásakor (2006). Könnyedebbek a dallamok, halványabb a basszus és jóval soványabb az egész hangzás, de a legnagyobb gond Jasper Valentin hiánya. Az ő szenvedéllyel töltött, erőteljes hangja nagyon fontos eleme volt a Gas Giant hangzásának, ezen a kislemezen pedig nem tudom ki énekel, de fakón és jellegtelenül nyomja. Mindent összevetve hiányolható ezekből a dalokból a szívbizsergető feszültég és a jellegzetes gázóriás féle súlyosság. Mindhárom szám elfogadható és szerethető valahol, csak ez nekem már nem a Gas Giant. Erre valószínüleg ők is rájöttek.
Utolsó lemezük után sajnos feloszlottak, de közben létre is hoztak egy másik csapatot a Mantric Muse és a Bland Bladen tagjaival karöltve. A három csapatból összeverbúválódott - jelenleg 9 tagot számláló- Oresund Space Collective névre keresztelt együttesük máig meghatározó szerepű a space rock világában. Zenéjük nem a stoner rock sivatagos tájaira kalauzol, hanem valamiféle belső utazásra, ahol transzcendentális élményekben, spirituális hangulatokban, vagy kozmikus vizualizációkban lehet részünk. Akit esetleg érdekel, az héhány lemezüket le is szedheti innét, vagy innét. Érdemes.
A Gas Giantról és az OSC-ről is volt már szó néhányszor a blogon, és a régebbi posztok kommentjeit elnézve szerintem ez a diszkográfia nem csak a blog látogatóinak, hanem néhány blogszerkesztő társamnak is örömére lesz. A két banda közül a Gas Giant mindenképpen idevaló, illetve mindenkinek kötelező hallgatnivaló!
Egy szónak is száz a vége : a Gas Giant-et minden sztóner rock rajongónak ismernie kell!
Band: Thomas Carstensen : Bass, Back Vocals Jasper Valentin : Vocals Stefan Krey : Guitar, Back Vocals Tommy Dan : Drums
Medve barátunk elküldte régen ígért (bármilyen) koncert beszámolóját, melyet ezúton is köszönünk. Szerintem simán megér egy admin meghívást (és bízunk benne, hogy kapunk még Tőle NY körzetéből koncert beszámolókat), de természetesen erről egyedül nem dönthetek.(hm?)
No hát eljött ez a nap is, 15 államot érintő turné után a Brand New Sin végre újra fellépett szülővárosukban, Syracuseban. Voltam már egy koncertjükön egy évvel ezelőtt, de objektív és szubjektív okok hosszú láncolatának következményeként nem nagyon emlékszem arra a bulira. Abban azonban biztos vagyok, hogy a Mac's Bad Art Bar még ekkora látogatottsággal nem bírt az utóbbi két évben, mint a mai napon. Két kemény előzenekar jött fűteni a Dead Holiday (http://www.myspace.com/deadholiday/music) és a 9 round (http://www.myspace.com/nineround). Természetesen az elsőt lekéstem, de a 9 round-ra odaértem szerencsére, mert olyan elemi erővel kalapáltak bele a járólapokba, mint senki más az utóbbi időben. Szuggesztív, erőteljes néha screamo, néha hardcore muzsikájuk hatalmas breakdown-okkal tényleg bemelegítettt mindenkit, annyira, hogy még a "woohoo" lányok is 3 oktávval lejjebb hangoltak. A koncert rövid volt de velős, remélhetőleg hallunk még róluk.
A roadok rekord idő alatt dobálták fel a cuccokat, és még mielőtt kikérhettem volna a következő sört, Kris, aki mostanra már elég jól áll a hajnövesztéssel máris belecsapott a Black and Blue-ba, (amely nem, nem egy Black-Out nóta volt), a tömeg pedig szinte vezényszóra rohamozta meg a színpadot, lám ilyen az, ha a helyi fiúk hazatérnek. Kaptunk rögtön egy számpremiert is, az "All my wheels"-t, amely a következő albumon kap helyet, ha minden igaz, és abszolút beleillik az együttes mai viszafogottabb arculatába. A koncert első felében erősen érződött, hogy a Joe Altier hangjára írt dalok már nem ütnek akkorát, szegény Kris jól nyomja, és bele is ad apait-anyait, de ez már egy másik zenekar. Az új romantikus, lírikus, naplementés hangulatra viszont úgy látszik a szebbik nem inkább vevő, a sunatartalom ugyanis 72.6% volt, ráadásul kívűlről fújták az összes nótát, főleg a Summertime örvendett nagy népszerűségnek a sikolyok alapján. Körülbelül a koncert közepén azonban csoda történt, úgy látszik kell 30 perc a srácoknak, amíg elérik az üzemi hőmérsékletet, felcsendült végre az örök kedvenc My world, olyan döggel, ahogy azt kell. Lassan horzsolta fel a bőrömet, és kúszott be alá az ének, a bőgő, és a dob, még az idő is érezhetően lelassult, ez már igen, valami történt. Innentől már nem volt megállás, a srácok veszett dingóként rohangáltak fel alá, ledarálták és magukévá tették a színpadot és minket is a Broken Soul-al, és a többi slágerrel, végre csak megérkezett a várva várt régi fajsúlyos Brand New Sin hangulat és hangzás.A koncert így egy kicsit felemás volt, mert a friss Distilled album riffjeinek és dallamának álmos félhomályából a régebbi számok száz wattos izzóként világítottak - mit világítottak, vakítottak!- azonban ez mit sem változtat azon, hogy teltház volt, és a zenekar tovább folytatja remélhetőleg sikeres pályafutását. Ráadásként a bőrzakómnak, meg a millió dolláros mosolyomnak köszönhetően sikerült elhitetnem, hogy profi partifotós vagyok Európából, még a kis turista Panasonic Lumixom ellenére is, szóval a backstage-ből örökíthettem meg ezt a koncertet, amely azért mégis csak faszás volt. Get Stoned!
Szavak és hangok a sivatag merengve lüktető torkából, dűnék felett cikázó akkordok, tétován gomolygó füst, vagy izzó száguldás. "Let the truth be known, Get stoned!"
(Ha zenét töltesz le a blogról, kérünk, hogy 24 órán belül töröld, és ha tetszik, vásárold meg legálisan, mert az úgy jó. Köszönjük.)
Kommentek