Stinker kolléga nemrég a következő gondolatokat juttatta el hozzám a svéd Numbah Ten zenekarról:

"Svéd húsgombóc csúszós paradicsommártással.
NUMBAH TEN: REBORN IN 3D
Hosszú kómából ébredt fel a csapat miután 2009-ben megjelent a PROMO
ROADBURN című munkájuk. A zenekar 2002-től 2004-ig három anyagot adott ki
aztán nagy csend, mivel a neten nem sok firka van a csapatról így nem lehet tudni mi
volt a szünet oka.

Majd 2010-ben megjelent REBORN IN 3D című lemezük. Az első
három anyaghoz képest pcihedelikusabb lett a zene. Ugyan ezen a cuccon érződik,
hogy nem sokat süt a nap arrafelé, ennek ellenére nem mondanám, betegnek az
albumot, inkább egyfajta kellemes szomorúságot ébreszt. A zenében a space rockos
témákat keverik a doom-os részekkel. A stílusnak megfelelően sok effektet
használnak és a torzított, dinamikusabb témáknál is megfelelően folynak a koszos,
fuzz-os riffek. Ebben a műfajban nem szokatlanok a 6-10 perces számok, ennek
köszönhetően 76 perces a lemez, ami a zenekar tagoknak köszönhetően nem fullad
unalomba, annak ellenére, hogy szinte instrumentális az egész album. A Reborn
egyszerre szomorú, dühös, egységes és saját érzésvilágot tükröző anyag. Ez a Svéd
húsgombóc bizony nem akad meg az ember torkán, hanem szépen, lassan lecsúszik
a mártással együtt. A lemezt nem tudom milyen körülmények között rögzítették a
srácok, de tuti, hogy a zenekar kedvenc színe a zöld ……………. és szerintem
hallgatás közben is új távlatokat nyithat a használata. Azoknak ajánlanám a Numbah
Ten-t akik a műfajon belül kedvelik ezt a stílust. A többiek meg próbálkozzanak."

Demo

Thou EP

The End...of the Beginning

Roadburn

2 CD-s Meteor City válogatás, érdekeségekre vágyóknak.

Get Meteored!

Instru sludge/doom Belgiumból, egy most pótolt elmaradás. Tökös-Mázsás zene. Óvatosan!

Get doomed!

A koncertről a Stonerise blog már beszámolt ugyan, de azért én is ideposzolnám saját élménybeszámolómat.

Szóval okt. 05-én valahogy csak eljutottam a Tűzóltó utcai Blog Music Clubba. Úgy indultam neki, mint egy experimentális doom estnek, azonban nem ez történt a valóságban...

Twin Cobra kezdte a bemelegitést és nem is rosszul. Nagyon ritkán tudok elszabadulni koncertekre, lévén, hogy vidéki vagyok (amolyan parasztféle), ráadásul még nagyon kicsik a gyerekek. Nos éppen ezért nem láttam még soha élőben a Twinéket, azonban Iminek a régi bandáját a SOAB-t már igen. Ennek tudatában nem nagyon lelkesedtem semmiért, főleg úgy, hogy mivel vezettem, még alkoholt sem fogyaszthattam.(Pedig "az alkohol finom" -mondaná Joshibá). Az nyújtott némi reményt, hogy hallottam a Cobráék demóját és az határozottan jóra sikeredett. 

 Miközben azon morfondiroztam, hogy a demón lévő bika hangzást, hogy fogják előadni egy gitárral, már bele is fogtak a zene-bonába. Nagy volt a meglepetés! Először nagyon furcsa volt az egy gitár és az énekes viszonylag magas fekvésű hangja, de lassan összeállt a kép. Ez igy van jól. Kész, nem kell se több, se kevesebb. Koncerten még jobb a megszólalásuk, mint a demón, legalábbis nekem ez jött le. A srácok nem nagyon akarnak feldolgozásokat nyomni és ez érthető is, ilyen erős felhozatal mellett, de itt most elnyomtak egy The Stooges feldolgozást 1969-ből, az I Wanna BeYour Dog-ot. Méltóképp vezették fel igy a görög rockereket. Aki bivalyerős magyar koncertre akar menni, hogy szétzúzassa az agyát, az menjen el mihamarabb Twin Cobrára.

A 1000mods nem nagyon tökölődött a beállással és ezért volt némi vokális gondjuk az elején, de hiába próbálták korrigálni, ez valahogy nem nagyon sikerült. Ez mondjuk annyira nem is volt zavaró, mivelhogy amúgy is énekszegény zenében utazik ez a banda. Joshibá már irt itt nálunk nemrég a vadiúj lemezükről. Nagyon dicsérte és volt is miért. 

Szinte az egész albumot elnyomták, most nem is tudnám elmondani mit hagytak ki, de szerintem semmit. Furcsa arcokból állnak; volt itt egy gitározó törpe kamionsofőr, meg egy echte görög paraszt, egy basszusozó pakisztáni menekült, no meg Hagrid a doboknál. Mindenki vérprofi volt. Letépték az ember fejét, meg a máját és megették nyersen. 

Igazándiból nem nagyon lehet mit irni róla, mert nem lehet visszaadni azt a feelinget, amit idevarázsoltak hozzánk eme fiatal arcok. 

Ezek után a The sekinsztivensz, vagy mi a szösz, a postrock zenéjével, Dániából, már nem nagyon tudott nálam labdába rúgni. Meg se hallgattam őket, inkább beszélgetésbe elegyedtem a Stonerise-os Hippyvel és a Burnig Full Throttle zenészeivel (már ahányan ott voltak: One Inch Punch és Stinker fedőnév alatt bujkáló forradalmárokkal).

Lövésem sincs mi lehet az oka, annak, hogy a lengyel csapat egyik pillanatról a másikra nevet változtatott. A blogon is ajánlott Pure Concentrated Evil című ep-jük idején még Jack Daniels Overdrive néven szerepeltek, aztán ezt hirtelen lerövidítették J. D. -re. Na mindegy, nézzük inkább a zenét, amit 2011-es lemezükön találhatunk.

Ha összehasonlítjuk a tracklistet a 2008-as kislemez számaival rögtön észre is vehetünk három számot, ami mindkét kiadványon szerepel. "The Art Of Demolition" - "Stoned To Death" - "Demonize". Aki esetleg emlékszik még az öt számos ep-re, netán erre a három számra, az nagyjából már tudja is, hogy mire számíthat az egész albumon. Betonszilárd alapok, izmosan dörrenő basszus, oldschool gitártémák és erőtől duzzadó ének, ami főleg Phil Anselmo stílusához hasonlítható, de valahol emlékeztet Sully Erna orgánumára is.

Nem is tudom mikor éreztem utoljára ilyen nosztalgia hangulatot zenehallgatás közben. A basszusriffek már önmagukban is annyira állatul szólnak, ami miatt nem elég csak egyszer meghallgatni az albumot, a többi hangszer játéka és az ének meg már csak hab a tortán. Baszottul headbangelni támad kedvem ezekre a zenékre, szóval nagyon fasza kis lemez ám ez, ráadásul még egy  Jimmy Hendrix számot is feldögösítenek rendesen(Purple Haze). Attól függetlenül, hogy a lemez összhatása elég egységes, azért néhány szám így is rohadtul hallgattatja magát. Jóféle muzsika pl. a szaggatott groovokkal megpakolt "Guilt And Redemption"(fülessel hallgatva kurvajó), a 90-es éveket megidéző "Truth Teller" és az odabaszós "Stone To Death", ami egyébként megtalálható a kislemezen is.

Nem is szarakszom tovább a számok dicsérgetésével, ez a lemez kurvajó!

 2

Tracklist:
1. A Taste Of The South...
2. Ballbreaker
3. Boot Hill
4. Truth Teller
5. No Man.s Land
6. The Art Of Demolition
7. Stoned To Death
8. Guilt And Redemption
9. Purple Haze (Jimmy Hendrix cover)
10. Demonize
11. Into The Same River

Band:
Wojtek 'Suseł' Kałuża     - vocals
Michał 'Stempel' Stemplowski - guitars
Łukasz 'Joorek' Jurewicz - drums
Tomasz 'Tommy' Cedzyński - bass guitar