Lukács Laci a Barbears zenekar oszlopos tagja nagy halászléfőző, annyira, hogy már nyert is valamilyen versenyt Szegeden (ha jól tudom). Nem mellesleg iszonyat feelinggel nyúzza a húrokat. Aki volt már Barbears koncerten, az ezt tudhatja, aki meg nem, az sajnálhatja. 

 Most azonban leirta a véleményét a nemrég megjelent Electric Mary harmadik albumáról. Remélhetőleg még sok posztja megjelenik nálunk, mivel mindig is izgalmas és érdekes olvasni olyan lemezkritikát, mi egy zenész ember tollából folyik ki.

 Electric Mary - III  (2011)

Rico barátom hivta fel a figyelmemet, hogy a New York Cityből származó Eggnogg felkért minket, népszerűsitsük az új Moments In Vacuum nevű nagylemezüket. Az igazság az,  hogy ez elég régen volt, én meg azt hittem, hogy már ki is posztoltam. Hát nem. Bocs. Most pótolom a mulasztást.

Az Eggnogg túl van már egy lemezen és egy EP-n, de most ismét terrorizálnak minket ezzel a csodaszép kiállású albummal. Ha a boritó felöl közelitünk a zenéhez, nem sokat tévedhetünk, ugyanis ez az erősen T-Rex féle hippi/glam/csicsa/majdnem homo külcsin, egy hasonló belbecset takar. De csak hasonlót, mivel nem ez adja a zene gerincét. Ezek a jelzők inkább csak a fűszert adják, amitől egy kicsit szokatlan, egy kicsit más és egy kicsit befogadhatóbb lesz az Eggnogg zenéje.

Alapvetően itt Doom muzsikáról beszélhetünk, iszonyat nagy riffekkel, elszállásokkal és hatalmas dallamokkal megspékelve. A Magoggal úgy inditják a lemezt, hogy még az Electric Wizardék is összehuggyoznák magukat. Döngölnek, ütnek és az énekkel gyógyitanak, furcsa egyveleget képezve. A folytatásban pedig a Raking the Dough elröpit minket San Francisco utcáira. Látom magam elött a főcimet, ahogy áthaladunk egy bazi nagy autóval azon a csúnya nagy vashidon. 

A Wheel Of The Year egy az egyben blues, de nagyon betegen; a szám végén szerintem az év egyik legjobb gitárdallama bukkan fel.

A következő darab viszont, a Nebuchadnezzar két részletből áll. Az eleje amolyan "guitar lession", majd erre jön rá egy már-már hagyományosabb doomolás Pentagram stilusban, némi T-rex hangulattal.

A One Monster's Confession pediglen tökéletes elegye a Noisnak és a Doomnak. Már ebből a pár dalból is láthatjátok, milyen sokrétű ez az album. Mindennek a magját a Doom adja, és ez tényleg egy furcsa elegyet hoz létre, amitől nem lesz unalmas a zene. A Cydonia is egy laza gitáros, hippis darabként indul és az is marad. A cimado Moments In Vacuum egy horrorfilmzenébe oltott Funeral darab. A legvégén mintegy koronaként jön egy baromi jó összegzése az eddig hallottaknak, a Rhythmic Past. 

Esetleg ha valaki kedvet kapott volna ehhez az anyaghoz, az a Palaver records oldalán belefülelhet.

 AMEN

Ez a tehetséges lengyel brigád megkért minket, hogy írjunk róluk pár sort, illetve ismertessük meg zenéjüket a magyar zenehallgatókkal is.

Stoner rocknak, nem is feltétlenül nevezhető, amit játszanak, viszont érdekes vegyületet alkotnak a 60-as, 70-es évekbeli garázs/punk zenék dacosságából és az ősrock nagyjainak klasszikusságából. Az átlag hallgató persze analóg, régies keverést várna ilyen esetben, ők viszont nagyon is mai, korszerű és friss köntösbe bújtatva szólaltatják meg az egészet. Szépen, tisztán, dinamikusan szólalnak meg tehát a hangszerek, ráadásul muzsikálás téren is rendesen odatették magukat a srácok, ami alatt azt értem, hogy rengeteg energiával teli groovot, és mozgalmas, élénk riffet kalapáltak össze. Hangszereik közül a Hammond orgonát tudnám meghatározó hangulatalkotóként megemlíteni és őszintén szólva ezzel engem már bőven meg is nyertek maguknak. Jófajta, fiatalos, tökös rockmuzsika, ami kellő mennyiségű mocsokkal is rendelkezik.

Két számuk ingyen letölthető innét, aki pedig a Bandcampjükön lévő számok alapján megrendelné az albumot, annak szerintem nem okoz majd anyagi csődöt a 6 dolláros összeg kifizetése.

Tracklist:
01. City Of Fuzz 03:10
02. Homeless But Hopeful 02:44
03. Organ Grinder 03:39
04. Her Highness Overdrive 03:23
05. Psionic Traveller 04:03
06. Masters Of Alchemy 03:09

Câimbra - É Tudo Uma Mentira (2011)

A hideg, komor idő eljövetele jelzi azt is, hogy előkerülnek a doom és sludge bandák is, a komorabb zenék. Ezeknek a zenéknek inkább Nico a kedvelője, de annyira nem ér rá mostanában, hogy muszáj vagyok segíteni neki, meg egyébként is olyan kedélyesen ellevelezgettem Piettroval. Jut eszembe São Paulo-ban most nyár van nem, merthogy a zenekar Brazil.

A srácok sludge metálban utaznak, egy kicsit még kiforratlan, de kezdésnek semmiképpen sem rossz! Nekem az ének egy kicsit még kiforratlan, meg talán a hangzás is lehetne kicsit velősebb, varacskosabb. Hallgassátok, ismerkedjetek velük:

- bandcamp : http://caimbra.bandcamp.com/
- the 61 : http://www.thesixtyone.com/#/caimbra/
- facebook: http://facebook.com/caimbracaimbra/
- myspace: http://www.myspace.cm/caimbra/
- soundcloud: http://soundcloud.com/caimbra/

Get Stoned!

Ahogy az album címe is mutatja egy viszonylag fiatal zenekarról fogok most írni. A Thröw the Göat nem igazán stoner zene, de megígértem nekik, hogy kiteszem a zenéjüket, amikor összeakadtunk pár emailre a neten. Amolyan torz (stoneres) hc/punk zenét játszanak (volt olyan külföldi blogger, aki 'heavy/stoner rock punkos beütésekkel' megjelöléssel illette őket', sok hányásra emlékeztető üvöltéssel. Egyelőre még ki kell várnunk, hogy mi is lesz a 'vége' ennek a zenekarnak, mindenesetre kirakom őket: