Iszonyat meleg van odakünn. Már-már amolyan Palm Desert magyar módra. Erre a nagy melegre csak 'pár dolgot tudnék javasolni, éspedig a savanykás hosszúlépést (rizlingből), egy kis Unicumot deresedő pohárban, és esetleg, de nem utolsó sorban, valamilyen fagyos zenét. Legyen mongyuk YOB. Olvassátok Aiwas, az Urania mindenesének ajánlóját és borzongjatok.
"Soha ilyen súlyos fekete fellegek nem nehezedtek még e világra.A visszafojtott Isteni harag sötétsége szakad ránk,és szívünkben égő gyűlölettel üvöltünk,maró füst égeti szemeinket,világvégéért imádkozó himnuszok zengnek elménkben,és visszhangozzák bennünk a végtelen mélységű űr mindent elsöprő káoszát.
Hullámokban bugyog fel a keserű őrület,amit visszafojtani már nem lehet többé,elszabadul és elsöpör mindent kint és bent.Az idők végének kétségbeesése ez,súlya elviselhetetlen.
Gigantikus erők lassúsága morajlik végig minden idegszálon,egy pillanatra minden elcsendesedik…,de ez a csend nem a békéé.Ez vihar előtti csend,apokaliptikus háborút megelőző visszafogottság,az elmúlás és szenvedés elfogadása a harc előtt.De az igazi háború,az őrült háború,mélyen bent az elmében tombol.Kint elpusztulhat minden,semmibe veszhet,de az elme sötétsége végtelen siralomvölgy.Megadja magát,és befelé ordít és sikolt,tépi,marcangolja magát,lassan-lassan,minden érzetet elnyújtva,kiismerve.Lassan lehántja magáról a kínokat,elpusztítja magát hogy újjászülethessen a belső pokolból.
És a belső poklokból ébredők közöttünk járnak,figyelnek minket láthatatlanul,undorral és gyűlölettel.Türelmetlenül várva pusztulásunkat,hogy megnyugodhassanak a végső békében végre.Könnyeikben a magány minden szépsége és fájdalma együtt ég.Egyedül járják az éjt és a benső utakat,hosszan elnyújtott személyes gyászmenetben.Hangjuk a felfoghatatlan messzeségből verődik vissza,amikor egyesülnek végzetükkel,és a mindenséggel."
Nézzétek meg a kommenteket, ha meg akarjátok hallgatni ezek után.