Az egész úgy kezdődött, hogy az új Foghound album nagyon bejött, aztán mint ahogy lenni szokott meghallgattam az előző lemezüket is. A Quick, Dirty & High, ha nem is egy Fu Manchu nyúlás, de nagyon abban a szellemiségben lett megírva, amiben ők alkotnak. Nosza elő is került szinte az összes lemezük, a kezdeti hardcore (Virulence '86) szárnypróbálgatástól kezdve a We Must Obey-ig bezárólag. A 2009-es Signs... és a Gigantoid valahogy nem tetszik.

Szóval így jutottam el az Eatin' Dust-hoz. Az lehet, hogy nem ez a legjobb albumuk és nem ezen található a legtöbb ismert dal, de azért mégis csak itt van egy Mongoose! Szerintem az Eatin' Dust a legszőrösebb albumuk. Nincs pöcsmörgés, nincs semmiféle melegség. Itt por van, amit meg kell ennünk, különben öri-hari. Mindemellett a leglazább albumuk is. Hallgassuk csak meg a Living Legendet, vagy az Orbitert. Még a Mongoose-nál is lazábbak. A Shift Kicker pedig már kacérkodik a noise-punk-kal. A Godzilla pedig a doomosabb tempójával nálam abszolút kedvenc. 

 Az Eatin' Dust számomra mindaz, amit a Fu Manchu közölni akar a hallgatósággal. Az esszencia. A húslevesben főlő velőscsont, a többi pedig a köret, ami nélkül nem tud létezni egy kellemes vasárnapi ebéd. Ja igen, a Written in Stone pedig a pálinka, amivel szét lehet csapatni a zsírt a végén! AMEN!

Körül-belül olyan gyorsan telt el a Slow Season előző lemeze és a mostani közt az idő, mint nekem az elmúlt hétvége. Mondjuk már ez eleve gyanús. Én tudtam némileg orvosolni egy sörrel, no meg egy pálinkával, de még így is keserű maradt a szám íze. A Slow Season pedig nem nagyon igyekezett.

 A Mountains albumnál felcsillant a szemem. Végre egy olyan vintage rock lemez, amely nem csak, hogy méltón ápolja a Led Zeppelin által fémjelzett utat, de hozzá is tud rakni ehhez a kupachoz. Nagyon kevesen képesek erre, mert hogy szerintem beleesnek abba a hibába, hogy ők akarnak lenni a második Zeppelin. Ez nem jó, sőt kimondottan hátrányos lehet, mivel csak unalomba fullasztják ezt a csodálatos zenei stílust. A Slow Season csak a képletet nyúlja, a zenét nem. Frissességet, új lendületet hoztak, nem szolgai másolatot. Mind ehhez persze ragyogó dalokat is. Olyan albumot írtak, ami megidézi a '70-es évek rock zenéjét, viszont a hulláját nem kaparja elő.

 Alig telt el egy év és kijöttek a második lemezzel (Slow Season). Már itt is észrevehető volt a kapkodás, mivel hiába sorakoztak jó dalok, nagyon jók mégse lettek. Még míndig nem volt se dohos, se poros, csak valahogy nem lett kerek a történet. Azóta ismét eltelt egy kis idő, úgy 6-7 hónap és újra van itt valami tőlük. Elképzelhető, hogy a mostani trendet meglovagolva a kiadó nagyon erőltette az új lemezt, de a Riding Easy Records nem hiszem, hogy divatból tenné, amit tesz, ismervén az eddigi dolgaikat. 

 Meghallgattam az egészet, mármint a Westinget. Nagyon jól kezdik az albumot és gyakorlatilag be is fejezik, se éle nincs se...tompulata(?). Szóval zörög valami a hangszóróban, de ennyi. Nem vártam volna tőlük egy újabb Mountains-t, de maradandóbbat mindenképpen. Ezek a dalok szerintem azok, amik lemaradtak a z előző két lemezről és mivel nem volt jobb dolguk, kiadták őket Westing címszó alatt. Mondjuk a borítót se gondolkozták túl a srácok. A fiam és a lányom ötletesebb lemezborítót tud készíteni, pedig még csak öt évesek. 

 Hallgassátok, ha akarjátok, de én maradok a Mountains-nál. AMEN!

 Megmondom őszintén, ritkán hallgatok spanyol ajkú zenéket. Főleg Stonert nem. Az én fülemnek valahogy nem tetszik. Ahhoz, hogy belehallgassak egy ilyen dalba, valami nagy extrának kell lennie. Kipihent legyek, ne legyen más hallgatni való, esetleg baromi jól összeálljon az énekdallam és a zene. Az utóbbi lehetőségnél azonban napokig ki se kerül a lejátszóból az adott korong. 

 A Demonauta Chile vékony, ám de hosszú földjének szülötte. Ennek megfelelően spanyolul énekelnek..is. Akad azért angol dal is, igaz nem sok, talán egy vagy kettő. Nem is ez a lényeg, hanem az egésznek a hangzásvilága. Az egész olyan, mintha a Kyuss-t egy működő porszívón keresztül hallgatnád. Annyira le van torzítva minden, amennyire a jó ízlés megengedi, sőt azon is túl egy kicsit. Általánosságban középtempósra sikeredett a lemez, néhol egy csipet lebegéssel és álmodozással. Igazából azért nem is zavaró a nyelvezet, mert az ének szerintem nincs annyira előtérbe tolva és ez hasznos. Olyan mintha nem is lenne. Max, mint egy önálló hangszer.

Én úgy tartom őket számon, mint egy radikális Kyuss tribute bandát. Imádom ezt a fajta szőrös, poros hangzást, amit csak az tud játszani aki sivatagi homokot eszik és Black Sabbathot iszik, Kyuss-t szív.

Bandcamp. AMEN!

Bevallom, hogy az első Foghound nem hogy elment mellettem, de még a látóterembe se került be. Most a második lemez, a The World Unseen is csak azért akadt meg nálam, mert küldtek egy promóciós csomagot. És milyen öröm ez számomra. Ilyenkor mindig fogadkozok, hogy nem fogok elmenni még a legsemmitmondóbb lemezborító mellett sem ( Milyen gyarlóak vagyunk, hogy egy lemezborító alapján adunk esélyt a zenekarnak!), de ahogy lenni szokott, általában nem betarthatóak ezek az ígéretek. Az ember ideje szűkös, az új bandák, új lemezek pedig az internetnek hála napi szinten is tömérdek. Pláne, ha nem vagy szemellenzős zenehallgató.

 A borító egy átlagon aluli Thrash Metal zenekar színvonalát idézi, köszönhetően Bill Kole munkájának. Aztán jött a hideg zuhany negyven fok melegben! Először aztat hittem, hogy valami csoda, esetleg hoax folytán az új Corrosion Of Conformity-t hallom, de aztán megnyugodtam. Semmi beugratás nincs itt, csak Mike Dean keverte az anyagot Frank Marchanddal, aki többek közt olyan zenekarok mellett dolgozott, mint az Iron Man, vagy a Borracho.

 Ezzel aztán minden előítéletem a borítóval szemben elszállt. Nagyon szép lett, üdvözlöm Bill Kole anyukáját! Viszont a dalok kiválóak. Azért gyorsan átfésültem az előző lemezt is, a Quick, Dirty and High-t, ami vegytiszta Fu Manchu. Talán jobban is tetszik, mint a nagy elődök új lemeze. A World azonban már egy határozottab előrelépés, még akkor is, ha a nyitódal egy Black Sabbath témával indul. Jóízű COC és Sabbath keverék, ami szinte az egész lemezre elmondható. Nagyon húzós kis riffek sorakoznak, amikre kitűnő melódiákat építenek a gitárokkal. A ritmus szekció pedig nagyon gatyába rázza az egészet. Ja igen, ők hozták létre a zenekart is, amikor is a jó öreg Sixty Watt Shaman megtorpant, ugyanis ők ott bontották a csendet. Néha azért visszatérnek a Fu Manchu vonalhoz is, amint a video is mutatja.

Egy szó, mint száz, az új Foghound egy nagyon korrekt Sabbath örökségét ápolgató Rock/metal zenekar, aki nem rest némi kis Stoner életérzést is belevinni a muzsikájába. Bandcamp. AMEN!

Ugyan úgy, mint ahogy a blog is régen jelentkezett, úgy a Whoredizel se tegnap adta ki az utolsó anyagát. Ám de most végre berobbanunk újra a nagy, magyar zenei valóságba. He-he. Annyi a különbség, hogy a WD kicsit minőségibb teremtménnyel rukkolt elő. 

 Simán csak Whorediezel névre keresztelt album az eddigi legváltozatosabb és legmeghökkentőb dolog, ami a mester zenei vegykonyhájából kikerült. A hangzás egységes, azonban ami itt történik, az a fajkeveredés legmerészebb és legszebb példája. Most rögtön ide is dobom a Whore című dalt, ami számomra néha Ministry, néha Stoner, viszont a vokál már hol egy kis raga, hol egy kis populáris női/férfi megadallamosság. Ilyet a WD-től még nem hallottam. És hogy, hogy jön össze az ipari stoner ezekkel az énektémákkal? Tökéletesen. Ja igen, van itt színtiszta Reggae is, Incompact néven, sőt Funky is, Cooked Greens  Make The Kitchen Smell Really Funky címszó alatt. A No Time To Loose, pedig egy rádióbarát popsláger, minőségi gitárral és egyáltalán nem nyálasodó vokál témával.

 Miért pont ezekkel nyitottam? Azért, mert ezek a dalok pont úgy vannak beágyazva a többi közé, hogy oldani tudják azt a feszültséget, amit a gonosz, Stoner Sunmajic Woman kelt, vagy amit fájdalmas Aaaouhh! okoz a nihilista doomolásával. Nightcrawler már néha Modern Metal szerű, a Diezel a közepén lévő lebegéssel pedig az eddigi Whorediezel csúcsa a Thrash metalos gitártémáival. A záró tétel, a Homeward méltó zárása ennek az albumnak. Gyakorlatilag annyit mond a zene nyelvén?: Mindenki nyugodjon le a picsába! AMEN!

Bandcamp