Az egész úgy kezdődött, hogy az új Foghound album nagyon bejött, aztán mint ahogy lenni szokott meghallgattam az előző lemezüket is. A Quick, Dirty & High, ha nem is egy Fu Manchu nyúlás, de nagyon abban a szellemiségben lett megírva, amiben ők alkotnak. Nosza elő is került szinte az összes lemezük, a kezdeti hardcore (Virulence '86) szárnypróbálgatástól kezdve a We Must Obey-ig bezárólag. A 2009-es Signs... és a Gigantoid valahogy nem tetszik.
Szóval így jutottam el az Eatin' Dust-hoz. Az lehet, hogy nem ez a legjobb albumuk és nem ezen található a legtöbb ismert dal, de azért mégis csak itt van egy Mongoose! Szerintem az Eatin' Dust a legszőrösebb albumuk. Nincs pöcsmörgés, nincs semmiféle melegség. Itt por van, amit meg kell ennünk, különben öri-hari. Mindemellett a leglazább albumuk is. Hallgassuk csak meg a Living Legendet, vagy az Orbitert. Még a Mongoose-nál is lazábbak. A Shift Kicker pedig már kacérkodik a noise-punk-kal. A Godzilla pedig a doomosabb tempójával nálam abszolút kedvenc.
Az Eatin' Dust számomra mindaz, amit a Fu Manchu közölni akar a hallgatósággal. Az esszencia. A húslevesben főlő velőscsont, a többi pedig a köret, ami nélkül nem tud létezni egy kellemes vasárnapi ebéd. Ja igen, a Written in Stone pedig a pálinka, amivel szét lehet csapatni a zsírt a végén! AMEN!
