Budapesten, A Kínaiban (1095 Budapest, Soroksári út 58., Blue Jam próbatermek) lép fel két tökös svájci banda (Dirty Sound Magnet és Black Widow's Project) szeptember 11-én. A Dirty Sound Magnet már járt Magyarországon, 2010-ben Pécsen adtak koncertet, ahonnan nagyon jó visszajelzéseket kaptak. Minthogy egyik tagjuk magyar ősökkel is rendelkezik, így idén Pécs mellett Budapestet is felírták a kívánságlistára.

A Svájcból érkező Dirty Sound Magnet pol-beat együttes 4 éve alakult, és ahogy fentebb említettük, frontembere pécsi gyökerekkel rendelkezik. Aki többet szeretne róluk tudni, annak figyelmébe ajánlom a korábbi bejegyzést róluk. Hajrá, fiatalok!

Nem elfelejteni tehát: találkozó 2013. szeptember 11. A KÍNAIban! (bejárat a zöld nyílnál!)

A pornó pont olyan, mint a zene. Ugyanúgy vannak benne kötelező elemek, például a zenében ugye a kiállás, a pornófilmekben az orál. Aztán az arcok, akik viszik az ipart: Sasha Grey, Jenna Haze, Hobo, Johnny Garcia, Marc Dorcel, Ozzy (igazad volt Dávid, Sasha Grey és Hobo tényleg nem szerepelt soha egy kontextusban, és te sem velük :). Nélkülük egy nagy semmi lenne az életünk, az kurvára biztos. Az iménti felsorolásban próbáltam a legjobbakat leírni, de szót kell ejteni arról is, amit a tejesdoboz alján találsz, ha szétbontod. A pasztőrözött dzsuváról. Random kattints valamelyik szexvideó oldalon, és megtalálod. A zenében kicsit más a helyzet: Amikor valami epikus méretű shittel hoz össze a youtube, vagy a e-leveles fiók, úgy érzem, mintha egy idiótával kommunikálnék. Nagyjából értem, mit akar mondani, de a kódolásba valami hiba csúszott, és nem tudom dekódolni. És ez csak a dzsuva-hegy teteje. Az igazi, pasztőrözött, előmelegített szart bármikor megkaphatod a billboard bármelyik listájáról. Érdemes a country top 100-al kezdeni, mert ha varázsmérges gombát ettél, megúszod a gyomormosást.

   De száz szónak is egy a vége, hoztam nektek egy szexi, nyár végi stoner zenei válogatást. Én azt mondom, bassza meg az új btk., hívjátok át Mary Jane-t és relax.

   150%-os fuzz, visszakettőpadló zene. Pszichadelikus partikon kötelezővé tenném a kicsit retardált nevű olasz Lizard Queen-t. Egyszerűen imádom ezt a széttorzított gitárt, ami nem más, mint egy Fender Jaguar rákötve egy Korg AX3000g effektre. Amikor ezt a számot hallgatom, városon belül a szokásos 70 helyett legalább megyek 80-nal. Még fuzzzzzt! Itt a cucc, jobb minőségért katt a bandcamp linkre. Ha tetszik, azt úgy jelezheted az együttesnek, ha nyomsz egy lájkot, ide.

A Queens Of The Stone Age-t 2009 után idén újra láttam élőben; a Volt Fesztiválon egy rövidebb, de nagyon élvezhető műsort adtak elő. Bizonyos szempontból úgy érzem, hogy semmit sem változtak az évek során, de ez mégsem igaz. Inkább külön kell választani magát a zenekart és a zenét. Az ugye ismert dolog, hogy egyvalaki van ott a kezdetektől. Josh Homme szépen adagolta a változásokat kisebb-nagyobb formában amit az új partnerek is kiegészítették saját stílusukkal, és jól jött a The Desert Sessions is, hogy még színesebb legyen az egész. Az első három lemezzel "lezártnak" tekintik a Kyuss érát, és a Lullabies to Paralyze albummal belekezdett abba, amit most is hallunk.

Saját fejem után megyek, és akkor is jónak tartom a Like Clockwork-öt, ha ezt Josh Homme már nem is Stoner Rocknak tartja. Ez részemről teljesen mellékes. Viszont, hogy ne keveredjek ellentmondásba önmagammal, tényleg mindegy, hogy mi a stílus neve, ez a Queens Of The Stone Age. Mivel ők vezettek bele a mai mivoltomba, a különleges, kiemelt helyük mindig is megmarad nálam, és természetesen némi elfogultság is társul ehhez. Már az elején is tudtam, hogy hosszú lesz az út, amit velük bejárhatok, így a lemezeket két irányban kezdtem el begyűjteni. A Songs For The Deaf volt az első, azt vagy 2005-ben a LTP, vagy még valamikor 2003 és 2004 idején a Rated R követte, de egészen a Blues For The Red Sun-ig eljutottam visszafelé. Az Era Vulgarisnál meg már nem is volt kérdés, hogy kötelező beszerezni.

Idén meg itt van a ...Like Clockwork. Egy olyan album, ami még beleillik a sorba, de megint más lett. Az Era Vulgaris féle "Sick Sick Sick" átértékelődött, és egy másfajta beteg hangulat járja körül az összes számot. Ez a betegség is mindig benne volt talán a zenében, de most felerősödve tapasztalhatjuk meg. Egy olyan képi világ is társul hozzá, ami tovább érezteti velem, hogy milyen lehet a hangulatuk, de ahogy a koncerten is lehetett hallani, ott van benne a régi betegség, ami még a Kyusstól öröklődött. Nem vetik le magukról véglegesen, ezért érzem úgy, hogy a változás nem teljes. Az If I Had A Tail, az I Appear Missing és a My God Is The Sun számok favoritok lettek, hát igen...

 Aspen - Winds of Revenge

Az Aspenre már hivatkoztam jó pár hónappal (sőt, másfél évvel) ezelőtt, amikor a Killimanjaroról írtam. Ha még eddig nem sikerült volna magatoktól rátalálni, hát íme.

Az Aspen zenéje instrumentális betyárkodás portugál módra, ami például hasonlít a Maize zenéjére, azonban itt kevesebb a pszichedelia, cserébe sokkal több a határozottság, a keménység. Ügyesen kidolgozott riffek végig az ötszámos Winds of Revenge című albumon, melyet néha a progresszív hatás valamint egy kis Karma To Burn érzés jár át. Remek hangzása van szerintem, értem ezt mind a minőségre, mind a hangszerek megszólalására.

Szóval, csak hogy jól induljon a hét, hallgassátok meg! (borító alatt a link)