Nemrég keresett meg minket a Red Alert zenekar.  Először is olvassátok el, mint mondanak magukról.

"A korábbi események már nem igazán lényegesek!  2009-ben Hajdúszoboszlón kezdett el kialakulni a jelenlegi formáció, ugyanis csatlakozott a bandába Kocsis Csabi dobos kolléga, akivel azóta is vállvetve koptatjuk a deszkákat. 2010-ben beszállt Hódos Csabi, aki a ritmus gitárt nyúzta. Ettől kezdve elég gyökeres változáson esett át a zenei irányzatunk! A két fiatal Titánnak köszönhetően (Csabákok) elindult egy elég határozott Stoner vonulat, amit még egy erőteljes előadásmód is kiegészített. Ettől kezdve a klub koncertek energiaszintje egy egy erőműével vetekedett.  Mondhatni, hogy a Red Alert régóta keresett ösvényre lépett! A négy tag különböző zenei érdeklődésének köszönhetően minden nótában több stílus fedezhető fel egyszerre.

A banda 2011-ben készítette első 4 számot tartalmazó demó felvételét Pokolból címmel! Ez még csak szárny próbálgatás volt, de így is született egy-két remek dal (Kocsma Rock, Pokolból). Ezt az idén fogja követni egy kis lemez melynek címe még nem született meg. Várható megjelenése Augusztusban lesz.

Végezetül csak annyit, hogy ROCK BELÉTEK!!!"

Nem sok időm van mostanában zenét hallgatni, és ami van az is csak a munkába be, illetve elfele a buszon. Többször is átgondolom ezért, mit hallgatok. Amit elsőre nem fogad be a fülem, azt már ugrom is át és jöhet a következő. A Red Alertre viszont duplán is kivánxcs voltam. Először is a képek alapján úgy néztem, tapasztalt zenészekről van szó és az manapság hazai szinten elég ritka. Másodszor pedig a számcimek után arra jutottam, magyarul vannak megirva a szövegek. Sokak szerint a Rockzene és az angol nyelv úgy passzol egymáshoz, mint kutyaszar a Pesti flaszterhez, én azonban nem feltétlenül osztom ezt a nézetet. Valóban  könnyebb angolul rikácsolni, de azért van egy két magyarul megirt üditő kivétel is.

Szóval már előre vártam a reggeli buszozást, hogy hallgathassak egy kis magyar rockot. Az első taktusoknál visszarepültem 1989-be a legendás Golgota utcai Fekete Lyuk illemhelyre. Ott éreztem utoljára azt a fajta lelkesedést, lendületet és összetartozást, amit a Red Alertnél is érzek. Igen akkoriban még a Tankcsapda is egy olyan suttyó zenekar volt, aki előtt öt ember tombolt, akik közül három azt se tudta, hol van, a másik kettő, meg családtag volt, vagy haver. 

A Red Alert nagyon jó magyar szövegvilággal rendelkezik, és a zenei is tökéletesen passzol hozzá. Direkt, mint egy haslövés. nem teketóriáznak, küldik, ami kell, azt jóvan. Nincs mellé ugatás és ennek a zenének ez a lényege. Érezd jól magad, mulass, csajozz, lazulj már le egy kicsit. A Wackorhoz tudnám hasonlitani. Megveszed a lemezt, meg is hallgatod egyszer-kétszer, de aztán már olyan, mintha már régóta ismernéd és már nem nagyon veszed elő. Inkább elmész a koncertre, mert tudod, hogy amit ott kapsz az többszöröse annak a dózisnak, amit a lemeztől kapsz. Az biztos, hogy aki elkeveredik agy Red Alert koncertre, az nem ússza meg ép bőrrel. Annak leszakajtják a fejét, a csajokról meg lepattan a bugyi, a többit meg már nem is merem elképzelni, nem még mondani...

Hallgasátok meg, mert nagyszerű kis anyagot tolnak elénk, de aztán mars a buliba, mert meghágnak a kutyák, ha nem! 

Soundloud

AMEN!

Ismét egy vendégposzt, ezúttal Aiwass jóvoltából. Élvezzétek:

Egyre ritkábban fordul elő hogy első hallásra beleszeretek egy-egy előadóba,de az Uncle Acid-el ez szerelem volt első hallásra. Ebben a zenében megkaptam azt amire mindig vágytam,amit mindig szerettem volna kapni ettől a műfajtól.

Tehát ez a harmadik cucc a sorban,letisztultabb mint az elődjei,kiveszett némi kosz de szerencsére közel sem steril. Minden album egy idő és hangulati utazás vissza a 60-as évek sötét éjszakáiba,minden hang és riff tovább és továbbvisz sötét macskaköves,esőáztatta ódon mellékutcákon és sikátorokon. Ez a harmadik,logikus lépés,a harmadik szeánsz.

Rójuk a mocskos,rejtett utakat,ajkainkon gonosz mosoly,agyunkban és ereinkben dolgoznak a savak,lelkünkben véres vágyak,orgiák,fekete misék. Visszakapjuk a régi okkult horrorfilmek sötét erotikáját,az alagsori horror-mozik félhomályát,az ős Sabbath legsötétebb pillanatait,de úgy ahogy eddig még soha.

Szeretem a sötét zenéket,de nem a black metal hisztérikus erőlködését,sem a gótok giccseit. Az Uncle Acid And The Deadbeats egy árnyalata az igazi sötétségnek,áporodott riffjeik és hangzásuk balzsam az ember hallójáratainak,és még egy kriptában is széles vigyorra késztet,vagyis leginkább ott.

Ezen az albumon már kevesebb az üresjárat mint az elődjein,kevesebb az unalom, több a riff,összeszedettebb, érettebb lett a zene,de a hangulat megmaradt,tökéletes aláfestő zene egy olyan időutazáshoz amit talán ki lehet hagyni,de nem érdemes.

Aiwass

Van még egy 2012-es el(le)maradásunk, ezúttal Svédországból. Ezt az anyagot is a Bilocations Recordtól kaptuk, érdemes lesz rájuk , illetve az általuk pártfogolt bandákra.

A Mamont zenekar igazi rokkzenét tol, érződik a 60-70-es évek felfogásának a jelenléte, agyonfuzzolt bőgő, gitárok teszik stoner fülnek befogadhatóvá ezt a zenét. Érdemes megpróbálni.

Photos by Anders Birger (andersbirger.photoshelter.com)

Két tagú Dán zenekar, a 60-as 70-es évek (fuzz) hangzásával és dalaival. Van itt rendesen shake, sivatag gitár, zongora, psychedélia, csirimp-csörömp, taps, csörgődob, lazaság és rokknroll. Héhéhéhééjjj! Izgalmas, hallgassátok!

 http://bitethebulletmusic.com

.

 
Bien János, azaz Yell ezúttal is színvonalas írással gazdagította blogunkat :

.

.

Tagok :

Jussi "Iron Hammer" Myllykosk – Bass

Gareth Millsted – Drums

Kimi Kärki - Guitars

Chritus - Vocals


 .
Tracklist :

01. Sign of Osiris Slain 06:28

02. The Answer 04:15

03. Child Witness 09:22

04. Between the Blue Temple and the North Tower 09:33

05. Sinking City 06:42

06. Endless November 07:07

07. Sign of Osiris Risen 14:56

.

2008-as megjelenésekor, a Fear No Pain c. bemutatkozó Lord Vicar album azonnal meggyőzött. A finn doom bandában nyilvánvaló volt a potenciál. Dalaikban az egyértelmű Black Sabbath hatás mellett, ott sorjáztak a saját ötletek és az egyéni hangulatok. Így már kiváncsian nyúltam a 2011 elején megjelent splithez, amit a Griftegárd  nevű svéd doom formációval jegyeztek közösen. Ezen a kislemezen a Lord Vicar akkorát villantott a DoYou Believe c. The Cardigans feldolgozással, hogy a dal azóta is a leghallgatottabb, kedvenc metal dalaim közé tartozik!!! Persze könnyen megmagyarázza a magas színvonalat, ha megtudjátok, hogy a banda tagjai neves és klasszikus doom bandákból jöttek össze. Elég ha csak megemlítem Chritus Saint Vitusban és Count Ravenben és Kimi Kärki Reverend Bizarreban eltöltött éveit! Persze ez azért nem mindig garantálja a magas kreatív színvonalat.

A 2011 végén megjelent második, Signs of Osiris című albumukat már felfokozott várakozás előzte meg részemről. Első hallgatásra is nyilvánvaló volt, hogy a zenekar megmaradt a klasszikus doom és heavy metal keskeny ösvényén, amit olyan rokonlelkű bandák munkásságával lehet párhuzamba állítani, mint a Pentagram, a Trouble (oh Atyám, mennyire várom már az új albumot!), vagy a Witchfinder General. Elöljáróban tegyük rögtön hozzá :  itt szó sincs utánérzésről! Az egész alkotás megáll a saját lábán, nincs szüksége arra, hogy bármit átemeljen más bandák ötleteiből.

Thoth a Mesterem! Az atlantiszi mágus alapjaiban változtatott az életemen. A fehér mágia és a titkos tanok beavatott főpapja, Atlantisz bukása után azt a parancsot kapta, hogy alapítson új birodalmat és mentse át a Tudást Egyiptom földjére. Ez a Tudás (amit Thoth a Tabula Smaragdinában foglal össze) lesz később a hermetika és az alkímia alapja is. Később egybeolvad a keresztény és perzsa misztikával, majd egyik fő hatása lesz a gnosztikus tanoknak. Ha ezt a tudást önös és ostoba célokra használod fel, máris a fekete mágia tárgyköréhez érkezel. Leszögezem,ezt határozottan nem ajánlom senkinek. Hűen megmaradok magam is a Fény oldalán. Amikor megláttam a lemez címét, azonnal éreztem, hogy nekem szól. Oziriszt leginkább a halottak és a túlvilág isteneként azonosítják a mitológiában, aki bíró és egyben életadó Úr is. A Lord Vicar, Ozirisz szimbólikus példájával, a halál és az újjászületés misztériumát járja körül. Szerencsére nem a végletesen sötét erők befolyása alatt teszi mindezt. Ennyit az üzenetről, hiszen nem is feltétlenül kell mindezt tudni ahhoz, hogy a nagylemez élvezhető legyen.

 A dalok hangulatát híven tükröző borítóba csomagolt albumot keretbe zárja a Sign of Osiris Slain és az epikus Sign of Osiris Risen. Az elsőben a szép akusztikus bevezetés egy hősies riffelős dallá változik, közepén egy misztikus és súlyos belassulással. Furcsa, de még Iron Maiden hatásokat is felfedezni vélek benne. Nagyon jó indítása ez a lemeznek. Sok underground bandához képest a hangzás pazar!  Dögös, kellően vastag és jól artikulált. A gitár sound a legjobb doom hagyományokat követi. A The Answer tovább fokozza a lendületet. Itt már hallható az, ami az egész albumra jellemző. Nevezetesen, hogy van egy egyéni ízű lüktetés és riffelés, amik az emlékezetes dallamokkal kiegészülve, jócskán túlmutatnak a doom határain. Ezzel fogást kínálnak a stonereknek és a klasszikus hard rock/heavy metal rajongóknak is. Ez a groove a Sinking Cityben olyan egyértelmű, hogy bármelyik stoner banda elirigyelheti tőlük. Chritus Ozzyra emlékeztető orgánuma a Child Witness komor témáiban teljesedik ki. Ez a dal a Paranoid korszakos Hand of Doom felépítését és hangulatát idézi, de mégsem lehet kópiaként tekinteni rá. Van a bandában annyi egyéniség, hogy ezt is megússza. Az anyag közepén van még egy hosszabb lélegzetű dal, a Between the Blue Temple and the North Tower. A sokféle hangulatot felvonultató dal, dicsőséges és trappolós főtémáját remekül ellenpontozza a Vol.4 atmoszféráját idéző újabb Sabbath-hangulat. A teljesen akusztikus Endless November nyugodtságában ott van a visszafojtott feszültség is. Ünnepélyesség, szomorúság, fájdalom, félelem és szépség egyaránt a sajátjuk, akár egy dalon belül is. A zenével remekül bontják ki a szövegekben rejlő hangulatokat. Mindezt a majdnem 15 perces, epikus zárótétel mutatja meg a legnagyobb teljességében. A 7. perc után kezd kibontakozni az a téma, ami a legcsodálatosabb számomra. Csak a Pentagram zenekar klasszikus és ősi, Windmills and Chimes című dalával tudom párhuzamba állítani. Abban a csodában van (amit nemrég a Last Rites c., zseniálisan sikerült albumra újra felvettek ) ehhez hasonló, mágikusan fogós, elemelni képes gitárjáték. Végig ráz a hideg! Katartikus felépítésével, változatos témáival a Sign of Osiris Risen tökéletesen zárja keretbe ezt az elbűvölően szép albumot.

.

.

.

Facebook

.

Myspace

.
Metal archives

.
Youtube

.

.