.
Bien János, azaz Yell ezúttal is színvonalas írással gazdagította blogunkat :
.
.
Tagok :
Jussi "Iron Hammer" Myllykosk – Bass
Gareth Millsted – Drums
Kimi Kärki - Guitars
Chritus - Vocals
.
Tracklist :
01. Sign of Osiris Slain 06:28
02. The Answer 04:15
03. Child Witness 09:22
04. Between the Blue Temple and the North Tower 09:33
05. Sinking City 06:42
06. Endless November 07:07
07. Sign of Osiris Risen 14:56
.
2008-as megjelenésekor, a Fear No Pain c. bemutatkozó Lord Vicar album azonnal meggyőzött. A finn doom bandában nyilvánvaló volt a potenciál. Dalaikban az egyértelmű Black Sabbath hatás mellett, ott sorjáztak a saját ötletek és az egyéni hangulatok. Így már kiváncsian nyúltam a 2011 elején megjelent splithez, amit a Griftegárd nevű svéd doom formációval jegyeztek közösen. Ezen a kislemezen a Lord Vicar akkorát villantott a DoYou Believe c. The Cardigans feldolgozással, hogy a dal azóta is a leghallgatottabb, kedvenc metal dalaim közé tartozik!!! Persze könnyen megmagyarázza a magas színvonalat, ha megtudjátok, hogy a banda tagjai neves és klasszikus doom bandákból jöttek össze. Elég ha csak megemlítem Chritus Saint Vitusban és Count Ravenben és Kimi Kärki Reverend Bizarreban eltöltött éveit! Persze ez azért nem mindig garantálja a magas kreatív színvonalat.
A 2011 végén megjelent második, Signs of Osiris című albumukat már felfokozott várakozás előzte meg részemről. Első hallgatásra is nyilvánvaló volt, hogy a zenekar megmaradt a klasszikus doom és heavy metal keskeny ösvényén, amit olyan rokonlelkű bandák munkásságával lehet párhuzamba állítani, mint a Pentagram, a Trouble (oh Atyám, mennyire várom már az új albumot!), vagy a Witchfinder General. Elöljáróban tegyük rögtön hozzá : itt szó sincs utánérzésről! Az egész alkotás megáll a saját lábán, nincs szüksége arra, hogy bármit átemeljen más bandák ötleteiből.
Thoth a Mesterem! Az atlantiszi mágus alapjaiban változtatott az életemen. A fehér mágia és a titkos tanok beavatott főpapja, Atlantisz bukása után azt a parancsot kapta, hogy alapítson új birodalmat és mentse át a Tudást Egyiptom földjére. Ez a Tudás (amit Thoth a Tabula Smaragdinában foglal össze) lesz később a hermetika és az alkímia alapja is. Később egybeolvad a keresztény és perzsa misztikával, majd egyik fő hatása lesz a gnosztikus tanoknak. Ha ezt a tudást önös és ostoba célokra használod fel, máris a fekete mágia tárgyköréhez érkezel. Leszögezem,ezt határozottan nem ajánlom senkinek. Hűen megmaradok magam is a Fény oldalán. Amikor megláttam a lemez címét, azonnal éreztem, hogy nekem szól. Oziriszt leginkább a halottak és a túlvilág isteneként azonosítják a mitológiában, aki bíró és egyben életadó Úr is. A Lord Vicar, Ozirisz szimbólikus példájával, a halál és az újjászületés misztériumát járja körül. Szerencsére nem a végletesen sötét erők befolyása alatt teszi mindezt. Ennyit az üzenetről, hiszen nem is feltétlenül kell mindezt tudni ahhoz, hogy a nagylemez élvezhető legyen.
A dalok hangulatát híven tükröző borítóba csomagolt albumot keretbe zárja a Sign of Osiris Slain és az epikus Sign of Osiris Risen. Az elsőben a szép akusztikus bevezetés egy hősies riffelős dallá változik, közepén egy misztikus és súlyos belassulással. Furcsa, de még Iron Maiden hatásokat is felfedezni vélek benne. Nagyon jó indítása ez a lemeznek. Sok underground bandához képest a hangzás pazar! Dögös, kellően vastag és jól artikulált. A gitár sound a legjobb doom hagyományokat követi. A The Answer tovább fokozza a lendületet. Itt már hallható az, ami az egész albumra jellemző. Nevezetesen, hogy van egy egyéni ízű lüktetés és riffelés, amik az emlékezetes dallamokkal kiegészülve, jócskán túlmutatnak a doom határain. Ezzel fogást kínálnak a stonereknek és a klasszikus hard rock/heavy metal rajongóknak is. Ez a groove a Sinking Cityben olyan egyértelmű, hogy bármelyik stoner banda elirigyelheti tőlük. Chritus Ozzyra emlékeztető orgánuma a Child Witness komor témáiban teljesedik ki. Ez a dal a Paranoid korszakos Hand of Doom felépítését és hangulatát idézi, de mégsem lehet kópiaként tekinteni rá. Van a bandában annyi egyéniség, hogy ezt is megússza. Az anyag közepén van még egy hosszabb lélegzetű dal, a Between the Blue Temple and the North Tower. A sokféle hangulatot felvonultató dal, dicsőséges és trappolós főtémáját remekül ellenpontozza a Vol.4 atmoszféráját idéző újabb Sabbath-hangulat. A teljesen akusztikus Endless November nyugodtságában ott van a visszafojtott feszültség is. Ünnepélyesség, szomorúság, fájdalom, félelem és szépség egyaránt a sajátjuk, akár egy dalon belül is. A zenével remekül bontják ki a szövegekben rejlő hangulatokat. Mindezt a majdnem 15 perces, epikus zárótétel mutatja meg a legnagyobb teljességében. A 7. perc után kezd kibontakozni az a téma, ami a legcsodálatosabb számomra. Csak a Pentagram zenekar klasszikus és ősi, Windmills and Chimes című dalával tudom párhuzamba állítani. Abban a csodában van (amit nemrég a Last Rites c., zseniálisan sikerült albumra újra felvettek ) ehhez hasonló, mágikusan fogós, elemelni képes gitárjáték. Végig ráz a hideg! Katartikus felépítésével, változatos témáival a Sign of Osiris Risen tökéletesen zárja keretbe ezt az elbűvölően szép albumot.
.
.
.
.
.
.
