Na most meg hová kulázzak? Boudain? És akkor mi van? Szar név, szar borítóval. Szürke háttér, fekete kocával. Lehetne akár egy Hús és Hentesárú szaküzlet cégére, vagy akár valami Húsipari főiskola szamizdat kiadványának a puhafedeles borítója is. Na jó jöjjön.

 Valahogy ezzel a kiadvánnyal is úgy inditottam, mint a Rainbows Are Free lemezével, azzal a különbséggel, hogy az amolyan tucat proto szarral indított, ez meg tucat sludge szarral. Aztán a Slaveman vett egy nagy bukfencet és a dal elkezdett élni a második perctől. előjött belőle valami iszonyat lazaság, lehet akár groovnak is mondani, ha nem lenne mégis alapvetően sludge, ami itt történik. Swampsludge? Lehet. A gitár olyant, de olyant játszik, hogy még a legelszántabb 3+2 rajongóknak is elcsöppen a nyáluk. Ízeset, mint a menzás bukta. Sajnos a Moonshinin' visszasüllyed abba a szürke mocsárba, ami már nem érdekes, úgyhogy ugorjunk át inkább a King of The Cosmosra. És ismét jön az a fajta délies lábrázás, amit csak azok tudnak, akik ott is szölettek, sőt akiknek a nagyapjuk is ott született. Mellékesen megjegyezném, hogy néha-néha azért a Prong is eszembe jutott a Kozmosz Királyát hallgatva. Trailerpark pedig hiába hozza a lassú szutykot, mégis ott érzed a bőröd alatt a mocsarak piócaszagú hidegrázását, meg a kockásingesek degenerált ellenszenvét. Tökéletes. És hát a Kalifornia se a napsütésről szól. Ez a blues alapokra kiokádott szörny inkább valami sötétebb Kaliforniát fest le, amit sem turista, sem átlag amerikai állampolgár nem tapasztalhat, mert vagy nem engedik neki, vagy mert a Sötétség nem engedi. 

 A ZZTop cover, a Just Got Paid tökéletesen igazolja, hogy ez a fajta Sludge, Blues alapokon nyugszik. Érdemes tehát odafigyelni erre a brigádra, a The Boudain-ra. Arckép.

AMEN

Bostonba költözvén első dolgom volt megkeresni hol lakik a helyi rákendról. Főleg, hátha egy zenekar is összejönne, ahol végre leakaszthatnám a Fendert és visszaszoknék az öthúr morzsolására. Az előbbivel az volt a baj, hogy mind a Cortez, mind a Elder szűkmarkúan szórják mostanában a koncerteket, főleg, hogy az Elder Európában mereszti a seggét.  Az utóbbival pedig az a baj, hogy Boston tele van sztk szemüveges skinnyfarmerben legénytollat növesztő anorexiás kis hipszter faszkópékkal, akik már kőkemény 3 hónap gitártanulás után együttest alapítanának. Ez a választék. Wannabes? Aint-no-gonnabes.

Így hát mint szomjazónak egy korsó jégvirágos ser, úgy landolt postaládámban Viktor barátomtól az Asphalt Horsemen első albuma. Kíváló magyar áru, kétség sem fér hozzá, fényévekre van mindentől ami mostanában támadta a fülem.

A zenekar 2010-ben Gödöllőn alakult, öreg motorosok által, akik tudják mint csinálnak. Hiába no Nicodamien mágus már akkor kiszúrta őket. Lőrincz Károly vokál/gitár, Matyasovszky Géza gitár, Megyesi Balázs bőgő, Farkas Gergely dob, akit 2012-ben Bencsik István váltott.  Ismerősen csengenek a nevek? Nem csoda, kiváló alapanyag volt a Mood, Zeus Flash, Stereochrist, Notre Dame és Snakebite háttér.  Jegyezzétek meg a őket, mert ha nem ismeri meg ezt a zenekart ország-világ, akkor velünk van a baj. Influenciában ott a Black Stone Cherry, Hellyeah, vagy akár Skynyrd, de mégis sikerült új lendületes hangzást találni, ami manapság ebben a műfajban piszok nehéz

“Hát ez készen van” felkiálltással pergettem a számokat, örök kritikusként keresvén az Achilles sarkot, a gyenge pontot, de nincs. Teljesen egyben van. Minden számban megvan ami megmarad a füledben és rabul ejt. A vokál a “Wasting Time” ban, a kapós riff a “Change”-ben, a “Ride on” közben simán tolnám ki a motort a fészerből. A Memories-on konkrétan beszartam, főleg a basszer eszement szeletelése ütött ki. Az egész album alatt mesterien rejtik el a hegedűt, a dorombot az amcsi poros préri díszletei mögé, így lesz az egész friss primőr magyar áru. Az epikus “The reason” örök kedvenc lesz, gondoltam amíg meg nem hallottam a “Grip On”-t. Nem sorolom, profi hangzás, profi ének, hibátlan hangulat. Letettem a hajam, és visszatettem a Fendert a falra, ezek után már úgy sincs hova tovább. 

 fész

web

hangfelhő

teljes album

Sokáig ért. Főleg, mert abszolút protorock-kal indít a lemez. Azt meg nem szeressük. Úgy dobtam félre az egészet, mint a ruszki katona a taknyát. Ne már, egy újabb Wolfmother. Aztán bringáztam egyet a jó időben és már semmi hallgatható nem maradt a telefonomon, jobb híján maradt ez. Nem volt mese, végig kellett hallgatnom, hacsak nem akartam leszállni menet közben és lekapcsolni. Nem akartam. Jól tettem. Egyszer csak meghallottam valamit...erre már odafigyelt a tudatalattim, de nagyon. Annyira, hogy meg kellett állnom egy kocsmánál és innom kellett egy sört.  Hagytam, fejlődjön ki a kicsike, aztán jött minden magától, sör stb. Újra elkezdtem hallgatni és elindultam hazafele, jól éreztem magam.

 Az a bizonyos dal a Cadillac volt. Ahogy elkönyveltem magamban egy újabb semmit mondó bandát, úgy esett le az állam erre a desert/stoner rock balladára, pláne egy ekkora énekkel megtoldva. Ezek után már a heavy metal/sleaze már üdítő volt. Nagyszerű elegye a glam rocknak, a heavy metalnak és a punknak. A Burn And Die pedig középtempósan okádja magából a nagyszerű blues riffet. Az utolsóra, a Comet-re, meg akkorát lehet bugizni, mint egy Vidám Vasárnap after partyn. 

 Ezek után, azt mondom, hogy, ha túllendülsz az első két dal dögunalmán, akkor nem állíthatja meg semmi ezt a nagyszerű albumot, hogy belefúrja magát az agyadba. Elő a sört és az unicumot. Szóljon, aki mer. Egyébként itt a face

AMEN!

Ezt a bejegyzést fél éve kezdtem el. Ez alig tesz ki egy század másodpercet a modern emberiség (tűz) történelméből, ha azt 1 évnek vesszük. Gyakorló matematikus kollégák kerüljék a gúnyos megjegyzéseket, nem számoltam ki, ez csak egy hasonlat. Érdekes a szóra mutató wikipedia szócikk, ami kicsit összezavar, amikor a hasonló szóval magyarázza a fogalmat. Mi látsz, amikor egy erdőt nézel? Fákat, aljnövényzetet, esetleg gombákat, ha elég LSD a szemed. Pedig az erdő csak egy fogalom, csak a fák és a füvek léteznek. Az erdő, a történelem, de még talán az említett wikipedia cikkben szereplő fogalom is különös viszonyban áll egymással. Az ember teremtette őket. A hasonló dolgok egy olyan dolgot alkotnak, amiket könnyebb egy olyan szóval kifejezni, ami elvonatkoztat magától az észleléstől. Szerintem ez a tudatossággal jár. Valamikor, úgy egymillió évvel ezelőtt valamelyik ősöd rövidebb szavakat keresett, hogy hatékonyabban tudjon vadászni. A Te ősöd, és az enyém, a szomszédodé, a köcsög szomszédodé, érted? Nem mondom azt, hogy nincs Isten, hogy nem volt teremtés, de egyszerűsíteni sem akarom a mondanivalómat. Lényegtelen, hogy én mit gondolok, az a fontos, amit te gondolsz, amikor felteszik neked a kérdéseket. És a tudás is fontos. Nem  a lexikális, vagy az absztrakt (damnn...) tudás, hanem, hogy tudd, kiváltság, hogy erre válaszolhatsz. A korszak adta neked ezt, amiben élsz, amikor szabad azt mondanod amit akarsz, amikor felülemelkedhetsz a reklámok kondicionálta szub-személyiségeden, amikor láthatod, beGOOGLizhatod, mit volt ez előtt, és TALÁN, mi lesz ez után. Az a fontos igazán, hogy tudd, hogy megteheted, hogy érsz valamit. Nekem mindenképp. Ez már több, mint a semmi.

Ezt én nem tudom ajánlani senkinek. Nem azért, mert rossz, azért mert nem lehet. Úgy értem, hogy a Nibiru albumát mindenki saját felelősségre fogyassza, de akkor két marokra. Akkor most következzen néhány mondat a gonoszról (nagy gé?), Jungról, és az utazás kontra teremtménység(???) érzés metafizikai kapcsolatáról. Ilyen nem lesz, hallgassátok a NIBIRU-t klippel csak erős idegzetűek... erre most mindenki rákattint? Nos, amit az együttes közöl az nem más, mint a jövő, ha továbbra is azt csináljuk amit most. Ezzel sem mondtam semmit, de hidd el, azzal sem mondtam volna, amit eredetileg akartam írni. Talán már látod, hogyan késztet gondolkodásra a klip és a zene. Let's ro... acid.