Délies ízű stoneres, doomos, füstölős metal. Kicsit olyan mint a King Giant, csak dinamikusabb. Nem világmegváltás, új műfajt sem találtak fel az illionis-i srácok, viszont remek dalokat pakoltak fel a lemezre:

Get Stoned!

Igaz, nem sztóner, de metál. Még csak nem is heavy, hanem Gyevi Metal, ahogy az algyői banda definiálja a zenéjét. Nem ma kezdték a srácok, és ez érződik is. Rövid bemutatkozásuk:

"A Corona Mortis zenekar két "öregrocker" otthoni zenélgetéséből formálódott zenekarrá 2013.12.29-én. 2015-ben látott napvilágot bemutatkozó anyaguk "Porba tiporva" címmel. Majd a 2016-os esztendőben tagcserék következtek. 2017 nyarán alakult ki a mai felállás.

Petrik Róbert - Ének, gitár
Tösmagi Attila - Szólógitár
Sándor István - Basszusgitár
Tóth Sándor - Dob

Az új formáció, gőzerővel vetette bele magát az új dalok írásába, és ennek köszönhetően 2018-ban, két hanganyaguk is elkészült. Az év elején "A Filmnek vége", és az év végén pedig a "Falak". Utóbbi hanganyagra pedig elkészült a zenekar első videó klipje, "A Fal" című dalra":

Április 20-án, Szegeden, a Rock Klubban láthatjátok őket a Katara társaságában.

A Band In The Pit épp annyira hiánypótló a magyar zenei undergroundban, mint amennyire nem értem az egészet. Ez az én hibám. Félre ne értsetek, amit a Band In The Pit csinál, az felülmúlja a legtöbb Magyarországi zenekar dolgait.

 Kezdjük talán ott, hogy amint ti is látjátok 1 darab, több, mint 50 perces dalból áll a lemez, ráadásul instrumentális az egész. Ez testvérek közt is hosszú és egy kicsit riasztó. Én is megriadtam tőle, hiszen én alapból a hagyományos dalszerkezetekhez vagyok ráállva és az is nehezemre esett, hogy megszokjam a doom zenekarokra jellemző hosszú dalokat. 

Ez volt a gond, hogy eleve úgy álltam neki meghallgatni a lemezt, mint egy zene számot. Nem úgy kell! Amint erre rájöttem és más füllel kezdtem el újra belemerülni az anyagba, kinyílt előttem és befogadott. A BITP utazásra invitál oda, ahová már csak a belső érzékeiddel tudsz eljutni. Egy kozmikus trip az egész. 

 

Sajnos (?)  nem lehet úgy közelíteni hozzá, hogy délután a sörözés közben, esetleg sütés, vagy házimunka alatt. Nem, a Mecoptera teljes embert kíván. Rá kell készülni Így, vagy úgy, ahogy tetszik, és végig kell utazni ezt az 55 perces sétát. Meghálálja. Ezt a cuccot még koncerten sem tudom elképzelni, nem oda való. Inkább amolyan baráti társaságban eljammelgetve, meditálva, babzsákokon mélázva. Úgy viszont nagyon tud vinni.

Hallgassátok meg bátran, de szánjatok rá időt, mert ezt az időt magatokra is szánjátok! Az anyagot a Baby Gorilla Records istápolja. AMEN!

Tavaly október óta várom az orosz Bongtower teljes anyagát. Az akkor kinyomott single a Mirage, ami az albumra is felkerült, egyszerűen lehengerelt! Mind minőségben, mind hangulatban.

 Mindig voltak és lesznek is olyan zenekarok, akik beállnak egy bizonyos stílusú sorba, hogy ott ugyan azt játszák, mint a többiek. Ez nem is baj, sőt. Nem lehet mindenki Black Sabbath, vagy Electric Wizard, de inkább ott kezdődnek a bajok, hogy sokan csak a trend kedvéért teszik mindezt. Na ők azok, akik gyatra, szar minőségben és idegenül zenélnek. Vannak azonban olyanok is, akik magukénak érzik azt a szellemiséget, ami az égész mögött áll. A hátteret, amiért érdemes ezt csinálni. Windhand, Ordos, Dead Witches, hogy csak néhányat említsek. És igen, a Bongtower is ilyen.

A két tagú zenekar mély és hangulatos zenét csinál. Leginkább valamiféle keveréket. Az énekről egyből a Dopethrone ugrik be, viszont annál sokkal nyugisabb. Zeneileg a Bongripperhez, esetleg a Sleep elvarázsolt témáihoz állnak közelebb. Mindezt megspékelve elektronikával, ipari monotonitással.  Dübörög, lüktet az egész. Pont olyan, mint  ahogy a nevéből sejtjük. Füstös, homályos, nem megfogható utazás olyan helyre, ami megnyugtat, ami befogad.

AMEN! 

 Nem is mertem gondolni arra, hogy már az év elején ennyi jó album jelenik meg. Csak a Candlemass újdonság is egy ünnep a doomstereknek, a többit meg most nem sorolnám. Elég az, hogy megjelent az Ordos nagylemeze, a The End.

 Először 2016-ban találkoztam velük a House Of The Dead Single kapcsán. nem tudtam őket hova tenni. Egyediek voltak. Doom, occult, progresszív, és sok más egyéb stílus és hangulat keveredett a zenéjükben, mégis egységes volt. Mély, komor és sötét. 

 Egy zenekar ugrott be róluk állandóan, a S:T Erik. Az énekesnek nem csak az orgánuma, de a fizimiskája is ugyanaz volt, a zenéjük hangzása, felépítése, minden egybevágott. Mintha az egyenes folytatása lenne, minden tekintetben, aminek én nagyon örülök, mert a Erik S:T nagyon egyedi és varázslatos zenét játszott. Azonban akárhogy is keresem, nem találom a kapcsolatot a két zenekar között. Illetve eddig nem találtam. Nagy meglepetésemre az új anyagon kiadtak egy dalt: Upsala (S:T Erik cover)! Ez a dal egy olyan EP-n jött ki, ami nem nagyon elérhető, kis darabszámban készült, azonban ez szerintem gyökeresen megváltoztatta volna bárki hozzáállását a doom zenéhez. Már ha meghallották volna. Az Ordos méltó emléket állított ennek a nagyszerű zenekarnak és igaz módon folytatja azt az irányt, amit ők kijelöltek!

 

Az előző albumkon kézzelfogható volt a progresszivitás, amit most a The End-en csak közvetve érzékelhetünk. Direktebb, egyszerűbb, letisztultabb lett. A hangzásról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon hangulatos és változatos album született, amit minden Doom fanatikusnak hallania kell, sőt egyáltalán mindenkinek, aki szereti azt, ha a minőség mellé kap némi hangulatot is.

AMEN!