Nincsenek füstös, mocsárszagú sludge témák. Nincsenek agyontorzított gitárok, se basszusgitárok. Nincs sátánizmus. Nincs okkultizmus. Nincs se vintage, se retro, se hippiskedő szarságok. Nincs fuzz.
Vannak remek dallamok. Vannak ikergitározások, remek szólók. Vannak remek énekdallamok és egy remek énekes, aki mindezeket ki is énekli. Van remek hangszerelés. Vannak hatalmas dalok, tele érzéssel, dinamikával és technikai tudással.
A Brazil zenekar nem egy tipikus Stoner zenekar. A hölgy hipnotikus éneke egy kicsit lelágyítja a megdörrenő riffeket. A kemény, már majdnem Heavy zene keveredik náluk az alternatív rockkal és a lebegős psy dallamokkal. Ez már a negyedik album, de szerintem ez a legkimunkáltabb. Hétvégi nyugihoz a legkíválobb.
Ezúttal Kutya a Baby Gorilla Records mindenese hozott nekünk egy kis lemezbemutatót.
1997-ben Eddie Glass (gitár) és Ruben Romano (dobok) kiváltak a Fu-manchu-ból, hozzájuk csatlakozott Mark Abshire (basszusgitár), így született meg a Nebula, a stílus egyik legjelentősebb formációja. 2010-es feloszlásukig öt nagylemezt adtak ki. Két éve alakultak újra és kezdtek el turnézni. A jelenlegi felállás Eddie Glass (gitár), Tom Davies (basszusgitár) és Mike Amster (dobok). Az új albumot Matt Lyncs (Snail) produceri közreműködésével,a Mysterious Mammal Studios-ban vették fel.
Szent Szar! Tíz év után új album a Nebula-tól? Ha mást nem a nevet eltalálták, gondoltam magamban, mielőtt megnyomtam a play gombot. Bevallom szkeptikus voltam. Annak idején Los Agelesben nekik sikerült elérniük a legnyomottabb, legbaljóslatúbb hangzást, amit a műfaj csak el tudott képzelni. Azt gondolná az ember, hogy ennyi idő elteltével nem lehet újra megidézni ezt a hangulatot, de nekik sikerült, ha nem is makulátlanul. Az album negyven három perces és kilenc nóta van rajta, a Heavy Psych Sounds gondozásában hagyta el a csillagködöt. Igaz a dalok külön-külön, nem annyira erősek, mint annak idején, de mint egész, hozza a tőle elvárt életérzést. Tavaly nyáron volt szerencsém meghallgatni, két gyöngyszemet, az akkor még készülő Holy Shit-ről, élőben lényegesen hitelesebbek voltak, mint a felvételekről, nagyon élték a dolgot, nem mondanám, hogy meglepődtem, amikor Eddie Glass torka szakadtából elkezdett üvöltözni: „Hol a faszomba vagyok gyerekek? Szétszed az MDMAaaaa!” Elképesztő energiák szakadtak ki ezekből a tagbaszakadt sivatagi veteránokból, a produkció egyszerre volt elszállós és félelmetes, nem biztos, hogy oda mernél menni autogramot kérni tőlük a buli után.
Szerencsére erről lesz alkalmad megbizonyosodni, ugyanis az ősszel szerény hazánk két városát is meglátogatják. Október 8-án, Budapesten az Analóg Music Hall-ban, 10-én pedig a Szegedi Jate Klub-ban láthatjátok őket, az Indeed és a Lemurian Folk Songs társaságában.
Az év elején jött a hír, hogy a félmeztelen szerelőlányok kedvenc zenekara a Burning Full Throttle abbahagyta a működését. Szerencsénkre azonban nem kellett sokat várakoznunk egy újabb adag ős rock/stoner anyagra, ugyanis a BFT 3/4-e ismét zenél. Muddy Roots néven folytatják tovább többé-kevésbé ugyan azt az irányt követve, mint eddig.
Zenéjük nyers, zsigeri maradt. A blues hangulata jobban érvényesül, mint eddig. Jóval direktebb és egyszerűbb lett. Mondom én ezt úgy, hogy csak ezt az egy dalt hallottam még tőlük. Én kicsit hátrább tenném a cineket és erőteljesebbé a gitárt, de a hangzás így is nagyon rendben van, főleg ehhez a zenéhez. Csabi most basszusgitárt ragadott, de még ő maradt az énekes is. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy érdemes lenne elmennie énektanárhoz, hogy legalább a légzéstechnikáját javítsa, hiszen minden adottsága megvan, hogy egy jó énekes váljon belőle. Tudom, ehhez idő kell és abból van a legkevesebb. Feri maradt a gitárnál és megbízhatóan ontja a Riffeket, Attis pedig lazábban üti a cájgot, mint valaha.
A most következő videó miatt nagy reményekkel nézünk az iszapszagú jövőbe, mert ha ilyen dalokat hallunk még tőlük, akkor már csak sör kell, meg félmeztelen szerelőlányok!
A Their Methlab amúgy hazájukban is csak közepesen ismert banda az észak-nyugat görög Ioannina városából. 2013-ban adták ki első, cím nélküli kislemezüket, ami már mutatta azt az irányt, ami elvezetett a nemrég megjelent The Last Second c. nagylemezükig. Az EP anyagát sok-sok végtelenbe nyúló kemény, grúvos, elszállós jammelgetésből hámozták ki, aztán az évek alatt ezt a stílt érlelgették tovább. Ez alatt az idő alatt játszottak többek között a Naxatras-szal, a Planet of Zeus-szal, a Puta Volcanoval, a 1000 Mods-zal és a Supersoullal, de olyan nemzetközi bandákkal is, mint a Toundra, az Elder és a Samsara Blues Experiment.
A The Last Second-öt hallgatva, az EP-jükhöz képest sokkal inkább összeállt a kép, hogy mi is az ő irányukl. Az instrumetnális, ötszámos lemezen keveredik a post-rockos, slepmakeswaveses lágyság némi naxatrasos pszichedeliával, de azért ott van az a nyers, apokaliptikusan viharos karcosság is, és a kettőt valahogy pont addig tolják, hogy a két vége között még erős maradjon az atmoszféra, hogy vagy simogatni, vagy nyesni lehessen ezt a teret, amit összemuzsikáltak. Többször hallgatós az anyag.
A lemez a BlackBox Studio-ban lett rögzítve, a mix és master pedig az Unreal Studioban készült, ahol pl. a Puta Vulcano és a Planet of Zeus is dolgozott már.
Szavak és hangok a sivatag merengve lüktető torkából, dűnék felett cikázó akkordok, tétován gomolygó füst, vagy izzó száguldás. "Let the truth be known, Get stoned!"
(Ha zenét töltesz le a blogról, kérünk, hogy 24 órán belül töröld, és ha tetszik, vásárold meg legálisan, mert az úgy jó. Köszönjük.)
Kommentek