Pihenéssel töltöttem ezt az elmúlt négy napot. Mind fizikailag, mind szellemileg kimerültem. Túljutottam egy másfél hetes intenzív fogfájáson és egy csonthártya gyulladáson, ráadásul emiatt kellett kihagynom az Atomic Bitchwax és a Karma To Burn koncerteket is. És mindezt tetézte, hogy a Burning Full Thrtottle is játszott. 

 Két zenekart tudtam csak hallgatni ebben a vészterhes időben, a Geezer-t és a Blunt-ot. Időm lett volna, de türelmem az már nem. Főleg a Blunt az, ami most befészkelte magát a fülembe.

 

Nagyon sokszor a High On Fire, vagy a Weedeater ugrik be, de azért sokkal összetettebb a kép. A kétféle vokalizálás miatt néha valamiféle sludge/doom zenekar képe ugrik be, főleg az utolsó dalnál, néha pedig valamiféle depressziós dark monstrum, amit a tisztább énekhang miatt érzek. Kellemes a hangzás is, nem a legtisztább, de itt most nem ez volt a fő cél, mint ahogy a Weedeaternél sem az. Viszont emészthető, és nem fullad unalomba. Egy dallal több, már sok lenne, ez így jó.

 Kellemes hallgatni való a fájdalmak közepette is. Bandcamp.

AMEN!

Nem azt mondom, hogy szar az idő, de nem ideális a strandoláshoz. Ja igen, odakint esik folyamatosan. Úgy tűnik, soha nem fogja abbahagyni, de mint tudjuk "örökké nem eshet". Ráadásul félhomály is van az egybefüggő felhő takaró miatt. Teljesen lenyomja az ember hangulatát. 

 Próbálok kievickélni ebből az állapotból és sorba rakom be a különböző típusú zenéket. Sludge, Doom, Stoner, Thrash, Indie, Calipunk és így sorba'. Szinte mindegyik idegesítővé válik egy idő után, akár új album, akár klasszikus. Nagyszerű lett az új Truckfighters, imádom a Kyuss összes albumát, az Electric Wizarddal le lehet venni a lábamról bármikor, sőt a Life Of Agony, River Runs Red-je még másnaposan is zene füleimnek. Most azonban egyik se jó. Nyűgös vagyok és nincs jó kedvem.

Nem is tudom, hogy került ide elém a Mother Mooch tavalyi lemeze, de szerintem már reggel óta pörög. Nem idegesít. Ez most nagy dolog. Pedig nem is Stoner, se más hasonszőrű zenebona. Mégis most ezt ajánlanám mindenkinek erre az időre. Nem egy nyugodt zene, de nem is Death Metal. 

 

A Mother Mooch most nyugtat, az enyhe garázsrockos indie beütésével. Néha az L7 ugrik be, az alternatív punk és grunge jellegével. Van egy csipetnyi blues is benne. A csaj nem tólja túl, ismeri saját határait, szinte unottan tolja. Szeretem ezt a fajta flegmaságot, amit csak garázs bandáknál lehet hallani. A gitárok nagyon nyersek, a dob pedig éles, de ez most kell. Bandcamp.

AMEN!

A Volume IV zenekarnak van már múltja. Igaz csak egy EP és két single formájában. 2014-ben a Riple Music szárnyai alatt azonban kihoztak egy teljes nagylemezt, amire felkerült ugyan a Wager és a Kong is az előző EP-ről, de a többi új szerzemény.

Erősen Sabbath alapú muzsika ez, de aki szereti a Pepper korszakos C.O.C.-t, esetleg a Clutch anyagait, az most itt tobzódni fog és öröm könnyeket fog hullatni. Amivel esetleg lehetne még példálózni, az az Alabama Thunderpussy, esetenként az Orange  Goblin. Aki szeretné őket lecsekkolni, az látogasson el a Ripple Music Bandcamp oldalára és nézzen ott körül.

AMEN!

Ausztrália igen messze van, mégis eljut ide hozzánk néhány nagyon jó, minőségi zenét produkáló zenekar, hála az internet széles vállú Istenének. A lényeg, hogy az éteren keresztül eljutott ismét hozzánk is az Arrowhead új lemeze. Egész pontosan nem tudom meghatározni, hogy most ez mennyiben új, hiszen a Bandcamp oldalukon már 2015 márciusától ki van rakva, viszont az a promóciós anyag, amit küldtek kimondottan 2016 novemberi megjelenést emleget.  Minden esetre én tartom a 2015-ös megjelenést, hiszen már akkor hallgattam ezt a nagyszerű lemezt.

 

Stoner rock, amit produkálnak, ráadásul azt a fajtát, amit a hollandok illetve a belgák nagyon szeretnek. Erősen riff központú rock zene, némi blues és pszichedelikus felütéssel. Biztosra veszem, hogy hallgattak sok Doors-t is, hiszen a Hell Fire olyan, mintha egy Fu Manchu dalt a Doors adná elő. Vannak hosszabb, lebegősebb, jammelős dalok is, mint például a Maneater Blues, vagy a Weed Lord. De olyanok is akadnak, amire egy motoros fesztiválon is felkapnák a fejüket, mint a Rogue Asteroid. 

 Az Arrowhead a bemutatkozó albummal nem igazán fogott meg, de ezzel a Desert Cult Ritual nevűvel most telibe talált. Bandcamp.

AMEN!

 Mikor mondjuk rá bármilyen zenére azt, hogy Doom, esetleg Stoner? Mi alapján skatulyázunk. Mert azért lássuk be skatulyázni kell, még ha nem is szeretünk. El kell helyeznünk a polcunkon a dolgokat valamilyen rendszer szerint, ha csak nem akarjuk, hogy a kukában landoljon. 

 Szóval, minden stílusnak (nem csak zenei) megvannak a jellegzetességei. A Doom metál egyik jellegzetessége a pátosz, a lassan őrlő gitártémák stb, stb. Azért itt kérdezzük meg nyomban, ami lassú és pátosszal teli, esetleg valamiféle okkult témát boncolgat, az már feltétlenül Doom? Ugye nem egyszerű. 

 

A finn The Fërtility Cült nagyon izgalmas zenét játszik. Egyszerre van jelen a dalaikban a himnikusság, az avantgardizmus, a jazz és a rock. Az első, ami szembetűnik, az a tenor, illetve az alt saxofon. Ilyen hangszerrel ugyan operál a norvég Shining zenekar is, azonban ők amolyan avantgard jazz rockban érzik jól magukat. A The Fërtility Cült azonban ennél sokkal tágabb keretek közt mozog, ha léteznének kereteik. Mondjuk operát és technót nem érzek ki tőlük. A jó ízlésnek is vannak határai.

 Ugyanúgy kacérkodnak a postrock-kal, mint a Doom, vagy a pszichedelikus rock zenével. Hatásaik közt említik a Pink Floydot, a Toto-t, de az Electric Wizardot és a Monster Magnet-et. Mint a jó búcsúban, minden van, de nagyon ízlésesen és professzionális módon tálalva. Nagyon izgalmas hallgatni való a nyitott fül számára a A Forest Of Kings. Bandcamp.

AMEN!