Nem biztos, hogy mindenki ismeri az Elektrohasch kiadót, de ha olyan együtteseket említek, mint például a Colour Haze, Causa Sui, My Sleepeing Karma, Josiah, Rotor, Sula Bassana, Hypnos 69, Phased, akkor mindenképpen van képünk a kiadó zenei hozzáállásáról. Ilyen zenekarok közé keveredett az osztrák Been Obscene. Én úgy tudom, ez a bemutatkozásuk. Ráadásul nem is sikerült szarul.

 Brant Björk és barátaihoz tudnám analógiába állítani. Számomra ez is annyira szikár és minimalista desert rock némi pszihedéliáva keverve. Amíg viszont a Mesternél a dalok nyerse, monotóniába hajlók, addig itt inkább a dallamközpontúságon van a hangsúly. Egyszerű a dalok szerkezete, azonban vannak részek, amikor a Monkey3 vagy a Led Zeppelin elszállásai jutnak az ember eszébe.

 A kezdő és egyben a címadó tétel, a The Magic Table Dance egy instrumentális elborultság és ilyen a Freakin' Rabbit és a Ring Ring is, csak ezek rövidke már-már intermezzo szösszenetek. Amiben ének is hallható, abban a csávó úgy énekel, mintha valamiféle indie bandából igazolt volna át. Ami ebben egy kicsit furcsa az az, hogy itt nem idegen a zenétől ez a fajta hangnem. Kiemelném még a 18 perces Demons-t és a 12 perces How It Feels-t. Mindkettő nagyon hangulatos mélázósan induló, majd beborulós szám. Itt már nagyon lehet érezni a már emlitett lebegést, mintha a Monkey3 kistestvérei lennének, énekkel.

 Bemutatkozó albumnak a The Magic Table Dance nagyon erős. Ilyen nagy potenciált régen nem éreztem kezdő zenekarnál.

67 éves korában elhunyt Ronnie James Dio, a Black Sabbath egykori énekese. A több más heavy metál együttesben is éneklő Dio szervezetében tavaly novemberben diagnosztizálták a fél évvel később halálát okozó gyomorrákot.

A Ronald James Padavona néven anyakönyvezett énekes olasz bevándorlói családban született és először a Ronnie & The Redcaps nevű rockabilly együttessel jutott lemezig, és a hatvanas évek elején vette fel a Dio művésznevet egy Johnny Dio nevű maffiózó után (a Dio olaszul istent jelent). Az együttes később Ronnie Dio And The Prophets néven folytatta tovább, egészen 1967-es feloszlásáig. Ezután az Elf nevű zenekarban folytatta, mely játszott a Deep Purple előzenekaraként is, és itt figyelt fel erőteljes énekhangjára Ritchie Blackmore, aki a Deep Purple-ből való kiválása utáni új zenekarába, a Rainbow-ba Diót hívta énekesnek. A Rainbow négy lemezt is kiadott Dióval a mikrofon mögött, majd kilépett az együttesből, hogy aztán egy még híresebb zenekarban folytassa: ő lett Ozzy Osbourne utóda a Black Sabbathban, melynek a Heaven And Hell lemezzel újra sínre került a karrierje. Bár nem Dio formált először az úgynevezett "sátánvillát" az ujjaiból, a gesztust széles körben ő tette népszerűvé a Black Sabbath-korszakában. 1982-ben aztán Dio néven alapított megint új zenekart, mellyel aztán tíz albumot is megjelentetett. 2008-ban Heaven & Hell néven turnézott korábbi Black Sabbath-tagokkal és velük egy albumot is megjelentetett tavaly. 2009 novemberében jelentették be, hogy Dio gyomorrákkal küzd, de a többszöri sugárkezelés sem tudta visszafordítani a kóros folyamatot: az énekes állapota folyamatosan romlott, végül május 16-án felesége, Wendy jelentette be halálát. Halálával a heavy metál egyik legkarakteresebb énekesét veszítette el a műfaj.

/forrás: quart.hu/

Jó utat, Ronnie!

  Supergroup? Hobbybanda? Az biztos, hogy a tagokat már ismerhetjük a Demon Cleaner-ből, és a Greenleafből. A Sweet Mississippi Deal már a harmadik teljes nagylemeze a Stonewall Noise Orchestra nevű svéd brigádnak.

 Szerintem komolyan gondolják a srácok, mivel az előző két album ugyan elment mellettem, de azt el kell ismernem, valamiért megragadt bennem az, hogy minőségi és jó zenét csinálnak. Ez annyiban változott meg a harmadik lemezre, hogy nem lehet már elmenni mellette szó nélkül.

  Az album nagyon jól szól. Nagyon egységes és hallgatattja magát. Átlag stonerrocknak is nézhetnénk, ha nem lenne megbolondítva herflivel és trombitával néha-néha. Arról nem is beszélve, hogy óriási refrének találhatóak mindegyik számban. Kivételt képez talán a "Rise Above" című szerzemény ami viszont elég lapos, mindamellett, hogy ez se egy szir-szar szerzemény. Az album közepén található "One Hundred , ami a maga hét és fél percével a lemez legkirívóbb dala. Az eleje tiszta doom, aztán kiderül, hogy elférne egy késői Peter Gabriel lemezen is amolyan metal version képpen. Ez így kicsit furcsának tünhet, viszont meghallgatva a lemez csúcspontja is lehetne.

  Ha netán eddig valaki éppúgy elment a S.N.O. lemezei mellett, mint én, akkor ezekután ismét előveszi őket és jobban meghallgatja, mert maradandót alkottak ezek az ikeafattyúk! A zenekar honlapján ingyenesen letölthető az anyag torrenttel.

 Get Stoned!

Aki szerencsés volt, az elcsíphette a Volbeat idei Diesel Clubos koncertjén ezeket a germán rock 'n' rollereket. Aki lekéste őket, magára vessen, mert veszett jól tolták a bugit a rendelkezésükre álló kb. fél órában.

A banda 2 éve alakult egy kimondhatatlan nevű német városkában (Höchstadt), majd egy évre rá rögzítették is ezt a bemutatkozást. 12 db energiától duzzadó (na jó, van azért egy-két visszafogottabb is a változatosság kedvéért) nótát tartalmaz a korong, amelyekre csak annak nem indul be keze-lába, aki be van oltva rock 'n' roll ellen. Párhuzamként olyan bandák jutottak eszembe, mint a Buckcherry, Gluecifer, Danko Jones, Backyard Babies, a régebbi csapatok közül pedig talán a Motörhead és az Aerosmith (amikor még Steven Tylerék azt a bugis sleaze-es hard-rockot nyomták). Az énekes Tyler Voxx hangja egy az egyben a Buckcherry-s Josh-t idézi, emellett itt-ott Biff Malibu (Gluecifer), Ed Kowalczyk (Live) és David Draiman (Disturbed) tartományaiba is bemerészkedik. Elképesztő énekhanggal rendelkezik a csávó, annyi szent. Olyan frazírokat hoz vmennyi témában, h. mindig fülig ér a szám, mikor hallgatom.

Nótaírásban sem kutyaütők ezek a németek, véleményem szerint sokkal ötletesebbek, mint hasonló stílusban utazó földijeik, a Psychopunch. Ha kedvenc dalokat kéne kiemelnem, akkor talán a BYB-re emlékeztető Under The Black Sunt, a Glueciferes, bugivugi stílusú Canned Insanity-t és a kitörölhetetlen refrénnel bíró rockabilly-s Never Be A Wannabe-t (erre még talán a muterotok is bólogatna) mondanám.Az inkább post grunge-os Tentacle c. opus hallatán pedig meglepő módon még a hazai Soundshine is beugrott, a Lifestyle Junkie pedig simán elmenne Joystix számnak (igaz itt reszelősebb az ének). Zárásként ott figyel a No Gain Just Pain akusztikus verziója, ami kellemesen vezeti le ezt a tömény punk-rockabilly-sleaze esszenciaként jellemezhető albumot.

Cracker Blues : Entre O Mexico E O Inferno

São Paulo Brazilia legnépesebb városa,illetve egész Dél Amerika legnagyobb metropolisza.Megközelítőleg 20 millió lakosa van,elnépesedésének története pedig a 17. század elején kezdődő aranylázzal és a baszottnagy kiderjedésű kávéültetvényekkel hozható összefüggésbe.A Cracker Blues nevű hattagú(ebből kettő csaj) banda megalakulásában viszont valószínüleg nagyobb szerepet játszott a Cachaça elnevezésű cukornádpálinka és a Whiskey rendszeres fogyasztása.Muzsikájukban fellelhető a Five Horse Johnson,a ZZ Top,az Allman Brothers Band,vagy Steve Ray Vaughan hatása is.Szóval kurvajó kocsma-bugi-southern-blues muzsikát játszanak,rengeteg szájherflivel,amit saját anyanyelvükön,azaz portugál nyelven adnak elő.Ha pár üveggel többet iszunk már le se szarjuk a portugál nyelvet,vagy talán pont azért lesz jó.Ott van pl. a Los Natas.Mekkora fasza muzsikát tolnak már és szerintem nem sok embert zavar,hogy spanyolul nyomják.Aki az esős,szar idő ellenére is jól akarja érezni magát és úgy dönt,hogy csinál egy zülledék napot a haverjaival,az nyugodtan felhasználhatja hozzá ezt a lemezt,nem fog benne csalódni.

Honlap:http://www.crackerblues.com/cracker.swf
Myspace:http://www.myspace.com/crackerblues
Letöltés innét,vagy innét.


Tagok:
Marceleza(guitar)
Paulo Coruja(Harmonica/vocals)
Paulo Krüger(bass)
Jeferson Gaucho(drums)
Larissa and Fernanda (backing vocals)

Trekklista:
01. Bolero maldito
02. Whisky cabrón
03. Velha tatuagem
04. Sangue de segunda
05. Blues do inimigo
06. Nascido em São Paulo
07. Tinhoso
08. Charles Bronson Blues
09. Que o diabo lhe carrege
10. Blues 56 - Lobo do mar
11. Oração para um ordinário