Vannak olyan lemezek, zenekarok, amelyeknek borítója már meghozza a kedvem a meghallgatásba. Az első hangok meg biztosítanak affelöl, hogy ez bizony jó anyag. És amikor meghallgatom végig, azt kell mondanom, hogy érdemes volt tenni vele egy próbát. Eltelik egy nap, eltelik kettő, de csak nem kerül bele a lejátszási listámba többet, mert mindig akad, olyan, ami érdekesebbnek igérkezik és szép lassan elfelejtődik az egész. Persze, ha szóba kerül, akkor tudom, hogy hallottam egyszer és jó is volt, de se egy dallamot, se dalcímet nem tudnék felidézni magamban. 

A Vokonis lemezei pont ilyenek. Amikor megláttam a borítót, eszembe jutott, hogy az előző album, a Grasping Time is egy nagyszerű külcsínt kapott. Az szarvasosat, az új lemez pedig madarasat. A dalokra nem emlékszem, nem tudom, hogy voltak-e abban is üvöltések, mint az újban, esetleg ennyire prog rockos volt-e? Nem vettem a fáradtságot, hogy felelevenítsem. Tudom, hogy jók voltak a dalok, de ennyi. 

 

Az új album, az Odyssey szintén megfogott az elején és egyből véighallgattam. Ez már messze nem stoner és egyébb műfaji társa. Ez Progresszív Heavy rock, ami hemzseg a 70'-es évektől, némi post(?) Death Metalos hörgős melankóliától és nagyívű dallamoktól. Ráadásnak pedig bejött a képbe Per Wiberg is (aki nem tudja ki is, könnyedén utána tud járni), és ezért joggal érezhetünk egy szoros Opeth párhuzamot. No meg Baroness és Mastodont is, mivel saját bevallásuk szerint sokmilyesmit is hallganak. 

Az album nagyon jó lett, föleg a hangzása, de számomra még kiforratlan a Vokonis új stílusa. Kusza és bár nagyszerű dallamok vannak benne, szerntem ez a lemez csak a Vokonis rajongóknak fogy bejönni és azoknak, akik a Stoner/Doom felöl kezdik megismerni a Proggresszív zenéket. Ja és aki szereti az Opeth munkásságát. Vokonis facabook!   The Sign Record facebook!

AMEN!

 Mindenki ismeri a két Stoner nagymestert, Brant Björköt és Nick Oliverit. Ryan Güt viszont a nagyközönség számára nem egy ismert dobos. Azonban érdemes tudni róla, hogy Björk, Tao Of The Devil albumát ő dobolta fel, illetve a 2016-os Európa turnéján is részt vett.

 Na, most, hogy megvan a kötelező okítás, térjünk rá az albumra. A zene olyan, amit a név és a lemez címe mutat. Vegytiszta STONER! Így nagybetűvel. Aki mostanában egy új stoner albumot akar hallgatni, az vegye meg, tegye fel és hallgassa meg! Remek minőség, érezni a hatalmas tudást és a tapasztalatot. És ennyi. 

 

 Kicsit értetlenül állok, illetve ülök a hangfalaim elött és kérdések cikáznak a fejemben. Leginkább az a kérdés, hogy Miért? Először is itt van a már megjelent koncert lemez, a Live In The Mojave Desert, ami azért volt hangulatos, mert iszonyat nyersen szól, és ha beindítod a zenét, feltekered a hangerőt, egy kicsit ott érzed magad a sivatag közepén. Most meg kiadják  ugyanezt, ugyanebben a számsorrendben, studóban felvéve. Az is lehet, hogy nem is szarakodtak azzal, hogy újra felvegyék, csak egyszerűen feljavították a koncert felvételét. Ha nem Brant-ról, vagy Oliveriről lenne szó, azt is lehetne hinni, hogy az extraprofit lebegett a szemük elött. 

 

 Másodszor pedig, miért nem jó, ha jó? Félre értés ne essék, a dalok nagyszerűek, de a sok-sok nagyszerű dalból nem emelkedik ki egy, ami húzná az egészet. Értem azt is, hogy a két zenei zseni csak úgy fossa ki magából a dalokat, de úgy vélem, hogy eldobták azt a bizonyos objektív szűrőt, amin keresztűl csak a kiemelkedően jókat viszik stúdióba. 

 Érzek itt azért egy kicsit olyan baráti jammelgetést is, sőt. Valószínüleg így is történt. Iszogattak, zenélgettek, dalok keletkeztek és valaki fejéből kipattant, hogy menjenek ki a sivatagba, mint a régi szép időkben, nyomják le azt a pár dalt. Valaki meg felkiálltot: "Az anyja úristenit! Miért ne vegyük ezt fel és adjk ki! " És lőn!

Stöner Face! Heavy Psych Sounds Face!

Egy szó, mint száz, remek iparos meló és semmi több. Én az élő felvételre szavazok, mert azt nem sterilizálták annyira, mint a studió albumot! AMEN!

Amikor meghallottam a The Age Of Truth bemutatkozó albumának (Threshold) nyitó dalát, egyből megfogott. Hipnotikus erejű, zakatoló gitárriff és az a monotonia, amit a dob közvetít...ráadásul az énekes annyira korai Chris Cornell, hogy csak na! A többi dal se kutya. Nagyszerű Heavy/Rock albumot hoztak ki bemutatkozásnak!

 2021 júliusában megjelenő új albumuk a Resolute ugyan ezt az irányt képviseli. Rosszmájúan azt mondanám, hogy tele van klisével, de nem vagyok az. Az igaz, hogy nem újítják meg a Rock zenét, de ami hatással volt rájuk zeneileg, azt mind tökéletesen adják vissza. Számtalanszor hallottunk már zakatoló riffeket, Rekedtes ének hangot, jó dallamokat, azonban a The Age Of Truth (Facebook) mindezt tökélyre fejlesztete (szerintem). Egy dalon belül mindent megtalálsz, Zakk Wylde féle ős rockot, hypnotikus belassulást, érzelmeket.

 

 At új album se sokban különbözik a debuthöz képest, de itt tényleg nem erről szól a sztori. Nagyon élvezhető, fogós dalok vannak itt felsorakoztatva. Igazi Heavy Rock! Egyelőre csak egy dal hallható, a Salome, ami egy érzelmesebb dal, de itt is érezhetni az erőt, ami az új lemezt átszövi. 

 

Ti is érezzétek az erőt! Addig is hallgassátok meg a régi cuccot is. Facebook AMEN!

A Kanadai Witchrot (facebook) zenekar bemutatkozó albumára könnyű lenne azt mondani, hogy Sludge, vagy azt hogy Doom. Nem igazán fedné a valóságot. Inkább úgy lehetne jellemezni, hogy kisérleti, vagy esetleg "útkereső". Mostanra mindkét cimke kuka.

 Kissebb magánéleti krízis miatt (szőrnyű megcsalások történtek a háttérben), egy ideig úgy volt, hogy ez az igéretes zenekar megszünik. Valahogy mégis csak összeszedték magukat és Peter, a zenekar agya úgy döntött, hogy ezeket a zavaró, ámde hatalmas energiákat, amik felgyülemlettek benne, beleépíti az alkotói folyamatába.

 

 Megszületett a Hollow! Kár most belemenni, hogy kit cserélt le, kivel, mert most itt a zene a lényeg. Most már nem útkeresésről beszélünk, hanem egy kiforrott stílusról, amibe minden belefér és jól megfér egymás mellett. Egybe lett gyúrva a Sludge a Doom, Experimentális és sötét. Mélyrehangolt dallamok és talán még egy kis oratórium jelleget is kihallok a háttérből. És most kapaszkodjatok meg! A Fog című interlude nem más, mint némi vésztjósló monumentális zene, amibe szépen beágyazták a "Hiszek egy Istenben..." kezdetű liturgiát!

Na már most mindenki hallgassa meg az albumot és huzzon el gyónni a legközelebbi templomba, mert máskülönben oda lesz a lelke! AMEN!

A Bad Absalom zenekarról szinte semmi infó nincs a neten. Annyit lehet tudni róluk, hogy Ausztrálok. A képek alapján meg annyit, hogy szeretik a vidámságot, amire a bemutatkozó albumuk csak ráerősít.

Lendületes, bulizós zenét játszanak. Nem mondanám, hogy Stoner, mert nem az, viszont azt bizton állíthatom, hogy a Stonerek nagyon fogják szeretni. Főleg azok, akik egy kicsit tágabb perspektívában hallgatják a rock zenét.

Az én meghallgatásom során rengeteg minden jutott eszembe, de az az érzésem, hogy mindenkinek beugrik valami a zenéjükről. Nem mondanám, hogy lenyúlnak más témákat, de hogy rengeteg zenekar hatott rájuk, az biztos. Én speciel kihallok belőle némi punkos attitüdöt, úgy mint Therapy?, Ramones. Van benne jócskán Marilyn Manson, de Motörhead is. A méltán sokak álltal szeretett Mammoth Mammoth bulis rock'n' roll-ja is visszaköszön. Minél többet hallgatom, annál több és több zenei hatás ugrik be. 

https://www.facebook.com/badabsalom

 

Hallgatásra és bulira fel! AMEN!