Múlt szombaton ismét mindenhol ott lévőségemről tettem bizonyságot, ugyanis két bulit is beterveztem, ami felettébb érdekelt: az Ozone Mama/More Drive a Backstage Pubban, vmint a Diomede Fuzzdirt/Burning Full Throttle a Filterben. No de haladjunk szépen sorjában!

Először a Filter felé vettem az irányt, mivel láttam, h. pontban 20h-kor lesz ott kezdés, a Backstage-ben meg később, gondoltam, egye fene, akkor leugrom megnézni a Diomede Fuzzdirtöt, aztán ráérek Ózon Mamázni. Iklódi Tamásékra ugyanis az előzetes belehallgatás alapján igen kíváncsi lettem. Már a "Seven Miles High" EP arról tanúskodik, h. ez a fiatal nyíregyházi trió bizony tud vmit! Eddig csak hazai pályán nyomultak élőben, ezzel a fellépéssel debütáltak a fővárosban. A koncert a kiírt időponthoz képest kb. 1 órás csúszással kezdődött, a Diomede előadta gyk. a teljes eddigi repertoárját, az EP egész anyaga megidézésre került. A hatás kedvéért még a füstgépet is beindították! :) Aki még nem ismerné őket, annak kb. egy laza, jammelős retrós/bluesos hangulatokban bővelkedő stoner rockként tudnám jellemezni, amit Tamásék csinálnak, némi Atomic Bitchwax/Clutch/Hendrix beütéssel. Zsír profin tolták, hozták koncerten is az igen magas színvonalat. Saját számaikon kívül két feldolgozás hangzott még el: egy Hendrix/Cream medley, plusz egy Ten Years After ("Good Morning Little Schoolgirl" - ennek alapriffje simán elmenne Fu Manchu-nak is akár!) - felettébb meg is lepődtem, h.  a srácok ilyen ősrégi muzsikákhoz nyúltak: az ugyanis nem mindennapi dolog, h. egy szemtelenül fiatal csapat mondjuk Ten Years Aftert játsszon. Emiatt mindenképp plusz pont jár és jó lenne, ha minél többen követnék eme példát! Ja és a trióra már Franciaországban is felfigyeltek: egy ottani blog is írt bemutatkozó anyagukról, ami egy lépés afelé, h. a nyugat-európai stoner undergroundot is maguk mellé állítsák! Szívből remélem, h. sikerül nekik!

Aki lemaradt a Diomede Fuzzdirt fellépéséről, annak azért, aki ott volt, annak meg azért itt egy videó:

https://www.youtube.com/watch?v=Q9Psyjj5Viw

A Burning Full Throttle-t sajnos nem tudtam megvárni, így Molnár Feriéktől ezúton is sűrűn elnézést! A Black Crowes nótáról elnevezett csapatra mindenképp át akartam érni (titkon abban reménykedtem, h. még a More Drive-ból is sikerülhet vmennyit elcsípni), Gábor Andrisékat már rég láttam élőben (szánom-bánom, de az év végi szülinapi bulijukra se sikerült eljutnom, mert pont ütközött vmivel, amire már hivatalos voltam), itt volt hát az ideje! S nem is kellett most sem csalódnom: első osztályú koncertzenekar ők, tudják, mi a rock 'n' roll! A More Drive-ot sajnos sikerült lecsúsznom, mire odaértem a Backstage Pubba (a helyet már ismertem néhány évvel ezelőttről, akkor még Moszkvics Club volt a neve), már lement a műsoruk, pedig Pallagi Attiláékra kíváncsi lettem volna, hogyan tolják a Thin Lizzy klasszikusokat. :( Majd legközelebb.

Ozone-ék úgy kb. 23h magasságában (vagy vmivel azután, már nem is tudom pontosan :)) csaptak bele a lecsóba, kezdésnek egyből az "I Really Care" c. slágerrel robbantak be. A lendület nem hagyott ezután sem alább, roppant intenzív iramot diktáltak az első félidőben, tetszett is, h. nincs üresjárat, hanem a legkeményebb számaikkal indítják be a rakétát. :) Tiszai Vivi, a csapat elbűvölő dobosa egy tapsot mímelő műanyag szerkentyűt is bevetett a hatás kedvéért, ez végül a közönségben kötött ki, míg ripityára nem tört. :) Pár újabb nóta is terítékre került, ebből az egyiket játsszák már egy ideje fellépéseken, vérbeli Ozone Mama féle rakenroll (https://www.youtube.com/watch?v=i1vqsWc-vxM), vmint elhangzott egy teljesen vadiúj szerzemény, amely lassú pszichedelikus kezdésével elsőre túl elszálltnak tűnt koncertre, de amikor felerősödött, egy akkora dinamikus arénarock bontakozott ki belőle, h. ihaj! Érdemes lesz tehát várni a kettes lemezt, mert azt hiszem, lesznek rajta meglepetések! Érdemes megjegyezni, h. a koncerten volt cigiszünet is Székely Marci kérdése nyomán, rajongói nyomásra. :) Így a koncert második félidejére pihenhettünk kicsit - mondjuk én nem dohányzom. A koncert záróakkordjaként a "Red Hot Lovin'"-t kaptuk meg. Néhány nótát még hiányoltam a debütáló "High Octane Fuel Baby" lemezről (ilyen pl. a Velvet Revolvert, RHCP-t és Thundert egyaránt megidéző kőkemény "Buried In My Head" v. a Deep Purple/Kula Shaker ízeket hordozó full retro-rock "Out Of My Way"), na de minden nem férhet bele. Összességében remek családias hangulatú konci volt, érdemes volt átnéznem rá!

Tökös zenét játszó, vicces fiúk, Dániából

A Dán négyes talált meg minket, hogy írjunk valamit a mostanában megjelent EP-jükről. Magukat stonermetálnak aposztrofálták, ami nagyjából fedi is a valóságot, bár szerintem a mérleg nyelve a metál felé billen. Az EP hangzása rendben van, a sound is a stílusnak megfelelő, az ének a karcosabb, hörgősebb fajtából való. A lemez négy számot tartalmaz, amin vannak kiugró pillanatok, de szerintem lehetne bennük több fogós rész. Viszont megjegyezném, hogy a videóklipp, amit a High Tide-ra készítettek, a kis költségvetés ellenére egész ötletesre sikerült.

Egyenlőre nem nagyon erőlteti meg magát a 2012-es esztendő. Elég nyögvenyelősen indul, annak ellenére, hogy nagyon jó évnek nézünk elébe zeneileg (C.O.C.,Orange Goblin, Swallow The Sun, Soundgarden, St. Vitus, Trouble). Nem érezem magam olyan hű, de nagyon jól. Bár tényleg nincs okom a busongásra, ugyanis nemrég dobták ki a Head For The Sunék az első Ep-jüket, ami baszott jól sikerült (erről remélem irhatok majd egy másik posztban). Ráadásul jönnek is ide koncertezni, - ahol élek - a Dűne és a Spacedust társaságában,plusz itt lesz még a Stoneblade és az Empaty is. Itt jegyezném meg, hogy Tokodaltáró csak 35 km-re van Budapesttől, innen járok dolgozni minden nap, úgyhogy, aki azt mondja, hogy nagyon messze van és azért nem jön koncertre, az keressen más kifogást. Aki meg itt lesz, az biztosan jól fogja érezni magát, erről kezeskedik az az öt banda, aki fellép.

Tavaly küldött a Rorcal egy dalt, amit a Solar Flarerel készitettek közösen. Rico tudja pontosan, hogy nekem ezek a fajta zenék nagyon fekszenek és éppen ezért hagyta rám a feladatot, hogy irjak róluk. Húztam - halasztottam a dolgot és Rico mindig rákérdezett, mikor lesz ebből a poszból valami, ráadásul tök jogosan. Isten(?) látja lelkem, próbáltam meghallgatni, de nem vette be a gyomrom ezt a 21 perces, többnyire zajból álló valamit. Helyette elővettem a Trouble Unplugged albumát, ami nemrég jelent meg (2008). Nagyon tetszett, nem csak azért, mert a jól ismert dalokat egy más hangzásban és formában hallgathattam, hanem azért is, mert ezt még az ikrek is szivesebben hallgatják, mint a Rorcalt. Ez mondjuk érthető.

Mostanában fog megjelenni az új Trouble (The Dark Riff(?)), de már nem az iszonyatosan jó torkú Eric Wagnerrel, hanem a Warrior Soulból átigazolt Kory Clarke-kal. Kétség sem férhet hozzá, hogy Kory sem egy szar énekes, de nekem Eric orgánuma jobban tetszik. Mindenesetre kiváncsian várom, mit produkálnak az új hangszálnyúzóval. 

Az Unplugged albumon énekelt utoljára Eric olyan dalokat, mint a személyes nagy kedvencem a Rain, a nagyszerű Requiem, vagy a mosolygós Smile, hogy a többi fantasztikus dalt már ne is emlitsem. Inkább hallgassátok meg ti is ezt az Unplugged albumot. AMEN!

A Skeleton Gong nevű skót formációt mindössze két hangszeres alkotja, tavaly megjelent debütáló albumukon viszont olyan gazdagon tálalják földöntúli helyekre szállító, súlyos doom tételeiket, mintha legalább öten lennének.

A két zenész a mai kor hangszeres lehetőségeit kihasználva gyakorlatilag tovább is tágítja ennek a műfajnak a megszokott kereteit. A lassan hömpölygő, tonna súlyú basszusok folyamát és az epikus gitárszólamokat gyakran fűszerezik pszichedelikus billentyűháttérrel és kozmikus, atmoszférikus effektekkel, aminek hatására valami nagyon zseniális, -egyszerre ősi és modern- dolog jön létre. Az általuk létrehozott hangulat is egyedülálló. A megbabonázott hallgatót egy mágikus erők hatalmában lévő, misztikus birodalomba kalauzolják, ahonnét aztán nincs menekvés.

Az albumról külön érdemes kiemelni az Old Man Gong című space-doom eposzt, aminek csendesülős szakaszánál olyan basszusmorajlás kerül felszínre, hogy az ember beleborzong, a Gong But Not Forgotten-t meg már-már indusztrálisnak ható effektek tarkítják. A másik megrendítően monumentális mű az Entombed With The Pharaos, aminek szólómunkájához hasonlót maximum a Solitude Aeternus művelt még fénykorában. A harmadik szám kivételével tulajdonképpen komplex felépítésű instrumentális részeket kapunk mindenhol, leszámítva a zenei alaphoz szerkesztett beszédmintákat, közjátékokat.

Az Eskimo Wizards... a 2011-es év egyik legkülönlegesebb doom metal kiadványa, ezért ajánlom mindenki figyelmébe.

Ráadásul a teljes album ingyen leszedhető innét!

Tracklist:
1. Gongzilla (02:06)
2. Old Man Gong (12:27)
3. Pyramid In My Mind (07:27)
4. Entombed With The Pharaohs (12:24)
5. Old Man Gong - Part II (11:21)
6. Gong But Not Forgotten (08:19)

Portugáliától nyugatabbra, az Egyesült-Államok délnyugati részén, Kaliforniában a CAST IRON CROW zenekar tavaly novemberben jelentette meg debütáló albumát, ami a "First edition" címet kapta. A magát Grunge zenekarnak valló Cast Iron Crow négy tagja Jake Navarra, Sam Gouveia, Ryan Long és Joseph Evans.

Biográfiájuk egy kérdéssel kezdődik: Hogyan hatott volna két kulcscsonttörés a karrieredre, ha gitáros lennél? A válaszuk erre az, hogy valószínűleg véget ért volna, de Jake Navarra énekessel ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történthetett.

Amikor 1990-ben az Alice in Chains megjelentette "Facelift" című bemutatkozó lemezüket, a Cast Iron Crow tagjai alig voltak egy évesek, mégis ez zene határozza meg zenéjüket leginkább. Ezt az elmúlt 20 évet elevenítik meg zenéjükben, természetesen úgy, hogy még véletlenül se hasson nosztalgiazeneként; így belejátszva saját fiatalos lendületüket, egy teljesen új végeredményt kapunk.

Henry Rollinst idézve: "A hegszövet erősebb, mint a hagyományos szövet. Ismerd fel erejét, lépj tovább." Ez a gondolat vezérelte végül Jake Navarrat, hogy - második, 2009-ben elszenvedett kulcscsonttörése után ugyan feladni kényszerült gitáros karrierjét, azonban - mint énekes lépjen színre, és Sam Gouveia gitárossal, Joey Evans basszusgitárossal és Ryan Long dobossal kiegészülve újraformálják zenéjüket, és létrehozzák a Cast Iron Crow-t.

A zenei oldalról annyit tudok elmondani, hogy tipikus grunge, amit játszanak. Jól szól, és itt nem egy átlagos jelzőként szolgál a "jól szól", hanem hogy tényleg, igazán jól szól. Megéri meghallgatni!

https://www.facebook.com/CASTIRONCROWmusic
http://www.reverbnation.com/castironcrow
https://www.youtube.com/user/castironcrow?feature=watch