Régi álmom vált valóra szombat este a volt Wigwamban. A stoner berkekben kultikus státuszú amcsi Sleep (akikre az Electric Wizardtól a Monster Magnetig megannyi stílusbeli csapat hivatkozik) végre Magyarországra látogatott és muzikálisan megtestesítette a végítéletet! Mikor megtudtam, h. jönnek ide, örömöm határtalan volt (ebben Pati haverom, a Hillls együttes basszerosa is osztozott velem) és izgatottan vártam a nagy találkozást. Az esemény kötelező jellegét emelte, h. pályafutásuk során először jöttek kis hazánkba, mert bár Matt Pike-ot már láttam korábban a High On Fire-rel és Al Cisnerost is a Shrinebuilderrel, de egy Sleep koncival bizony még adósok voltak. De végre ezt is megértük!

Ahogyan ez ilyen kultbandák koncertjein lenni szokott, közönség részéről igazi osztálytali jellege volt a bulinak: ott volt pl. a "kettőnégyes" Szujó Dani, Andris az Ozone Mamából, Imi a Twin Cobrából, Medve Tamás a Bearfoodból, Bálint, Lili és Gergő a Manic Minerből, Tóth Bence az egykori Convoy-ból...nem sorolom tovább. :) A bemelegítés egy szintén amerikai csapatra várt, a Storm Of Light-ra. A New Yorkból érkezett négyes kiváló kezdőlökést adott baljós, morózusan görgő doomjával. A frontember Josh Graham ismerős lehet a Red Sparowes-ból és Neurosis-ból (a banda neve is Scott Kelly-ék egyik albumának címéből származik),vmint az egy szem hölgytagot, Andrea Black-et is mintha már láttam volna vhol (közben rájöttem: a Howl-ban pengetett korábban). De társaiknak sem ez az első zenekara, ők szintén letették névjegyüket itt-ott: B.J. Graves a kultikus U.S. Christmas-ban püföli a dobszerkót ezen kívül, a basszer-vokalista Domenic Seita pedig a Tombs-ban fordult meg régebben, tehát egy kvázi underground supergroupról van szó. Már az ő műsoruk alatt is ment vetítés a háttérben, ami látványilag dobott az összképen - nem is keveset. De a legtöbbször egyértelműen a gityós csajszira szegeződött a tekintetem, aki széjjeltetovált karjaival, szőke hajával, vmint kiállásával is a Kylesás Laura Pleasants-et juttatta eszembe, emellett Godflesh pólója miatt is egyből szimpatikus volt. :) Nihilista, sötét muzsikájuk remek ráhangolódást jelenthetett volna az ekkor még meglehetősen kis létszámú publikumnak, ha többen hajlandóak lettek volna lelkesen bemozdulni és nem a színpadtól fél méterre lecövekelni. Úgy látszik, nálunk is él az a hülye divat, meg hozzáállás, h. az előzenekarokat késsük le nyugodtan, "úgyse érdekel senkit", na meg h. ne lelkesítsük őket, "mi szigorúan csak a főzenekarra jöttünk". Továbbá még annyi kekec, h. az is tök jó lett volna, h. ha legalább egy magyar előzenekar is gondoskodhatott volna a bemelegítésről, ha már Bp.-en vagyunk - pl. az aznap este pont egy Kék Yukas fellépést abszolváló Magma Rise megérdemelte volna a lehetőséget és inkább ITT kellett volna játszaniuk! Vagy egy Wall Of Sleep, urambocsá...

Negyed tíz környékén pedig villany leo és jöhetett az Alvás! :D Amire mindannyian vártunk! A Sleep kezdésére már tisztességesen megtelt a nézőtér és előbújtak mindazok, akik a Storm Of Light alatt még iszogattak és beszélgettek hátul v. a felső szinten, netán kint dohányoztak a kerthelyiségben. A Matt Pike-Al Cisneros-Jason Roeder (az eredeti dobos, Chris Hakius helyett ő ugrott be) alkotta trió színpadra sétált és Matt belekezdett a "Dopesmoker" repetitív riffjeibe. Az a hangzás, amellyel megdörrent ez a korszakalkotó doom/stoner monolit, vmi leírhatatlan volt! Ezt MINDENKINEK hallani kellett volna! Tkp. a "Dopesmoker" foglalta keretbe a koncertet, ugyanis nem játszották el végig, hanem apránként adagolva: az elején kb. fél órát nyomtak belőle és a végén amolyan reprise-ként még néhány percet. Mikorra teljesen beleéltük volna magunkat, már indulhattunk velük a Szent Hegyre kirándulni ("Holy Mountain"). A Sleepben Matt Pike, ez a széttetovált, a High On Fire-ben a fejünket leordító, amúgy szimpatikus figura csupán gitározik (de még milyet!), az énekesi teendőket itt Al Cisneros (OM, Shrinebuilder) látja el. Nem egy igazán énekközpontú muzsika a Sleepé, de amikor Al énekel, az tényleg olyan, h. beleborzong az emberfia-lánya! A kéztartása, meg ahogyan Rickenbackerén játssza a futamokat, szintén megérne egy külön tanulmányt. Harmadikként a sorban a klipes jammelős "Dragonaut" következett és ekkor már tényleg meg voltunk véve; a közönség az első sorokban egy emberként zúzott a mocskos emberevő riffekre. A "Sonic Titan" sújtása után jól is jött egy kis lazulás az "Aquarian" képében. Az Alvásnál is volt háttérvetítés, ami még pszichedelikusabbá varázsolta az egész élményt, innen már csak a füstölgő spanglik hiányoztak (egy haverom furcsállta is, h. nem füvezik a közönségben senki), de a mindenféle szórakozóhelyekre vonatkozó dohányzási tilalom miatt ezt meg kellett spórolnia a publikumnak. A "From Beyond"-nál újra elszabadult a pokol, a 10 perc hosszúságot némileg meghaladó szám kínzó lassúságú témája mázsás súlyként nehezedett ránk újfent. Záróakkordként pedig a már említett "Dopesmoker"-rel vertek oda nekünk még utoljára. Kb. durván másfél órát, ha játszottak Pike-ék és hiába akartunk volna ráadást, nem jöttek vissza, hanem elkezdték szétszerelni a cájgot. Pedig szívesen hallottam volna még vmit mondjuk a legelső nagylemezről, már csak azért is, mert annak mintája van a saját készítésű Sleep pulcsimon, amit alá is írattam Matt-el! Tömören és velősen: a Sleep jött, látott és elhozta nekünk muzikálisan a világvégét! Atom súlyos koncert volt bivaly hangzással megtámogatva! Hatalmas respekt a Concerto szervező gárdájának, h. Bp.-re hozták ezt a patinás zenekart, amely épp olyan Szent Tehénnek számít a stoner irányzatban, mint a Kyuss.

Eddig súlyosan év koncertje gyanús a Sleep első magyarországi jelenése, bár messze van még az év vége - ezt max a júliusi Saint Vitus fogja tudni megközelíteni, remélem sokatokkal találkozom majd ott is!

 Az eddigiekhez képest ez egy kicsit rendhagyó lesz, mivel egy székesfehérvári csapat ez és az előző irományaimhoz képest teljesen más műfajt képviselnek.

 2010-ben alakult át a Duath a mostani formációra. Akkor még sokkal Death metálosabb zenét játszottak, aminek még most is vannak utórezgései. Bár az Eclipse of the Sun már nem Death metál, sőt még csak nem is hasonlít rá. Az új EP-n négy szám ékeskedik ennek bizonyítékáról. Ebből három az új nóta és a 'Roads'-ot egy akusztikus verzióban is meghallgathatjuk, azonban a hangulata nem változik. Az előző anyaghoz képest kevesebb brutalitást hallok viszont több balkáni-, és reneszánsz-, téma keveredik benne. A zenészek tehetségesek, jól bánnak a hangszereikkel. A 'szinti'-s aláfestés és a dallamos ének a felhasznált skálákra téve szerintem progresszív-rock-metál vonalra hasonlít. Nyomokban megtalálható a hörgős aggresszió, ezzel tovább színezve a érzelmi hullámokat.

 Ha fekszik ez a stílus akkor ajánlom figyelmedbe, mert jó kis csapat ez, de érzem rajtuk, hogy még nem teljesen találták meg önmagukat. 'Szárnypróbálgatáshoz' képest elég nagy hangsúlyt fektettek a minőségre ami egy EP esetében szokatlan. Az anyag jól szól és tiszta. Két kislemezüket letöltheted az oldalukról innen:

www.eclipseofthesun.fw.hu/diszkografia.html

Minden fontosabb oldalon regisztrálva vannak, ezért könnyű őket elérni:

www.myspace.com/eclipseofthesunband

http://www.reverbnation.com/eotsband

www.facebook.com/eclipseofthesunband

A youtube-on több koncertfelvétel is meghallgatható, tehát lehet pislákolni a zenekart, és ne feledjétek: ahhoz, hogy ne legyünk betokosodva nyitottnak kell lenni!

/Szaki/

  'Kedvemrevaló' zenét csöppentettek rám. Kb. úgy érzem magam ezek után, mintha egy gyertyákkal gyengén megvilágított félhomályos és enyhén párás szentélyben a Stoner-Southern-Sludge szent cseppjei hatolnának irdatlan mélységeimbe a homlokomon keresztül, mely elképesztő frissességet sugárzóan tökéletes üdeséget adnak, valami 'másvilágból'  származó ujjbegyeken keresztül. Michelangelo Sixtus-kápolna mennyezetfreskójához hasonlóan... Ennyi fantasztikus zene után nem értem, hogy egyesek miért burkolóznak a 'populárisság' satnya, büdös és hazug köpenyébe...

 Ez a moszkvai csapat tudatosította bennem, ami eddig talán előlem is elrejtőzött bennem. Ha a 'vörös-zászlós' nemzettség ilyen ütemben kezd stílusossá válni, akkor azt szeretném, hogy megint telepedjenek ránk pár évtizedre... (talán az élet más oldalait is rendbe tudnák rakni nálunk). Ebben a zenekarban rengeteg életet fedezek fel. Azt hiszem a Rock 'n Roll-os beütésnek köszönhető. Dögös dallamokkal énekel Andrew Lockjaw Angolul. A két gitár remekül együtt tud működni és kiemelik egymást (Johnny Taranovsky, Victor Kucher). A basszus (Elijah Shemyakin) határozott alapot nyújt, talán kicsit hátrébb szorult, mint a stoner csapatok nagytöbbségében, de semiképp nem írnám le, mivel itt rengeteg R'nR van jelen, ráadásul pörgésből sincs hiány. Ami viszont első hallásra felkeltette figyelmem az Andy Novosyolov dobjátéka. Hihetetlen ritmusokat ad, találó váltásokkal fűszerezi, letaglózó húzással kényszerít helyenként 'csincsóktaposós-döngölős' lábmunkára. Róla eszembe jut egy kedvenc dobosom, Vinnie Paul (Pantera, Damageplan, Rebell Meets Rebell, Hellyeah) súlyosságot idéző vonása. A duplázót okosan használja. Nem vágja tele a zenét vele. A kívánt helyeken viszont rendesen kihasználja!

A Bandcamp oldalán az Bearotica (2011) 9 'dolcsiért' letölthető:

gknr.bandcamp.com/

Ízelítőként viszont itt van a 2009-es Demo anyaguk Flashback 'N' Hangover címmel. 5 nótát tartalmaz és elég jól szól egy bemutatkozó lemezhez képest. Ingyen letölthető erről a linkről:

gknr.bandcamp.com/download

 Koncerten ezek a srácok a maximumot hoznák ki belőlem. A végére nem állna a közelemben senki... Nincsenek a pincébe hangolva, a stílus jegyeit mégis hordozza. Remek hangzás ehhez a zenéhez. A fene se hitte volna, hogy Orosz barátaink képesek a szögletességet elhagyni és ilyen felszabadultan átadni ezt a feelinget. Úgy látszik nagyobb stoner forradalom van a világban, mint hittem. Csak nálunk nem ismerik még?

 A hálón megtalálhatók a Facebook-on és a Twitter-en is. A Youtube-on több videójuk is látható. Akinek felkeltettem az érdeklődését, az ugorjon neki a netnek, nem kell sokat keresgetnie...

A leggyorsabb, ám nem a legmeghatározóbb elérhetőségük itt van a türelmetlenek részére:

/Szaki/

Canberra, Ausztrália. Nem hittem volna, hogy ez a környék képes megszülni egy ilyen viccet nem ismerő csapatot. Canberra a kontinens egy tervek alapján 'legyártott' városa. Itt szinte minden kör, hatszögletű és háromszögű alakzat tökéletes. Tiszta környezet és üdítő hatású megjelenés. Még a munkanélküliség is alacsony és az iskolák minősége magasan veri a többi Ausztrál iskoláét. A helyi politikusok és 'Honatyák' otthona. 'Panelházi suttyó' létemre rosszul érezném magam ilyen gyönyörű környéken... Innen származik ez a szigorú banda. Nevük az 1930-as helyi gyilkosbálnák levadászásának botrányaira utal.

 Idén áprilisban debütáltak egy 35 perces anyaggal. Mindamellett, hogy Stoner-Sludge-Doom beállítottságúak, nem spórolnak a durva énekstílussal. Serdülőként faltam az akkori Trash és Death irányzatokat, ezért nem állnak tőlem távol ma sem. Bár a húsdarálás már nem a gyengém... A srácok nem titkolják, hogy hatással volt rájuk többek között a Carcass is. (...régi kedvenceim egyike...). A zenei alapokra nem jellemző, viszont az énektémák hasonló károgásúak. Elsőre talán ijesztő lehet annak, aki nem jártas ezekben a műfajokban. Ha pedig szereted a durvábbat is, akkor feltétlenül hallgasd meg. A hangzás és stílus tipikus elegye a három műfajnak. Erről a zenéről egy korábbi zenekarom dobosa jut eszembe. "Nagy terpesz, lebigyesztett ajkak, összehúzott mérges szemöldökök és morcos bólogatás". Doom-os hatása miatt helyenként Crowbar jellegű többmázsás súlyt pakolnak a vállakra, ember legyen a talpán aki elbírja 'fapofával'. Engem térdre kényszerített. Koncerten biztos, hogy többet kihoznának belőlem, de így is kellő hatást érnek el.
  A 7 számos mű jelenleg ingyen letölthető a Bandcamp oldaláról:
lawofthetongue.bandcamp.com/

/Szaki/

Nem tudom, ki hogy van vele, de én néha azért visszasirom a magnetofon kazettás időket. Persze voltak árnyoldalai, de azt azért ne felejtsük el, hogy nem volt mit tenni, végig kellett hallgatni legalább az egyik oldalát a "lemeznek". Aztán, amikor egyre jobban előtérbe került a Compact Disc, már lehetett trackelni. Valami nem tetszett, egyből átnyomtuk a következő dalra és valljuk be néha átsiklottunk ezért néhány gyöngyszemen. Meg sem vártuk, hogy kibontsa magát az adott nóta, már toltuk is el. Az mp3 koráról, már nem is beszélnék...

 A Low Gravity 2012-es lemezét az Incarnadine-t, még végig se trekkeltem, annyira nem hozott lázba. A második tételnél a Satellitenál már inkább átváltottam másik előadóra. A minap úgy adódott, hogy felpattantam a bringára mondván, valamit csak kell sportolni. A lejátszót pedig nem frissitettem és épp ezért csak a Low Gravity maradt rajta, amit még nem hallottam. Mindenki tudja, hogy pont a kerékpáron nem babrál az ember fia a műszaki kütyükkel, legalábbis én nem állok meg azért, hogy kivegyem a zsebemből és nyomogassam össze-vissza a lejátszót.

Na ezért hallgattam meg a Low Gravityt. Azóta nem nagyon töröltem ki és ha csak tehetem, mindig belehallgatok. Igaz a második szám azóta se hozott tűzbe és az első is egy nagyon erős Neurosis utánérzés (de még mennyire erős!), de a Blood Fine szétszedi a lelkedet, aztán az agyadat sem kiméli és már-már fizikálisan is megtámad. A Lord Of Time kicsit visszavesz a dühből, de csak azért, hogy a 27 Names újra kizsigereljen, mint a boritón lévő galambok a csajszit. A Deathüg már csak egy laza kis éjszaki levezető gyakorlat, ami szintén odacsapkod a falhoz, amit véreddel festettek vörösre.

Az Incarnadine nagyon jól szól. Dühös és fékevesztett. Számomra az idei év egyik nagy meglepetése, még annak ellenére is, hogy a Satellite még mindig nem jön be. Bár már nem trekkelem tovább, nem bánnám, ha lehagyták volna a lemezről. Ezzel együtt sokan örülnének, ha csak egy ilyen daluk lenne a lemezükön.

Ez itt az arcuk: www.facebook.com/pages/Low-Gravity/141594447121 

Ez itt a campjuk: lowgravity.bandcamp.com/

Itt pedig ingyen hozzáférhettek a 2010-es Ep-hez: lowgravity.bandcamp.com/album/low-gravity-ep

Nagyon szép napot mindenkinek...AMEN!