Régi álmom vált valóra szombat este a volt Wigwamban. A stoner berkekben kultikus státuszú amcsi Sleep (akikre az Electric Wizardtól a Monster Magnetig megannyi stílusbeli csapat hivatkozik) végre Magyarországra látogatott és muzikálisan megtestesítette a végítéletet! Mikor megtudtam, h. jönnek ide, örömöm határtalan volt (ebben Pati haverom, a Hillls együttes basszerosa is osztozott velem) és izgatottan vártam a nagy találkozást. Az esemény kötelező jellegét emelte, h. pályafutásuk során először jöttek kis hazánkba, mert bár Matt Pike-ot már láttam korábban a High On Fire-rel és Al Cisnerost is a Shrinebuilderrel, de egy Sleep koncival bizony még adósok voltak. De végre ezt is megértük!
Ahogyan ez ilyen kultbandák koncertjein lenni szokott, közönség részéről igazi osztálytali jellege volt a bulinak: ott volt pl. a "kettőnégyes" Szujó Dani, Andris az Ozone Mamából, Imi a Twin Cobrából, Medve Tamás a Bearfoodból, Bálint, Lili és Gergő a Manic Minerből, Tóth Bence az egykori Convoy-ból...nem sorolom tovább. :) A bemelegítés egy szintén amerikai csapatra várt, a Storm Of Light-ra. A New Yorkból érkezett négyes kiváló kezdőlökést adott baljós, morózusan görgő doomjával. A frontember Josh Graham ismerős lehet a Red Sparowes-ból és Neurosis-ból (a banda neve is Scott Kelly-ék egyik albumának címéből származik),vmint az egy szem hölgytagot, Andrea Black-et is mintha már láttam volna vhol (közben rájöttem: a Howl-ban pengetett korábban). De társaiknak sem ez az első zenekara, ők szintén letették névjegyüket itt-ott: B.J. Graves a kultikus U.S. Christmas-ban püföli a dobszerkót ezen kívül, a basszer-vokalista Domenic Seita pedig a Tombs-ban fordult meg régebben, tehát egy kvázi underground supergroupról van szó. Már az ő műsoruk alatt is ment vetítés a háttérben, ami látványilag dobott az összképen - nem is keveset. De a legtöbbször egyértelműen a gityós csajszira szegeződött a tekintetem, aki széjjeltetovált karjaival, szőke hajával, vmint kiállásával is a Kylesás Laura Pleasants-et juttatta eszembe, emellett Godflesh pólója miatt is egyből szimpatikus volt. :) Nihilista, sötét muzsikájuk remek ráhangolódást jelenthetett volna az ekkor még meglehetősen kis létszámú publikumnak, ha többen hajlandóak lettek volna lelkesen bemozdulni és nem a színpadtól fél méterre lecövekelni. Úgy látszik, nálunk is él az a hülye divat, meg hozzáállás, h. az előzenekarokat késsük le nyugodtan, "úgyse érdekel senkit", na meg h. ne lelkesítsük őket, "mi szigorúan csak a főzenekarra jöttünk". Továbbá még annyi kekec, h. az is tök jó lett volna, h. ha legalább egy magyar előzenekar is gondoskodhatott volna a bemelegítésről, ha már Bp.-en vagyunk - pl. az aznap este pont egy Kék Yukas fellépést abszolváló Magma Rise megérdemelte volna a lehetőséget és inkább ITT kellett volna játszaniuk! Vagy egy Wall Of Sleep, urambocsá...
Negyed tíz környékén pedig villany leo és jöhetett az Alvás! :D Amire mindannyian vártunk! A Sleep kezdésére már tisztességesen megtelt a nézőtér és előbújtak mindazok, akik a Storm Of Light alatt még iszogattak és beszélgettek hátul v. a felső szinten, netán kint dohányoztak a kerthelyiségben. A Matt Pike-Al Cisneros-Jason Roeder (az eredeti dobos, Chris Hakius helyett ő ugrott be) alkotta trió színpadra sétált és Matt belekezdett a "Dopesmoker" repetitív riffjeibe. Az a hangzás, amellyel megdörrent ez a korszakalkotó doom/stoner monolit, vmi leírhatatlan volt! Ezt MINDENKINEK hallani kellett volna! Tkp. a "Dopesmoker" foglalta keretbe a koncertet, ugyanis nem játszották el végig, hanem apránként adagolva: az elején kb. fél órát nyomtak belőle és a végén amolyan reprise-ként még néhány percet. Mikorra teljesen beleéltük volna magunkat, már indulhattunk velük a Szent Hegyre kirándulni ("Holy Mountain"). A Sleepben Matt Pike, ez a széttetovált, a High On Fire-ben a fejünket leordító, amúgy szimpatikus figura csupán gitározik (de még milyet!), az énekesi teendőket itt Al Cisneros (OM, Shrinebuilder) látja el. Nem egy igazán énekközpontú muzsika a Sleepé, de amikor Al énekel, az tényleg olyan, h. beleborzong az emberfia-lánya! A kéztartása, meg ahogyan Rickenbackerén játssza a futamokat, szintén megérne egy külön tanulmányt. Harmadikként a sorban a klipes jammelős "Dragonaut" következett és ekkor már tényleg meg voltunk véve; a közönség az első sorokban egy emberként zúzott a mocskos emberevő riffekre. A "Sonic Titan" sújtása után jól is jött egy kis lazulás az "Aquarian" képében. Az Alvásnál is volt háttérvetítés, ami még pszichedelikusabbá varázsolta az egész élményt, innen már csak a füstölgő spanglik hiányoztak (egy haverom furcsállta is, h. nem füvezik a közönségben senki), de a mindenféle szórakozóhelyekre vonatkozó dohányzási tilalom miatt ezt meg kellett spórolnia a publikumnak. A "From Beyond"-nál újra elszabadult a pokol, a 10 perc hosszúságot némileg meghaladó szám kínzó lassúságú témája mázsás súlyként nehezedett ránk újfent. Záróakkordként pedig a már említett "Dopesmoker"-rel vertek oda nekünk még utoljára. Kb. durván másfél órát, ha játszottak Pike-ék és hiába akartunk volna ráadást, nem jöttek vissza, hanem elkezdték szétszerelni a cájgot. Pedig szívesen hallottam volna még vmit mondjuk a legelső nagylemezről, már csak azért is, mert annak mintája van a saját készítésű Sleep pulcsimon, amit alá is írattam Matt-el! Tömören és velősen: a Sleep jött, látott és elhozta nekünk muzikálisan a világvégét! Atom súlyos koncert volt bivaly hangzással megtámogatva! Hatalmas respekt a Concerto szervező gárdájának, h. Bp.-re hozták ezt a patinás zenekart, amely épp olyan Szent Tehénnek számít a stoner irányzatban, mint a Kyuss.
Eddig súlyosan év koncertje gyanús a Sleep első magyarországi jelenése, bár messze van még az év vége - ezt max a júliusi Saint Vitus fogja tudni megközelíteni, remélem sokatokkal találkozom majd ott is!
Kommentek