A mexikói Pig felkért minket harmadik albumának bemutatására, úgyhogy vettem hozzá a bátorságot, bár nem egyszerű feladat szavakba önteni, amit ezen a hét tételen keresztül művelnek.

Egy deka tiszta hang, annyi nem hangzik el ezen az instrumentális albumon, minden túlontúl széttorzítva, széteffektezve szólal meg, ráadásul gátlástalanul kísérletező előadásmódban tálalva. Az első két szám írtózatosan besztondult, súlyosan borult hangulata és kísérleti jellegű zajolása után egyre elektronikusabb hatású vizekre evezünk. Míg az "I am Become Death" és a "Black Light" valamiféle doom - sludge - stoner - kraut - experimental rock összemosódás, addig a harmadik("Aquarius69"), a negyedik("Meinhof") és az ötödik("Kali Yuga") szám egyfajta törzsi transz rock, amelynél a repetitív ritmizálás, vagy a törzsi kántálás ugyanolyan fontos szerepet kap, mint a cirkulálva vissza-visszatérő elektronikus effektek. A következő, címadó("Rise") számhoz sem kevesebb befogadókészség kell, sőt! A meditatívnak induló, fosatós légkört egyre beszívottabb elektronikus elmeháborodások tarkítják, ide már tényleg csak zenei mindenevők és borultságra vágyók merészkedjenek. Át kell hozzá szellemülni rendesen. A lemez utolsó száma("Eater") sem éppen sétagalopp. Jó kis doom - stoner muzsikának indul, ám a dinamikát megbontó elemek disszharmónikus randalírozása megerőszakolja az egészet. Mintha egy betépett kölyök folyamatosan bele effektezne, bele pengetne, bele zavargászna a zenészek belassult jammelésébe. Esetlennek tűnő, de annál szándékosabb agyzavarás, ami ha akarod, ha nem, de megteszi a hatását. És ez megy 14(!) percen keresztül.

Ehhez hasonló borultságot már jó néhány éve nem hallottam és őszintén megmondom, hogy már nagyon hiányoltam valami effélét. A Pig zenéjét jogosan nevezhetjük -a szó valódi értelmében vett- sztóner zenének, gyakorlatilag egy igazi súlyos narkós muzsika. A környezetedben élő normális emberek lehetőleg ne hallják, mikor ezt a lemezt hallgatod, mert még azt hiszik lövöd magad:). Ettől függetlenül, ha meg van hozzá a megfelelő hangulat, akkor bármilyen segédeszköz nélkül is nagyon beüthet. Én legalábbis valami oknál fogva külön késztetést érzek rá, hogy meghallgassam még egyszer. A nyitottabb ízlésűeknek mindenképpen ajánlom.

A lemez ingyen leszedhető a Bandcampről: http://def-pig.bandcamp.com/ ,

vagy Flac minőségben Sendspace-ről: http://www.sendspace.com/file/j6k56m

Tracklist:
01. I Am Become Death 08:29
02. Black Light 06:05
03. Aquarius 69 07:06
04. Meinhof 08:31
05. Kali Yuga 04:17
06. Rise 11:24
07. Eater 14:00

 .

.

Nemrég jelent meg az Urania Benediction anyaga. Nem nagyon számoltunk vele, ugyanis amolyan félig éber, félig kóma állapotban van most a csapat. Legalábbis Aiwass jegelte egy kicsit a történetet, fentartva a lehetöséget egy esetleges folytatásra. Ennek apropójából a Stonerise blog egyik főszerkesztőjével közös posztot rittyentettünk, ami mindkét blogon megjelenik némi kis különbséggel. Olvassátok el mindkettőt.

"Urania /Benediction

Áldás, vagy átok?

A sorban harmadik Urania albumot a Benediction-t, nagyon vártam hiszen alakulóban volt a zenekar, kezdtek koncertezni és úgy nézet ki a rajongó tábor is egyre nő...

Majd nem sokkal az anyag megjelenése előtt érkezett a hír, hogy a zenekar feloszlik egyéb okok miatt.

Írtak is nekem egy páran, hogy most mi történt? Én csak annyit mondnék erre, semmi sem végleges, vannak egyszerű házi praktikák amivel az átkokat fellehet oldani, és addig is fogadjuk az áldást!

A Benediction az eddigi legtechnikásabb Urania albumra sikeredett, tele elsőre szinte követhetetlenül élvezhető dob és basszus futamokkal. A gitár egy kicsit kitisztultabb, jobban hallhatók a finomságok, de azért a szaftos lendület és súly is megmaradt!

Ha instrumentális zenéről van szó én mindig a képeket keresem benne, amivel lehetőség van egy kicsit magam felett lenni a képzeletben...Az első album hozta búgós, sivatagos hangulatot, száguldós kocsikkal, a harmadik a Inkubuszokat kergető meztelen boszorkányok erdei képét...

A Benediction nekem egy város lüktető zaját, és ott az elveszettség érzettét adja vissza...Minden rémítő zajával, mozgásával, rohanó képek, fények ugrálnak a szem előtt...

Kereshető benne egy fix pont, de elég nehéz találni ami megnyugvást ad...Még is kíváncsivá tesz ezzel szembe.

Ha elsőre soknak is tűnik az anyag, nem csodálkozz! De neki fog menni még egyszer, mert érdekes mondanivaló tartalmaz minden képzelegni szerető elmének...

Bár a Z.I.L lett a kedvencem U3-ról nem térnék ki külön a számok elemzésére, Aiwass megint jó érzékkel pakolta egymás után a számokat. Hatás így teljes…

Áldás rátok!"

 Hippy from Stonerise

 Ez pedig az én maszatolásom:

"Emlékszem arra, amikor először találkoztam az Uraniaval. A Stonerblog egyik posztjához Aiwass küldött egy Urania klippet. Ez pedig a Stonerose volt. Tátva maradt a szám egy - két másodpercig, aztán újra lejátszottam. “Nekem ez kell!!” - ez volt az első gondolatom. Elkezdtem keresgélni a neten, de semmi. Felhívtam Rico-t is, de ő se tudott semmit se az Uraniáról.

Kiderült, hogy az Urania nem más, mint Aiwass egyszemélyes projectje. Ő írta a zenét, ő rittyentette rá a videót is. Aztán jött egy újabb klipp, aztán egy személyes találkozás is.  Szép lassan elkezdték ismerni az emberek és sok pozitív visszajelzés is érkezett, mind itthonról, mind külföldről. Egy kis idő múlva létrejött egy demo, majd egy kicsivel később a Carpathian Woodoo nagylemez.

A zene nem behatárolható pontosan. Füstös pszichedélia lengi körül a monumentális riffeket. Az instrumentális dalok olyanok, mint egy festmény. Leginkább érzéseket, hangulatokat tolmácsolnak a hallgató felé. Aiwass engedi, hogy a nóták alatt a hallgató kreatív képzelete kibontakozzon, azonban nagyon rafinált a srác, mert mindezt úgy teszi, hogy közben irányítja is a gondolatok folyamát. Csak és kizárólag mély érzelmeké lehet a hangsúly, nem engedi meg, hogy a felületesség teret nyerjen. Éppen ezért nem is könnyű meghallgatni sem a demót, sem a nagylemezt. Ebből a fajta zenéből egy harapásra elég négy, öt tétel is, mert nagyon könnyen megüli az ember gyomrát. Az előbb említett festmény - párhuzam abszolút igaz erre is, hiszen egy jól megkomponált és megfestett alkotást se tud befogadni elsőre az ember. Előbb részleteiben nézed át, majd úgy szemléled az egészet. Nem tudod az Uraniát hallgatni úgy, mint háttér zenét munkához, főzéshez, bármi máshoz. Nem engedi meg. Teljes figyelmet kér és ha megkapja, akkor megtörténik a csoda, ami egy gondolkodó zenehallgatóval történhet. AMEN!

 Már a borító is mutatja, hogy miről szól a mai hatalmas zenevilág ezen darabkája. Néhány Spanyol zenész csávó úgy gondolta, hogy lemennek egy próbaterembe bohóckodni. 2010 nyarán született ez a remek ötlet ami mára eredményezett egy 12 számot tartalmazó lemezt. Hát mit is mondjak... Ha a magyar csillagok így tudnának 'bohóckodni' akkor a média elég szar helyzetben lenne, mivel csak tökös bandákról kéne írnia. Szegények, biztos kifosztaná őket a populárisság hiánya...

 Nem tudom milyen lehet a valóságos életük a barcelóniai fiataloknak, de nekem a mediterrán éghajlatt okozta örömöket idézik. Az album teljes egésze vidámnak tűnik mindamellett, hogy elő tudják idézni az alkohol okozta befáradt pislogást. Amikor kora hajnalban még mindig ébren vagy és a melletted ülő haverod már csak félig nyitott szemmel tud rádnézni, mert egész éjjel úgy pörögtetek, mintha két-három 'koffeintablettát' vettetek volna be fejenként. Túlnyomó részt fém, ritkán blues, néha sludge, néha crossover, néha hardrock, és ennek az egésznek a tetejét southern-nel hintik. Nem kategorizálnám. A gitárok hangzása 'súlyosabb féle', ami talán a bőgőnek köszönhető. Tercek és kvártettek fokozzák a vidám hangulatot, amit a basszusgityó kiélesít azzal, hogy helyenként elhallgat. Dallamos ének vokállal és ami fontos, hogy meghatározza a 'happy' hangulatot Oriol 'Ori' Novella hangja. Angolul énekel. Semmi kivetnivaló, mintha Arizona vagy Texas szülötte lenne. Mondjuk ez az egész brancsra érvényes.

 Előző zenei életükből lehet némi fogalmuk dolgokról, mivel már az első megmozdulásukat kiadta az Artegrama Studio, de még a Roadrunner Records is bemutatja őket a saját webükön. Egy frankó videóval is előálltak, ami ha őszintén  tükrözi az ottani életüket, akkor szeretnék átinni néhány éjszakát velük:

Elérhetőségük a legfontosabb helyeken megvan. Több is, mint elegendő:

www.facebook.com/wishkeymetal

www.myspace.com/wishkey1

www.reverbnation.com/wishkey1

A Maize. Portugáliából. Nem vitték túlzásba a számok elnevezését. Vagy csak túl hosszúak és lerövidítették őket. Igazából nem baj, mert sokkal jobbak bármilyen névnél. Tényleg.

Ez az amit nagyon szeretek. Egy olyan zene, ami magát adja. És egyre több, de igazából megmarad egyszerűnek. Nem lesz vége, mert nem állítom le. Minek? Menjen előlről. Addig sem írok hülyeségeket.

Daniel Figueiredo - Guitar
Ricardo Silva - Bass, Vocals
Pedro Tavares - Drums

Ez biztos. De a többi is.

http://maizeband.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/maizeband
http://www.myspace.com/maizeband

2011-ben amilyen hirtelen jelent meg a semmiből a Het Droste Effect első albuma, annyira váratlanul jött a hír pár hete, hogy a banda a második EP felvételei után abbahagyja tevékenységét. Ettől függetlenül még feltették nekünk a Lingerland névre keresztelt anyagukat.

A felvételeknél ugyanúgy az analóg technológiát választották, mint a 2011-ben megjelent, hmm.. kazettán. Mindegy, a lényeg, hogy ebben a tekintetben megmaradtak a gyökereknél. Nagyon érdekes saját hangzásvilágot alakítottak ki maguknak, ami egyből felismerhetővé teszi a holland zenekart. Instrumentális űrzene rengeteg fuzzal, zajjal és kosszal, ahogy annak szólnia kell.

Az első szám egy alap rock tétel sok színezéssel, a szám nagy részében a 35007-re emlékeztető elszállással, engem teljesen megnyertek. A címadó Lingerland dögösebben kezdődik, majd jó egy perc után kapunk egy kis commodore64 érzést, ami egy picit megtöri a lendületet is, amely a szám végéig egyre fokozódóan tér vissza. A harmadik számnál lecsendesedik a lemez, viszont tovább folytatódik a lebegés, és ezúttal az űrzajokból is kevesebbet hallunk.

A következő szám megint egy picit más, mint a korábbiak, ez már színtiszta rock and roll. Nincs túleffektezve, és az ennek köszönhető szárazság szerintem ki is emeli a többi közül, de természetesen ez nem von le semmit az érdemeiből, sőt jót tesz az albumnak ez a fajta változatosság. Az ötödik, Loose fit #1 című szám ismét a kisérletezgetős space rock világot tárja elénk, és ezzel lezárja a Het Droste Effect - nem túl hosszú - karrierjét.

Akinek az első album tetszett, az ebben sem fog csalódni, hiszen az alapok nem változtak sokat a 2011-ben kiadott anyaghoz képest. Az Eindhoven-i zenekar tehát ugyan már nem aktív, viszont kiadtak egy jó EP-t, ami méltó folytatása az első lemeznek.

Tracklist:

1. Knocking on the Sky - 04:18
2. Lingerland - 03:24
3. 't Silveren Seepaerd - 04:35
4. Granada - 02:47
5. Loose Fit #1 - 06:18

Hermann Blaupunkt - guitars, organ, synths
Thompson Dube - drums, udu
Myrthe Velter - bass

http://hetdrosteeffect.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/pages/Het-Droste-Effect/135425866504708