Na végre! A Tarquinius Superbus egy fasza dal. Thrash dal, de attól még jó. Sőt a Metálika és a Zexodus is megirigyelhetné. Nem csak most, akkor, 1994 táján is büszkék lehettek volna rá a nagy Bay Area Thrasherek. 

 Tudom, hogy az előző kritikával nagyon, hogy is mondjam, rossz színben tüntettem fel magam. meg is kaptam érte a fejmosásokat., ennek ellenére még mindig ugyan az a véleményem róla. Most azonban más a helyzet. Más idők, más szelek.

 Az új album, a IX már jóval egységesebb képet mutat, mint az elődje, bár itt most talán még változatosabb a kép, mint volt, mégis van némi kohézió a dalok közt. Sikerült megidézni a Pepper-korszak hangulatát. Bebizonyították, hogy Pepper nélkül is tudnak jó dalokat írni. Na most van Respect! 

 Meghallgattam egyszer, nem volt nagy gyufa. Meghallgattam másodszor, de még mindig semmi. Aztán elgondolkoztam. Miért is akarom újra meghallani azt, amit már eljátszottak három albumon keresztül? Minek. Itt is van minden amúgy, a Stoneren (első két dal) keresztűl a málházos Doomon (The Hanged Man) át, a punkosabb (The Nectar) tételen keresztül a Thrash metálig minden.  Ez már abszolút új korszaka a COC-nek, még akkor is, ha rebesgetik Pepper visszatérését. Bár én ebben nem nagyon hiszek, mer' minek.

Rendesen bele lehetne kötni a hangzásba, vagy az énekbe, de ők így látták jónak és kész. Nem azt mondom, hogy ezentúl csak ezt fogom hallgatni, de ezzel a lemezzel lényegesen lenyugtatták bennem a névtelenül kiadott előző lemez keltette hullámokat. El tudom fogadni, sőt be is látom, hogy Pepper nélkül is van Corrosion Of Conformity. Miért is ne lenne. Csak így tovább.

AMEN!