Default style- Alternative style

C.O.C. - Corrosion Of Conformity

Nagyon sokat hezitáltam, hogy merjek-e irni az új C.O.C. lemezről. Végül is miért ne? Ez az én külön véleményem, akinek nem tetszik az szidhat nyugodtan, de akkor irjon ő is egy posztot. Bizonyára sokan kiváncsiak másfajta nézőpontra is. Nosza, ne tétlenkedjetek (mint én az elmúlt hetekben). Üljetek le gépeljetek!, felrakjuk a blogra.

Azt azért szögezzük le, nálam Pepperrel vált teljessé a zenekar. Azelőtt is hallgatgattam, de Bors őrmester olyan lendületet és energiát adott a bandának, ami egyből a stilus tetejére helyezte őket. Az, hogy mertek változtatni és elhagyták a HC elemeket nagy merészség volt, de az idő őket igazolta. Gyakorlatilag egy különálló stilust hoztak létre. Ennek a négy embernek a közös munkája tökéletes volt. Az igaz, hogy Reed Mulin idején élte fénykorát a formáció Pepperrel, Mike-al, Woodyval, de miután kilépett Bower Power vette át a dobverőket, és vele helyén is volt minden. Aztán amikor Bower Power kiszállt és a helyére valami New Orleans-i ütős került az In The Arms Of God idején, már akkor lehetett némi hanyatlást érezni a zenében. Már nem voltak annyira száz százalékosak a nóták. Aztán jött a hir, Pepper bácsi inkább a Downra koncentrál. Innentől kezdve szerintem mindenki ismeri a sztorit.

Az új albumnak még neve sincs. Az első szám után, inkább elkezdtem rádiót hallgatni. Nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel a szarral. Woodyék nagyon erőltetni akarják az Animoctys vonalat, miközben jól tudják, inkább a "Sabbatosabb" dolgok állnak jól nekik. A hangja nemcsak hogy Pepperével nem ér fel, de még csak nem is középszerű. Még azt a maradék hangulatot is elronditja, ráadásul normális refrént nem tudtak rárakni a lemezre. Katyvasz lett az egész és én csak részletekben tudtam leerőltetni a torkomon.

Úgy érzem, besározták a Corrosion Of Conformity nevet. Egy silány minőségű anyagot tettek le az asztalra. Vannak bandák szerte a világon, akik mögött nincs ekkora felhajtás, sőt ilyen nagy múlttal sem rendelkeznek. Az anyagi háttérről nem is beszélve, mégis mérföldekkel minőségibb zenét hoznak létre, mind hangzás, mind más egyéb téren.

Nem rakok fel letöltő linket, bár megérdemelnék, hogy mindenki lopja el tőlük ezt a gyalázatot. Nem hiszem, hogy a rock zenét szerető emberek megérdemlik ezt a szónikus mészárlást. Most mit csináljak, lézereztessem ki a tetkót a vállamból?

AMEN! 

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr554365757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2012.04.05. 23:41:35

Ez a lemez számomra nem COC, ez egy nem is tudom mi. Nagyon haragszom rájuk. Mégcsak nem is a régi hc-s korszakot idézi, hanem valami olyan újat, ami egy széklet! Kegyetlen nagy FOS az egész!

harold of the rocks 2012.04.06. 11:16:53

ember, olvasd el az ehavi hammerben a COC cikket! sokmindenre választ kapsz. az utolsó két bekezdésed alapján meg azt mondom, hogy felesleges volt írnod a lemezről! te nem szereted a COC-t! ez van.

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2012.04.06. 12:33:21

Vártam ilyen véleményre is, hisz az normális dolog, hogy van más nézőpont is, ráadásul nem kerül véka alá.
Annak külön örülnék, ha te is írnál erről a lemezről, sőt mindenkit bátorítanék erre. Viszont ha már itt tartunk, és úgy gondolod, hogy más lemezről is leírnád a véleményed, tedd meg, szívesen látunk a Stonerblog csapatában.

harold of the rocks 2012.04.06. 13:47:06

Kíváncsian vártam mire jutnak hárman, Pepper nélkül a COC-s srácok, és mint sokan, én is

azt gondoltam, hogy az ős hc-s vonalat fogják nyomni.
Mint kiderült különböző interjúkból, az Animosity-korszak témáiból indultak ki, mikor

elhatározták az új lemez megírását, aztán ez menet közben megváltozott. Nem gondolkoztak

azon, hogy megcsinálják az Animosity kettőt, meg azon se, hogy a rajongótábor mit szeretne.
Mivel ez a három fószer kerek 30 éve zenél együtt és nagyjából nem volt még két egyforma

lemezük (Pepperre nem tudtak várni, új tagot meg nem akartak bevenni), ezúttal az

ösztöneikre hallgattak és az is logikusnak tűnt hogy trióban csinálják meg a lemezt.
Nos, én nem vártam tőlük újabb Vote with a bullet-et, Clean my wounds-t, Long whip-et,

Zippo-t, de egyáltalán nem vagyok csalódott az új témák hallatán. Tény, hogy Mike Dean nem

egy nagy pacsirta és néhol fáj is az ének, de a témák vannak annyira jók, hogy ellensúlyozni

tudják ezt. Mullin játékát MINDIG élvezet hallgatni és W.W. gitárja is olyan jellegzetesen

szól, hogy azonnal felismerhető a csóka 1 db hangból.
Mindent összegezve számomra ez egy 100%-ig őszinte és 100%-ig COC anyag. Talán túl

elfogult vagyok velük, de ez majd' 20 éve így van és már így is marad. Várom én is nagyon,

hogy Pepper visszatérjen, talán a Down EP-k megturnéztatása után ez is összejöhet végre!

Cheers!

harold of the rocks 2012.04.06. 13:47:56

bocs hogy ilyen lett, jegyzettömbből másoltam át...

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2012.04.06. 17:36:22

@jim rocker: Egyébként én is úgy gondolom, hogy ez egy őszinte album, de nekem nagyon hiányzik Pepper. "mint, akinek elvették a játékáááát!"
Az a kérdés, hogy ezt a témát kibontod-e egy kicsit bővebben, vagy így rakjuk-e ki posztra. Egyáltalán kiposztoljuk-e. Mint említettem szívesen látunk téged a csapatban, ha úgy gondolod és van rá időd. Minnél többen írunk ide annál színesebbé válik a blog.

harold of the rocks 2012.04.06. 18:02:43

@Nicodamien: ne posztold, jó helyen van ez itt! :D köszi egyébként a lehetőséget, ha jön valami olyan lemez, billentyűzetet ragadok!

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2012.04.06. 20:27:56

@jim rocker: Semmi gond bácsi, de azt azért lécci értsd meg, hogy ez az album nem az amire vártunk. Nagyon sok együttes múvelt mostanában furcsaságogat, de azokra mi pozitívan reagáltunk általában. Szeretjük a progresszívitást és a kisérletezős agyalásokat ia, szóval ,nem vagyunk szemellenzősek! De ez a lemez kiábrándító! Nem tudom, te hány éves vagy, de a mi blogunk legtöbb tagja 30 fölötti. Átestünk már mindenen. Heavy metal, doom, stoner, death és ...stb

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2012.04.06. 21:00:25

@joshibarat: Jóska bá, ez meg a te véleményed. Ahogy esetleg fáj neked Jim válasza, éppúgy Jimnek sem eshetett jól az én posztom. Nem vagyunk egyformák. Te ronda vagy, én szép és ez így van jól.

Ego85 2012.04.08. 17:12:11

Kedves Niko!

Nagyon sok jó bejegyzést olvastam már Tőled a blogon, de amit most előadtál az szégyen, még akkor is, ha ez az album neked személy szerint nem tetszik, kéne lennie minimális ríszpektnek! Szóval azért csak óvatosan azzal a "tollal", lehetőleg légyszi ne vedd el a kedvemet a jövőbeni bejegyzéseid olvasásától!

Az albumról: Elejétől a végéig tökéletes album nagyon ritka, ez sem az. De még a legrosszabb dal is abszolút bulizós! A hangzás meg szerintem nagyon el lett találva, illik a dalokhoz meg a fílinghez. Ének téren pedig ide több sztem nem nagyon kell. Számomra kiemelkedő nóták a következők: The Doom, Weaving Spiders Come Not Here, Time Of Trials. Mindezt első hallgatás után és szín józanul :) írom, de ezeket a nótákat talán nem is kell rágni, csak nyelni vagy vmi érthetetlen ok folytán ilyen gusztustalan módon kiköpni.

Remélem harag nincs, de ezzel az írásoddal vállaltad, h egyeseknél kihúzod a gyufát.

Peace,
Dávid

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2012.04.08. 21:03:11

@Ego85: Szeva! Tisztában voltam azzal, hogy magamra haragítok sok C.O.C-t kedvelő embert, de meg kellett írnom a véleményemet. Valóban kritikusabbra sikerült, mint szerettem volna. Nem vagyok egy véresszájú gazember, sőt eléggé konfliktuskerülő vagyok.
Nincs harag, és mint már Jimnek is említettem, szívesen várunk tőled is írásokat, ha van kedved hozzá és időd.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2012.04.08. 21:33:25

@Ego85: Fölkaptam a fülest és meghallgattam így is ezt a lemezt. A basszus nagyon erős, meg ilyesmi és vannak jól működő dolgok rajta, de az egész, olyan mintha nem COC lenne. Valami nem stimmel. Vannak benne nagyon állat hardcore témák,meg az "El Lamento..." is szerethető valami, de ezt nem COC-nak hívják szerintem. Most éppen az uccsó elötti trekket hallgatom, a basszus téma fasza benne meg minden, de ez nem COC. Ha olvasod ezt a blogot, akkor látod, hogy mi elég szabadelvűek vagyunk zenei téren, viszont azt még így sem értjük, hogy ezt miért művelték a srácok. Idén legalább 10 hardcore lemezt hallgattam meg, szinte ismeretlen bandáktól ,de azok megeszik ezt reggelre! Ne haragudj ránk, azért, hogy kiakadtunk ezen az albumon, semmi gáz. Nekem se tetszik, mikor egy Passzión, Nu Skullon, vagy Hard Rock.hu-n olvasok lefikázó kritikát a kedvenceimről. Nem rossz album ez, csak éppen szokatlan. Egy apró példa: az új Orange Goblin. Nekem nagyon tetszik, attól függetlenül, hogy nem adja a stoner feelinget, úgy ahogy elvárnánk tőle. És azt is lásd azért, hogy Nico hiába fejezte ki nem tetszését a lemezzel kapcsolatban, a negatív hozzászólásra is barátságosan reagált.

Nem akartunk megbántani senkit ezzel az ajánlóval.
süti beállítások módosítása