Nico kolléga már nagyjából leírt mindent, amit tudni kell a most szombati buliról, de mivel megígértem, h. írok róla, következzen az én verzióm.
Én vele ellentétben már odaértem a nyitózenekarra, a Burning Full Throttle-re, amely banda vissza-visszatérő vendég az ilyen jelentősebb stoner megmozdulásokon. A meghirdetett 19h-s kezdéshez képest némi csúszással keveredtek a deszkákra. Rutinos, tapasztalt arcok, akik ráadásul jófejek is. Már írtam róluk számos alkalommal, úgyh. nem szeretném ismételni magam. Kitűnő bemelegítést végeztek vhová a Clutch és Motörhead közé helyezhető muzsikájukkal a barlangba, ahová azért egy Grizzly erre a minifesztiválra még minimum befért volna :) (Arián, az egyik gitáros tiszteletét tette amúgy a bulin). Sok újat nem hoztak Molnár Feriék (semmi Caramel! :D), de úgy fest, kezd összeszokni a Mundi Csabával (ex-Dűne) megerősített felállás. Vmint annyi különbség volt még az ezt megelőző (múlt évi) Yukas fellépéshez képest, h. a "Shout At The Devil" utánérzés számukat ezúttal kihagyták.
Másodikként a szintén az ilyen alkalmakkor visszatérő vendég Head For The Sun került sorra. Róluk is már jópárszor írtam itten. Ezúttal egy beugró dalnokkal, Venczel Márkkal léptek színre, mivel Orczy Rafael elment világot látni egy időre. Bár sokat még nem tett hozzá az új srác az összhangzáshoz, azt el kell ismerni, h. energikus mozgásával abszolút a színpadra termett. Hangilag teljesen rendben van, elénekelte, amit el kell, bár találkoztam olyan véleménnyel, miszerint Rafaelnek azért jobb hangja van ehhez a zenéhez. Nem volt most sem vetítés mögöttük, de maga a zenei produkció így is tízpontos (csak Ricsi mosolyoghatna már igazán, nem áll túl jól neki ez a kivert kutya ábrázat). Saját dalaik közül a "No Turning Back" a mindent vivő nálam, de a többiben is pöpec fuzzolós témákat pedzegetnek. Most sem maradtunk feldolgozás nélkül: volt Spiritual Beggars ("Angel Of Betrayal") meg Floodgate ("Through My Days Into My Nights", amelyet Ricsi már a Born 33-al tolt régebben) is, vagyis nagy kedvenceimhez nyúltak ismét.
A közönséggel kapcsolatban megint csak kénytelen vagyok leírni, h. iszonyat kevesen voltunk végig (jövögettek közben emberek azért, de jobbára csak lézengés folyt). Persze tudom, lehet a szervezésre, az időpontra fogni, mivel pont szombaton volt Alice In Chains tribute est is a Dürerben, az meg elszipkázta a közönség egy részét. Plusz értem én, h. válság van, a népnek nincs pénze, NA DE ENNYIRE?!!! Afelé a tendencia felé haladunk, h. az emberek többsége rágja a szart és sajnos már egy sör árát is sajnálja a beugróra. Aki meg szűznek számít underground téren, azt hiába is invitálnád, h. mittudomén gyere le Head For The Sun, netán Ozone Mama koncira az XYZ klubba, azt se tudja, eszik-e v. isszák és inkább otthon marad nézni a TV-ben a Voice-t, X-Fucktort, meg a többi szennyet.
Már csak maga a hely miatt is megérte eljönni, erről Nico le is írt mindent, úgyh. nem is szaporítom a szót (eggyel több ok, amiért a távolmaradók magukra vethetnek). A Showbarlang valóban egy barlangképződmény, koncertteremmé kialakítva. Egyik ismerősöm, Hajdú Ferenc Jegenye csinálgatja. Nem sok ilyen spéci hely létezik a fővárosban, ami koncertek lebonyolítására lenne alkalmas, így sok sikert, kitartást kívánok a személyzetnek, h. a Showbarlang sokáig megmaradhasson, s ne adja fel egykönnyen, mint oly sok szimpi kezdeményezés! S szerencsére az élő rockos produkcióknak adnak teret, nem hígítják fel techno-val, diszkóval, meg f..om tudja mivel. Arra ott vannak más helyek, egy rockklub pedig csak maradjon meg szépen rockklubnak! Már csak a közönség túlnyomó részének kellene felfedezni a helyet.
Lapozzunk tovább a Spacedust-hoz! Villäs Gáborék egyre jobban belehúznak a koncertezésbe, amit helyesen is tesznek. Hitelesen, feelingesen keltik életre a sivatagi érzésvilágot fuzzolós desert rockjukkal. Nem szántják fel a színpadot, de az érzés az ott van! Na és az énekes! Hát ő egy csoda! Cowboykalapjával tökre úgy festett, mintha egy westernfilm forgatásáról esett volna be. :) Hangjában ott lakozik az őserő, amiért annyira lehet szeretni ezt az irányzatot, aminek az Űrpor is képviselője. Mindezek mellé penge hangzást is kaptak, ami egyébiránt elmondható az előttük fellépőkről úgyszintén.
Előrebocsátom, már hányingerem van a megszámlálhatatlanul sok tribute zenekartól; óceánt lehetne rekeszteni velük (a tribute estektől nemkülönben a rosszullét környékez; számomra az "OK, de mi értelme" kategória). Ettől függetlenül a pár ismerőst is soraiban tudó Green Machine-nek igyekeztem megadni az esélyt. Olyan arcok egyesítették erőiket ebben a Kyuss tribute együttesben, mint pl. Perutek János (a RedHeart zenekar énekeseként lehet ismerni) v. Sexy, a My Small Community egykori gityósa, aki itt a bőgőért felel. Sorjáztak a klassszikusok: "Gardenia", "One Inch Man", "100*(Degrees)"...Náluk történt az első és szerencsére egyetlen komolyabb technikai baki az est folyamán: épphogy belecsaptak a "Supa, Scoopa&Mighty Scoup"-ba, mikor Peru mikrofonja hirtelen elnémult. Piszmogtak vele vmit egy kis ideig, aztán folytatódhatott a boogie. Miként a nagy példaképnél, úgy a Green Machine-nél is elég statikus volt a kiállás, ez a fajta zene nem a hatalmas pózokról meg látványosságokról szól. Nico-nak nem jött be igazán a Green Machine, sztem a technikai malőrt leszámítva korrekt módon interpretálták a sivatagi mesterek himnuszait - írom ezt függetlenül a fentebb vázolt fenntartásaimtól a tribute bandák irányába. Amit vártam, azt adták. Se többet, se kevesebbet.
Mire az Ozone Mama színpadra keveredett és belecsapott a "San Francisco"-ba (ami nem azonos a Scott McKenzie nótával), már belecsúsztunk a másnapba. Andrisékról is írtam már eme blog hasábjain, azóta is ügyködnek még az idén megjelenő EP-n, amiről már jó ideje játszanak és amit már nagyon várok. A (már nem is annyira) újkeletű tételek közül a "Gone" munkacímre hallgató szám (ami vérbeli rakenroll téma, némi Hellacopters feelinggel) és egy elszállt, pszichedelikus hangvételű szerzemény (erről viszont a Monster Magnet ugrik be) visz mindent nálam. Továbbá elhangzottak a kihagyhatatlanak számító Ozone himnuszok is természetesen: "Off The Rail", "Out Of My Way","I Really Care", záróakkordként pedig a kissé Gluecifer ízű klipesített "Red Hot Lovin'". Vivi most is megszégyenítette jópár férfi kollégáját, ahogy a dobokat püfölte, Székely Marci ismét bebizonyította, h. szimpatikus, közvetlen, szerethető frontember, Andris nem nagyon mozdult el pozíciójából, az Iommi/Blackmore iskola példáját követve csupán gitározgatott egyhelyben, de azt viszont nagyszerűen, míg Takács József (aki azóta Deák Bill Gyula kísérőzenésze, vmint a MILF Magnet nevű bandával tol Hendrixes ősrockot) helyén már egy ideje Krcsmarik István (a feltörekvő NOA Rockból ) bőgőzik. Hogy állandó tag lesz-e, vagy csak session pozíciót szánnak neki, nem tudom, mindenesetre hibátlanul teljesített. Az Ozone Mama rendszeresen koncertezik a főváros klubjaiban; ha még nem látta volna őket vki, akinek bolhafingnyi köze is van a rockzenéhez, az mindenképp vetődjön el vmelyik fellépésükre! Ők egy olyan zenekar, akiket mindig öröm látni élőben, mert aki volt már rajtuk, az tudja, h. olyat produkálnak élőben, amitől minden jobb érzésű rock 'n' rollernek leesik az álla!
A legvégére maradt a Dusty Chopper legénysége, akikre az amúgy se egetverő nézőszám rendesen megcsappant, mindössze alig páran voltunk kíváncsiak az est zárófellépőjére. A füstös southern metalban utazó brigád indult a Zúzda Rockkert tehetségkutatóján még múlt évben - kár, h. nem ők nyerték végül. Énekesük Kis Robi is halál szimpi arc, a végén küldött is nekem az egész banda nevében egy Down nótát, ez volt a "Lifer" (ha szerencsénk lesz, idén a Hegyalján hallhatjuk majd eredetibe'). A Le zenekar mellett még a Pantera és Black Label Society gyakorolt zeneileg nagy hatást a fiúkra, de azért óvakodnak a kopizástól, míg itthonról a Stonedirttel érzek közeli rokonságot. Sajnos nagy favoritomat, a "River Of Life"-ot ezúttal nem játszották el, pedig vártam. Ellenben az "Immortal Warmachine" (másik nagy fav a demóról) elhangzott, vmint elővezettek egy témát, amelyet addig csak a próbaterem falai hallhattak. :) Csak egyetérteni tudok Nico-val, miszerint Dusty-ék gyilkos koncertbanda; a délies stílus híveinek érdemes csekkolniuk mindenképp!
