"Bár a stoner rock (természetesen) a kedvenc stílusaim közé tartozik, sajnos nem ismerek minden bandát (és szerintem nem is lehet). A Company Banddel is hasonló szinten voltam, és amikor korábbi kiadványaik egyikébe (egy kis-, egy közép-, egy nagylemez) minden előzmény nélkül belehallgattam, rögtön átfutott az agyamon, hogy „bakker, ez tiszta Clutch”.

Ez a gondolatom félig igaznak is tűnt.

Bár ez nem 100%-osan Clutch-copy, köze azért van hozzá, hiszen egy amerikai stoner rock supergroupról beszélünk, melynek énekese az előbb említett zenekarból szökött át. Neil Fallon alá a CKY dobosa, Jess „a tökkelütött deszkás reality show sztár Bam Margera testvére” Margera, Dave Bone gitáros (akinek a TCB az első említésre méltó szereplése), Brad Davis (Fu Manchu) basszeros tolja a jobbnál jobb hard rock alapokat, természetesen a kellő hangzásvilággal megáldva.

Az EP címe egy B-kategóriás, rég elfeledett vígjátékot is takar (ne keressétek, hazánkban sosem forgalmazták), borítója pedig a retrósított pszichedelika montázsának jegyében készült, amit mintha egy képcsöves TV-n keresztül látnánk. Hogy mindezeknek mennyi köze van a zenéhez, azt nem tudom. Ami biztos, hogy tévedni ezzel nem lehet, hiszen rendkívül igényes (táncoltató?) öt számot kapunk, melyek riffjeiben egyaránt felfedezhetjük a korai hard rockot, egy kis AC/DC-t, meg blues rockot is. Az első három szám a pörgősebb, bólogatós irányvonalat követi (melyet a személyes kedvenc Kill Screennel zárnak), hogy aztán két lassabb tempójú, bluesosabb dallal köszönjenek el (ideiglenesen) a hallgatótól. A profi, tapasztalt zenészek tapasztalata egyértelműen hallatszik: minden akkord, riff, énekbetét tökéletesen a helyén van, a számokat remekül építették fel, Neil epikus hangja pedig az egész lemezt átjárja, ami a dallamos hangzásvilághoz remekül passzol, legyen az az anyag lassabb vagy gyorsabb vonala.

A lényeg, hogy ajánlott. Úgyis a supergroup-ok korszakát éljük, akkor toljunk valami igazán tökös rockot!"