Default style- Alternative style

Brumm: Grizzly - Fear My Wrath (2012)

grizzly-fearmywrath2012-cover.jpg

A Magyar Grizzly júniusban tette nyilvánossá Fear My Wrath nevű EP-jét. Korábban Chino készített a bandával egy interviewt, ami amellett hogy jó hosszúra sikerült, elég részletes információkkal szolgál a zenekar jelenéről. Alapinformáció, hogy már négy éve kezdték el a Grizzly-t építgetni, és idén sikerült eljutni a téli álmából felkelt medve állapotba. Oszi a Wrong Side Of The Wall-ból pedig a Grizzly énekeseként lett szinkronhangja a termetes állatnak.

Hat trekk került a lemezre, eddig élőben kétszer biztosan meg lehetett volna hallgatni (sajnos nekem egyik alkalommal sem sikerült megnéznem Őket), először a Dürer Kertben a debütáló bulin, majd nyár közepén az R33-ban. Lesznek majd Rockélet születésnapi bulin is szeptember 8-án, és a Tündérgyárban szeptember 29-én.

A lemezborító grafikája nagyon jól sikerült, kellően medvés és remekül ábrázolja a számok hangulatát. Súlyosan  és lendületesen kezdik az EP-t a The Cultist című számmal, az agressziót a szám vége fele töri meg némi  sejtelmes nyugalom. A Stabbed Beast témája is hasonlóan épül fel, magabiztosan hozza a saját stílusát. A Dead for fifty-two hours végül nem az együttes neve lett (lásd: intervew), hanem a harmadik szám címe, amit a kellőképp sokoldalú Fading Out követ. A The Guilt és Dagon pedig a vacsoráját éppen fogyasztó medvére emlékeztet, természetesen itt nem a piknikes kosarakat százával meglovasító Maci Lacira gondolok. Annál inkább a nyers húst falatozó, másokat a prédája közelében meg nem tűrő medvére. Brumm. (az album ingyen letölthető bandcampről, vagy streamelhető lejjebb)

A medve őket már felfalta:

Knapp Oszkár
Horváth Arián
Mihály Ármin
Lippai Zoltán
Domonkos Zsolt

Számlista:

1. The Cultist - 02:48
2. Stabbed Beast - 03:09
3. Dead for fifty-two hours - 04:24
4. Fading Out - 03:27
5. The Guilt - 03:43
6. Dagon - 02:52

https://www.facebook.com/grizzlystoner

http://grizzlystoner.bandcamp.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr374710751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása