Default style- Alternative style

Végre ezt is megértük! - Down koncert a PeCsában

A tavalyi szopás után sokan bizonyára letettek arról, h. New Orleans leghíresebb metalsupergroupja egyszer eljut hozzánk is.Azonban mikor híre ment az összes létező fórumon, h. idén jún. 23-án bepótolják az elmaradást, azt már minden magára vmit adó fan előre bejelölte a naptárában és rohant megvenni a jegyét.Az meg tényleg csak hab volt a tortán, mikor bejelentették, h. a kanadai metallegenda Voivod jön velük vendégként!Volt aki a szintén aznapi Depeche Mode koncertről mondott le a Down miatt, pedig volt jegye a DM-re.

És végre eljött a Nagy Nap! Elég korán el kellett indulni, amennyiben nem akartam lemaradni semmiről.Pont a kiírt fél nyolcas kezdésre sikerült is odaérnem.Már javában gyülekeztek a rajongók a PeCsa előtt.

Mivel hazánk vezető doom/stoner/sludge hordái közül sem a Stereochrist, sem a Wall Of Sleep nem tudta vállalni, h. helyi előzenekarként fellépjen (az okokat nyilván mindenki tudja), így váci barátaim, vagyis a Sunday Fury kapta a lehetőséget.És Herczeg Laciék éltek is vele!Sokat írtam már róluk a blogon, annyi újdonságot mindenképp meg kell említenem velük kapcsolatban, h. aznap jött ki hivatalosan második nagylemezük, amelyről előzetesen már hallottam nótákat és igen meggyőzőnek bizonyultak.A hallottak alapján egy még érettebb SF-t mutat az album; több a dallam, több a bluesos témázgatás és hogy egy rohadt nagy közhellyel éljek: a melodikus részek még melodikusabbak, a durvábbak pedig még durvábbak lettek.Nyúlfarknyi műsoruk alatt elő is vették róla a Fool Me-t és a Sinking Down-t.A hangzás kicsit kásás volt helyenként, de ez sem tudta elvenni a kedvemet attól, h. jókat bólogassak arra a mocskos, mocsaras ízű rifforgiára, amit ránk zúdítottak.

Már a Fury-t is szépszámú közönség fogadta, de a Voivodra még többen érkeztek be.A kanadaiak sztem jó választásnak bizonyultak, mégha a Down rajongók egy része nem is vette le annyira a zenéjüket.Nem először jártak nálunk Away-ék, de ekkora helyen még nem volt alkalmuk fellépni.Nemrég jött ki utolsónak szánt lemezük Infini címmel, erről is előszedtek pár nótát, amúgy vegyes volt a program.Egyből a névadó számmal nyitottak a korai Venomos, ősthrashes korszakukból. Az énekes Snake alkalomhoz illően öltözött (pont Down pólóban feszített).Bár az új lemez amolyan vissza-a-gyökerekhez jellegű dolgozat, azért nagy örömömre a progos korszakról se feledkeztek meg: előkerült pl. a Nothingface, a végén pedig volt Pink Floyd feldolgozás (Astronomy Domine) is.A Voivod se játszott túl sokat, végülis Anselmo-ékat várta mindenki.És bár a kanadaiak épp búcsúturnét bonyolítanak, azért még ne temessük őket; lévén azzal köszöntek el, h. hamarosan visszatérnek hozzánk.

A Down pedig jött, látott és győzött! Meglepő módon a Hail The Leaf-fel csaptak a lovak közé és ez a lendület ki is tartott végig.Főleg a NOLA-ról és az utolsó lemezről (Over The Under) válogattak be számokat, a rajongókat eléggé megosztó kettes alkotásról csak elvétve szemezgettek.Anselmo nagyon aktívnak bizonyult, alig volt a színpadon, inkább kimászkált az árokban álló ládákra, h. még közelebb legyen a közönséghez. Egy biztos: még korántsem készül nyugdíjba vonulni, haha!A C.O.C.-s Pepper Keenan sem volt rest, ő is sokszor közelebb jött a nézőkhöz, miközben nyomta a csak rá jellemző ízes módon a témáit.A tenyerükből etettek minket, na.A nagy lelkesedés Kirk Windstein-re is átragadt: párszor ugrálásra vetemedett, pedig nem jellemző rá, már csak a súlya miatt sem.

Az erős kezdés után a The Path doomos riffje tett mindenkit helyre, majd a Lifer-t kaptuk bele az arcunkba.Engem már megvettek: bármi jöhetett, azt kitörő lelkesedéssel fogadtam, de az abszolút fénypontot nálam az N.O.D., Eyes Of The South és a Bury Me In Smoke jelentette.Ugyanakkor az is igen felemelő volt, ahogy Dimebag Darrell emlékére előadták a Nothing In Return-t.A hangulat itt különösen bensőségessé vált.Ezekért a pillanatokért már mindenképp megérte eljönni!

Ezzel be is érkeztünk a finisbe, jött a blues-os, laza Stone The Crow.Majd a teljes csapat levonult a színpadról, de neeeem, Bury Me In Smoke nélkül nem megyünk haza!!!Visszatapsoltuk hát őket és jöhetett a dal, ami méltó lezárása volt ennek a feledhetetlen estének.Annyira extázisba estek a végén, h. megbolondították egy lelazult trombitás jammeléssel (amelyre a Voivodék is feljöttek ökörködni a színpadra), Phil még a Stairway To Heaven című Led Zep klasszikust is megidézte, majd ledobta a mikit és a Down végleg búcsút vett tőlünk.

Remélhetőleg jövőre is útba ejtenek minket!Az év metalkoncertje eddig, most már jöhet a fesztiválszezonban Machine Head, Faith No More, Life Of Agony, vagy bármi, az biztos, h. nagyon nehéz lesz überelni!

 

stoner, stonerrock, stoner rock, stoner blog, stonerblog, stonerrock blog, stoner rock blog, stonerrockblog, stoner metal, stonermetal, space rock, spacerock, sludge, sludgerock, sludge rock, southern, southernrock, southern rock, magyar bandák, doom, doom metal, doommetal stoner, stonerrock, stoner rock, stoner blog, stonerblog, stonerrock blog, stoner rock blog, stonerrockblog, stoner metal, stonermetal, space rock, spacerock, sludge, sludgerock, sludge rock, southern, southernrock, southern rock, magyar bandák, doom, doom metal, doommetal

 

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr971210728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2009.06.26. 19:46:38

Hu bakker,ez baszott hosszú poszt lett.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2009.06.26. 19:53:13

Hát így végigolvasva rohadtul bánom,hogy nem lehettem ott.

nemtombaje 2009.06.27. 07:24:22

@joshibarat: Én is szánom-bánom,ezért be is kaphatják a végét.Legközelebb elmegyünk Joshi-úr.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2009.06.27. 08:28:42

@nemtombaje: És majd jól összeokádunk mindenkit,aki most ottlehetett.

wovbagger 2009.06.29. 16:25:38

előzenekarként legközelebb nem a kemény melegek nyomják majd?
egyébként nagyon fasza volt, asszem a tavalyi helmetet megelőzve most ez eddigi életem legjobb koncertje.

Zsenja 2009.06.29. 20:02:27

Igen Wov, jók az értesüléseid! Jövőre a Kemény Melegek "melegítenek":).
süti beállítások módosítása