Hát itt vannak újra. Remélem nem kell bemutatnom Spice-ot és két zenészkollegáját. Már nagyon vártam tőlük valamit, vagy egy új Kaysert, vagy egy The Mushroom River Bandot. Arra nem számítottam, hogy az RJ Band fog hamarabb jelentkezni, de ahogy a suszter mondta, aki az asszonyt találta el az inasa helyett a kaptafával: Így se rossz!
Elöszőr megijedtem, mert valami iszonyat prüttyögéssel kezdenek, de aztán berobban az ember agyába egy olyan erőteljes riff, hogy....csak győzzed összeszedni a szilánkokat. A második akkora rákkenró, mint egy ház; még zongorát is hallani benne. A Spiritual tud csak így rázni. Elég hosszú a szám, de még most, az első meghallgatás után, nem tűnik unalmasnak. A No One Told Me tökéletesen hozza az első album rockosabb számait. Mondhatnánk, hogy nem olyan nagy durr, de ez a faszi úgy énekel, hogy bármiből slágert tud csinálni. A negyedik számban végig egy enyhén idegesítő gitárdíszítés vonul végig. Tucat-szám, bár akármelyik kezdő brigád két kézzel marna érte. Az I Beg Your Pardon hasonló mint a "No One...", csak lassabb egy hangyányit. A Bad Account punkosan stoneres, már-már mainstream. He-he. Viszont van benne tábortüzes össztaps is :), de ne álljatok fel a tűz mellöl, mert a Tonite alatt készre sül a szalonnátok. Addig is hallgathattok félakusztikus nosztalgiát a '70-es évekből. Csodálatos!! Aztán megpróbálhatjuk megfejteni Spice-ékkal, merre pusztulnak meg a vad lovacskák, stadionrokk hallgatása közben. És ha ez még mind nem elég, zabáljunk egy kis virágot és táncoljunk a mezőn a kommuna pőre hölgytagjaival a Far and Away-ra. A Don't Turn The Shades szinte a Brant Björk mestertől lett lenyúlva, csak nem olyan karizmatikus és talán egy kicsit fáradt is. Töltelék dal a javából. Ezt kihagytam volna az albumról, még akkor is ha a végére belehúznak. Kergessük el a negatívságot, üljünk vissza a tűzhöz, igyunk valami itókát, meredjünk a Vörös Tűz-be. Amikor már kellően bebasztunk ugorjunk le a tóhoz és próbáljunk Krisztust játszani. "Sétáljunk a Vizen". Erre a számra már elképzelhető, hogy menni fog, mert ha dúdoljuk ezt az igen jól eltalált refrént, úgy érzed bármit megtehetsz, zsebredugott kézzel is. A I'll Take The Blame kicsit szomorkásabb vizekre evez. A Toscanelli is másodvonalas. Ezt is simán kukázhatták volna, viszont a zárótétel, a The Man In The Mirror méltó lezárása az albumnak. Monumentális, mély és kurva hangulatos egy kis világvégéhez.
Vegyesek az érzelmeim a lemezzel. Nagyon jók a zenészek, jól összevan barkácsolva, jók a számok is....de a negyedét kidobtam volna, mert ez így túl sok, túl hosszú.
Talán legközelebb kijönnek egy hallgatóbarátabb, rövidebb munkával.
Get Stoned!!!
